Készült a
Hommage á Israel, Tudományos
konferencia a 60. évfordulójára. (Budapest, 2008.
május 13-14.) A szerző bekövetkezett halála miatt nem hangozhatott
el!!!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim,
Engedjék meg, hogy A Lőwök zsinagógájától a Siratófalig című
előadásom keretében, életemből felidézzek néhány epizódot, amelyek e
hosszú út legfontosabb állomásai voltak.
Azt mindnyájan tudjuk, hogy az európai történelem egyik
legtragikusabb fordulópontja 1933-ban volt. Kíváncsiságból
átlapoztam születésem napjának, 1933 március 6.-nak archív
sajtóanyagát, amelyekben egyébről sincs szó, mint a németországi
választásokról, ahol a náci párt hatalomra jutott. Jókor
születtem...
Ötéves voltam, l938-ban, amikor mártírhalált szenvedett Édesapám,
(emléke a hatmillióéval, Izrael Államának hőseivel és mártírjaival
legyen áldott) először kézen fogva szlichajsz első hajnalán elvitt a
szegedi régi zsinagógába. Félelmetes, jéghideg őszi idő volt,
emlékszem, süvített a szél. ’’Szlichecol az idő’’ – mondta Apám. A
zsinagógában kellemes meleg fogadott, a középen álló hatalmas
vaskályhát Fein bácsi, a sámesz fűtötte. A Frigyszekrény melletti
rabbi székben Lőw Immánuel foglalt helyet, ott volt Frenkel Jenő
rabbi is.
Az ima után a felnőttek beszélgetni kezdtek. Apám szavaira
emlékezem: ’’Ezeken a hajnalokon a sámesz kopogtat a hívők ajtaján,
hívja őket az imákra. Így kopogtatnak a mai komor idők a zsidóság
ajtain, ablakain...’’ Őt munkaszolgálatosként l942-ben Ukrajnába
vitték.
1943 őszén, Jom Kippur napján, az akkor már 90. életéve felé járó,
Lőw Immánuel főrabbi beszédet mondott a zsúfolásig megtelt, új
zsinagógában. Hangja betöltötte a zsinagógát, amikor megátkozta
Ámálék leszármazottját és követőit. Ott voltam, amikor a prédikáció
után aggódó tömeg vette körül, féltve attól, hogy újra börtönbe
kerülhet. Derűsen, szögediesen mondta a híveknek: ’’Még egyször nem
fogják mögtönni...’’ Budapestre hurcolták 1944-ben, ahol éhen halt.
Az utolsók egyike, aki életben találhatta mesterünk, Scheiber Sándor
volt.
Visszatérve az ausztriai deportálásból 1945 májusában, bizonyossá
vált, hogy Édesapám a Don-kanyarban meghalt. Nevét Édesanyám
felvésette a szegedi zsinagóga emlékcsarnokának márványtáblájára. A
véletlennek köszönhetően két előadása írásban megmaradt, amelyet
1938-ban, a zsidótörvények bevezetésekor tartott a szegedi Cionista
Szövetség szervezésében. Idézem az egyik előadás bevezető
gondolatait:
’’Herzl Theodornak, a cionizmus eszmei rendszere megfogalmazójának
elgondolásait a galut zsidósága a legutóbbi évtizedek alatt nem
tudta megérteni. Így ezek az eszmék a zsidó lélekben nem találták
meg a kellő eszmei táptalajukat. A zsidóság életében azóta
bekövetkezett fájdalmas események azonban kétségtelenné tették, hogy
a cionizmus eszméje ma már a zsidókérdés egyetlen megoldási
módozatát jelenti, amely megvalósul, mert meg kell valósulnia, akár
akarja a zsidóság, akár nem.’’
Ezek a gondolatok és az előadások következtetései vezettek a
cionista ifjúsági mozgalomba. A szegedi Hánoár hácioni szervezetébe
kerültem. Itt éltem át társaimmal az Egyesült Nemzetek döntő
szavazását 1947 novemberében és Izrael Állam kikiáltását 60 évvel
ezelőtt,1948 májusában.
Nagyon nehéz évtizedek következtek. A szétszóratás kelet-európai
országaiban a cionizmus szó átokká, az eszme és maga Izrael Állam a
gyűlölet tárgya lett. Börtön, meghurcoltatás várt azokra, akik a
tiltás ellenére valamit tenni akartak. Veszélyes volt Talmud Tórát
tartani, vagy arra eljárni, sőt, egyáltalán istentiszteleten részt
venni.
Felvetődött a kérdés: hogyan őrizhetem meg magamban ilyen helyzetben
Erec Jiszráélt, zsidóságomat és a hagyományainkat? – Szerencsés
voltam, mert a sors úgy hozta, fiatalon a gyönyörű szegedi zsinagóga
orgonistája lettem. A későbbiekben Budapestre kerülve az eredeti
Lágymányosi, majd a Frankel Leó utcai, végül a Rabbiképző
zsinagógájában folytattam ebbéli tevékenységemet. Muzsikusként a
héber imák szövegeivel is foglalkoznom kellett, hogy az orgonázás ne
csak kíséret legyen, hanem hogy az imák mondanivalójának érzelmi
kifejezése a zenében is megvalósulhasson. Hatvan esztendeje ősi
fohászaink egy része, azok dallamvilága, számomra Judea legújabb
kori újjászületéséről is szólnak...
