Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VIII. Nemzetközi
Tanácskozásán, melynek címe: "Hineni..." volt. (Debrecen, 2006.
május 26 - 28.)
’’Hineni heoni
mimáász…’’ – Anyanyelvünkre fordítva: ’’Én az érdemtelen,
remegve és félve járulok eléd…’’
Ezekkel a szavakkal kezdi meg könyörgését az előimádkozó
Nagyünnepek délelőttjén, a Muszaf, a főima előtt. Vajon ki ez a
cházán, az előimádkozó, és miért remeg, fél, ha az Örökkévaló
elé járul?
Thomas Mann szavaival: „Mélységes mély a múltnak kútja.” Nekünk
is a Talmudi irodalomhoz kell fordulnunk ahhoz, hogy mindezt
megértsük. A Misna, Zeraim rendjének Berakhot traktátusában, ezt
olvashatjuk: „Imához az ember nem áll másképp, mint alázattal…”
„Aki imádkozik és megtéved, annak ez rossz jel, ha pedig az
illető: előimádkozó, akkor ez rossz jel a küldői számára, mert
az ember küldője olyan, mint ő maga…”
Szigorú, több ezer éves utasítások ezek a mondatok. A közösség
küldötte, a sliách cibur, különösen Ros Hásónó és Jom Kippur
alkalmával érezheti a felelősséget azokért, akiknek
könyörgéseit, imáit közvetíti a Világ Alkotójához. Személy
szerint több követelménynek kell eleget tennie. A vallási
törvényeket be kell tartania, életvitelének tisztessége
kötelező. Mélyen hívő embernek kell lennie, aki az
imaszövegeket, különösen azoknak tartalmát érti és azt
tolmácsolja énekével. Nem produkció, hanem a dallam segítségével
az áhítat, az ima legrejtettebb érzésvilágának elmélyítése a
célja. Sorolhatnánk tovább…Ám a zsidóság hányatott történelmét,
a szétszóratást, Auschwitzot túlélt gyarló embernek,
lehetséges-e mindennek megfelelnie? Hiszen Szlichajszkor, a
hajnali ájtatosságok első napján, éppen ezt zokogja el az
előimádkozó:
„Éh niftách pe löfonehó dár möszuchim” – „Hogyan juthatunk
szóhoz előtted, aki az égbolton trónolsz?” Számkivetettségünket,
pusztulásunkat említi a szöveg. Dallama szinte nem is létezik.
Helyette a hagyományos zsidó zenei deklamációval, - amely
hasonló a modern zenei énekesbeszédhez, a Sprechgesanghoz, -
ostromolja az Egek Urát…
Körülbelül ezer esztendővel ezelőtt kezdŐdött meg a vallásos
költemények, énekek, héberül a pijjutok alkotása, amelyek az
eredeti imaszövegeket kiegészítik. Rabbik, költők, úgynevezett
pajtánok nemes veretű művei kerültek az imarendbe és hangzanak
el Nagyünnepeinken is.
Dr. Krausz Fülöp 1942-ben megjelent, jegyzetekkel,
magyarázatokkal ellátott, nagyszerű Ros hásónói imakönyvében ezt
írja: „A tefilla - az ima, a szépen terített asztal, melynek
terítésén a mi bölcseink fáradoztak. A jóval későbbi pijjutok
pedig ennek az ünnepi asztalnak a virágos vázái, amelyekbe
összegyűjtötték a Tóra, Próféták, Iratok és a Midrás minden szép
virágszálát. Irodalmilag: a tefilla a próza, a pijjutok a
költészet. A kétféle imanem tehát egymás harmonikus kiegészítője
és együttesen a még nagyobb áhítatot szolgálják.”
Az előimádkozó is az ünnepek során többször lehetőséget,
pijjutot kap arra, hogy könyörgésével az Örökkévalóhoz
fordulhasson. Két részre bonthatóak ezek a pijjutok: a reggeli
és a délelőtti imákban elhangzókra. Kezdjük a Ros Hásónó első,
második napján és Jom Kippur reggeli imáiban felcsendülő
személyes könyörgésekkel. Mindhárom alkalommal az egyik
legfontosabb imarész, a főima, az Ámidá ismétlésekor kerül erre
sor. Három pijjut, három szerzőtől, három elhangzó legfontosabb
kérelem.
„Félek, amikor szavaimba kezdek
Ha a Félelmetes színe elé lépek.”
Ezekkel a szavakkal kezd a cházán Ros Hásónó első reggelén. Majd
a folytatásban ezt is halljuk: „Kegyelmezz azoknak, kiket
taposnak mint férget…” A könyörgés összecseng a Szlichajsz első
reggelén elhangzó, az egész ünnepkörön végigvonuló egyik
legfontosabb gondolattal. – A költő: Jekutiél bár Mose, aki a
híres Kalonymos család tagja volt. A németországi Speyerben, a
XI. században élt. Dallama hagyományos, könyörgő jellegű,
valószínűleg a XVIII. századi Kelet-Európából származik.
Elpusztított észak, és kelet-magyarországi ortodox közösségeink
zenei hagyatéka.
A zsinagógai Újév második reggelén elhangzó pijjut költője:
Simon ben Jichák ben Abun. Annyit tudunk róla, hogy i.sz. 1000
táján Németországban, Mainzban működött. Költeményének egyik
legfontosabb mondanivalója: „Gyülekezeted sokasága küldött
Elébed, fordítsd hát Feléd szívüket és Te is figyelj rájuk!” – A
költő a közösségre hivatkozik. Tudja, hogy mindent a Mindenható
irányít, az ember szívét is.
