|
Környezettani kirándulás szukotkor |
A szukoti félünnepen az OR-ZSE Zsidó közösségszervező szakos hallgatók
kiránduláson vettek részt. Ezúttal a Kelet-magyarországi zsidó
környezet megismerése volt a cél.
Kora
reggel a 18 hallgató megtekintette Szolnokon a Tisza-parti zsinagógát
- mely jelenleg múzeum - valamint a zsinagógaépítő Baumhorn Lipót
mellszobrát.
A következő állomás a karcagi - mór elemeket tartalmazó - romantikus
stílusban épült zsinagóga volt, melynek ékességei a gyönyörű ablakok.
Debrecenben a Debreceni Zsidó Hitközség alelnöke Dr. Feuermann László
fogadott. Értékes információk meghallgatása után a hallgatóság
elhelyezte az emlékezés köveit, majd temetői séta következett a
gondozott környezetben.
A Kápolnási utcai status quo ante zsinagóga mellett felállított
sátorban, mint uspisin vendégek fogyasztottuk el ebédünket, a sátoros
ünnep méltatásával, bibliai fontosságának kiemelésével, majd megnéztük
a zsinagógát, ahol hallhattuk a Debreceni Zsidó Hitközség vallási-,
kulturális- karitatív tevékenységének legfontosabb elemeiről.
A maradék időt a mesésen szép Pásti utcai ortodox zsinagógában és
környékén töltöttük. A multi-funkciós zsinagóga mellett a mikvét és a
kóser vágások egykori helyszínét is láthattuk. Kadist mondtunk a város
zsidó mártírjainak emlékfalánál.
A hallgatók az autóbuszban motiváló előadásokat, a zsinagógákban az
egyes kiválasztott tárgyak jellemzését adták.
A tanulságos, hasznos, zsidó környezetet célzó kirándulás
támogatásáért köszönetet mondok Dr. Feuermann László alelnök úrnak,
Zámbori István gondnoknak, és Zámbori Edit irodavezetőnek.
Budapest, 2015. október 8.
Sommer László
|
SZOLNOK-KARCAG-DEBRECEN
Hosszú ideje szürke, komor, és unalmas ez a város,
Budapest. Éppen csak él, éppen csak vegetál. Talán ezért is találtam
nagyon izgalmasnak azt a kirándulást, aminek egy hete lehettem
részese.
A Zsidó Egyetem hallgatójaként, tizenegynéhány társammal, Sommer
László tanár úr vezetésével október első vasárnapját
zsinagóga-látogatással, amolyan tanulmányi kirándulással töltöttük.
Célként 4 zsinagógát, és a debreceni zsidó temetőt tűztük ki.
A fél hetes indulás kicsit megcsúszott, a vasárnapi tömegközlekedés
kiszámíthatatlansága miatt, de 7 óra körül már magabiztosan haladtunk
első, kijelölt célunk felé, a szolnoki Zsinagógához.
A csoport tagjai már végzett, vagy éppen aktív, illetve leendő
közösségszervezőkből állt. Mindez az első körben, a bemutatkozás után
derült ki. Igaz, az aktív tagokat nem volt nehéz megismerni, hisz
mindannyian vaskos papírtömeggel érkeztek, mert feladatuk volt, hogy
az általunk most felkeresett települések zsidó múltját felkutassák.
Kifejezetten élveztem ezeket a beszámolókat, nagyon sok új
információval lettem gazdagabb.
Mint
említettem, első célállomásunk a szolnoki zsinagóga, vagyis hivatalos
nevén a szolnoki galéria volt. A gyönyörű, hófehér, hatalmas épület
csupán az 1940-es évekig működött vallási épületként, megrongálódása,
majd felújítása után, a ’60-as évektől már galériaként hasznosították,
ahol nagyszerű tárlatoknak, kiállításoknak ad otthont.
Az Örökkévalónak hála, gyönyörű, napfényes időben érkeztünk meg. Az
őszi, színes díszbe öltözött fák, talán még nagyobb méltóságot
kölcsönöztek az épületnek. Szerencsénkre bekukkanthattunk az épületbe
is, ahol megtaláltuk a kőtáblákat. Ezek a jellegzetes motívumok
ugyanis az épület külsőségében nem nyilvánulnak meg. Az épület mellett
Baumhorn Lipót zsinagógaépítő mellszobra látható. Természetesen a
Tiszavirág-hidat is megnéztük, ami éppen szemben van az épülettel.
Második
úti célunk a Karcagi zsinagóga volt, mely Jász-Nagykun-Szolnok megye
utolsó, építése óta eredeti funkciójában megmaradt, több mint 110 éves
épülete volt. A piactér mellett álló, kerítéssel körbevett épület,
oromcsúcsán menóra, az előcsarnok tetején Dávid -csillaggal teljesen
más érzést vált ki az emberből, mint a szolnoki. Segítőnktől, aki
személyesen várt minket, megtudtuk, hogy az utcát, valamikor „zsidó”
utcának is hívták, de jelen esetben ez pozitív jelentéssel bírt.
