TANTÁRGYLEÍRÁS

ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ – ZSIDÓ EGYETEM

Sulchán Áruch

RABBIKÉPZŐ SZAK 5. félév

TANTÁRGYLEÍRÁS

A TÁRGY NEVE: Sulchán Áruch 5. félév

A TÁRGY KREDITPONTJA: 2

HETI ÓRASZÁM: 2

SZERVEZETI EGYSÉG: Szentírás- és Talmudtudományi Tanszék

A tárgy célja: A hallgatók tíz szemeszteren át foglalkoznak a Sulchán Áruch tartalmával. Megismerik halachikus előzményeit, és tanulmányozzák döntvényeit.

Megismerik Rabbi Áser ben Rabbi J’chiél Árbáá Turim című munkájának főbb fejezeteit, és képessé válnak az összefüggések bemutatására. A hallgatók az elsajátított egységekből un. kiselőadásokat tartanak még a szorgalmi időszakokban.

Rabbi Joszef Káro Sulchán Áruch című munkája a mai halachikus döntések alapját is képezi, ezért ez jelenti a kurzus fő tárgyát. A hallgatók szemeszterenként ebből – egymásra építkezve – húsz szimán-t (fejezetet) tanulnak meg, amit kiegészítenek R’má kommentárjával, amely a Suchán Áruch párhuzamos műve, és amely az askenáz zsidóság számára teszi alkalmazhatóvá a Sulchán Áruch halachikus döntéseit. A kurzus során a hallgatók foglalkoznak Rámbám (Majmuni) főművével, a Misné Torá-val is, amely nemcsak a Sulchán Áruch egyik fő előzménye, hanem amelynek tanulmányozása önmagában is nagyban járul hozzá, hogy a háláchá rendszerét átlássuk.

Az első hat félévben a kurzus előadás jellege dominál, míg az utolsó négyben pedig a szemináriumi jelleg. A hallgatók egyre aktívabbá válnak, és egy-egy témakört önállóan is kifejtenek, megvédik álláspontjukat. Az egyetem ezzel a módszerrel szintézist teremt a frontális oktatás és a szemináriumi oktatás között.

Az ötödik félévben az Orach Chajim tanulmányozását kezdjük meg.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetőségei: Elvárjuk a hallgatók jelenlétét és aktív figyelmét az előadások túlnyomó többségén, de minimálisan az előadások 75%-án. A kérdésben az OR-ZSE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának ide vonatkozó rendelkezései az irányadók.

Az igazolás módja a foglalkozásokról való távollét esetén: 25% megengedhető mulasztás nincs igazoláshoz kötve

A félév végi aláírás feltételei: Az előadások minimálisan 75%-án való aktív jelenlét. Kollokvium, amelynek során a hallgató számot ad ismereteiről és bizonyítja jártasságát.

Az osztályzat kialakításának módja: A kollokvium eredménye határozza meg az osztályzatot

A vizsgára való jelentkezés módosítása: A vizsgaidőpont módosítására csak a Tanulmányi Osztályon – legalább három munkanappal az eredeti vizsgaidőpont előtt – benyújtott írásbeli kérelem alapján van lehetőség.

A vizsgáról való távolmaradás igazolása: A vizsga – igazolt távolmaradás estén is – csak megismételt vizsgával pótolható. Az igazolás a Tanulmányi Osztályon, írásban nyújtandó be három munkanapon belül, az OR-ZSE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának ide vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően.