Elhangzott a Magyar Tudomány napja 2005 rendezvénysorozat, Méltatlanul elfeledve című
előadásán a Szentírás- és Talmudtudományi Tanszék rendezésében. (Budapest,
2005. november 29.)
Herzog Emil: A zsidók története Liptó
Szt-miklóson címmel 1894-ben megjelent könyvét ekként kezdte: "Megírtam
ez igénytelen művecskét, hogy egy késő nemzedék nevében áldást és hálát
mondjak azoknak szent porai fölött, kik nagyot alkottak és még nagyobbat
akartak." Nekem, XXI. századunk elején, e mottót sajnálatosan ki kell még
egészítenem azzal, hogy legyen ez az írás emlékül a liptószentmiklósi néhai
zsidó közösségnek.
Liptószentmiklóson születtek a XIX. században... Először néhány szót
Liptószentmiklósról, a jelenlegi észak-szlovákiai Liptovský Mikularól, annak is
zsidó közösségéről, valamikori zsidó közösségéről szólnék. 1720-tól
datálható a zsidók megtelepedése e liptó vármegyei városkában, amikoris több,
Morvaországból, Holeschau (Holesov) városából származó zsidó család letelepedési
engedélyt kapott a város földesurától: Pongrácz Sámueltől. A zsidó hitközség
1730-ban, a szukot-ot követő szombat "kimenetele" után alakult meg
hivatalosan. Első rabbija 1740-1772 között Mose hakohen volt, ki nagy tiszteletnek
örvendett. (Fiai, a II. József által elrendelt "név-választás" során,
1783-ban, a Magyar vezetéknevet választották, de ezt a rendelet értelmében nem
lehetett, így az Unger néven éltek tovább városukban.) Második rabbijuk Kunitz Lőb,
ki 1776-ban jesivát alapított a városban. (Csak érdekességképpen: Bloch Mózes, a
budapesti Rabbiképző első igazgatója is járt e jesivába.) A közösség tagjai két
zsinagógát is építettek, amelyeket többször bővítették, át- illetve /két
tűzvész után/ újjáépítették. Az egyik zsinagógát 1906-ban, Baumhorn Lipót
tervei szerint, amely még napjainkban is áll. A zsidó hitközségnek 1845-től elemi
iskolája volt, 1860-tól 15 éven át pedig úgynevezett alreáliskolája is. Ide jár
többek között: Bacher Vilmos, a budapesti Rabbiképző második igazgatója; Baneth
Eduárd, korotschini (Krotoszyn, Poznan mellett - Lengyelország) rabbi, majd a berlini
Lehranstalt für Wissenschaft des Judentums híres, generációkat felnevelő Talmud
tanára; Diner-Dénes József, művészettörténész, publicista, politikus, a
Károlyi-és a Berinkey-kormány külügyi államtitkára; Fischer Sámuel, a világszerte
ismert S. Fischer Verlag könyvkiadó megalapítója; Goldstein Sámuel, az első zsidó
ügyvéd Magyarországon és Sturm Albert, az 1800-as évek végének közismert
újságírója. A XX. század közepén itt is bekövetkezett a tragédia, a
liptószentmiklósi zsidó hitközség tagjait, közel ezer embert, 1942-ben a szlovák
kormány jóváhagyásával, aktív közreműködésével deportálták és legyilkolták.
Napjainkban nincs zsidó hitközség Liptószentmiklóson, Liptovský Mikulaon. Ezek
után felidézem Liptószentmiklós néhány XIX. században született zsidó fiának
életét. Jelképesnek is tekinthető, hogy 1823-ban, Petőfi Sándor születésének
évében, kinek sok költeményét fordította héberre, jött e világra
Liptószentmiklóson Bachrach Simon, ki apai ágon a híres koblenzi, majd wormsi Jáir
Hájim Bachrach rabbinak, míg anyai ágon Gerson Politz Morvaország főrabbijának a
leszármazottja volt. Bachrach, a későbbiekben: Bacher Simon ifjú éveiben az akkoriban
hagyományos zsidó életutat járta, több jesivában (nikolsburgi, leipniki, kismartoni
és a bonyhádi) is tanult. Visszatérvén szülővárosába, Liptószentmiklósra, az
akkori szóhasználattal: Miklósra, a kereskedői pályára lépett és a hitközség
jegyzője lett. 1848-ban megnősült, Tedesco Árminnak, egy kiváló talmudistának
Debóra nevű lányát vette feleségül. Házasságukból három fiú is született:
Vilmos 1850-ben, kiről a későbbiekben lesz szó; Bernát 1852-ben, ki Pataki Bernát
illetve Benő néven újságíróként szerzett hírnevet Párizsban; és a kitűnő
közgazdász, gazdasági publicista és a Viktória Malomtröszt elnöke: Emil, 1854-ben.
1867-ben a Bacher család Pestre költözött, ahol a családfő előbb könyvelőként,
majd 1874-től, 1891-ben bekövetkezett haláláig a Pesti Izraelita Hitközség
pénztárnokaként tevékenykedett és írta verseit. Bacher Simon az elsők között
volt, ki magyar nyelvű verseket héberre fordított. Többek között Kölcsey, Petőfi,
Vörösmarty, Eötvös és Arany verseit ültette át a Biblia klasszikus nyelvére. Az ő
fordításában volt először olvasható héberül a Nemzeti dal és a Szózat. 1865-ben
Bécsben jelentette meg saját fordításában Lessing Bölcs Náthán-ját héber
nyelven. Az 1868-as Izraelita Egyetemes Gyűlést héber nyelvű ódával köszöntötte.
Még ugyanezen évben Zemirot háárec (Hazafias dalok) címmel adatta ki magyar
költők hazafias verseit héber nyelven. Összegyűjtött költeményeit, egyik fia:
Bacher Vilmos, három kötetben, Sáár Simon (Simon dalai) címmel 1894-ben,
apja halála után három évvel kiadatta. Bacher Simon még a régi hagyomány
talajáról indult a XIX. század elején, de e század végén már az "új",
az úgynevezett neológ zsidóság által taposott utat járván fejezte be életét.
Bacher Simon egyik fia: Bacher Vilmos, 1850-ben született Liptószentmiklóson. Elemi
iskolai tanulmányait az árva megyei Szucsányban, majd szülővárosában, a zsidó
alreál iskolában végezte. Besztercebányán és Pozsonyban az evangélikus líceumban
képezte tovább magát, és 17 évesen, 1867-ben felvették a pesti egyetemre.
Tanulmányaival párhuzamosan Brill Sámuel Löw pesti rabbi talmudi siurjain (óráin) is
részt vett Goldziher Ignáccal együtt, ki akkor még jó barátja volt. A későbbiekben
családi kötelék is létrejön köztük, mert Bacher felesége Goldziher Ignác
unokatestvére: Goldziher Ilona lett. 1868-ban Breslauba (ma: Wroclaw - Lengyelország),
az akkori szóhasználattal Boroszlóba ment tanulni az ottani híres Rabbiképzőbe, a
Jüdisch-Theologisches Seminar-ba. Itt a vallási tárgyak mellett a világi tudományok
is nagy hangsúlyt kaptak. 20 évesen, 1870-ben a lipcsei egyetemen doktorált, rabbivá
1876-ban avatták. Még ez évben meghívták Szegedre, Löw Immánuel megüresedett
rabbi-székébe. 1877-ben, az akkor megnyíló budapesti Országos Rabbiképző Intézetbe
invitálták tanárnak. 36 éven át, 1913-ban bekövetkező haláláig tanított a
korabeli szóhasználattal: Rabbiszemináriumban. 1907-től, Bloch Mózes -ki, a
liptószentmiklósi jesivába is járt-, halálától igazgatója volt az intézménynek.
Önálló munkáinak, köteteinek száma: 56. E mellett 53 folyóiratnak volt cikkíró
munkatársa és közel 800 tudományos dolgozata jelent meg németül, héberül, angolul,
franciául és magyarul. Bacher Vilmos rabbi-nemzedékeket felnevelő munkássága mellett
nagy érdeme a zsidó tudományosságban a talmudi hagyomány rendszerezése a filológus
pontosságával, és az akkor még újdonságnak számító történeti kritika
módszereivel. Érdeklődésének és munkásságának egyik területe az ágádá
kutatása. Az ágádá a zsidó gondolkodásmód hű tükre volt a kereszténység előtti
időktől az iszlám térhódításáig. Az ágádá -ezt filológialig Bacher mutatta
ki-, nem egyéb, mint a Szentírás értelmezése. Az ágádában megnyilatkozik a
zsidóság akkori világszemlélete, érzései, életfelfogása, gondolatainak
összesége. Ezt a széles spektrumot átölelő tartalmat Bacher összegyűjtötte,
rendszerezte. Ő vállalkozott először arra, hogy mindes egyes tanítónak (tannának,
amórának) kijelölje helyét az időben, egyesítse minden ágádikus
megnyilatkozását. E feladatot Bacher megoldotta, egyszer s' mindenkorra elvégezte.
