Vissza a TUDOMÁNY-hoz

  

Dr. habil. Staller Tamás Ph.D., egyetemi tanár:
Zunz Lipót: Vallás vagy tudomány


Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VIII. Nemzetközi Tanácskozásán, melynek címe: "Hineni..." volt. (Debrecen, 2006. május 26 - 28.)

Történetünk kezdetén még Mattersburg néven nevezik ezt a nagyon régtől már városias települést "im Deutsch-Westungarn", azaz "Német-Nyugat-Magyarországon". Ma ismét annak nevezik az ausztriai Burgenland tartományban.

Közben azonban, az 1898-tól kezdődő magyarosítási és név-magyarosítási hazai pressziók jegyében Nagymarton névre hallgatott, egészen 1920-ig, amikor Ausztriához csatolták. De van itt más is. A kisváros egyike annak a hét településnek, amely együttesen a német Siebengemeinden elnevezést kapta. És ugyanezt héberül is elnevezték, ímigyen: Seva Kehilot. Éppenséggel azért, mert az Eisenstadt körüli településeken zsidó közösségek telepedtek meg. Helyesebben: telepedhettek le. Csakis azért, mert 1670 után Esterházy Pál herceg megengedte ezt számukra.

Miután irtózatos körülmények között, mindenüket hátrahagyva kellett menekülniük Bécsből, I. Lipót császár zsidókat kiüldöző rendelete miatt. Az egykor volt magyar, ugyanakkor még nem-magyar nevű, ám már németül beszélő és viselkedő zsidókat befogadó városok nevei tehát: Eisenstadt, Mattersdorf (amiből később lett Mattersburg), Kobersdorf, Lackenbach, Frauenkirchen, Kittsee, és Deutschkreutz.

Amiért mindezt szóba hoztuk, azért van, mert Chorin Áron, született 1866-ban és meghalt 1844-ben, vezette be Zunzot a rabbinikus tudományokba. Chorin ugyan a morvaországi Weisskirchenben látta meg a napvilágot, de tizennégy évesen a magyarországi Nagymartonba, vagyis Mattersburgba kerül, hogy egy Jeremiás nevű rabbi jesivájába járjon.

Itt aztán teljesen magyarrá, pontosabban magyar zsidóvá vált. Jóllehet, ezután két évig Ezékiel Landau prágai Talmud-iskoláját látogatta, életét mégis az aradi magyar zsidó közösség rabbijaként élte le.

Valószínűleg, egyáltalán nincs jelentősége annak, hogy valaki a Habsburgok melyik városában volt zsidó. Mert szinte mindenütt a Birodalomban a zsidók németül és jiddisül beszéltek. Mégis, eléggé nyomon követhető, legalábbis a szellemi mentalitást tanulmányozva, az indító hatás. A környezet kultúrája valahogyan rajta hagyja a nyomát a zsidó tanítványon.

Így volt ez Zunz esetében is, aki a magyar rabbivá vált Chorin Áron tanítványa lett.

Leopold Zunz az Észak-Rajna Westphalia-i Detmoldba születik, és a Yom-tob Lippmann héber nevet viseli születésekor, 1794-ben. De tizenkilenc éves korában Berlinbe költözik, hogy a berlini egyetemre járhasson. Ahol klasszika filológiát és történelmet hallgat. Mégsem a porosz választófejedelemség fővárosában szerzi meg a doktori címet, hanem a Szász - Anhalt választófejedelemség egyetemén, Halléban.

De ne szaladjunk annyira előre. Vessünk egy pillantást még a vezetéknévre.

Isidore Singer és Emil Hirsch az Encyclopaedia Judaica-ban egy tizenkilencedik század végi zsidó genealógiai tanulmányra hivatkozva azt írja, hogy a Zunzok már a tizenhatodik századtól jelen vannak németföldön. Hogy Frankfurt am Main zsidó közösségében már századok óta "sok a Zunz". Hogy a Zunz név a "Zons módosulása. És végezetül, hogy a név valójában egy Rajna melletti település nevéből származik.

Hát, ennyit a vezetéknévről. Mielőtt visszatérnénk Zunz intellektuális indíttatásaihoz, néhány szót kell szólnunk a szülőkről.

Ha zsidó tudós, író, vagy művész, vagy egész egyszerűen "zsidó" ember, mondjuk, egy életutat vizsgáló írás tárgya, az otthon talán egy jottányit fontosabb, mint nem-zsidó esetében. Legalább, két és félezer esztendő a magyarázat erre. A zsidó otthon, valószínűleg óvó és intő célzatossággal, már-már túlzóan az értelemre hat. És kevésbé a világra-nyitottságra. A zsidó apa, partneri viszonyban van a fiával, és kifejezetten azon igyekszik, hogy az fölülmúlja őt szellemiekben. Lélektani tanulmányok a megmondhatói annak, hogy az ún. zsidó zsenialitás valójában a családi otthon - más nációknál nem tapasztalható - szokatlanul erős intellektuális indításából adódik. Vagyis, nincs különleges zsidó tehetség. Inkább van zsidó "túlérzékenység". Amit egyes "unserantz"-ok sajátosan konvertálnak, sajátos extraszenzibilitást igénylő szellemi területeken. Sokszor kínosan látványosan. Legalábbis, a kortárs zsidók számára, akik mindig kénytelenek elviselni, az egyébként nagyon is emberi irigység és féltékenység kiváltotta összeesküvés-szindróma minden ódiumát. Mindössze: ennyi. De hát ennyi is éppen elég.

