Környezettani kirándulás szukotkor


A szukoti félünnepen az OR-ZSE Zsidó közösségszervező szakos hallgatók kiránduláson vettek részt. Ezúttal a Kelet-magyarországi zsidó környezet megismerése volt a cél.

Kora reggel a 18 hallgató megtekintette Szolnokon a Tisza-parti zsinagógát - mely jelenleg múzeum - valamint a zsinagógaépítő Baumhorn Lipót mellszobrát.

A következő állomás a karcagi - mór elemeket tartalmazó - romantikus stílusban épült zsinagóga volt, melynek ékességei a gyönyörű ablakok.

Debrecenben a Debreceni Zsidó Hitközség alelnöke Dr. Feuermann László fogadott. Értékes információk meghallgatása után a hallgatóság elhelyezte az emlékezés köveit, majd temetői séta következett a gondozott környezetben.

A Kápolnási utcai status quo ante zsinagóga mellett felállított sátorban, mint uspisin vendégek fogyasztottuk el ebédünket, a sátoros ünnep méltatásával, bibliai fontosságának kiemelésével, majd megnéztük a zsinagógát, ahol hallhattuk a Debreceni Zsidó Hitközség vallási-, kulturális- karitatív tevékenységének legfontosabb elemeiről.

A maradék időt a mesésen szép Pásti utcai ortodox zsinagógában és környékén töltöttük. A multi-funkciós zsinagóga mellett a mikvét és a kóser vágások egykori helyszínét is láthattuk. Kadist mondtunk a város zsidó mártírjainak emlékfalánál.

A hallgatók az autóbuszban motiváló előadásokat, a zsinagógákban az egyes kiválasztott tárgyak jellemzését adták.

A tanulságos, hasznos, zsidó környezetet célzó kirándulás támogatásáért köszönetet mondok Dr. Feuermann László alelnök úrnak, Zámbori István gondnoknak, és Zámbori Edit irodavezetőnek.

Budapest, 2015. október 8.


Sommer László



SZOLNOK-KARCAG-DEBRECEN

Hosszú ideje szürke, komor, és unalmas ez a város, Budapest. Éppen csak él, éppen csak vegetál. Talán ezért is találtam nagyon izgalmasnak azt a kirándulást, aminek egy hete lehettem részese.

A Zsidó Egyetem hallgatójaként, tizenegynéhány társammal, Sommer László tanár úr vezetésével október első vasárnapját zsinagóga-látogatással, amolyan tanulmányi kirándulással töltöttük. Célként 4 zsinagógát, és a debreceni zsidó temetőt tűztük ki.

A fél hetes indulás kicsit megcsúszott, a vasárnapi tömegközlekedés kiszámíthatatlansága miatt, de 7 óra körül már magabiztosan haladtunk első, kijelölt célunk felé, a szolnoki Zsinagógához.

A csoport tagjai már végzett, vagy éppen aktív, illetve leendő közösségszervezőkből állt. Mindez az első körben, a bemutatkozás után derült ki. Igaz, az aktív tagokat nem volt nehéz megismerni, hisz mindannyian vaskos papírtömeggel érkeztek, mert feladatuk volt, hogy az általunk most felkeresett települések zsidó múltját felkutassák.

Kifejezetten élveztem ezeket a beszámolókat, nagyon sok új információval lettem gazdagabb.

Mint említettem, első célállomásunk a szolnoki zsinagóga, vagyis hivatalos nevén a szolnoki galéria volt. A gyönyörű, hófehér, hatalmas épület csupán az 1940-es évekig működött vallási épületként, megrongálódása, majd felújítása után, a ’60-as évektől már galériaként hasznosították, ahol nagyszerű tárlatoknak, kiállításoknak ad otthont.

Az Örökkévalónak hála, gyönyörű, napfényes időben érkeztünk meg. Az őszi, színes díszbe öltözött fák, talán még nagyobb méltóságot kölcsönöztek az épületnek. Szerencsénkre bekukkanthattunk az épületbe is, ahol megtaláltuk a kőtáblákat. Ezek a jellegzetes motívumok ugyanis az épület külsőségében nem nyilvánulnak meg. Az épület mellett Baumhorn Lipót zsinagógaépítő mellszobra látható. Természetesen a Tiszavirág-hidat is megnéztük, ami éppen szemben van az épülettel.

