Szakmai életrajz
Dr. Oláh János AT                        
születési év: 1959.
végzettség és szakképzettség, az oklevél kiállítója, éve
judaisztikatanár, Országos Rabbiképző Intézet (ORKI)-Midreshet Yerushalim, 1993;
zsidó művelődéstörténet szakos előadó, OR-ZSE, 2002
Jelenlegi munkahely(ek), a kinevezésben feltüntetett munkakör(ök), több munkahely esetén aláhúzás jelölje azt az intézményt, amelynek "kizárólagossági" nyilatkozatot (A) adott!
- OR-ZSE – Judaisztika Tanszék – tanszékvezető egyetemi tanár;
- OR-ZSE – a judaisztika alapszak (BA) szakfelelőse;
- OR-ZSE – rektorhelyettes
tudományos fokozat (a tudományág és a dátum megjelölésével) az Ftv. 149.§-a (5) bekezdésében foglaltak szerint: (PhD / CSc vagy DLA) (pl: CSc (közgazdaságtud.) 1998, vagy PhD (építészmérnöki tud.) 2006) (5 éven belül megszerzett PhD esetén az értekezés címe is!)
tudományos/művészeti akadémiai cím/tagság
: "dr. habil" cím, MTA doktora cím (DSc); MTA Atagság, (lev. vagy r. tag), egyéb címek
-PhD (vallástudományok), 2008;
-habilitáció (hittudományok), 2014;
-tagja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Köztestületének (I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya, Néprajztudományi Bizottság), 2013;
-egyetemi tanár, 2014
Széchenyi professzori ösztöndíj, Széchenyi István ösztöndíj, vagy Békéssy György posztdoktori ösztöndíj stb. és juttatásának időpontja
-
Az eddigi oktatói tevékenység (oktatott tárgyak, oktatásban töltött idő, oktatás idegen nyelven, külföldi intézményben stb.)

ORKI és OR-ZSE(BA, MA és Doktori Iskola)
1996- Judaisztika és Judaisztika I.-II.-III. – 18 év
1997- Bevezetés a Szentírásba (Eszter könyve) – 9 év
1997- Bevezetés az Írásbeli- és a Szóbeli Tanba – 6 év
1997- Epika a Szentírásban (Jónás könyve) – 9 év
2000- Bevezetés a bibliai és talmudi irodalomba – 2 év
2000- Izrael eszmevilága – 1 félév
2003- Szemelvények a perzsa korszak prófétai irodalmából – 2 év
2004- Korai próféták I. – 1 félév
2004- Késői próféták I. – 1 félév
2005- Héber bibliai textusok – 3 év
2007- Judaisztika gyakorlat (Jónás könyve) – 2 év
2007- Bevezetés az Írásbeli Tanba – 7 év
2007- Bevezetés a Szóbeli Tanba – 7 év
2007- Judaisztika gyakorlat – 5 év
2009- Midrások – 5 év
2010- A zsidó néprajzból – 3 félév
2013- Bibliai és talmudi szövegek olvasása és értelmezése – 1 év
2013- A zsidó folklór és a T’nach – 1 év
Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola (BA)
1996- előadások és elnöklés a történelem szak záróvizsgán (1998)
Eötvös Loránd Tudományegyetem (BA és MA)
2012- Zsidó vallás és kultúra (folklór) 4. – 1 félév
2012- Zsidó vallás és kultúra (folklór) 5. – 1 félév
2012- Zsidó vallás és kultúra (jiddiskejt) 1. – 1 félév
2013- Zsidó vallás és kultúra (jiddiskejt) 2. – 1 félév
2013- Zsidó folklór – 2 félév
Hetednapi Adventista Teológiai Főiskola (BA)
1996- előadások és tagság a záróvizsgán (2000)
Szegedi Tudományegyetem (MA)
2006- Judaizmus – 1 félév
Pécsi Tudományegyetem (BA és MA)
2012- Fejezetek a judaizmusból – 1 félév
2012- Zsidó vallás és kultúra (jiddiskejt) 1. – 1 félév
2013- Zsidó vallás és kultúra (jiddiskejt) 2. – 1 félév

