Egy intézmény százhuszonöt éves története minden bizonnyal jóval több, mint
helytörténeti vagy intézménytörténeti kuriózum. Először is, benne van abban a
nemzeti tudománytörténetben, amelynek életképességét köszönheti. Azaz, a nemzeti
kultúra és tudomány maga is gazdagodott általa. Ezért aztán, minthogy a nemzeti
tudománytörténetek elválaszthatatlanul összefonódnak az egyetemes tudomány
történetével, lehetetlenség lenne azt állítani, hogy az 1877-ben, a Kiegyezést
követő tizedik esztendőben, a Haynau-féle hadisarcot emberarcúvá átvarázsoló
Ferencz József, őcsászári és királyi nagyvonalúságának köszönhetően
megszületett budapesti "zsidó papképezde", valamiféleképpen pusztán
kegyúri gesztusnak köszönhetné a létezését.
Sietünk határozottan leszögezni: a 19. század harmadik harmadára Európa talán
legnagyobb zsidó populációja szerveződik meg Magyarországon, és ennek, az
anyaország nélküli népnek a császárság szempontjából határozott feladatai
adódnak. Legalábbis, I. Ferenc József a zsidókban valamiféle eszközt lát a
soknemzetiségű birodalom intranzigens nacionalizmusaival szemben. Egyfajta,
tőke-dinamizáló szerepet szán ennek a népnek, akikkel kapcsolatban sohasem rejti
véka alá azt a meggyőződését, hogy föld- és államnélküliségük az osztrák
birodalmi központ számára a megbízhatósággal ér föl. Szóval, amikor a pesti
városszélen a zsidó hitközség telket kap, hogy ott fölépíthesse Európa első és
máig - voltaképpen - párját ritkító egyetemi rabbiképzőjét, az uralkodónak nagy
valószínűséggel ez is(!) jár a fejében.
Jóllehet, David Friedhausen már 1806-ban javasolja a bajor választófejedelemnek azt,
hogy jó volna egy olyan főiskola, ahol a judaizmus tanítását ötvöznék a
legmodernebb tudományok tanításával. De hát, más a helyzet német földön, ahol a
zsidók a Fölvilágosodástól, ha nem is dúskálnak a fölvilágosult abszolút
monarchia adta jogokban, mégis némiképp szerencsésebb a szociális helyzetük, mint
akárhol Európában. Akkor még a nyugati országokat is beleértve.
1877. október negyedikén, amikor Bloch Mózes, a Budapesti Országos Rabbiképző
Intézet első rektora meggyújtotta a ner tamidot, a magyar zsidók már egy évtizede
egyenjogúak az ország többi polgárával politikai tekintetben. De nem egyenjogúak a
kultúra vonatkozásában.
Az Intézetnek, ami egyébként Ferenc József halálát követően - a csodálatos Löw
Lipót IV. Károlynál történő közbenjárása mellett, - kéri a császár nevének
fölvételét az intézmény megnevezésébe, kettős a rendeltetése. Olyan oktatást
kell szerveznie, amelyben a judaizmus tradicionális szellemi területei és a
zsidóságot a filozófia görög indításaitól megérintő racionális tudományosság,
együtt vannak. Ahol a zsidóság magyar és bizonyos vonatkozásban európai lelki
vezetői a legmagasabb rendű tudományos fölkészültséggel képesek interpretálni az
ősi egyistenhit tanításait. A híveiknek. Azoknak a történelem által meghurcolt
hitsorsosaiknak, akik kibújva a gettók - nem csak fizikai értelemben vett - falai
közül, a vallásuk rabbijaitól az emancipációt zsidó oldalról fölerősítő
identitást várnak.
A másik föladata az intézménynek a zsidóság évezredes kultúráját és a judaizmus
tudományát bevezetni a Nyugat, de mindenekelőtt a magyar kultúrába. A Szentírást
elsősorban, annak eredeti héber-zsidó fölfogását és szöveg-értelmezését.
Azután a Talmudot, de annak történeti filológiai és hermeneutikai aspektusait. Ami
abban az időben a vallási és embertudományi tanulmányok körében megszokott volt. De
itt volt még a responsum-irodalom, kommentár-irodalom, Midrásh, exegézis-történet, a
zsidó történelem, a zsidó filozófia, a bibliai geográfia, a héber nyelvtörténet,
a bibliai nyelvek, az arabisztika, a Szentírás természettudományos aspektusai.
