Taslich, egy különös újévi népszokás


"Taslich (h.)". Az a hagyományos szertartás, amely a bűntől való feloldást szimbolizálja. Ros hasónó első napjának délutánján, vagy ha ez szombatra esnék, úgy második napon, a zsidó hívek valamely folyóvízhez vonulnak és ott Micha könyvének utolsó 3 versét mondják el.

Ezekben többek közt azt hirdeti a próféta: «(Isten) újra irgalmaz nekünk, eltünteti bűneinket és a tenger mélységeibe veti összes vétkeinket». Ebben a versben fordul elő a T. szó (T. bimadósz jom = elveti a tenger mélységeibe) és nemcsak a népies szokás származott ebből, de még a neve is.
A babonás színezetű szokás mögött a bűnteher komoly tudata rejtőzik és az a remény, hogy az ember erős akarattal a bűneiből kitisztulhat és el is vetheti azokat magától. Magához a szertartáshoz természetesen senki sem fűzi azt a gondolatot, hogy bűneit egyszerűen a vízbe dobja és meg is szabadul tőlük; csupán a próféta ígéretében keres megnyugvást és erőt a megtisztuláshoz.
A bűnök eldobásának jelképezésére kenyérmorzsát vetnek ilyenkor a folyóvízbe."

(Forrás: MAGYAR ZSIDÓ LEXIKON)


Taslich, egy különös újévi népszokás

 

A legkülönösebb, közép-keleteurópai újévi népszokás valószínűleg a taslich. Ros hasaná délutánján zsebünkbe kenyérmorzsát gyűjtünk, elmegyünk a folyó partjára, ahol Micha próféta könyvének utolsó verseit mondjuk: taslich, - "dobd be" vétkeinket a hullámok közé -, innen a szokás neve, közben zsebünkből a halaknak szórjuk a magunkkal hozott morzsákat.

 

 

Juhász Gyula 1906-ban versben örökítette meg a máramarosi zsidók taslich-imáját.

A kis Tisza hídján

"A hídon bús, kaftános raj mozog,
Ünnepi estén itt imádkozók,
Monoton dallam zsong a víz felett,
Kopottan, fázón ünnepel Kelet."

 

 

 

 

 

Erről a szokásról nem tud sem a Biblia, sem a Talmud, sem a középkori rabbinikus irodalom, de még a zsidó vallástörvénykönyv, a Sulchan Aruch sem említi. A tudós Jesája Horowitz (1565-1630) Izsák megkötözésével hozza összefüggésbe, mivel a Midrás Tanchuma szerint Ábrahámot eltérítette útján a sátán, s már nyakáig ért a folyó vize, amelyből imádság folytán megmenekült.

 

 

 

Más vélemény szerint Izrael népe a halakhoz hasonlít: a halálos ítélet hálójából Isten megment minket. Mose Isszerlesz krakkói rabbi (1525-1572) úgy véli: "a tenger hullámaiból teremtődött az élet, ez a bibliai tehom, a tenger legmélyebb pontja. Márpedig ros hasaná az ítélet és a világ születésének napja".

 

 

 

A XII. században élt Rási a táslich mai formájának elődjéről számol be: ros hásáná előtt két-három héttel pálmalevelekből készítettek a zsidók kosarakat, megtöltötték azokat földdel, és babot ültettek beléjük. Ros hásáná előestéjén hétszer megforgatták ezeket a kosarakat a fejük fölött, kijelentették, hogy ezek a kosarak őket képviselik, majd a folyóba dobták a kosarakat.

A XIV-XV. század fordulóján Németországban élt Maharil (rabbi Jaakov Moelin) említi először a táslich szokását, ahogyan mai formájában ismerjük. Az askenázi közösségekben már széles körben elterjedt gyakorlat volt a XV. században. Miután az Árizál elismerte a táslich létjogosultságát, a szokás hamar elterjedt a szfárádi közösségekben is. A jemeniek nem csinálnak táslichot.

  • A Midrás szerint, amikor Ávráhám fiával, Jicchákkal elindult, hogy feláldozza őt (ros hásáná napján), akkor a Sátán többször is megpróbálta megakadályozni őt. Egyszer például hatalmas folyamot fakasztott a semmiből, de Ávráhám eltántoríthatatlanul folytatta az útját. Amikor már a nyakáig ért a víz, Istenhez imádkozott, és a folyó azonnal kiszáradt. Ávráhám önfeláldozására emlékezünk azzal, hogy folyópartra megyünk.

  • Ros hásánákor Istent a Világ Királyává koronázzuk. A zsidó királyokat folyóparton kenték fel, erre is emlékeztet minket ez a szokás.

  • Az Örökkévaló határok közé szorítja a vizeket, hogy azok ne öntsék el az egész földet. Az Isten mindenhatóságán való elmélkedés felkelti az istenfélelmet.

  • A zsidó miszticizmus tanításai szerint a víz a kedvesség és a jóindulat attribútumait szimbolizálja. Újévkor azt kívánjuk, hogy Isten jóindulattal bánjon velünk az év során.

  • Lehetőleg olyan vízhez megyünk, melyben halak is élnek. A halakon nem fog a szemmel verés (ájin hárá), illetve bőségesen vannak utódaik. A halaknak nincs szemhéja, a szemük állandóan nyitva van, és ez arra emlékeztet, hogy Isten folyamatosan figyel ránk. Arra kérjük Őt, hogy mindig így vigyázzon ránk. Ahogyan a halak fennakadhatnak a halászok hálóján, úgy akadhatunk fenn mi is az ítélet hálóján. Ez a gondolat megtérésre sarkall minket.

 

 

Ám miért tesszük a zsebünkbe a halaknak szánt kenyérdarabokat? A valódi magyarázatot a közép-keleteurópai zsidóság népnyelvében, a jiddisben leljük meg. Jiddisül ugyanis a bibliai ima így hangzik: taslech. Ez viszont egy másik jiddis szóra emlékeztet: taselech – zsebecske. Így lett a népnyelvi hatás és az általunk (minden zsidó által) olyannyira kedvelt szójáték egy népszokás szülőatyja...

 

 

(zsido.hu)


 

Ámos Imre: Taslich

 

Tashlich egy olyan rítus, amit sok zsidó tart meg Rosh HaShanah délutánján. A szó azt jelenti héberül hogy megszabadulás és magába foglalja az előző év bűneitől való szimbolikus megszabadulást azáltal, hogy több kenyérdarabot (morzsát) vagy más ételdarabot dob bele a bűneitől megszabadulni igyekvő egy természetes vízfolyásba - folyóba, tóba, tengerbe. Ahogy a víz elviszi a kenyér darabjait, úgy a bűnöket is jelképesen tova viszi. Így a résztvevő reméli, hogy tiszta lappal elindíthatja az újévet.
 

 

 

 

Vissza