Az eddigi szakmai (tudományos, kutatás-fejlesztési, alkotói, művészeti) gyakorlat és eredményei
- 1996-2001 megbízott előadó, Országos Rabbiképző Intézet (ORKI) majd Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE);
- 2001-2005 főiskolai docens, Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Szentírás és Talmudtudományi Tanszék;
- 2005-től egyetemi docens, Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Szentírás és Talmudtudományi Tanszék;
- 2006-2008 a judaisztika alapszak (BA) megbízott szakfelelős, Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem;
- 2008-tól a judaisztika alapszak (BA) szakfelelős, Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem;
- 2009-től az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Zsidó Vallástudományi Doktori Iskola, törzstag;
- 2012-től az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem, általános rektorhelyettes;
- 2014-től az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektorhelyettes;
- 2014-től egyetemi tanár, Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Szentírás és Talmudtudomány Tanszék;
- Szerkeszti az OR-ZSE Évkönyveket (eddig 2 kötet jelent meg).
- Szerkeszti, előszóval és bevezető tanulmánnyal látja el a Magyar Zsidó Tudományok könyvsorozatot (eddig 8 kötete jelent meg), amely a Rabbiképző volt professzorainak, tanárainak, végzettjeinek munkáit adja ki és ismerteti meg újra a zsidó tudományos élet érdeklődőivel.
- Szerkeszti a Magyar Zsinagóga folyóiratot (eddig 5 kötete jelent meg), amely főként a Rabbiképző volt professzorainak, tanárainak, végzettjeinek írásait adja ki és ismerteti meg újra a zsidó tudományos élet érdeklődőivel.
- Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Vallástudományi folyóirata (HÁCOFE) Tanácsadó Testületének a tagja.
Az oktatott tárgy/tárgyak és az oktató szakmai/kutatási tevékenysége kapcsolatának bemutatása:
a) az elmúlt 5 év szakmai, tudományos (művészeti) munkássága a szakterületen (a legfontosabb publikációk vagy alkotások (max. 5) felsorolása)
b) az eddigi tudományos-szakmai életmű szempontjából legfontosabb 5 publikáció vagy alkotás felsorolása - amennyiben azok az a) pontban megadottaktól különböznek
Mindkét lista szabályszerű bibliográfiai adatokkal: szerző(k), cím, a megjelenés helye/ könyv kiadója, éve, terjedelme
a.
2014
Oláh János: Löw Lipót szerepe a zsidóság emancipálásában és egy modern rabbiképző létesítésében Magyarországon, In: Szerk.: Glässer Norbert, Szerk.: Zima András Hagyományláncolat és modernitás. Szeged: SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, 2014. pp. 52-64.
2014
Oláh János: A budapesti Rabbiseminar első korszakának (1877-1942) archontológiája és vezetőinek prozopográfiája (héber nyelven), YERUSHA: ZSIDÓSÁG ÉS KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA 2014: (1) pp. 1-9.
2013
Oláh János: A rabbi és a zsidó néprajz (Kohlbach Bertalan), In: Szerk.: Pilipkó Erzsébet Népi vallásosság a Kárpát-Medencében 8.. Veszprém: Laczkó Dezső Múzeum, 2013. pp. 346-358. (Népi vallásosság a Kárpát medencében; 8.)
2013
Oláh János: Angyalok, démonok, a kéz ujjai és körmei a zsidó néphitben, In: Szerk.: Babits Antal Papírhíd az egyetemes kultúra szolgálatában: Tanulmánykötet Scheiber Sándor születése századik évfordulójára. Budapest: Logos Kiadó, 2013. pp. 289-308. (Historia - Diaspora; 16.)
2013
Oláh János: Győr nagyzsinagógája és neológ rabbijai, In: Szerk.: Szécsi József Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv 2013. Budapest: Keresztény-Zsidó Társaság, 2013. pp. 124-134.

b.
2013
Oláh János: Bacher Vilmos , a Wissenschaft des Judenttums egyik "importálója", In: Szerk.: Szécsi József Keresztény - Zsidó Teológiai Évkönyv 2012. Budapest: Keresztény-Zsidó Társaság, 2013. pp. 240-254.
2012
Oláh János : Kohn, a bányász, Budapest: Gabbiano Print Kft, 78 p. dokumentum típusa: Könyv/Szakkönyv nyelv: magyar
2012
Oláh János: A Pécsről indult Engelekről – „Angyalokról”, In: Szerk.: Koltai Kornélia "A szívnek van két rekesze": Tanulmánykötet Prof. Dr. Schweitzer József tiszteletére, 90. születésnapja alkalmából. Budapest: L'Harmattan - Magyar Hebraisztikai Társaság, 2012. pp. 487-503. (Studia Hebraica Hungarica; 2, Értesítő / MTA Judaisztikai Kutatócsoport; 19.)
2012
Oláh János: A szentírástudomány (biblikum) oktatása az Országos Rabbiképző Intézet első 50 évében, GERUNDIUM MMXI vol. II.: (1-2) pp. 108-124.
2009
Oláh J : Judaisztika (2. átdolgozott kiadás), Budapest: Gabbiano Print Bt, 244 p.
Tudományos / szakmai közéleti tevékenység, nemzetközi szakmai kapcsolatok, elismerések
- A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára érdemes és eredményes pedagógusi munkája elismeréséül „Pedagógus kutatói pályadíj”-ban részesítette, 2006. 12. 13.
- A Židovská Náboženská Obec v Komárne (Szlovákia) a Komáromi Zsidó Hitközség ünnepi rendezvényeinek hitéleti vezetése és az egész régióra kiterjedő oktatói és nevelői munkája elismeréseként a „Kehila díj”-ban részesítette, 2009. 09. 06.
- 2002 óta tagja a Magyar Hebraisztikai Társaságnak.
- 2010 óta tagja a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) Hittudományi Bizottságának.
- Tiszteletbeli elnöke a Komárom-Esztergom megyei Magyar-Izraeli Baráti Társaságnak.

RÉSZLETES PUBLIKÁCIÓS ÉS HIVATKOZÁSI LISTA

Bezár