A Rabbiképzőnek tehát már megalakulása első pillanataitól ügyelni kellett arra,
hogy egy jottányit se maradjon le a kor tudományosságától. Talán ezért több, mint
érdekes epizód egy Goldziher Ignác által megfogalmazott levél, 1880. júniusában.
Ekkor a Rabbiképzőt az a grandiózus négyesfogat irányította (egészen az első
világháborúig) amelynek tagjai: Bloch Mózes, Bacher Vilmos, Kaufmann Dávid, és
Goldziher Ignác, voltak.
A meglehetősen indulatos levél szerzője az arab nyelv, irodalom és filozófia tanára,
aki azonban otthon van a hebraisztikában, a judaisztikában, a zsidó vallás teológiai
és filozófiai kérdéseiben, egyaránt. Goldziher követeli a Rabbiképző felügyelő
bizottságától, hogy gondoskodjon a következő tudományok oktatásáról a
Rabbiképzőben, azért "hogy a jövő művelt zsidó lelkészei" méltó
képzettségre tegyenek szert: " vallástörténet, vallásfilozófia, bibliai
teológia, bibliai irodalomtörténet, Palesztina geográfiája, Palesztina
etnográfiája."
Bloch az első rektor maga is fényes bizonyítéka volt annak, hogy a rabbinikus
tudományokat csak a nyugati világ tudományaival szinkronban érdemes művelni.
Nagybátyja a Nagytapolcsányban működő jesivájába jár, majd Pilsenben filozófiát
és fizikát hallgat öt évig, hogy azután csehországi és morvaországi
rabbi-gyakorlatot követően maga is jesivát alapítson. Ebből az európai
szellemiségű cseh-morva zsidó akadémiáról hívják meg a pesti Rabbiképző rektori
székébe. Hatvankét éves ekkor, és még hátra van az igazi fő mű megírása, egy
hétkötetes bibliai és talmudkori intézmény- és szabálytörténet, jó néhány
Halacha-kommentár, és a tizenhetedik századi, rothenburgi Meir ben Baruch
responsum-gyüjteményének annotált kiadása.
Bacher Vilmos professzor úr az ún. alsó
tanfolyamon Bibliát, zsidó történelmet és német nyelvet tanít, a fölsőknek pedig
kommentár-irodalmat, Midrásh-t, és exegézis-történetet. Bacher eredetileg
filozófiát, történelmet, és perzsa valamint arab irodalmat hallgat a breslaui
egyetemen.
Akárcsak a már említett nagy négyes másik tagja, Kaufmann Dávid. Ő ráadásul még
a klasszika filológiát is fölveszi az egyetemen. Ennek aztán Pesten veszi hasznát,
amikor ógörögöt tanít majd az alsó tanfolyamon. Kaufmannt a kor zsidó
vallástudományának nagy öregje, Leopold Zunz meleg ajánló soraira nevezi ki Trefort
Ágoston kultuszminiszter professzornak Pestre. Kaufmann-nak köszönheti a Magyar
Tudományos Akadémia világhírű Keleti Könyvtára az un. Kaufmann genizákat, a paduai
Coleggio Rabbinico professzorának, Lellio della Torre-nak a maga nemében páratlan
gyüjteményét. A Kaufmann genizák a Rabbiképző könyvtárát voltak hivatva
megalapozni. A művészettörténetet, történelmet, genealógiát, filozófiát,
fiziológiai lélektant egyaránt művelő és tanító Kaufmann még arra is tudott időt
szakítani, hogy a korabeli antiszemita megnyilvánulásokat tollhegyre tűzze. Negyvenhat
évet élt. Harminc könyvet és több mint ötszáz tanulmányt jegyzett.
Bacher volt a második a rektorok sorában. A filozófus Bacher, aki a perzsa-zsidó
irodalomtörténettel is foglalkozik, Bánóczi Józseffel megindítja a Magyar Zsidó
Szemlét és az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat IMIT Évkönyvek sorozatát.
