Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VIII. Nemzetközi
Tanácskozásán, melynek címe: "Hineni..." volt. (Debrecen, 2006. május 26 -
28.)
Történetünk kezdetén még Mattersburg
néven nevezik ezt a nagyon régtől már városias települést "im
Deutsch-Westungarn", azaz "Német-Nyugat-Magyarországon". Ma ismét annak
nevezik az ausztriai Burgenland tartományban.
Közben azonban, az 1898-tól kezdődő magyarosítási és név-magyarosítási hazai
pressziók jegyében Nagymarton névre hallgatott, egészen 1920-ig, amikor Ausztriához
csatolták. De van itt más is. A kisváros egyike annak a hét településnek, amely
együttesen a német Siebengemeinden elnevezést kapta. És ugyanezt héberül is
elnevezték, ímigyen: Seva Kehilot. Éppenséggel azért, mert az Eisenstadt körüli
településeken zsidó közösségek telepedtek meg. Helyesebben: telepedhettek le. Csakis
azért, mert 1670 után Esterházy Pál herceg megengedte ezt számukra.
Miután irtózatos körülmények között, mindenüket hátrahagyva kellett menekülniük
Bécsből, I. Lipót császár zsidókat kiüldöző rendelete miatt. Az egykor volt
magyar, ugyanakkor még nem-magyar nevű, ám már németül beszélő és viselkedő
zsidókat befogadó városok nevei tehát: Eisenstadt, Mattersdorf (amiből később lett
Mattersburg), Kobersdorf, Lackenbach, Frauenkirchen, Kittsee, és Deutschkreutz.
Amiért mindezt szóba hoztuk, azért van, mert Chorin Áron, született 1866-ban és
meghalt 1844-ben, vezette be Zunzot a rabbinikus tudományokba. Chorin ugyan a
morvaországi Weisskirchenben látta meg a napvilágot, de tizennégy évesen a
magyarországi Nagymartonba, vagyis Mattersburgba kerül, hogy egy Jeremiás nevű rabbi
jesivájába járjon.
Itt aztán teljesen magyarrá, pontosabban magyar zsidóvá vált. Jóllehet, ezután két
évig Ezékiel Landau prágai Talmud-iskoláját látogatta, életét mégis az aradi
magyar zsidó közösség rabbijaként élte le.
Valószínűleg, egyáltalán nincs jelentősége annak, hogy valaki a Habsburgok melyik
városában volt zsidó. Mert szinte mindenütt a Birodalomban a zsidók németül és
jiddisül beszéltek. Mégis, eléggé nyomon követhető, legalábbis a szellemi
mentalitást tanulmányozva, az indító hatás. A környezet kultúrája valahogyan rajta
hagyja a nyomát a zsidó tanítványon.
Így volt ez Zunz esetében is, aki a magyar rabbivá vált Chorin Áron tanítványa
lett.
Leopold Zunz az Észak-Rajna Westphalia-i Detmoldba születik, és a Yom-tob Lippmann
héber nevet viseli születésekor, 1794-ben. De tizenkilenc éves korában Berlinbe
költözik, hogy a berlini egyetemre járhasson. Ahol klasszika filológiát és
történelmet hallgat. Mégsem a porosz választófejedelemség fővárosában szerzi meg
a doktori címet, hanem a Szász - Anhalt választófejedelemség egyetemén, Halléban.
De ne szaladjunk annyira előre. Vessünk egy pillantást még a vezetéknévre.
Isidore Singer és Emil Hirsch az Encyclopaedia Judaica-ban egy tizenkilencedik század
végi zsidó genealógiai tanulmányra hivatkozva azt írja, hogy a Zunzok már a
tizenhatodik századtól jelen vannak németföldön. Hogy Frankfurt am Main zsidó
közösségében már századok óta "sok a Zunz". Hogy a Zunz név a "Zons
módosulása. És végezetül, hogy a név valójában egy Rajna melletti település
nevéből származik.
