TANTÁRGYLEÍRÁS

Judaisztika
Zsidó felekezeti szociális munkás szak 1. félév.

A tárgy kreditpontja: 2
Heti óraszám: 2
Szervezeti egység:
Szentírás és Talmudtudomány Tanszék


a. A tárgy tematikája:
A judaisztika tantárgy célja, hogy a hallgatók alapvető ismereteket sajátítsanak el a hagyományos zsidó életvitelről, időszámításról, valamint az ünnepekről.
I. Aktuális ünnepek, emléknapok: ros hásáná, jom kipur, szukot, smini áceret,
szimhát Torá, hanuká, tu bisvát.
II. A zsidó életet meghatározó törvények rendszere és eredetük.
III. A zsidó időszámítás: a „zsidó idő” számítása, évek, hónapok, hetek, napok.
IV. Az élet eseményei: születés, névadás, brit milá, pidjon háben, bát- és bár-micvá.

b. A foglalkozásokon való részvétel követelményei és a távolmaradás pótlásának lehetőségei:
Az előadások minimum 75 %-án részt kell venniük a hallgatóknak, ellenkező esetben az OR-ZSE Tanulmányi és Vizsgaszabályzata rendelkezése /7. § (7)/ szerint vizsgát nem tehetnek. Előadás lévén a pótlásra lehetőség nincs!

c. Az igazolás módja a foglalkozásokon való távollét esetén:
A hallgatóknak nem szükséges igazolniuk távolmaradásukat, de legyenek figyelemmel a maximálisan megengedhető (25%) hiányzásra.


d. A félévközi ellenőrzések (beszámolók, zárthelyi dolgozatok) száma, témaköre és időpontjai, pótlásuk és javításuk lehetősége:
Nincs félévközi ellenőrzés, azonban ha a hallgató akarja, akkor megírhatja a judaisztika alapszakosokkal együtt a 3 db zárthelyi dolgozatot. Ha megírta a zárthelyi dolgozatot, akkor annak eredménye ismeretében eldöntheti, hogy kéri e az érdemjegy figyelembe vételét a szemesztert záró kollokviumon. Ebben az esetben az értékelés a judaisztika alapszak értékelésével megegyező (lásd ott!).

e. A félév végi aláírás követelményei:
A nappali tagozatos hallgatóknak a félév végi aláíráshoz az előadások 75 %-án való részvétele szükséges az OR-ZSE Tanulmányi és Vizsgaszabályzata rendelkezése /7. § (7)/ szerint. Az esti tagozatos hallgatóknak a félév végi aláíráshoz legalább 2 (kívánatos az elsőn és az utolsón) előadáson való megjelenés szükséges.

f. Az osztályzat kialakításának módja:
A kihúzott tételre adott szóbeli felelet tartalma alapján, ötfokozatú minősítéssel.

g. A vizsga típusa: Kollokvium.

h. A vizsgára való jelentkezés módja:
Feliratkozás a Tanulmányi Osztályon a „Vizsgára való jelentkezés” űrlapon.

i. A vizsgára való jelentkezés módosításának rendje:
A vizsgaidőpont előtt három munkanappal, írásban, a Tanulmányi Osztályon.

j. A vizsgáról való távolmaradás igazolásának módja:
Igazolás nem elfogadható, ismétlő vizsgát kell tenni!

k. A tananyag elsajátításához felhasználható jegyzetek, tankönyvek, segédletek és szakirodalom listája:

Kötelező irodalom:
Oláh János: Judaisztika (Gabbiano Print Kft.-Budapest, 2009)

Ajánlott irodalom:
Demecs Zsolt: A Tóra népe (9s Műhely- Budapest, 2006)
De Vries, Simon Philip: Zsidó rítusok és jelképek (Talentum-Budapest, 2000)
Donin, Hayim Halevy: Zsidónak lenni (Interart, 1988)
Féner Tamás-Scheiber Sándor: "...és beszéld el fiadnak" (Corvina-Budapest, 1984)
Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás (Filum, 1998)
Jólesz Károly: Zsidó hitéleti kislexikon (Korona GT, 1988)
Kicur sulhán áruh (reprint: MIOK-Budapest, 1988)
http://zsido.com/konyvek/50/Kitzur_Sulchan_Aruch/
Kohlbach Bertalan: A zsidó néprajzról (Gabbiano Print Kft.-Budapest, 2007)
Körner András: Hogyan éltek? A magyar zsidók hétköznapi élete 1867-1940
(Corvina-Budapest, 2013)
Lau, Israel Méir: A zsidó élet törvényei (Jeruzsálem, 1994)
Raj Tamás: 100+1 jiddis szó (Makkabi-Budapest, 1999)
Scheiber Sándor: Folklór és tárgytörténet /teljes kiadás/ (Makkabi-Budapest, 1996)
Starr-Glas, David: A judaizmus (Kossuth-Budapest, 2000)
Száraz Miklós György: Írd fel házad kapujára… (Helikon-Budapest, 2004)