TANTÁRGYLEÍRÁS

 

Gyakorlatkísérő szeminárium
Zsidó felekezeti szociális munkás szak 5 - 6. félév.

A tárgy kreditpontja: 2-3
Heti óraszám: 3-3
Szervezeti egység: Szociális munka és társadalomtudományi tanszék

a. A tárgy tematikája:
• A szemináriumvezető vezeti azt a szemináriumot, amelynek célja, hogy segítse a gyakorlat tapasztalatainak feldolgozását, támogassa a gyakornokot az önmagára és a gyakorlati munkára vonatkozó reflexióiban.
• Szükség szerint kapcsolatot tart a tereptanárral

A gyakorlat és a hozzá kapcsolódó szeminárium célja, hogy felkészítse a hallgatót az elméletben tanultak gyakorlati alkalmazására, teret nyújtson a szakmai készségek fejlesztésének, a személyes erőforrások kreatív használatának. A gyakorlathoz kapcsolódó szeminárium teret biztosít az intézményi és szakmai értékek, normák, módszerek nyújtotta keretek, lehetőségek megismerésére, és az e feltételek között folyó saját tevékenység reflektív elemzésére is.

A hallgatók már önállóan is kipróbálhatják magukat a szociálismunka különböző területein, valamint tovább mélyíthetik módszertani és praxiselméleti ismereteiket. Az gyakorlat lehetővé teszi a szociális munkában szükséges készségek elsajátítását és azok minél tudatosabb használatát. A gyakorlat során elengedhetetlen, hogy a gyakornoknak folyamatos klienskapcsolata legyen. A kliens lehet egyén, család, csoport vagy közösség. A hallgatóknak lehetőleg önállóan kell egy esettel vagy témával foglalkozniuk és erről a félév végén egy komplex esettanulmányban is számot kell adniuk.
A terepgyakorlatot az egyetemen gyakorlatkísérő szemináriumon kíséri, amelynek célja, hogy segítse a gyakorlat tapasztalatainak feldolgozását, és támogassa a gyakornokot az önmagára és a gyakorlati munkára való reflexióiban.

b. A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetőségei:
Az előadások minimum 75 %-án részt kell venniük a hallgatóknak, ellenkező esetben az OR-ZSE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint vizsgát nem tehetnek. Előadás lévén a pótlásra lehetőség nincs!

c. Az igazolás módja a foglalkozásokon való távollét esetén:
A hallgatóknak nem szükséges igazolniuk távolmaradásukat, de legyenek figyelemmel a megengedett 25% hiányzásra.

e. A félév végi aláírás követelményei:
A hallgatóknak a félév végi aláíráshoz az előadások 75 %-án való részvétele szükséges az OR-ZSE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzatának rendelkezése /13. § (7)/ szerint.

f. Az osztályzat kialakításának módja:
A hallgató a szemináriumokon reflektál és meg tudja beszélni, az alábbi témákat. Önkritikusan képes feltárni saját működését. A részletes írásbeli értékelés javasolt szempontjai:
• Képes volt-e a hallgató elméleti ismereteit a gyakorlatban értelmezni, alkalmazni?
• Felismerte-e a problémákat, krízishelyzeteket, s meg tudta-e ezeket fogalmazni?
• Tudott-e célokat megfogalmazni, és ezekhez feladatokat rendelni?
• Képes volt-e a kliens problémáinak hatékony képviseletére?
• Hogyan sikerült (sikerült-e) a hallgatónak beilleszkednie az intézmény életébe,
• Sikerült-e megfelelő munkakapcsolatot kialakítania a tereptanárral, a szakmai csoport tagjaival?
• Szervezetekkel, társintézményekkel kapcsolatot kezdeményezni, együttműködni?
• Hogyan bánt a kliensekkel és saját érzelmi, indulati reakcióval?
• Mi jellemzi a kommunikációs (szóbeli, írásbeli, nonverbális) készségeit?
• Mi jellemezte a hallgató munkafegyelmét?
• Mennyire tartotta meg a szakmai titkokat, képes-e az előítéleteit kezelni a munkában?

g. A vizsga típusa: gyakorlati jegy

k. A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom listája: nincs!
 

 

Vissza