Hát, ennyit a vezetéknévről. Mielőtt visszatérnénk Zunz intellektuális
indíttatásaihoz, néhány szót kell szólnunk a szülőkről.
Ha zsidó tudós, író, vagy művész, vagy egész egyszerűen "zsidó" ember,
mondjuk, egy életutat vizsgáló írás tárgya, az otthon talán egy jottányit
fontosabb, mint nem-zsidó esetében. Legalább, két és félezer esztendő a magyarázat
erre. A zsidó otthon, valószínűleg óvó és intő célzatossággal, már-már
túlzóan az értelemre hat. És kevésbé a világra-nyitottságra. A zsidó apa,
partneri viszonyban van a fiával, és kifejezetten azon igyekszik, hogy az fölülmúlja
őt szellemiekben. Lélektani tanulmányok a megmondhatói annak, hogy az ún. zsidó
zsenialitás valójában a családi otthon - más nációknál nem tapasztalható -
szokatlanul erős intellektuális indításából adódik. Vagyis, nincs különleges
zsidó tehetség. Inkább van zsidó "túlérzékenység". Amit egyes
"unserantz"-ok sajátosan konvertálnak, sajátos extraszenzibilitást igénylő
szellemi területeken. Sokszor kínosan látványosan. Legalábbis, a kortárs zsidók
számára, akik mindig kénytelenek elviselni, az egyébként nagyon is emberi irigység
és féltékenység kiváltotta összeesküvés-szindróma minden ódiumát. Mindössze:
ennyi. De hát ennyi is éppen elég.
Az apa, Mendl Emanuel, "bahur" vagy "bócher", azaz
Talmud-tanítvány. Egy szegény fiatal zsidó, aki arra vágyik, hogy egy pici kis boltot
nyithasson. Persze, nem másért, mint azért, hogy családot alapíthasson. Mert a zsidó
csak akkor házasodhat, ha a rabbi előtt tanúsítja, hogy jövendőbelijének és
leszármazottainak tisztes életet képes biztosítani. És, bevallva bevallatlanul,
azért is akart tisztes életet biztosítani jövendő családjának, hogy folytathassa
vallási tanulmányait. Ami viszont, a zsidó tudós férfiúnak kötelessége.
Alkalmasint, a szenvedélye.
Nemcsak a "bét ha midrash"-ban tanít, hanem magánórákat ad héberből és
Talmudból a gazdagabb német hitsorsosoknak. A kicsiny fűszerüzlet meglett. Meglett a
feleség. A nála tizenkét évvel fiatalabb Hendel Behrens személyében.
A folytatás már nem annyira szép. Mendl Emanuelt negyvenegy évesen, hűséges és
szorgalmas hitvesét, Hendelt, harminchat évesen viszi el betegség. Helyesebben, elvitte
őket a szegénység és a nyomorúság. Akárcsak Zunz iker nővéreit. Még a
gyerekágyban.
A Rashiban, a Mishnában, a bibliai héber nyelv rejtelmeiben akkorra már kivételes
tudással rendelkező gyereknek apja elvesztése feletti fájdalmát, a Wolfenbüttelben
lévő, a bibliai Sámsonról elnevezett iskola jótékonyan mérsékelte.
Zunz az első zsidó, aki bejutott a wolfenbütteli, akkorra már a szűkebben vett német
területeken túl is híres gimnáziumba. S. M. Ehrenberg, az igazgató, a tizenhat éves
fiúra bízza az alacsonyabb osztályok matematikai instrukcióját, annyira el van
ragadtatva tehetségétől és szorgalmától. Ekkor már héberből, görögből és
latinból fordít, behatóan foglalkozik a fénytan problémáival, és lázasan tanulja a
főbb európai nyelveket.