Munkásságának másik területe a héber és a keleti nyelvek (arab, perzsa) grammatikai
kutatása, de nem önmagában, hanem a Szentírás magyarázatának történetével
karöltve. Munkáiban a középkori tudományosság és költészet három nagy nyelve:
arab, perzsa és a héber emlékeinek első rendszeres megtárgyalására, feltárására
vállalkozott. A nyelvkutatás mellett a középkor bölcseleti, filozófiai
vizsgálódásai is gazdagították ezt az exegézist. Bacher különös vonzalmat érzett
a költészethez, amit talán apjától: Bacher Simontól örökölhetett. Írt héber és
német nyelvű verseket, és ő is fordított magyar nyelvű verseket héberre, apjához
hasonlóan. A költészet iránti affinitása egyértelműen megmutatkozott a perzsa
költészet, a perzsa-zsidó és a perzsa-arab irodalmi érintkezések
tanulmányozásában, publikálásában és fordításában. A tudományokban elért
eredményeiről így írt Heller Bernát, ki tanítványa volt Bachernek és a
Rabbiképző szintén világhírű professzora: "Egy munkás emberélet gazdag
tartalmául beillenék akár az agáda-kutatás önmagában, akár a zsidó
szentírás-magyarázatnak és nyelvtudománynak története, melyet Bachernek
köszönhetünk. De amit azonfelül végzett, az is elegendő volna néhány egyetemi
tanszéknek, néhány akadémiai tagságnak megszolgálására." Bacher, fent
említett úttörő tudományos tevékenysége mellett jelentős szerepet játszott a XIX.
század végi és a XX. század eleji zsidó szellemi élet intézményeinek
megteremtésében és fenntartásában. Bánóczi Józseffel együtt megindította és
éveken át szerkesztette a Magyar Zsidó Szemlét, az első magyar zsidó tudományos
folyóiratot, amely a világ zsidó tudományosságában is jelentős szereppel bírt.
Blau Lajosnak, ki Bachert követte a Rabbiképző igazgatói székében, szavaival: "a
magyar irodalom törzsébe új ágat plántál." Bacher egyik alapítója és
szellemi atyja volt az IMIT-nek, az Izraelita Magyar Irodalmi Társulatnak, amelynek
évkönyvei ugyancsak jelentős dolgozatokat, kutatási eredményeket közöltek. Bacher
neve fémjelzi, nagy része van az IMIT-Biblia, e zsidó részről első magyar nyelvű
Biblia-fordítás elkészültében, megjelenésében, kiadásában. Annak idején Bacher
és Bánóczi meggyőző egyszerűséggel hirdette: "Nekünk a Biblia kell mint
taneszköz az iskolában, mint olvasmány a családban; tartozunk vele nemzeti
irodalmunknak, mert magyarok vagyunk, és tartozunk vele felekezetünknek, mert zsidók
vagyunk." 1913-ban, Hevesi Simon, a tanítvány, a Rabbiképző professzora és
a Dohány utcai zsinagóga főrabbija a következőket mondotta temetésén: "Ez
volt Bacher Simon fia, Bacher Vilmos, az írástudó, a hagyomány-kutató, a rózsakertek
poétája, a mélylelkű exegéta. Világtekintély volt. Megértése előtt egység volt
a zsidóság egész több évezredes nehéz literatúrája, héber, arámi, arab vagy
perzsa, görög vagy újkori nyelv ruhájában. Egymás fölé alakuló rétegekben, mint
Biblia, midrás, Misna, Talmud, kommentár, bölcsészet: élő egységnek mutatkozott
szelleme előtt a zsidó irodalom, lelkével rokon, véle is egy."