Blau Lajos, a harmadik rektor 1913-ban foglalta el a rektori széket. Nem lehettek
könnyű idők, bár - ehhez képest - a folytatás...?! Ő mondta egyszer: "A pesti
Rabbiképzőt a felvilágosult zsidók hozták létre." Blau az első olyan
professzora az intézménynek, aki itt végzett. Talmudi jogból doktorált a budapesti
egyetemen. Azért ott, mert a Rabbiképzőnek 2002-ig nem engedélyezték a
doktoráltatást.
Jóllehet, az intézmény falai között számos világhírű tudós tanított, és a
hallgatói közül is számosak lettek a nemzetközi tudományos élet elismert
szereplői, doktorrá nem fogadhatott az intézmény. Volt ebben nagypolitikai és volt
ebben valláspolitikai meggondolás egyszerre. Az biztos, hogy a budapesti Pázmány
Péter Tudományegyetemmel volt a Rabbiképzőnek megállapodása még 1891-ből, ami egy
vallás- és közoktatási rendelet alapján szabályozta, pontosabban előírta a
Rabbiképző hallgatóinak két év lehallgatását bármely szakon a pesti egyetemen. Az
is igaz, hogy bizonyos tárgyakból, mint a történelem, orientalisztika, arabisztika,
perzsa irodalom, stb., a rabbiképzősök különösebb nehézség nélkül
doktorálhattak. Persze, ez azért nem volt ugyanolyan, mintha az intézménynek saját
doktoranduszai lettek volna. Volt ebben a helyzetben valami megalázó. Az igazsághoz az
is hozzátartozik, hogy a hitközség és a rabbinátus sem lelkesedett a latin
kereszténység egyetemeinek e történelmi specialitása iránt.
Blau történetesen jogot hallgat a Pázmányon. Hogy a vallásjog tudósa lehessen,
szüksége volt a profán európai és magyar jogra is. Sajátos élet- és
tudományfölfogás volt ez. Ilyen volt a pesti Rabbiképző a tízes, a húszas és a
harmincas években. Blau Lajos 1911-ben héber nyelvű tudományos folyóiratot alapított
Pesten, Hatzofe Me Eretz Hagar címmel, amelyben megjelent a korabeli zsidó tudományos
világ.
Az első világháború véget vetett ennek
az idillnek. Schwarz Dávid rabbiképzős magyar honvéd elesik a fronton. Több hallgató
hadifogságból tér haza. 1919-ben a kommün bezárja az intézményt.
1919 őszén 26 hallgatóval folytatódik a tanítás.
1920-ban a numerus clausus öt százalékpont alá kényszeríti a zsidó egyetemi
hallgatók arányát. A Rabbiképző hallgatói most már csak történelmet,
filozófiát, sémi nyelvészetet és pedagógiát vehetnek föl az egyetemen.
A professzori kar legkiválóbbjai ekkorra már nincsenek az élők soraiban. Elment
Goldziher, Veneziáner Lajos az újpesti rabbi, aki az intézet módszertan professzora
volt, Bloch Heinrich a német irodalom és a világirodalom professzora, Klein Miksa a
Talmud tanára, és Guttmann Mihály a vallásjog tanára is fogta magát és elment
Breslauba rabbinak. Azért jöttek is, kitűnőek a maguk területén, és nagyszerűek
tanárként is.
Heller Bernát lett a Biblia és a filozófia tanára, de tanított Midrást, Aggádát
és zsidó folklórt is.
Hoffer Ármin, szentesi és veszprémi rabbi kapta a vallásjogi katedrát.
Lőwinger Sámuel a Biblia és a Talmud professzori székébe kerül.
A brilliáns hitszónok Hevesi Simon a filozófia és a homiletika tanára.
Fischer Gyula Midrast tanít, Edelstein Bertalan Bibliát, Weisz Miksa bibliai hébert.
És még valami: a Rabbiképző könyvtári állománya meghaladja (ne felejtsük:
1920-ban vagyunk!) a háromszázezer egységet.
Guttmann Mihály, az 1933-ban, az akkor már náci Németországból az akkor már
fasizálódó Magyarországra visszatért jelentős tudós lesz a Rabbiképző új
rektora. Guttman nevéhez kapcsolható az 1940-ben alakult "Hug Ivri", ami a
modern hébert fogja népszerűsíteni, a Magyar Zsidó Szemle kiegészítése francia,
német és héber számokkal (Guttmann szarkeszti a folyóiratot). Életre hívja a Blau
Lajos Talmudtudományi Társulatot, a Goldziher Ignác Theológiai Egyesületet, a Bacher
Vilmos Önképzőkört, a német kiadású Enciklopédia Judaicat, a Biblia magyarra
fordítását szerkesztő bizottságot.
A Rabbiképző új professzorai közül néhány: Hahn István (az ELTE későbbi
ókortörténet professzora), Friedmann Dénes, Róth Ernő, Kálmán Ödön.
Guttmann 1943-ban meghal, és a Főtanács Lőwinger Sámuelt nevezi ki rektornak. A
numerus nullus miatt is, az 1943-as tanévben kétszáz hallgató tanul a falak között.
Egy igazi európai zsidó akadémia a rettenet közepette. A modern héber nyelvet a
kiváló hebraista Wahsberger Mózes, a héber irodalmat Turóczi-Trostler József
(később az MTA tagja), zsidó zenetörténetet a Magyar Zeneakadémia professzora
Szabolcsi Bence, görög irodalmat Dercsényi Móric a nemzetközileg ismert
klasszika-filológus, filozófiát Szemere Samu, aki a német fölvilágosodás és a
marxizmus klasszikusait ültette át magyarra, és aki később az Izraelita
Tanítóképző igazgatója, majd az MTA tagja lesz, az angol nyelvet és kultúrát
Földváry Tibor, az olasz nyelvet, irodalmat és kultúrtörténetet a római egyetem
professzora Herskovics Fábián tanította.
A következő év március 19.-én a
németek megszállják az országot és Adolf Eichmann meglátogatja az intézményt.
Lefoglalja a fölbecsülhetetlen értékű könyvtári és kézirat gyűjteményt. A
jelentősebb részét átirányítja a Birodalomba, a többi az un. Zsidókérdést
Kutató Magyar Intézetben landol. A továbbiakat ismerjük.
1945. március 22.-én újra megnyitja kapuit a Rabbiképző, harmincnégy hallgatóval.
Scheiber Sándor, aki akkor a negyvenes éveiben járó fiatal professzor, lesz az
intézet spiritus rectora, majd 1950-től a rektori széket is átveszi Lőwingertől,
akit a jeruzsálemi Héber Egyetem Könyvtára egyik vezetői székébe hívnak.
A létező szocializmus először harsány ateizmusával, később csöndes
vallásellenességével és kultúraiszonyatával regnál. Scheiber ebben az
atmoszférában képes arra, hogy a Rabbiképzőt nem csak rabbikat kibocsátó
intézményként tartja fönn, de a péntek esti legendás onegh sabbathjaival ide vonzza
a budapesti zsidó értelmiséget is.
Ennek a korszaknak felejthetetlen tanárai voltak: Richtmann Mózes, Komlós Ottó (aki
később a Bar Ilan egyetem professzora), Salgó László budapesti főrabbi, a Magyar
Országgyűlés tagja, Schindler József, Schweitzer József, Berger István, és Domán
István.
Scheiber professzor tudományos munkássága rendkívül gazdag. Több mint ezerkétszáz
cikk és tanulmány, a tizenhárom kötetes Magyar Zsidó Oklevéltár, "A
magyarországi zsidó feliratok"(1960), "A héber kódexmaradványok"
(1969), és a MIOK Évkönyvek nyolc kötete, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Rá
lehet igaz az a francia szólásmondás, hogy "senki sem próféta a saját
hazájában". Az itthoni kulturális vezetés és a tudományos élet nem nagyon
figyelt rá, pedig talán a legnagyobb Arany-kutató élt itt hetvenkét éves koráig,
1985-ig.
Schweitzer József a Rabbiképző zsidó történelem professzora vezeti át az
intézményt a diktatúrából a köztársaságba.
1996 őszén visszatér Magyarországra a haifai professzor Rav. Schőner. Schőner, aki a
nyolcvanas évek második felében a magyar zsidóság vallási vezetője volt, és aki a
pesti Rabbiképző egykori diákja, hatalmas erudícióval lát neki az intézmény
modernizációjához. Rektori működése második esztendejében a Rabbiképzőt a Magyar
Köztársaság egyetemeként akkreditálják. Rektori működése negyedik esztendejében
a Rabbiképzőnek doktoriskolája van, "Zsidó Vallástudományi Doktoriskola"
elnevezéssel. És a folytatás még hátra van...
|