TANTÁRGYLEÍRÁS

 

IVRIT NYELVTANI GYAKORLATOK
RABBIHELYETTES ALAPSZAK (BA)6. szemeszter

A tárgy kreditpontja: 4 (négy) 
Heti óraszám: 4 óra 
Szervezeti egység: Nyelvi lektorátus 


A tárgy tematikája
A nyelvi készségek (beszédkészség, íráskészség, hallott és írott szöveg értése) készségszintre való fejlesztése. 

Olvasásértés: rövid történetek olvasása, értelmezése, fordítása, újságcikkek, esszék olvasása, értelmezés, Íráskészség: rendszeres esszéírás adott témakörökből,  Szókincsépítés és  beszédgyakorlat: +2000-es szótár témaköreinek tematikus átvétele a hozzá kapcsolódó párbeszédekkel, hallott szövegértéssel. 

A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetőségei: Gyakorlati tantárgy lévén az órákon való részvétel kötelező! Egy szemeszterben maximum 4 órát lehet mulasztani szankciók nélkül. Ha valaki ennél többet mulasztana, nem kaphat félév végi aláírást, azaz nem teljesítette a félévet az OR-ZSE Kreditrendszerű Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint. Ennek pótlása a következő tanév azonos szemeszterében történik, illetve - rendkívüli esetben - zárthelyi dolgozat írásával történhet, mely során a hallgató bizonyíthatja, hogy mulasztásai ellenére kellő mértékben elsajátította az előírt tananyagot. 

Az igazolás módja a foglalkozásokon való távollét esetén: A megengedhető mulasztást nem kell igazolni. 

A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontjai, pótlásuk és javításuk lehetősége: Az elsajátított tananyag alapján összesen három írásbeli teszt megírása. A szemeszter végén a kiadott témakörökből legalább két, öt-nyolc perces ivrit nyelvű előadás tartása. Az olvasás elsajátításának folyamatos ellenőrzése. 

A félév végi aláírás követelményei: Az órákon való aktív részvétel. 

Az osztályzat kialakításának módja: A zárthelyi dolgozatok és az ivrit nyelvű előadások átlaga, valamint a tanórai aktivitás alapján kerül megállapításra a gyakorlati osztályzat.  Elégtelen gyakorlati jegy esetén a következő tanév azonos szemeszterében ismételhető (pótolható) e gyakorlati tárgy. Ez azt jelenti, hogy a hallgató nem fejezheti be 6 szemeszter alatt az alapképzést, mivel az ivrit nem folytatható egy nem érvényes szemeszter után. 

A vizsga típusa: nincs 
A vizsgára való jelentkezés módja: nincs 
A vizsgára való jelentkezés módosításának rendje: nincs 
A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja: nincs 

A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom listája

Kötelező irodalom: 

Nechámá Bárász ? Shlomit Cháját, Ivrit Chájá - rámá -bét-, Jeruzsálem, 1989 
Edna Lauden - Liora Weinbach: Szichot, Tel Aviv, 1990 
Edna Lauden - Liora Weinbach: +2000 héberül tanulók szótára, Tel Aviv, 1990 
Mazal Cohen: Ágádá sel száfá, Jerusálájim 5752 : Akademon 1991 
Adam Akerman: Máászim risonim beerec Iszráel 1840-1940, Jerusálájim, 1981 

Ajánlott irodalom:  

Liora Weinbach- Edna Lauden, Sáár Háivrit, Tel-Aviv, 1990 
Ciona Náává Záhává Gottfried Rifká Zárchi, Szipurim Risonim, Jeruzsálem, 1991 
Háiton- Sáár LeMatchil
Háiton- Jediot Achronot. www.ynet.co.il 
Sálom Áléchem: Slosá szipurim, Jerusálájim 1984 (Szochnut)