Egészen más pályát futott be, más irányban tevékenykedett az 1857-ben
Liptószentmiklóson született Diner (Diener)-Dénes József. A zsidó elemi- és az
alreál iskolai tanulmányai után Zólyomban, Bécsben és Drezdában járt
középiskolába. Egyetemre Drezdában, Brüsszelben, Párizsban és Bécsben járt, ahol
mérnöki stúdiumokat hallgatott, valamint archeológiát, művészettörténetet és
filozófiát. 1881-ben a Magyar Nemzeti Múzeum alkalmazottja lett és ekkor még
művészettörténeti témákkal foglalkozott. Több, az akkori időkben közkedvelt és
sokak által forgatott újságban (Neues Pester Journal, Pester Lloyd, Magyar Újság)
publikált. Majd Berlinben élt, ahol a szintén liptószentmiklósi születésű Fischer
Sámuel, az S. Fischer Verlag alapítója által támogatott Freie Bühne c.
folyóirat munkatársa volt. 1906-10 között Budapesten a Munka Szemléje c.
szociológiai folyóirat szerkesztője, majd az Irodalmi Szalon-nak, az első modern
kölcsönkönyvtárnak a megalapítójaként és vezetőjeként tevékenykedett. 1906-ban
írta meg Leonardo da Vinci és a renaissance kialakulása című művét, amely
egyik első megnyilvánulása a marxista szemléletű művészettörténet-írásnak.
Diner-Dénes József a XX. század elején egyre nagyobb mértékben kapcsolódott be a
szociáldemokrata mozgalomba. 1918-ban a Károlyi-, majd 1919-ben a Berinkey-kormány
külügyi államtitkára lett. A Tanácsköztársaság/Proletárdiktatúra idején
Párizsban teljesített diplomáciai szolgálatot. A bukás után már nem tért vissza
Magyarországra, az USA-ban és Franciaországban élt. A szocialista Le Populaire
újság munkatársa volt, de könyveket is írt, pl.: 1933-ban jelent meg franciául Karl
Marx-ról szóló műve, amelyhez a későbbi francia miniszterelnök, a zsidóságát
soha meg nem tagadó Léon Blum, kinek Diner-Dénes József a baráti köréhez tartozott,
írt előszót. Sokirányú tevékenységeit az is jelzi, hogy az egyik szervezője volt a
világ első munkásmozgalmi múzeumának, a Kommunista Proletár Múzeumnak. 1937-ben,
Párizsban érte a halál.
Ismét egy más életút Kohlbach Bertalané, ki rabbiként kezdte és nyugalmazott
tanárként fejezte be pályáját. A Kohlbach család 1729-ben telepedett le
Liptószentmiklóson, ahol Kohlbach Bertalan is született 1866-ban. Anyai dédatyja:
Lamdon Szináj, a liptószentmiklósi hitközség dájánjaként tevékenykedett, míg
nagyapja: a híres és jámbor rabbi Ber Nicolau. Apja: Kohlbach Sámuel, két és fél
évig, 1870-ben bekövetkezett haláláig az ácsi zsidó hitközség rabbija volt. A
férjét vesztett anya fiaival együtt 1871-ben hazaköltözött Liptószentmiklósra.
Kohlbach itt járt elemi iskolába, majd algimnáziumba is. Kohlbach Bertalan
tanulmányait 1879-ben kezdte az Országos Rabbiképző Intézet úgynevezett alsó
tanfolyamán, amelyet 1884-ben a sikeres érettségi vizsgával fejezett be. Az 1884/1885
tanévben a boroszlói rabbiképző hallgatója volt az akkori szokásoknak megfelelően.
Itt vallásbölcsészetet, keleti nyelveket, különösen arab nyelvészetet és irodalmat
hallgatott. 1885 őszétől a Rabbiképző úgynevezett felső tanfolyamának-, és a
Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem Bölcseleti Karának volt a hallgatója.
