Kármán György c. egyetemi tanár:
A ’’HINENI HEONI MIMÁÁSZ…’’
A cházán nagyünnepi, egyéni könyörgéseinek dallamvilága


Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VIII. Nemzetközi Tanácskozásán, melynek címe: "Hineni..." volt. (Debrecen, 2006. május 26 - 28.)

 

’’Hineni heoni mimáász…’’ – Anyanyelvünkre fordítva: ’’Én az érdemtelen, remegve és félve járulok eléd…’’

Ezekkel a szavakkal kezdi meg könyörgését az előimádkozó Nagyünnepek délelőttjén, a Muszaf, a főima előtt. Vajon ki ez a cházán, az előimádkozó, és miért remeg, fél, ha az Örökkévaló elé járul?

Thomas Mann szavaival: „Mélységes mély a múltnak kútja.” Nekünk is a Talmudi irodalomhoz kell fordulnunk ahhoz, hogy mindezt megértsük. A Misna, Zeraim rendjének Berakhot traktátusában, ezt olvashatjuk: „Imához az ember nem áll másképp, mint alázattal…” „Aki imádkozik és megtéved, annak ez rossz jel, ha pedig az illető: előimádkozó, akkor ez rossz jel a küldői számára, mert az ember küldője olyan, mint ő maga…”

Szigorú, több ezer éves utasítások ezek a mondatok. A közösség küldötte, a sliách cibur, különösen Ros Hásónó és Jom Kippur alkalmával érezheti a felelősséget azokért, akiknek könyörgéseit, imáit közvetíti a Világ Alkotójához. Személy szerint több követelménynek kell eleget tennie. A vallási törvényeket be kell tartania, életvitelének tisztessége kötelező. Mélyen hívő embernek kell lennie, aki az imaszövegeket, különösen azoknak tartalmát érti és azt tolmácsolja énekével. Nem produkció, hanem a dallam segítségével az áhítat, az ima legrejtettebb érzésvilágának elmélyítése a célja. Sorolhatnánk tovább…Ám a zsidóság hányatott történelmét, a szétszóratást, Auschwitzot túlélt gyarló embernek, lehetséges-e mindennek megfelelnie? Hiszen Szlichajszkor, a hajnali ájtatosságok első napján, éppen ezt zokogja el az előimádkozó:

„Éh niftách pe löfonehó dár möszuchim” – „Hogyan juthatunk szóhoz előtted, aki az égbolton trónolsz?” Számkivetettségünket, pusztulásunkat említi a szöveg. Dallama szinte nem is létezik. Helyette a hagyományos zsidó zenei deklamációval, - amely hasonló a modern zenei énekesbeszédhez, a Sprechgesanghoz, - ostromolja az Egek Urát…

Körülbelül ezer esztendővel ezelőtt kezdŐdött meg a vallásos költemények, énekek, héberül a pijjutok alkotása, amelyek az eredeti imaszövegeket kiegészítik. Rabbik, költők, úgynevezett pajtánok nemes veretű művei kerültek az imarendbe és hangzanak el Nagyünnepeinken is.

Dr. Krausz Fülöp 1942-ben megjelent, jegyzetekkel, magyarázatokkal ellátott, nagyszerű Ros hásónói imakönyvében ezt írja: „A tefilla - az ima, a szépen terített asztal, melynek terítésén a mi bölcseink fáradoztak. A jóval későbbi pijjutok pedig ennek az ünnepi asztalnak a virágos vázái, amelyekbe összegyűjtötték a Tóra, Próféták, Iratok és a Midrás minden szép virágszálát. Irodalmilag: a tefilla a próza, a pijjutok a költészet. A kétféle imanem tehát egymás harmonikus kiegészítője és együttesen a még nagyobb áhítatot szolgálják.”

Az előimádkozó is az ünnepek során többször lehetőséget, pijjutot kap arra, hogy könyörgésével az Örökkévalóhoz fordulhasson. Két részre bonthatóak ezek a pijjutok: a reggeli és a délelőtti imákban elhangzókra. Kezdjük a Ros Hásónó első, második napján és Jom Kippur reggeli imáiban felcsendülő személyes könyörgésekkel. Mindhárom alkalommal az egyik legfontosabb imarész, a főima, az Ámidá ismétlésekor kerül erre sor. Három pijjut, három szerzőtől, három elhangzó legfontosabb kérelem.

„Félek, amikor szavaimba kezdek
Ha a Félelmetes színe elé lépek.”

Ezekkel a szavakkal kezd a cházán Ros Hásónó első reggelén. Majd a folytatásban ezt is halljuk: „Kegyelmezz azoknak, kiket taposnak mint férget…” A könyörgés összecseng a Szlichajsz első reggelén elhangzó, az egész ünnepkörön végigvonuló egyik legfontosabb gondolattal. – A költő: Jekutiél bár Mose, aki a híres Kalonymos család tagja volt. A németországi Speyerben, a XI. században élt. Dallama hagyományos, könyörgő jellegű, valószínűleg a XVIII. századi Kelet-Európából származik. Elpusztított észak, és kelet-magyarországi ortodox közösségeink zenei hagyatéka.

A zsinagógai Újév második reggelén elhangzó pijjut költője: Simon ben Jichák ben Abun. Annyit tudunk róla, hogy i.sz. 1000 táján Németországban, Mainzban működött. Költeményének egyik legfontosabb mondanivalója: „Gyülekezeted sokasága küldött Elébed, fordítsd hát Feléd szívüket és Te is figyelj rájuk!” – A költő a közösségre hivatkozik. Tudja, hogy mindent a Mindenható irányít, az ember szívét is.