Nagyon valószínű, hogy Leopold Zunzból, vagy magyarosan: Zunz Lipótból, azt a
fölfedezést, hogy a judaizmus nem egyszerűen a világ legrégebbi egyistenhite, a
város, Wolffenbüttel levegője válthatta ki. Ahogy magához a városhoz, ehhez az
egyébként provinciális poroszos helyhez az 1572-ben alapított Herzoglichen Bibliothek,
a mai Herzog August Bibliothek csodálatos könyvtára is tartozik, szinte páratlan
judaica gyűjteményével. A német keresztény hebraista, Johann Christoph Wolf
(1683-1739) négykötetes, és Hamburgban 1715-től (1733-ig) megjelenő "Bibliotheca
Hebraea" című munkája már csaknem teljesnek mondható névsorát közli azoknak a
zsidó szerzőknek, akik a zsidó vallás, történelem, kultúra európai tolmácsolói
voltak.
Alapvető fogalmak, mint például a "Tanach", a "Talmud", vagy a
"Kabbala", Wolf (aki persze nem tévesztendő össze a kortárs német
filozófussal, Christian Wolff-al) művében kapták meg első, igazi nem-zsidó,
tudományos értelmezésüket. Talán azért, mert a szerző felvállaltan törekedett a
zsidóságot úgy bemutatni, mint sajátos, mégis európai tudást, vagy inkább
műveltséget.
Egy másik német szerző: David Gans, azaz David ben Solomon ben Seligman (ez utóbbi
valószínűleg a nagyapa nevére utal) (1541-1613), és az ő "Zemah Dawid"
című munkája. Az 1592-ben megjelent könyv először hagyatkozik világi - azaz nem
vallásos - forrásokra a zsidóság történelmének leírásában. Mondhatjuk azt is,
hogy Gans "föltalálta" a zsidó történelmi tudatot.
Mindenesetre, Zunz ebből a két könyvből olvasta ki, valamikor a maturandus évében a
saját zsidóságáról azt, hogy az a zsidóság nemcsak az övé, és a hozzá
hasonlóké. Hanem, hogy a zsidósága voltaképpen a világé. A világtörténelem
része. Tudniillik.
1715-ig Wolfenbüttelben marad. Aztán Berlinbe költözik, hogy ott járjon egyetemre. A
kor hírneves tudósainál tanul matematikát, filozófiát, sémi nyelvészetet, és
biblia-tudományt. Közben egy igazi stettl zsidó, a lengyel David ben Áron
segítségével palesztinai és törökországi héber kéziratokat tanulmányoz. Csakis
azért, hogy megértse a zsidó vallás lelki habitusát. Huszonhárom évesen,
tanulmányt tesz közzé. Ebben a rabbinikus irodalmat próbálja meg történeti és
irodalomtörténeti jelleggel fölmérni. De fogalmazhatunk úgy is, hogy a német-porosz
egyetem sajátos tudományos kutatási technikáit és eljárásait alkalmazza három és
félezer éves népe vallási irodalmának számbavételére. És ha még mindehhez azt is
hozzátesszük, hogy Zunz célja voltaképpen az volt, hogy a zsidókat visszavigye
Európába, akkor nem tévedtünk nagyot.
Persze, Zunz először a német zsidókat akarta visszavinni Németországba. Ami akkor
még igazán nincs is. A modern Németország majd csak 1861-ben áll össze, amikor a
Német Szövetség létrejön. Az "Etwas Über die Rabbinische Litteratur"
című munkával Zunz zsidóság-történeti fordulatot hajt végre, aminek az a
legfontosabb értelme, hogy (1) a zsidó vallás mások, azaz a nem-zsidók, mondjuk: a
keresztény-lutheránus németek számára - megismertethető, tehát tanítható. És (2)
hogy ha tanítható, akkor - bármennyire furcsa ez a hétköznapi észjárás számára,
- kutatható. Ergo: tudományosan megközelíthető.