Az apa, Mendl Emanuel, "bahur" vagy "bócher", azaz Talmud-tanítvány. Egy szegény fiatal zsidó, aki arra vágyik, hogy egy pici kis boltot nyithasson. Persze, nem másért, mint azért, hogy családot alapíthasson. Mert a zsidó csak akkor házasodhat, ha a rabbi előtt tanúsítja, hogy jövendőbelijének és leszármazottainak tisztes életet képes biztosítani. És, bevallva bevallatlanul, azért is akart tisztes életet biztosítani jövendő családjának, hogy folytathassa vallási tanulmányait. Ami viszont, a zsidó tudós férfiúnak kötelessége. Alkalmasint, a szenvedélye.

Nemcsak a "bét ha midrash"-ban tanít, hanem magánórákat ad héberből és Talmudból a gazdagabb német hitsorsosoknak. A kicsiny fűszerüzlet meglett. Meglett a feleség. A nála tizenkét évvel fiatalabb Hendel Behrens személyében.

A folytatás már nem annyira szép. Mendl Emanuelt negyvenegy évesen, hűséges és szorgalmas hitvesét, Hendelt, harminchat évesen viszi el betegség. Helyesebben, elvitte őket a szegénység és a nyomorúság. Akárcsak Zunz iker nővéreit. Még a gyerekágyban.

A Rashiban, a Mishnában, a bibliai héber nyelv rejtelmeiben akkorra már kivételes tudással rendelkező gyereknek apja elvesztése feletti fájdalmát, a Wolfenbüttelben lévő, a bibliai Sámsonról elnevezett iskola jótékonyan mérsékelte.

Zunz az első zsidó, aki bejutott a wolfenbütteli, akkorra már a szűkebben vett német területeken túl is híres gimnáziumba. S. M. Ehrenberg, az igazgató, a tizenhat éves fiúra bízza az alacsonyabb osztályok matematikai instrukcióját, annyira el van ragadtatva tehetségétől és szorgalmától. Ekkor már héberből, görögből és latinból fordít, behatóan foglalkozik a fénytan problémáival, és lázasan tanulja a főbb európai nyelveket.

Nagyon valószínű, hogy Leopold Zunzból, vagy magyarosan: Zunz Lipótból, azt a fölfedezést, hogy a judaizmus nem egyszerűen a világ legrégebbi egyistenhite, a város, Wolffenbüttel levegője válthatta ki. Ahogy magához a városhoz, ehhez az egyébként provinciális poroszos helyhez az 1572-ben alapított Herzoglichen Bibliothek, a mai Herzog August Bibliothek csodálatos könyvtára is tartozik, szinte páratlan judaica gyűjteményével. A német keresztény hebraista, Johann Christoph Wolf (1683-1739) négykötetes, és Hamburgban 1715-től (1733-ig) megjelenő "Bibliotheca Hebraea" című munkája már csaknem teljesnek mondható névsorát közli azoknak a zsidó szerzőknek, akik a zsidó vallás, történelem, kultúra európai tolmácsolói voltak.

Alapvető fogalmak, mint például a "Tanach", a "Talmud", vagy a "Kabbala", Wolf (aki persze nem tévesztendő össze a kortárs német filozófussal, Christian Wolff-al) művében kapták meg első, igazi nem-zsidó, tudományos értelmezésüket. Talán azért, mert a szerző felvállaltan törekedett a zsidóságot úgy bemutatni, mint sajátos, mégis európai tudást, vagy inkább műveltséget.

Egy másik német szerző: David Gans, azaz David ben Solomon ben Seligman (ez utóbbi valószínűleg a nagyapa nevére utal) (1541-1613), és az ő "Zemah Dawid" című munkája. Az 1592-ben megjelent könyv először hagyatkozik világi - azaz nem vallásos - forrásokra a zsidóság történelmének leírásában. Mondhatjuk azt is, hogy Gans "föltalálta" a zsidó történelmi tudatot.

Mindenesetre, Zunz ebből a két könyvből olvasta ki, valamikor a maturandus évében a saját zsidóságáról azt, hogy az a zsidóság nemcsak az övé, és a hozzá hasonlóké. Hanem, hogy a zsidósága voltaképpen a világé. A világtörténelem része. Tudniillik.