Például: egy-egy Tórakivételnél: ’’...ki miCijajn técé szajró udvár
háSém Mirusolójim’’ (’’...mert Ciónból jön a tan, az Örökkévaló
szava Jeruzsálemből’’), vagy péntek esténként: ’’Bóruch átó háSém,
hápajrész szukász sólajm olénu vöál kol ámaj Jiszróél vöál
Jörusolójim’’ (’’Áldott vagy Te Örökkévaló, aki a békesség sátrát
teríti fölénk, egész népe Izrael és Jeruzsálem fölé.’’) – A Hatnapos
háború óta a szombat reggeli Ködusa egyik gondolata vált számomra
valóssággá... Idézem: ’’...Tiszgádál vöjiszkádás böszajh Jörusolójim
irhó, lödajr vodajr ulnécáh nöcohim...’’ (’’...Hirdessék nagyságodat
és szentségedet városodban, Jeruzsálemben, nemzedékről - nemzedékre,
örökkön-örökké!...)
Nemzedékről-nemzedékre... Gyermekeim, unokáim sokszor eljöttek a
Rabbiképző zsinagógájába, hallgatták az orgonás istentiszteleteket,
megtanultak ünnepi énekeket. Hagyománnyá vált a családi, baráti
körben otthonunkban megtartott hanukai gyertyagyújtással egybekötött
tanulás a makkabeus szabadságharcról. Az est folyamán régi cionista
és újabb izraeli dalokat énekelünk. Az estet mindig a Hátikvával
fejezzük be...
A rendszerváltozás új fejezetet nyitott mindnyájunk életében.
Helyreállt a diplomáciai kapcsolat a Magyar Köztársaság és Izrael
Állam között. 1991-ben felejthetetlen élmény volt sokunk számára,
amikor első alkalommal, néhai Chájim Herzog, mint Izrael Állam
elnöke látogatott Budapestre. A szokásos diplomáciai protokoll
szerint, a Parlament épületén a magyar lobogóval együtt az izraeli
zászlót láthattuk... Ekkor tartottuk meg Szegeden először a Jom
háÁcmáutot abban a zsinagógában, ahol annakidején nagyszüleim,
szüleim házasságát Lőw Immánuel áldotta meg.
A Hátikva felcsendülése ma már Jom háÁcmáut, vagy más alkalommal
megszokott hagyomány, de akkor Szegeden, az ünnepi istentisztelet
befejezéseként az orgonán, életemben először szólaltathattam meg
Izrael Állam himnuszát.
És ez az év hozta meg számomra azt a lehetőséget, hogy először Erec
Jiszráél földjére léphessek... Három hetet tölthettem ott, északtól
a Holt tengerig bejárva az országot. Első utam Jeruzsálemben, a
Siratófalhoz vezetett, ott mondhattam el először a Káddist
mártírjainkért, Édesapámért, a holocaustot túlélt, de eltávozott
Édesanyámért, nagyszüleimért. Így van ma már két siratófal
életemben: a szegedi zsinagógában a márványtáblák előtt és
Jeruzsálemben, a Kotelnál.
Azóta többször jártam Izraelben. Az első turistaút után lehetőségem
nyílt arra is, hogy az országgal, rokonaimmal és barátaimmal, a
mindennapi életet élhessem, örömeivel, veszélyeztetettségével
egyaránt. Részt vehettem tavaly a Jád Vásém magyar zsidó pedagógusai
számára megrendezett szemináriumán, amelyen az OR-ZSE két, végzett
kántor hallgatója is jelen volt. Az ő felejthetetlen énekükkel
hangzott el a magyar csoport jelenlétében a ’’Kél mólé ráchámim’’, a
Jád Vásém mártír csarnokában, a ’’Sátorban’’ és a erzlHHh Herzl
hegyen, Herzl sírjánál.
Végezetül még egyszer Apám hét évtizede elhangzott gondolatait
idézem: ’’A zsidóságnak meg kell valósítania a zsidó államot, ismét
fel kell építenie Erec Jiszróélt. Meg kell művelnie kemény munkával
a földet, amely a Frigyszekrényvivő ősök lábnyomait őrzi. Művelnie
kell a zsidó vallás, a zsidó szellem értékeit, amelyeket az
Örökkévalótól kapott. A zsidó vallási és népi öntudat csak az ősök
földjén egyesülhet a zsidóság iránti közösségvágyban, Erecben,
amelynek földje az évezredek hangulatát és szépségét leheli magából.
Nagyon nehéz lesz ez a munka, de könnyű lesz a pihenés, nehéz lesz a
fáradság, de édes lesz a héber nyelv csengése. Nehéz lesz a sok-sok
szenvedés, de gyönyörű az évezredek vágyakozásának álma, az ősök
földje.’’
Megvalósult...
Dr. Kármán Andor posztumusz állampolgárságot kapott Izrael
Államától, a zsinagógai naptár szerint 5752. Elul havában. Az erről
szóló okiratot annakidején a Héber Egyetemen tanuló unokája, Dr.
Schweitzer András, a Jád Vásémben vette át, 1992. szeptemberében. A
díszes diploma első mondatai Jehezkiél próféta könyvének 37.
fejezetéből idéznek:
’’...Hiné áni mévi bohem ruáh vihjiszem...’’ – ’’...Ime, én hozok
belétek szellemet, hogy feléledjetek...’’
’’...Vöhináhti eszhem ál ádmászhem...’’ – ’’...és odahelyezlek
benneteket a ti földetekre...’’
Nevét – több millió mártír nevével együtt – Jeruzsálemben, a Hár
háZikáronon, az Emlékezés Hegyén a Jád Vásémben, a Nevek Csarnoka
örökre megőrzi.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
|