Második úti célunk a Karcagi zsinagóga volt, mely Jász-Nagykun-Szolnok megye utolsó, építése óta eredeti funkciójában megmaradt, több mint 110 éves épülete volt. A piactér mellett álló, kerítéssel körbevett épület, oromcsúcsán menóra, az előcsarnok tetején Dávid -csillaggal teljesen más érzést vált ki az emberből, mint a szolnoki. Segítőnktől, aki személyesen várt minket, megtudtuk, hogy az utcát, valamikor „zsidó” utcának is hívták, de jelen esetben ez pozitív jelentéssel bírt.
Az épület különlegessége még, a bejárat fölött elhelyezett tábla, ami magyarul, és héberül is hirdeti, hogy: „Tárd ki a mennyország kapuját imáink előtt.”
Az épületbe lépve a tanár úr azt a feladatot adta, hogy mindenki válasszon ki egy-egy vallási szimbólumot, és beszéljen arról. Ami mindenkinek feltűnt azonnal, hogy az egyik ablak díszítése kilóg a sorból, hisz a Tízparancsolat második igéje határozottan tiltja a szobrok, és képmások készítését, itt viszont egy sófárt fújó alak volt látható.
Jobban szétnézve, az emeleten is hasonló furcsaságra bukkantunk. Természetesen ebben nincs semmi szándékosság, vagy bántó szándék, egyszerűen csak a festőművész nem ismerte a zsidó hagyományokat. Mindenesetre ezzel az érdekes másságával az épület egészen biztosan felejthetetlen marad azok számára is, akik csak kíváncsiságból néznek be eme szent helyre.

Harmadik úti célunk a debreceni zsidó temető volt, amit a világon mindenhol a “Bét Hácháim”, az “Élők Háza”-ként ismernek. A temető rendezett, csendes, kőkerítéssel körbezárt terület. A sorok között haladva megfigyeltük a sírokon megjelenő motívumokat, mint pl: két kéz kohanita áldás jellegzetes tartásával (a gyűrűs- és kisujj külön a mutató- és középső ujjtól): (kohén sírja), Tóra-tekercs (rabbi sírja) pálma (igaz, egyenes ember sírja) kancsó (Lévi, levita sírja).

Hátul, a kerítés mellett helyezkednek el az orosz származású, zsidó katonák sírjai, akik a háború idején itt vesztették életüket. Tőlük balra, magányosan feküdt egy fura sír, rajta egy számmal: A-17854. Schwarcz Sándor, Auschwitz. A síron egy oszlop, azon szögesdrót. Döbbenetes. A temető gondnokától megtudtuk, hogy Sanyi bácsi csupán azért élte túl a poklot, mert tudott focizni. Mondanom se kell, már mindenki elment, én még ott álltam a sír előtt.

A csodálatos, meleg napsütés ellenére is csak hideg fuvallatot éreztem. Ott állni egy olyan ember emléke előtt, aki képes volt túlélni „azt”, egyszerre felemelő, megtisztelő, és borzongató. Az az emlékhely bevésődött az agyamba. Azt hiszem, egy napon még visszamegyek, és leteszem a saját kövemet is. Tiszteletből.

A Kápolnási utcai zsinagóga következett, ahol a Debreceni Zsidó Hitközség alelnöke Dr. Feuermann László fogadott, finom, meleg ebéddel. A díszes „sátor” alatt, kedélyesebb csevegés indulhatott, immár baráti hangulatot kölcsönözve a fáradó diákoknak.

Ebéd után természetesen megnéztük magát a zsinagógát is. Itt semmi olyat nem fedeztem fel, amiben nagyon különbözne a mi szeretett egyetemünk zsinagógájától, hatalmas méretétől eltekintve. Kicsit ridegnek, „félelmetesnek” találtam. A felújított, tényleg gyönyörű Pásti utcai zsinagóga csupán 2 utcányira van az előző épülettől. Maga az épület ugyanis lélegzetelállító. Méretével, színével, díszítésével inkább színházi teremnek gondolná az ember.

Itt egy kisebb előadás alkalmával megtudtuk, hogy a másik, Kápolnási úti zsinagóga 1944-ig a debreceni Zsidó Gimnázium használatában volt. Napjainkban az őszi nagyünnepeken, valamint esküvők, különböző rendezvények alkalmával használják mindkettőt. Megtudtuk, hogy az Országos Műemlékvédelmi Hivatal 2000-ben mindkét zsinagógát műemlékké nyilvánította. Szívesen üldögéltünk itt, magunkba szívva ennek az épületnek a „szellemiségét”, megtoldva a mikve és a kóser mészárszék látványával.

Miután elköszöntünk vendéglátónktól, már csak egy rövid sétára maradt idő a város központjába. Egy finom fagylalt, egy kellemes őszi séta, és indultunk vissza a fővárosba. Köszönöm ezt a felejthetetlen napot Sommer László tanár úrnak, csoporttársaimnak, és az Egyetemnek.

Budapest, 2015. október 11

Nemesnyik Judit
szociális munkás szak