Ha Hozzá fordulunk, a viszonzást reméljük. – Ezt a pijjutot Mint
koldus az ajtón… címmel, Munkácsi Noémi fordításában közli
Scheiber Sándor (emléke legyen áldott), A feliratoktól a
felvilágosodásig című, 1997-ben megjelent kötetében. A költemény
utolsó két szakaszát idézzük:
„Adj erőt, óh, Uram, hitet, reménységet,
Hogy hirdetni tudjam szentséges igédet.
Segíts meg immár. –
Itt állok előtted: Hívők sokasága
Az imádság elé lelküket kitárva
Kegyelmedre vár.
Adj hitet, Uram, jaj mert erőnk lankad.
Az égi forrásból hulljon ránk irgalmad
Csodatevő kincse.
Trónod magasából halljad könyörgésünk.
És a mi esdeklő bús népünk
Áldd meg mindörökre.”
A zsidó liturgikus dallamok minden ünnepen más és más módon
szólalnak meg. Szakmailag úgy mondjuk: nuszachja, azaz módja van
az éneknek és ez imáról-imára változik egy-egy ünnepen belül is.
Nagyünnepeink imarendje évszázadok óta különösen sokfajta
dallammal rendelkezik. Ezen belül a cházán egyéni könyörgéseinek
elsősorban a reggeli imában, sajátos, hagyományos a nuszachja. A
Ros Hásónó második napjának reggelén is ilyen éneket hallhatunk
az előimádkozó ajkán felcsendülni.
Jom Kippur reggelén harmadszor áll nyitott frigyszekrény előtt a
közösség küldötte és imádkozik küldetése sikeres teljesítéséért.
Többek között ezt mondja: „Taníts meg, hogy értsem a mai ima
rendjét, hogy helyesen, hibátlanul szóljak, s hogy evvel
küldőimnek orvoslást szerezzek! Legyen világos és hibátlan,
mikor ajkam nyitom, szám ajánlását fogadd szívesen! Imám rendjét
fogadd áldozatként, mint szakadó eső, úgy folyjon az imám!”
E szavak súlyát a Berakhot traktusából már idézett mondatok
folytatása bizonyítja: „Rabbi Hanina ben Dószáról beszélték:
mikor betegekért imádkozott, megmondta előre: ez élni fog, ez
meg fog halni. Mondták neki: honnan tudod ezt? Mondá nekik: ha
az ima folyékony a számban, akkor tudom, hogy elfogadtatott, ha
pedig nem, akkor tudom, hogy elvettetett.” – Erre utal a
költemény, amelynek Rabbi Mesulám ben Klonimusz ben Mose a
szerzője, aki az olaszországi Luccaban született i.sz. kb.
950-ben, a németországi Mainzban halt meg 1020-ban. Korának
legtöbb költeményét ő alkotta, többek között az Engesztelőnap
reggeli imáinak összes pijjutját.
Figyelmesen hallgatva az Újév két reggelén énekelt cházán-imák
dallamát és a következő bőjtnapit, feltűnhet, hogy zeneileg
mindhárom szinte ugyanaz, legalábbis hasonlítanak egymáshoz.
Említettük, hogy az imáknak nuszachja van, amelyeknek dallama
olykor rögzített. A zsidó liturgikus zene hagyományai szerint az
imák azonos dallama esetén, a cházán variálhatja, díszítheti az
énekét úgy, hogy az alapdallam mindvégig felismerhető legyen. A
rögtönzött variációk akkor hitelesek, ha azok mélységes hitből,
zenei tehetségből fakadnak. A három alkalom közös alapdallama
pedig zeneileg, Ros Hásónó és Jom Kippur egyazon üzenetét, a Jom
háDint, az ítélkezés, az önvizsgálat idejét szimbolizálja.
Áttérve a cházán délelőtti személyes könyörgéseire, mindhárom
ünnepnapon, a Muszaf ima kezdete előtt csendül fel a „Hineni
heoni mimáász…” Az askenáz zsidóság gyakorlatában a reggeli, és
az azt követő délelőtti imát más-más előimádkozó vezeti, talán
ezért is vált szükségessé, hogy a délelőtti cházán számára is
beiktassanak személyes fohászt. Alapjában véve a reggeli
gondolatok, kérelmek ismétlődnek meg. Az utolsó rész az
Ősatyákat említve kezdődik e szavakkal: „Legyen meg a Te
akaratod Örökkévaló…” és befejeződik áldással: „Áldott vagy Te,
aki hallgat az imára!”
A reggeli imáktól eltérően, a Hineni nuszáchja más, ugyanakkor
ez is hagyományos alapdallamon csendül fel. Az Országos
Rabbiképző – Zsidó Egyetem zsinagógájában, a debreceni
származású néhai Ádám Emil zeneszerzőnek, a Goldmark Kórus
megalapítójának Kelet-Magyarországon gyűjtött és az általa
összeállított motívumokkal szólal meg az ima említett befejező
része.
A délelőtti ima során még egy alkalommal kap lehetőséget az
előimádkozó arra, hogy megismételhesse könyörgését. Az Ajchilo
loél szintén hagyományos dallama az ünnepen résztvevő hívek
számára jól ismert, sokan együtt énekelik a cházánnal: „Uram,
nyisd meg ajkamat, hogy dicséretedet hirdesse szám!”
Befejezésül Lőw Immánuel szegedi főrabbi 1912-ben, Schorr Mór
egykori főkántor temetésén elmondott beszédéből, az egyik
legszebb gondolatot idézzük:
„Az ének mindig termés. A dal csak akkor él valójában, mikor
megzendül az éneklő ajkon. Az éneklő újat teremt, ha mindjárt
csak újjá teremti is másnak zenei sugallatát”..”A forró vallásos
hangulat, amit szó ki nem fejez, a buzgó áhítat szent érzése, az
keres kifejezést a zene művészetében, mert az érzés
legkifejezőbb tolmácsa a dallam.”
|