Ha Hozzá fordulunk, a viszonzást reméljük. – Ezt a pijjutot Mint koldus az ajtón… címmel, Munkácsi Noémi fordításában közli Scheiber Sándor (emléke legyen áldott), A feliratoktól a felvilágosodásig című, 1997-ben megjelent kötetében. A költemény utolsó két szakaszát idézzük:

„Adj erőt, óh, Uram, hitet, reménységet,
Hogy hirdetni tudjam szentséges igédet.
Segíts meg immár. –
Itt állok előtted: Hívők sokasága
Az imádság elé lelküket kitárva
Kegyelmedre vár.

Adj hitet, Uram, jaj mert erőnk lankad.
Az égi forrásból hulljon ránk irgalmad
Csodatevő kincse.
Trónod magasából halljad könyörgésünk.
És a mi esdeklő bús népünk
Áldd meg mindörökre.”


A zsidó liturgikus dallamok minden ünnepen más és más módon szólalnak meg. Szakmailag úgy mondjuk: nuszachja, azaz módja van az éneknek és ez imáról-imára változik egy-egy ünnepen belül is. Nagyünnepeink imarendje évszázadok óta különösen sokfajta dallammal rendelkezik. Ezen belül a cházán egyéni könyörgéseinek elsősorban a reggeli imában, sajátos, hagyományos a nuszachja. A Ros Hásónó második napjának reggelén is ilyen éneket hallhatunk az előimádkozó ajkán felcsendülni.

Jom Kippur reggelén harmadszor áll nyitott frigyszekrény előtt a közösség küldötte és imádkozik küldetése sikeres teljesítéséért. Többek között ezt mondja: „Taníts meg, hogy értsem a mai ima rendjét, hogy helyesen, hibátlanul szóljak, s hogy evvel küldőimnek orvoslást szerezzek! Legyen világos és hibátlan, mikor ajkam nyitom, szám ajánlását fogadd szívesen! Imám rendjét fogadd áldozatként, mint szakadó eső, úgy folyjon az imám!”

E szavak súlyát a Berakhot traktusából már idézett mondatok folytatása bizonyítja: „Rabbi Hanina ben Dószáról beszélték: mikor betegekért imádkozott, megmondta előre: ez élni fog, ez meg fog halni. Mondták neki: honnan tudod ezt? Mondá nekik: ha az ima folyékony a számban, akkor tudom, hogy elfogadtatott, ha pedig nem, akkor tudom, hogy elvettetett.” – Erre utal a költemény, amelynek Rabbi Mesulám ben Klonimusz ben Mose a szerzője, aki az olaszországi Luccaban született i.sz. kb. 950-ben, a németországi Mainzban halt meg 1020-ban. Korának legtöbb költeményét ő alkotta, többek között az Engesztelőnap reggeli imáinak összes pijjutját.

Figyelmesen hallgatva az Újév két reggelén énekelt cházán-imák dallamát és a következő bőjtnapit, feltűnhet, hogy zeneileg mindhárom szinte ugyanaz, legalábbis hasonlítanak egymáshoz. Említettük, hogy az imáknak nuszachja van, amelyeknek dallama olykor rögzített. A zsidó liturgikus zene hagyományai szerint az imák azonos dallama esetén, a cházán variálhatja, díszítheti az énekét úgy, hogy az alapdallam mindvégig felismerhető legyen. A rögtönzött variációk akkor hitelesek, ha azok mélységes hitből, zenei tehetségből fakadnak. A három alkalom közös alapdallama pedig zeneileg, Ros Hásónó és Jom Kippur egyazon üzenetét, a Jom háDint, az ítélkezés, az önvizsgálat idejét szimbolizálja.

Áttérve a cházán délelőtti személyes könyörgéseire, mindhárom ünnepnapon, a Muszaf ima kezdete előtt csendül fel a „Hineni heoni mimáász…” Az askenáz zsidóság gyakorlatában a reggeli, és az azt követő délelőtti imát más-más előimádkozó vezeti, talán ezért is vált szükségessé, hogy a délelőtti cházán számára is beiktassanak személyes fohászt. Alapjában véve a reggeli gondolatok, kérelmek ismétlődnek meg. Az utolsó rész az Ősatyákat említve kezdődik e szavakkal: „Legyen meg a Te akaratod Örökkévaló…” és befejeződik áldással: „Áldott vagy Te, aki hallgat az imára!”

A reggeli imáktól eltérően, a Hineni nuszáchja más, ugyanakkor ez is hagyományos alapdallamon csendül fel. Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem zsinagógájában, a debreceni származású néhai Ádám Emil zeneszerzőnek, a Goldmark Kórus megalapítójának Kelet-Magyarországon gyűjtött és az általa összeállított motívumokkal szólal meg az ima említett befejező része.

A délelőtti ima során még egy alkalommal kap lehetőséget az előimádkozó arra, hogy megismételhesse könyörgését. Az Ajchilo loél szintén hagyományos dallama az ünnepen résztvevő hívek számára jól ismert, sokan együtt énekelik a cházánnal: „Uram, nyisd meg ajkamat, hogy dicséretedet hirdesse szám!”

Befejezésül Lőw Immánuel szegedi főrabbi 1912-ben, Schorr Mór egykori főkántor temetésén elmondott beszédéből, az egyik legszebb gondolatot idézzük:

„Az ének mindig termés. A dal csak akkor él valójában, mikor megzendül az éneklő ajkon. Az éneklő újat teremt, ha mindjárt csak újjá teremti is másnak zenei sugallatát”..”A forró vallásos hangulat, amit szó ki nem fejez, a buzgó áhítat szent érzése, az keres kifejezést a zene művészetében, mert az érzés legkifejezőbb tolmácsa a dallam.”

 

Vissza a TUDOMÁNY-hoz