Mindebből pedig egyenesen az következik, hogy ha a zsidóságról szóló eddigi
ismeretek forrása a külvilág számára szinte kizárólagosan a vallás volt, akkor
ettől kezdve a tudomány lesz. A judaizmusról ettől kezdve a zsidóságon belül és
azon kívül úgy fognak beszélni, mint a világkultúra egyik szegmenséről. Mint
Európa egyik alapítójáról. Szellemi, lelki, és intellektuális értelemben.
A judaizmus, a legkülönbözőbb elnevezésekkel, bevonul az európai tudományosság
egyetemi falai közé. Zunz megalapítja a Verein für Cultur und Wissenschaft der Juden,
azaz a Zsidók Tudományának és Kultúrájának Társaságát. Egy mondat az alapító
okiratból: "...(a Társaság föltett szándéka, hogy) a kultúrán és az
oktatáson keresztül a zsidókat harmonikus kapcsolatba hozza a korral, és azokkal a
nemzetekkel, amelyekben élnek...".
Hogy ki mindenki került kapcsolatba a Társasággal? Csak néhány név a legragyogóbbak
közül: Heinrich Heine, Ludwig Marcus, David Friedlander, Israel Jacobson (a
német-zsidó vallási reformerek egyike, aki Jerome Bonaparte, Westfalia királyának
volt a pénzügyi tanácsadója, 1768-1828) vagy Lazarus Bendavid (filozófus, 1762-1832).
Időnként föltűnnek itt olyanok is, akik - nem-zsidóként - a zsidóság vallási
reform-ambícióit szimpátiával, sőt: empátiával követik. Így az egykori Berlin
evangélikus teológus-filozófusai. Ahogy, többek között a berlini egyetem későbbi
rektora, Friedrich Schleiermacher.
1822-re már folyóirata is van a Társaságnak ("Zeitschrift für die Wissenschaft
des Judenthums"), amit Zunz szerkeszt, és ami ekkorra már több, mint egy
vallásreformot akaró fél-politikai csoportosulás. A judaizmus tanulmányozásának
módszere, ahogy a lap beköszöntőjében egy bizonyos Wohlwill írja, nem több és nem
is kevesebb, mint hogy a zsidó irodalmat, ami nyilvánvalóan a vallási irodalomra
vonatkozik, a történelem tudománya és a filozófia eszmekritikája alá vonja.
Zunz ehhez teszi hozzá a lap programadó tanulmányát, amihez csatolja "Hispanische
Ortsnamen" (Spanyol helységnevek) című kiegészítését. Vagy egy másik helyen
"Grundlinien zu einer Künftigen Statistik der Juden" (Jövőbeni zsidó
statisztikák alapvonalai) című tanulmányát. Mindjárt mintájául annak, hogyan kell
az új tudományt művelni. A precízség, a megbízhatóság, az adatok
összevethetősége, a szerzői gondolatok szigorúan hivatkozásos átvétele, stb., stb.
Ezek a tudományosság alapvető kritériumai. És ezentúl a zsidóság tudományát
művelők által is betartandó etikai minimumok.
A folyóirat egyetlen számot élt meg. A Társaság föloszlott. Többen az alapító
atyák közül, mint Gans például, kitértek.
Heine szavaival: "Az Ifjú Palesztina szertefoszlott." Vele együtt vált
semmivé az a vallási fölvilágosodás és enthusianizmus, ami bizonyos értelemben
páratlan ennek az önmagára nagyon igényes népnek a történetében.
Hogy mégis mi az, ami megmaradt mindebből?
Nos, megmaradt a zsidóság-tudomány. Kitörölhetetlenül. Hogy mára a nyugat-európai
és amerikai egyetemek leglátogatottabb órái a judaisztika és a hebraisztika körébe
tartoznak, az annak az embernek a műve, akit Leopold Zunznak hívtak.
Magyarosan így mondanánk: Zunz Lipót.
|