TANTÁRGYLEÍRÁS

  

Adalékok Mózes életművének analíziséhez

(Doktori iskola, rabbihelyettes, rabbi-osztatlan, kulturatört…)

2012/2013. I. félév

A tárgy kreditpontja: 2 (kettő)
Heti óraszám: 2 (kettő)
Szervezeti egység: Szentírás és Talmudtudományi Tanszék
 

 

A.  A tárgy tematikája

"…nem volt Mózeshez hasonló próféta Izraelben…" (Devárim 34.10)

" Mózes minden ember közül a legszerényebb volt. (Bámidbár12.3.)

A kurzus célja e kettős szempont alapján - unikalitás és szerénység - bemutatni a zsidó és a világtörténelem egyik legnagyobb, legismertebb személyiségének, életének jellegzetes szegmenseit. A biblikus, a talmudi, valamint a midrás irodalom eredeti szövegének tanulmányozása közben kirajzolódik egy húsból-vérből teremtett népvezér, a zsidó vallás történetét közvetlenül formáló karizmatikus személyiség arcéle. A szöveg olvasat és az interpretációs irodalom hiteles forrásainak megismerésén túl a hallgató betekintést kap a társtudományok világába az inter- és multidiszciplináris eszközök segítségével. A társtudományok közvetítésével bepillanthat a mózesi életmű korszakokon átívelő, s korszakok gondolkodását, világlátását jelentősen formáló húsból-vérből teremtett ember küzdelmének diadalaiba, sikereibe és bukásaiba; egyszóval életébe.

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az "A" és a "B" hetek követik egymást. 

 időpontok: KEDDENKÉNT, 16.30-18.00 ÓRA

1. előadás: szeptember 4.               "A" hét           Sch.A.

 2. előadás: szeptember 11.            "B" hét:

 Friedmann Sándor: Mózes "sugárzó" arcának ikonográfiája

3. előadás: október 16.                   "A" hét           Sch. A.

4. előadás: október 30.                   "B" hét:

Dr. Peremiczky Szilvia: Mózes és a magyar reformkor

5. előadás: november 6.                "A" hét           Sch. A.

6. előadás: november 13.              "B" hét:

Dr. Oláh János: A tízparancsolat aggádikus magyarázataiból

7. előadás: november 20.              "A" hét           Sch. A.

8. előadás: november 27.              "B" hét:

Dr. Szécsi József: Mózes alakja a Biblián kívüli ókori forrásokban és az újszövetségi hagyományban

9. előadás: december 4.                "A" hét           Sch. A.

10. előadás: december 11.             "B" hét:

Prof. Dr. Staller Tamás: A 613 micvá és a filozófiai etika

11. előadás: december 18.            "A" hét           Sch. A.

 Az "A" heti előadások témái:

1.         " vesd le saruidat...."
 2.         Átkelés a Vörös-tengeren
 3.         Mózes vizet fakaszt a sziklából
 4.         Mózes - Herzl Tivadar (Lilien nyomány)
 5.         A "sugárzó arc"
 6.                         
 7.         Chagall: Triptichon (KNESZET)
 8.         A "széttört kőtáblák"
 9.         Mózes kompozíciók a III. században
 10.      Kőtáblák a történelem poklában
 11.      A minusculus
 12.      Mózes a talmudi irodalomban
 13.         Mózes a midrás irodalmában

b. A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetőségei:

Az előadások minimum 75 %-án részt kell venniük a hallgatóknak, ellenkező esetben az OR-ZSE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint vizsgát nem tehetnek. Előadás lévén a pótlásra lehetőség nincs!

c. Az igazolás módja a foglalkozásokon való távollét esetén:
A hallgatóknak nem szükséges igazolniuk távolmaradásukat, de legyenek figyelemmel a megengedett 25% hiányzásra.

d. A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontjai, pótlásuk és javításuk lehetősége:
A szemeszterek során arányosan elosztva (előtte minimum egy héttel szóbeli értesítés) 3 db zárthelyi dolgozatot írnak, amelyből minimum 2 db-ot meg kell írnia a hallgatóknak. Ha bármely okból nem írta volna meg a hallgató a minimum 2 db zárthelyi dolgozatot, akkor a szorgalmi időszakok utolsó tanóráját követően szóban pótolhatja azt, ha az oktató engedélyezi. A zárthelyi dolgozatok javítására lehetőség nincs!
Témaköre: az előadásokon addig megbeszélt tananyag.

e. A félév végi aláírás követelményei:
A hallgatóknak a félév végi aláíráshoz az előadások 75 %-án való részvétele szükséges az OR-ZSE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint.

f. Az osztályzat kialakításának módja:
 A szóbeli vizsga osztályzata a kihúzott tételre adott rövid felelet tartalma alapján, ötfokozatú minősítéssel történik. Ha a félévközi ellenőrzéseken (zárthelyi dolgozatok) a 2,0 átlagot nem érte el a hallgató, akkor ismétlő vizsgát kell tennie!

 g. A vizsga típusa:
Kollokvium.

h. A vizsgára való jelentkezés módja:
Feliratkozás a Tanulmányi Osztályon a ?Vizsgára való jelentkezés� űrlapon.

i. A vizsgára való jelentkezés módosításának rendje:
A vizsgaidőpont előtt három munkanappal írásban, a Tanulmányi Osztályon.

j. A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja:
Nem elfogadható, megismételt vizsgát kell tennie!

k. A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom listája:

 (Az OR-ZSE Könyvárának anyagából összeállította Böhm Karolina)

  Könyvek, folyóiratok (cikkek):

 

Exodus Rabbah 20:1–26:3. 10th century. Reprinted in, e.g., Midrash Rabbah: Exodus. Translated by S. M. Lehrman, vol. 3. London: Soncino Press, 1939.

