TANTÁRGYLEÍRÁS

HAGIOGRAPHA
RABBIHELYETTES ALAPSZAK (BA) 7. fv

A tárgy neve: Hagiographa (Rabbi.) - zsoltárok
A tárgy kreditpontja: 2
Heti óraszám: 2 / kollokvium
Szervezeti egység: Szentírási-és Talmudtudományi tanszék


a. A tárgy tematikája:

A hallgatók teljes rápillantást nyerjenek a Szentírás harmadik egységére, a K’tuvim-ra. Ismerjék meg tartalmát és szerkezetét, valamint keletkezését. Legyenek tisztában vallási jelentőségével és kulturális vonatkozásaival. Megszerzett ismereteiket kapcsolják össze a Szentírás egészével kapcsolatos, már meglévő tudásukkal, és helyezzék el általános műveltségük rendszerében.

A cél elérése: Olvasás a K’tuvim szövegeiből. A szöveg olvasása, fordítása és értelmezése, a történelmi háttér figyelembe vételével. A három féléves kurzus első két félévében a T’hilim és a Chámés M’gilot tanulmányozására került sor. Az harmadik félévben – amely a teljes képzés hetedik féléve – a K’tuvim eddig még nem tanulmányozott könyveiből tekintünk át egyes fejezeteket: Példázatok könyve (Mislé),   Jób könyve (Ijov), Dániel könyve (Daniel),  Ezrá és Nechemjá, valamint a Krónikák (1-2) könyve (Divré Hájámim) értendő ide. A tartalmi megismerésen túl,  halachikus és filozófiai kitekintést is végzünk.

A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetőségei:  Elvárjuk a hallgatók jelenlétét és aktív figyelmét az előadások túlnyomó többségén, de minimálisan az előadások 75%-án. A kérdésben az OR-ZSE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának ide vonatkozó rendelkezései az irányadók.

Az igazolás módja a foglalkozásokról való távollét esetén: 25% megengedhető mulasztás nincs igazoláshoz kötve

A félév végi aláírás feltételei: Az előadások minimálisan 75%-án való aktív jelenlét.

A vizsga típusa: Kollokvium, amelynek során a hallgató számot ad ismereteiről és bizonyítja jártasságát.

Az osztályzat kialakításának módja: A kollokvium eredménye határozza meg az osztályzatot

A vizsgára való jelentkezés módosítása: A vizsgaidőpont módosítására csak a Tanulmányi Osztályon – legalább három munkanappal az eredeti vizsgaidőpont előtt – benyújtott írásbeli kérelem alapján van lehetőség.

A vizsgáról való távolmaradás igazolása: A vizsga – igazolt távolmaradás estén is – csak megismételt vizsgával pótolható. Az igazolás a Tanulmányi Osztályon, írásban nyújtandó be három munkanapon belül, az OR-ZSE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának ide vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően.

Irodalom

Kötelező irodalom a Hagiographa tárgyhoz:

Naftali Krausz: Dávid zsoltárai 1-2. (Göncöl Kiadó, Budapest, 1999-2000)

Ajánlott irodalom:

1)      Neményi Endre: Zsoltárok könyve (Budapest, 1917)

2)      Zsoltárok. Telkes Béla fordítása (Budapest, Remény kiadás, 1929)

3)      Fényes Mór: Szentírásunk. (Reprint: OR-ZSE, 1999)

4)      Kézikönyv a Bibliához. (Budapest, Lilliput, 1992)

5)      Friedman, R. E.: Who wrote the Bible? (New York: Summit Books, 1987)