1888-ban doktori vizsgát tett az egyetemen, disszertációját Jehuda ibn Balam-ról, a
XI. századi nyelvészről és költőről írta. 1890. február 20-án avatták rabbivá,
és március 9-én a Temesvár-Gyárváros (ma: Timisoara-Fabrica - Románia) status quo
ante hitközségének választmánya egyedül dr. Kohlbach Bertalant jelölte rabbinak és
egyhangúan megválasztotta. Temesvári évei azonban nem voltak gondtalanok, mert a
hitéleti újítások miatt a konzervatívok részéről sok támadás érte, de ő nem
akarta elveit és meggyőződését feladni, ezért 1896. március 27-én lemondott
állásáról. Életrajzában így ír: "Nem panaszkodhat; társadalmi és
községi positioja igen kedvező volt. Mégsem szerette az európai zsidó
viszonyokat." A tengerentúlra vágyódott, ahol Heinemann Zirndorf, a
liptószentmiklósi zsidó alreáliskola volt tanára, majd manchesteri rabbi, később a
cincinnati-i Hebrew Union College tanára szívesen fogadta volna. Házasemberként
azonban nem tudta magát rászánni a kivándorlásra, ezért inkább a tanári hivatást
választotta. 1896-ban beiratkozott a berlini egyetemre. Itt klasszika filológiát,
művészettörténetet és esztétikát tanult, valamint tökéletesítette német
nyelvtudását. Berlinből hazatérve tanulmányait a Budapesti Tudományegyetem
bölcseleti karán folytatta, ahol tanári képesítést szerzett latin és német
nyelvből. Tanári pályáját a kaposvári Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban
kezdte, majd a körmöcbányai, később a nagyváradi állami főreáliskolához
helyezték. 1909-től a budapesti Szt. István gimnázium tanára volt nyugalomba
vonulásáig, 1932-ig. Tanári hivatása mellett elkötelezetten munkálkodott a Magyar
Zsidó Múzeum megalapításán, amelynek 1915-1929 között az őre (mai
szóhasználatal: tudományos vezető) volt. Alapításától haláláig aktív tagként
tevékenykedett az Izraelita Magyar Irodalmi Társulatban (IMIT) és egyik termékeny
szerzője volt az IMIT-Évkönyveknek. Élete végén írta meg összefoglaló igényű
munkáját: Zsidó néprajz címmel, amelynek napjainkig csak néhány részlete
jelent meg. 1944. február 25-én halt meg Budapesten. Kohlbach Bertalan legfőbb érdeme
a zsidó néprajz kutatása, népszerűsítése és bevezetése a zsidó köztudatba,
valamint aktív részvétele az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT) és a Magyar
Zsidó Múzeum megalapításában és további tevékenységében.
Fischer Sámuel 1859-ben született Liptószentmiklóson és 1934-ben halt meg Berlinben.
1886-ban alapította Bécsben a napjainkban is aktívan tevékenykedő, igényes műveket
kiadó, világhírű S. Fischer Verlag könyvkiadó céget, amely oly szerzők első
német kiadója volt, mint Ibsen, Tolsztoj, Arthur Schnitzler, Gerhard Hauptmann, Hugo
von Hofmannstahl, Jacob Wassermann és Thomas Mann.
Goldstein Simon 1830-ban született Liptószentmiklóson és 1908-ban halt meg. Ifjú
korában még a költészet érdekelte, héber nyelvű verseket is írt. Ügyvédi
oklevelét 1859-ben kapta meg, ezzel ő lett az első zsidó vallású ügyvéd
Magyarországon.
Hübsch Adolf 1830-ban született Liptószentmiklóson és 1884-ben halt meg New Yorkban.
Honvédként végigharcolta a szabadságharcot, majd a paksi jesivában folytatott
tanulmányok után a prágai egyetemre ment, ahol filozófiai doktorátust szerzett és a Neue
Synagoge rabbija lett. 1866-ban kivándorolt Amerikába és a new yorki Áhávát
heszed zsinagóga hitszónoka, majd rabbija lett. A mérsékelt reformok híve volt,
megújította a zsinagógai liturgiát, új angol nyelvű imakönyvet állított össze.
(New Yorkban született fia: W. Ben Huebsch, az Amerikai Egyesült Államok képviselője
volt az UNESCO-ban.)
Sturm Albert 1851-ben született Liptószentmiklóson és 1908-ban halt meg Budapesten.
