TANTÁRGYLEÍRÁS

  

Homiletka - retorika
rabbiképző szak 9 - 10. félév



Előadó: Schőner Alfréd

A kurzus időtartama: 2 félév
Évfolyam: rabbiképző szak 9 - 10. félév

A TÁRGY TEMATIKÁJA:

A Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet ( egyetemünk ) első elnevezése ) már 1893 -ban kiadott, és nyomtatásban megjelent " Az Országos rabbiképző-intézet theológiai tanterve " c. füzetében az elkövetkezendő évtizedekre is meghatározza e tantárgy tantervét. E dolgozatban többek - között a következő mondat - szerepel: " A homiletikában az összes hallgató egy csoportban vesz részt és ennek következtében váltakozó sorrendben hallgatják az elméleti részeket. "
E több, mint száz éves elvet követtük az elmúlt évtizedekben és realizáljuk napjaink tantervében is azért, hogy az ékesszólás általános szabályain kívül a zsinagógai szónoklat külön sajátosságaival ismertessük meg a hallgatóságot. A prófétai szónoklatok és a rabbinikus homiliák fejtegetése a legmegfelelőbb módon szolgája e két forrást: a Bibliát és a Midrást. Ezekből fejlődött ki a zsidó prédikáció.
A próféták beszédeire szánt kollégium betekintést enged e beszédek retorikájába, megvilágítja esztétikáját és érthetőbbé, egyértelműbbé teszi valláserkölcsi témáit. A textus olvasása közben a hallgatók megismerkednek a bibliai szövegek feldolgozásának módjával és a Midrás célszerű felhasználásának módszereivel. A tíz féléven át tartó kollégium mindezeket a homiletika - retorika, beszédművészet általános keretébe foglalja össze és egyúttal a történeti rész kapcsán a középkori, majd az új és legújabb kori zsidó szónoklat remekeivel is megismerteti a hallgatóságot.
A két féléves képzésben az előbb felvázolt elvek alapján - az ünnepek sorrendiségét, de mindenek előtt aktuális prédikáció igényét kielégítendő - a következő témaköröket tanulják az egymásra épülő szemeszterekben:

TÉMAKÖRÖK
- Dvár Tora típusai.
- A prédikáció elméleti kérdései

- Párását Hásávua ( péntek esti hetiszakasz prédikációi )
- Mártíristentisztelet. - Bár Micvá avatás

- Párását Hásávua ( péntek esti hetiszakasz prédikációi )
-Temetés.- Szugjá. ( Talmudi egységet lezáró exegézis
- Szeudá Háselisit ( szombat délutáni írásmagyarázat )
- Szombat reggeli írásmagyarázat.
- Pirkáé Ávot. ( Atyák Traktátusa interpretáció )
- Ros Hásána. - Esték. – Délelőttök
- Jom Kippur
- Kol Nidré
- Mázkir
- Neilá
- Sálos Regálim. Esték. Délelőttök.
- Mázkir.:
- Jom Jerusálájim. - Jom Háácmáut
-Esketés
- Egyéb alkalmi prédikációk, beszédek.

A kurzus követelményei:
A hallgatók megismerik a különböző prédikáció típusok ( zsinagógai, zsinagógán kívüli szertartásoknak megfelelő ) formáit. A 90 perces előadások első felében az adott anyag - forráson alapuló - elméletét ismerik meg. A második 45 percben a hallgatók közül kijelölt társuk prédikáció vázlatát, prédikációját hallgatják meg. Az előadóval együtt közösen értékelik azt, majd az oktató tanár vonja le az előadás konklúzióját.
Az órákon tanult elméletet és az abból következő - az intézeti órán megszerzett - gyakorlati tapasztalatot a Gyakorlati Tantárgycsoport Homiletikai gyakorlat óráin, hétfő esténként a Hegedüs Gyula utcai zsinagógában, csütörtök reggel a közös istentiszteletet követően, majd " élesben" tan - zsinagógánkban, vagy valamelyik budapesti-, vidéki zsinagógában prédikáció formájában realizálják

Vizsgakövetelmények: kollokvium

Irodalomjegyzék:
1/ Lebovits József: Magyar zsinagóga című retorikai folyóiratának 1900-1918 közötti évfolyamai.
2/ Scheiber Sándor,
Benoschofsky Imre, Löw Immánuel , Heves Kornél, Perls Ármin, Kecskeméti Ármin, Benoschofsky Imre, Hevesi Ferenc összegyűjtött prédikációi.
3./ Scheiber Sándor könyve. Válogatott beszédek. Válogatta és szerkesztette: Kőbányai János, Bp., 1994.
4. Schőner Alfréd: Te érted…! Bp., 2004.
5. Schőner Alfréd: Izrael kapuinak őrzője, Bp., 2013.
6. Kardos Péter: Síp utcai kevert. Bp., 2014.