Az
épület különlegessége még, a bejárat fölött elhelyezett tábla, ami
magyarul, és héberül is hirdeti, hogy: „Tárd ki a mennyország kapuját
imáink előtt.”
Az épületbe lépve a tanár úr azt a feladatot adta, hogy mindenki
válasszon ki egy-egy vallási szimbólumot, és beszéljen arról. Ami
mindenkinek feltűnt azonnal, hogy az egyik ablak díszítése kilóg a
sorból, hisz a Tízparancsolat második igéje határozottan tiltja a
szobrok, és képmások készítését, itt viszont egy sófárt fújó alak volt
látható.
Jobban szétnézve, az emeleten is hasonló furcsaságra bukkantunk.
Természetesen ebben nincs semmi szándékosság, vagy bántó szándék,
egyszerűen csak a festőművész nem ismerte a zsidó hagyományokat.
Mindenesetre ezzel az érdekes másságával az épület egészen biztosan
felejthetetlen marad azok számára is, akik csak kíváncsiságból néznek
be eme szent helyre.
Harmadik úti célunk a debreceni zsidó temető volt, amit a világon
mindenhol a “Bét Hácháim”, az “Élők Háza”-ként ismernek. A temető
rendezett, csendes, kőkerítéssel körbezárt terület. A sorok között
haladva megfigyeltük a sírokon megjelenő motívumokat, mint pl: két kéz
kohanita áldás jellegzetes tartásával (a gyűrűs- és kisujj külön a
mutató- és középső ujjtól): (kohén sírja), Tóra-tekercs (rabbi sírja)
pálma (igaz, egyenes ember sírja) kancsó (Lévi, levita sírja).
Hátul,
a kerítés mellett helyezkednek el az orosz származású, zsidó katonák
sírjai, akik a háború idején itt vesztették életüket. Tőlük balra,
magányosan feküdt egy fura sír, rajta egy számmal: A-17854. Schwarcz
Sándor, Auschwitz. A síron egy oszlop, azon szögesdrót. Döbbenetes. A
temető gondnokától megtudtuk, hogy Sanyi bácsi csupán azért élte túl a
poklot, mert tudott focizni. Mondanom se kell, már mindenki elment, én
még ott álltam a sír előtt.
A csodálatos, meleg napsütés ellenére is csak hideg fuvallatot
éreztem. Ott állni egy olyan ember emléke előtt, aki képes volt
túlélni „azt”, egyszerre felemelő, megtisztelő, és borzongató. Az az
emlékhely bevésődött az agyamba. Azt hiszem, egy napon még
visszamegyek, és leteszem a saját kövemet is. Tiszteletből.
A Kápolnási utcai zsinagóga következett, ahol a Debreceni Zsidó
Hitközség alelnöke Dr. Feuermann László fogadott, finom, meleg
ebéddel. A díszes „sátor” alatt, kedélyesebb csevegés indulhatott,
immár baráti hangulatot kölcsönözve a fáradó diákoknak.
Ebéd után természetesen megnéztük magát a zsinagógát is. Itt semmi
olyat nem fedeztem fel, amiben nagyon különbözne a mi szeretett
egyetemünk zsinagógájától, hatalmas méretétől eltekintve. Kicsit
ridegnek, „félelmetesnek” találtam. A felújított, tényleg gyönyörű
Pásti utcai zsinagóga csupán 2 utcányira van az előző épülettől. Maga
az épület ugyanis lélegzetelállító. Méretével, színével, díszítésével
inkább színházi teremnek gondolná az ember.
Itt
egy kisebb előadás alkalmával megtudtuk, hogy a másik, Kápolnási úti
zsinagóga 1944-ig a debreceni Zsidó Gimnázium használatában volt.
Napjainkban az őszi nagyünnepeken, valamint esküvők, különböző
rendezvények alkalmával használják mindkettőt. Megtudtuk, hogy az
Országos Műemlékvédelmi Hivatal 2000-ben mindkét zsinagógát műemlékké
nyilvánította. Szívesen üldögéltünk itt, magunkba szívva ennek az
épületnek a „szellemiségét”, megtoldva a mikve és a kóser mészárszék
látványával.
Miután elköszöntünk vendéglátónktól, már csak egy rövid sétára maradt
idő a város központjába. Egy finom fagylalt, egy kellemes őszi séta,
és indultunk vissza a fővárosba. Köszönöm ezt a felejthetetlen napot
Sommer László tanár úrnak, csoporttársaimnak, és az Egyetemnek.
Budapest, 2015. október 11
Nemesnyik Judit
szociális munkás szak
|
|
|
|