1715-ig Wolfenbüttelben marad. Aztán Berlinbe költözik, hogy ott járjon egyetemre. A kor hírneves tudósainál tanul matematikát, filozófiát, sémi nyelvészetet, és biblia-tudományt. Közben egy igazi stettl zsidó, a lengyel David ben Áron segítségével palesztinai és törökországi héber kéziratokat tanulmányoz. Csakis azért, hogy megértse a zsidó vallás lelki habitusát. Huszonhárom évesen, tanulmányt tesz közzé. Ebben a rabbinikus irodalmat próbálja meg történeti és irodalomtörténeti jelleggel fölmérni. De fogalmazhatunk úgy is, hogy a német-porosz egyetem sajátos tudományos kutatási technikáit és eljárásait alkalmazza három és félezer éves népe vallási irodalmának számbavételére. És ha még mindehhez azt is hozzátesszük, hogy Zunz célja voltaképpen az volt, hogy a zsidókat visszavigye Európába, akkor nem tévedtünk nagyot.

Persze, Zunz először a német zsidókat akarta visszavinni Németországba. Ami akkor még igazán nincs is. A modern Németország majd csak 1861-ben áll össze, amikor a Német Szövetség létrejön. Az "Etwas Über die Rabbinische Litteratur" című munkával Zunz zsidóság-történeti fordulatot hajt végre, aminek az a legfontosabb értelme, hogy (1) a zsidó vallás mások, azaz a nem-zsidók, mondjuk: a keresztény-lutheránus németek számára - megismertethető, tehát tanítható. És (2) hogy ha tanítható, akkor - bármennyire furcsa ez a hétköznapi észjárás számára, - kutatható. Ergo: tudományosan megközelíthető.

Mindebből pedig egyenesen az következik, hogy ha a zsidóságról szóló eddigi ismeretek forrása a külvilág számára szinte kizárólagosan a vallás volt, akkor ettől kezdve a tudomány lesz. A judaizmusról ettől kezdve a zsidóságon belül és azon kívül úgy fognak beszélni, mint a világkultúra egyik szegmenséről. Mint Európa egyik alapítójáról. Szellemi, lelki, és intellektuális értelemben.

A judaizmus, a legkülönbözőbb elnevezésekkel, bevonul az európai tudományosság egyetemi falai közé. Zunz megalapítja a Verein für Cultur und Wissenschaft der Juden, azaz a Zsidók Tudományának és Kultúrájának Társaságát. Egy mondat az alapító okiratból: "...(a Társaság föltett szándéka, hogy) a kultúrán és az oktatáson keresztül a zsidókat harmonikus kapcsolatba hozza a korral, és azokkal a nemzetekkel, amelyekben élnek...".

Hogy ki mindenki került kapcsolatba a Társasággal? Csak néhány név a legragyogóbbak közül: Heinrich Heine, Ludwig Marcus, David Friedlander, Israel Jacobson (a német-zsidó vallási reformerek egyike, aki Jerome Bonaparte, Westfalia királyának volt a pénzügyi tanácsadója, 1768-1828) vagy Lazarus Bendavid (filozófus, 1762-1832).

Időnként föltűnnek itt olyanok is, akik - nem-zsidóként - a zsidóság vallási reform-ambícióit szimpátiával, sőt: empátiával követik. Így az egykori Berlin evangélikus teológus-filozófusai. Ahogy, többek között a berlini egyetem későbbi rektora, Friedrich Schleiermacher.

1822-re már folyóirata is van a Társaságnak ("Zeitschrift für die Wissenschaft des Judenthums"), amit Zunz szerkeszt, és ami ekkorra már több, mint egy vallásreformot akaró fél-politikai csoportosulás. A judaizmus tanulmányozásának módszere, ahogy a lap beköszöntőjében egy bizonyos Wohlwill írja, nem több és nem is kevesebb, mint hogy a zsidó irodalmat, ami nyilvánvalóan a vallási irodalomra vonatkozik, a történelem tudománya és a filozófia eszmekritikája alá vonja.

Zunz ehhez teszi hozzá a lap programadó tanulmányát, amihez csatolja "Hispanische Ortsnamen" (Spanyol helységnevek) című kiegészítését. Vagy egy másik helyen "Grundlinien zu einer Künftigen Statistik der Juden" (Jövőbeni zsidó statisztikák alapvonalai) című tanulmányát. Mindjárt mintájául annak, hogyan kell az új tudományt művelni. A precízség, a megbízhatóság, az adatok összevethetősége, a szerzői gondolatok szigorúan hivatkozásos átvétele, stb., stb. Ezek a tudományosság alapvető kritériumai. És ezentúl a zsidóság tudományát művelők által is betartandó etikai minimumok.

A folyóirat egyetlen számot élt meg. A Társaság föloszlott. Többen az alapító atyák közül, mint Gans például, kitértek.

Heine szavaival: "Az Ifjú Palesztina szertefoszlott." Vele együtt vált semmivé az a vallási fölvilágosodás és enthusianizmus, ami bizonyos értelemben páratlan ennek az önmagára nagyon igényes népnek a történetében.

Hogy mégis mi az, ami megmaradt mindebből?

Nos, megmaradt a zsidóság-tudomány. Kitörölhetetlenül. Hogy mára a nyugat-európai és amerikai egyetemek leglátogatottabb órái a judaisztika és a hebraisztika körébe tartoznak, az annak az embernek a műve, akit Leopold Zunznak hívtak.

Magyarosan így mondanánk: Zunz Lipót.

Vissza a TUDOMÁNY-hoz