TANTÁRGYLEÍRÁS

IVRIT
Rabbi MA osztatlan szak 3. félév

A tárgy kreditpontja: 4 (négy)
Heti óraszám: 4 óra
Szervezeti egység: Nyelvi lektorátus


A tárgy tematikája:
A nyelvi készségek (beszédkészség, íráskészség, hallás utáni értés, közvetítői készség, írott szöveg értése) továbbfejlesztése, a társadalmi élet aktuális, a nyelvvizsga szempontjából releváns szövegek olvasása és e témákról való beszélgetés.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetőségei: Gyakorlati tantárgy lévén az órákon való részvétel kötelező! Egy szemeszterben maximum 4 órát lehet mulasztani szankciók nélkül. Ha valaki ennél többet mulasztana, nem kaphat félév végi aláírást, azaz nem teljesítette a félévet az OR-ZSE Kreditrendszerű Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint. Ennek pótlása a következő tanév azonos szemeszterében történik, illetve - rendkívüli esetben - zárthelyi dolgozat írásával történhet, mely során a hallgató bizonyíthatja, hogy mulasztásai ellenére kellő mértékben elsajátította az előírt tananyagot.

Az igazolás módja a foglalkozásokon való távollét esetén: A megengedhető mulasztást nem kell igazolni.

A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontjai, pótlásuk és javításuk lehetősége: Az elsajátított tananyag alapján havonta egy zárthelyi dolgozat megírása. A szemeszter végén egy adott témáról 5 perces ivrit nyelvű előadás tartása. Az olvasás elsajátításának folyamatos ellenőrzése.

A félév végi aláírás követelményei: Az órákon való aktív részvétel.

Az osztályzat kialakításának módja: A zárthelyi dolgozatok + az ivrit nyelvű előadás + az olvasásban való jártasság eredményeinek átlaga, valamint a tanórai aktivitás alapján kerül megállapításra a gyakorlati osztályzat. Ha minden zárthelyi dolgozat elégtelen, akkor a félév végi értékelés is elégtelen! Elégtelen gyakorlati jegy esetén a következő tanév azonos szemeszterében ismételhető (pótolható) e gyakorlati tárgy. Ez azt jelenti, hogy a hallgató nem fejezheti be 6 szemeszter alatt az alapképzést, mivel az ivrit nem folytatható egy nem érvényes szemeszter után.

A vizsga típusa: nincs
A vizsgára való jelentkezés módja: nincs
A vizsgára való jelentkezés módosításának rendje: nincs
A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja: nincs
A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom listája:

Kötelező irodalom:
Slomit Háját-Nechama Barasz: Ivrit Chajá, 1989.

Ajánlott irodalom
Meira Maadia: Lehacliach behabaa,belason uvichtiva, Ramat Gan, 2003
Meira Maadia: Lehacliach beivrit, Ramat Gan, 2000