 Hertz J. H. (szerk.): Mózes öt könyve és a haftárák, héber szöveg, magyar fordítás és kommentár. Szerk. Dr. Hertz J. H. főrabbi. A magyar kiadást szerkesztették dr. Balassa József, dr. Guttmann Henrik, dr. Guttmann Mihály, dr. Hevesi Simon, dr. Löwinger Sámuel. 2. (reprint) kiad. 1‑5. köt. Budapest: Akadémia Kiadó, 1984.

 Rabbi Abraham and Sharfman, Rabbi Benjamin Ben Isaiah: The Pentateuch and Rashi's Commentary. A Linear Translation Into English. Exodus. SS&R Publishing Company, Brooklyn, N.Y. 1950.

Staller Tamás: Mózes (In: Réti Zoltán akvarelljei Madách Imre Mózeséhez. Szerkesztette: Zászkaliczky Zsuzsanna, Kapitális K., Debrecen, 2009. 79. o.)

 Alexandriai Philón: Mózes élete. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1994.

 Jan Assmann: Mózes, az egyiptomi: egy emléknyom megfejtése. Osiris, Budapest, 2003.

 Freud, Sigmund: Mózes és az egyistenhit. Bibliotheca, Budapest, 1946.

 Freud, Sigmund: Mózes, Michelangelo Mózese két tanulmány. Európa Könyvkiadó, Budapest 1987

Szondi Lipót: Káin a törvényszegő. Mózes a törvényalkotó. Gondolat, Budapest. 1987.

A zsidók egyetemes története 6 kötetben. Graetz nagy műve alapján és különös tekintettel a magyar zsidók történetére szerkesztette Szabolcsi Miksa. A magyar zsidók történetére vonatkozó részeket összeállította Kohn Sámuel dr. I. kötet: Izrael népének története a kezdettől fogva a babyloni fogságig. Graetz nagy műve alapján szerkesztette Szabolcsi Miksa. Phönix irodalmi részvénytársaság, Budapest, 1906.

Szécsi József (szerk.): A TÍZPARANCSOLAT. Gondolat Kiadó, Budapest, 2010.

http://www.remeny.org/remeny/2011-1-szam/szecsi-jozsef-mozes-es-aron-alakja-a-hellenisztikus-irodalomban-1-resz/

http://www.remeny.org/remeny/2011-2-szam/szecsi-jozsef-mozes-es-aron-alakja-a-hellenisztikus-irodalomban-2-resz/

http://mek.niif.hu/00400/00439/00439.htm

 Fényes Mór dr.: Szentírásunk. Országos Rabbiképző Intézet, 1999.

 Exodus Rabbah 20:1–26:3. 10th century. Reprinted in, e.g., Midrash Rabbah: Exodus. Translated by S. M. Lehrman, vol. 3. London: Soncino Press, 1939.

 Rashi. Commentary. Exodus 13–17. Troyes, France, late 11th century. Reprinted in, e.g., Rashi. The Torah: With Rashi’s Commentary Translated, Annotated, and Elucidated. Translated and annotated by Yisrael Isser Zvi Herczeg, 2:143–204. Brooklyn: Mesorah Publications, 1994.

 Jewish Encyclopedia. In: http://www.jewishencyclopedia.com/articles/11049-moses

 A címben jelzett téma Schőner Alfréd írásaiban:

Mérleg. Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest 1999.

Te érted…Bookmaker, Budapest, 2004.

 Adalékok a Mózes ikonográfiához a művészetben – az ószövetségi textusok interdiszciplináris megközelítése. In: Keresztény – Zsidó Teológiai Évkönyv 2008. Budapest, 2009., szerk.: Szécsi József

Menáchem Meron: Az élő Biblia (Zsidó történeti & irodalmi tár), OR-ZSE, Budapest, főszerk.: Schőner Alfréd

 Mózes alakjának ábrázolása a képzőművészetben I. In: Emberbarát, Budapest, január 13.

Mózes alakjának ábrázolása a képzőművészetben II. In: Emberbarát, Budapest, január 20.

Mózes alakjának ábrázolása a képzőművészetben III. In: Emberbarát, Budapest, január 27.

Mózes alakjának ábrázolása a képzőművészetben IV. In: Emberbarát, Budapest, február 3.

 Mózes a Nagykanizsai Kódexben. In: ÉLET ÉS TUDOMÁNY, június 19. 25. szám

 http://www.or-zse.hu/dvar/dok/schoner-mozes1-2006.htm

 http://www.or-zse.hu/dvar/dok/sarospatak2008-mozes/soner-mozes-sarospatak2008.htm

 http://www.multesjovo.hu/hu/aitdownloadablefiles/download/aitfile/aitfile_id/1250/

 http://www.or-zse.hu/dvar/dok/amegvaltas/soner-amegvaltas2009.htm