TANTÁRGYLEÍRÁS

  

Az ima világa
Rabbi MA osztatlan szak 1- 10. félév

a. A tárgy tematikája:
I. A kurzus célja, bemutatni: a klasszikus vallási források (Tanach, Talmud, Rámbám, Sulchán Áruch…stb.), valamint az újkori decizorok, tudósok eredeti textusának megismerésével:

1. az ima kialakulásának vallási, vallástörténeti hátterét,

2. az egykori áldozati rendszer és az imádság közötti összefüggéseket,

3. a szidur kialakulásának és szerkesztésének körülményeit,

4. a domináns imádságok szerkezeti, nyelvi sajátosságait,

5. az imák hátterében lévő történeti elemek analízisét.

II. A tanórákon elsajátított ismeretek nyomon követése a zsinagógai köznapi és ünnepi istentiszteletek keretén belül.

b. A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetőségei:

A hallgató az órák 90 %-án, valamint a hétfő reggeli, a csütörtök reggeli, valamint a sábáti és a többi ünnepi istentiszteletek 90 %-án köteles részt venni. Ha a hallgató nem felel meg e követelményeknek, akkor a félév megismétlésére kötelezett.

c. Az igazolás módja a foglalkozásokon való távollét esetén: A 10 % mulasztás nincs igazoláshoz kötve.

d. A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontjai, pótlásuk és javításuk lehetősége:
Szemeszterenként 2 zárthelyi, vagy szóbeli számonkérés, melynek témakörét az adott tanulmányok határozzák meg.

Időpontja: 1. november eleje, 2. a szemeszter utolsó órája. A szemesztert követő vizsgaidőszakban kerülhet sor a pótlásra, illetve javításra. Ha azonban a javítás során rosszabb teljesítményt nyújt a hallgató, akkor is az az érdemjegy kerül az indexbe.

e. A félév végi aláírás követelményei: A hallgató az órák 80 %-án, valamint a hétfő reggeli, a csütörtök reggeli, valamint a sábáti és a többi ünnepi istentiszteletek 90 %-án köteles részt venni.

f. Az osztályzat kialakításának módja: A zárthelyik, illetve a szóbeli teljesítmények átlaga.

g. A vizsga típusa: gyakorlati jegy

h. A vizsgára való jelentkezés módja:

i. A vizsgára való jelentkezés módosításának rendje:

j. A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja:

k. A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom listája:

Kötelező irodalom:

Noah Golinkin: ÉN KELOHÉNU. Új módszer a héber imakönyv megértéséhez. New York, 1998.
A hagyomány gyöngyei. A Talmud könyvei. Az eredeti Talmud szöveg alapján Dr. Molnár Ernő. Bp. 1989.(Hasonmás kiadás)
Dr. Frisch Ármin: Szemelvények a Biblia utáni zsidó irodalomból. Bp., é.n. (Hasonmás kiadás)
Israel Méir Lau: A zsidó élet törvényei. Jeruzsálem, 1994.
Hayim Halevy Donin: Zsidónak lenni… Bp., 199.1
Dr. Krausz Fülöp: Sorsdöntő napok… Nagyünnepi Máchzor. Debrecen ( Hasonmás kiadás)

Ajánlott irodalom:

1 Alan Unterman: Zsidó hagyományok lexikona. Helikon Kiadó, 1999
2. Jólesz Károly: Zsidó hitéleti kislexikon. Bp., 1987
3. Blau Lajos: Zsidók és a világkultúra. Bp., 1999
4. Pfeiffer Izsák: Az áldozatok jelentőségének történetéről a héber irodalomban
[Kézírásos jegyzetekkel egybekötve] Pápa, 1911
5. Fényes Mór: Zsidó Istentisztelet és a vele kapcsolatos vallási intézmények történeti és rendszeres ismertetése (liturgia). Bp., 1996
6. Fényes Mór: Szentírásunk. Bp., 1999
7. Stefan C. Reif: Judaism and Hebrew prayer. Cambridge, 1998
8. Jacob Neusner: The religious study of judaism. New York, 1988
9. . Dr. Pollák Miksa: Imádságos Köny. Bp., 1987
10. Naftali Kraus: Az ősi forrás. [A heti Szidrák, Az Atyák bölcs tanításai] Fórum, 1990