Eredetileg jogot tanult, majd középiskolai tanári oklevelet szerzett, de az
újságírás és szerkesztés volt az igazi élete. Először Bécsben
újságíróskodott, majd Budapestre költözvén a Neues Pester Journal, a
későbbiekben pedig a Pester Lloyd újságírója lett. (Hasonlóan a szintén
liptószentmiklósi Diner-Dénes Józsefhez.) 1887-1901 között az Országgyűlési
Almanachot szerkeszti. Műfordítóként is jelentőset alkotott, például
lefordította német nyelvre Arany János: Buda halála (König Buda's Tod)
című művét, amiért a Kisfaludy Társaság tagjainak sorába választotta. Írt
színművet is: A vértanú című öt felvonásos tragédiát. Sturm Albert
érdeme volt a "Szünidei gyermektelep" nevű egylet megalapítása, amely a
nyári iskolai szünidőben többszáz szegény budapesti gyermeket üdültetett vidéken.
Sturm Albert nevéhez köthető, ő javasolta egyik, a Pester Lloydban megjelent
cikkében, a temetési koszorúk megváltását, tehát a koszorúkra szánt pénz
jótékony célra való felhasználását.
Pollák Káim 1834-ben született Liptószentmiklóson és 1905-ban halt meg Budapesten.
Szülővárosában, majd a pozsonyi és a sátoraljaújhelyi jesivában tanult. Ezután
Prágába került ahol tanítói képesítést szerzett. Érsekújvár, Kácsfalu,
Szekszárd, Hódmezővásárhely és Óbuda tanítói állomásai. 1875-től több pesti
iskolában, mint székesfővárosi tanító tanított nyugállományba vonulásáig.
Számos cikke, közleménye mellett 13 könyvet írt. Tankönyveit (pl.: Természettan,
Tér- és alaktan, Elemi mértan, A rajztanítás kézikönyve) sokáig használták,
de a zsidó iskolákban és a hebraisztikával foglalkozók körében a legismertebb és
mindmáig használt kézikönyve a Pollák-féle Héber-magyar teljes szótár, amelynek
1881-es első kiadása óta számos utánnyomása jelent meg.
Felidéztem néhány nevet, néhány sorsot, néhány vázlatos életművet a XIX.
századbeli felvidéki kisváros: Liptószentmiklós zsidóságának köréből, azért
hogy "egy késő nemzedék nevében áldást és hálát mondjak azoknak szent
porai fölött, kik nagyot alkottak és még nagyobbat akartak."
Irodalomjegyzék:
Blau Lajos Dr. és Klein Miksa Dr.: Emlékkönyv a Ferenc József Országos Rabbiképző
Intézet ötven éves jubileumára 1877-1927. I. kötet. (Bp, 1927)
Carmilly-Weinberger, Moshe ed.: The Rabbinical Seminary of Budapest 1877-1977.
(Budapest-New York, 1986)
Encyclopaedia Judaica /CD/ (Jerusalem, 1997)
Frojimovics Kinga - Komoróczy Géza - Pusztai Viktória - Stribik Andrea:
A zsidó Budapest I-II. (Budapest, 1995)
Gulyás Pál adatgyűjtéséből sajtó alá rendezte: Viczián János: Magyar írók
élete és munkái. (Bp.)
Herzog Emil: A zsidók története Liptó Szt-miklóson. (Bp, 1894)
http://de.wikipedia.org/wiki/Samuel_Fischer_(Verleger)
http://tinyurl.com/94lzl
http://www.kereso.hu/yrk/Ryrgenwm/3280
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/eletrajz/html/ABC13280/14186.htmamely
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/eletrajz/html/ABC03014/03353.htm
Komlós Aladár: Diner-Dénes József (Bp. 1967)
Kürschners Deutscher Gelehrten-Kalendar1925-1950.
Ludwig Eisenberg: Das Geistige Wien. (Wien, 1883)
Magyar Nagylexikon. (Bp.)
Markó László főszerk.: Új magyar életrajzi lexikon. (Bp. 2001)
Samuel Lőwinger Dr. ed.: Seventy Years. A Tribute to the Seventieth Anniversary of the
Jewish Theological Seminary of Hungary (1877-1947). (Bp, 1948)
Scheiber Sándor: Folklór és tárgytörténet / Teljes kiadás (Budapest, 1996)
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. (Bp.)
Ujvári Péter szerk.: Zsidó lexikon. (Bp. 1929)
|