Venetianer Lajos (1867 – 1922)
1881 és 1891 között az Országos Rabbiképző Intézet növendéke. 1890-ben bölcsészdoktorrá, 1892-ben rabbivá avatták. Csurgón és Lugoson szolgált, majd 1897-től Újpest főrabbija. Az Országos Rabbiegyesület alelnöke, 1910-től az Rabbiképző vezérlőbizottságának tagja. Óraadóként az alsó tanfolyamon zsidó vallástant, Bibliát és zsidó történelmet, felső tanfolyamon pedig magyar zsidó történelmet, a hitoktatás módszertanát és vallásfilozófiát oktatott. A 19. századi magyar zsidóság történetének jeles kutatója. Főműve: A magyar zsidóság története (1922). További információ.
Klein Miksa (1888 – 1927)
1904 és 1914 között az Országos Rabbiképző Intézet növendéke, 1913-ban avatták bölcsészdoktorrá, 1915-ben rabbivá. Ettől az évtől kezdve korai haláláig a Rabbiképző tanára: Bibliát, Talmudot, zsidó történelmet, héber és arámi nyelvtant oktatott. Tanulmánya jelent meg többek közt Ábrahám ben Dávid középkori történetíróról, szerkesztője a Blau Lajos-emlékköteteknek, és munkatársa a német nyelvű Encyclopaedia Judaicának is.
Kiss Arnold (1869 – 1940)
Klein Mór nagybecskereki rabbi, a Tévelygők útmutatója fordítójának fia. 1894-ben bölcsészdoktorrá avatták a Budapesti Tudományegyetemen, 1895-ben pedig rabbivá az Országos Rabbiképző Intézetben. Zsolnán, Veszprémben, majd 1901-től a Budai Izraelita Hitközség főrabbija haláláig. Irodalommal, irodalomtörténettel foglalkozott, előadóként a héber irodalom történetét oktatta a Rabbiképzőben. Saját műfordításai, versei, novellái, regénye mellett elsősorban a nők és lányok számára összeállított imádságos könyvei (Mirjam, 1889; Noémi, 1909) a legismertebbek. További információ.
Berger István (1937 – 1994)
Radványnevén „Csuló”, akit 1972-ben avatott rabbivá Scheiber Sándor az Országos Rabbiképző Intézetben, és ugyanebben az évben meghívta oktatónak. Kiemelkedő nyelvtehetségével elsősorban héber és arámi nyelvet, valamint Bibliát tanított. 1984-től Pécsen rabbiként is funkcionált. Korán bekövetkezett halála a Scheiber Sándor halálát követő magyarországi zsidó tudományosság nagy vesztessége.
Kálmán Ödön (1886 – 1951)
1906 és 1911 között tanult az Országos Rabbiképző Intézetben (közben egy évet töltött a breslaui szemináriumban is). 1910-ben avatták bölcsészdoktorrá, 1912-ben rabbivá. 1911-től Jászberényben, 1921-től kezdve Kőbányán szolgál rabbiként. Legismertebb műve A rabbi könyve (1940), amelyben összefoglalja a neológ rabbi működéséhez szükséges gyakorlati tudnivalókat. 1935-1950 között előadóként a Rabbiképzőben a gyakorlati lelkészetet oktatja. További információ.
Domán Ernő (1886 – 1976)
A balmazújvárosi és a tiszafüredi jesivákból a frankfurti neo-ortodox tanházba került, ahol a magyarországi származású Solomon Breuer rabbi vezetésével világi és vallási tárgyakat egyaránt oktattak. Hazatérése után, hatalmas talmudi tudása ellenére sem vállalt el meghatározó pozíciót az ortodoxiában, hanem az 1920-as, 1930-as évektől kezdve a Hunyadi téri közösségnek, 1957-től pedig a Páva utcai körzetnek lett a szellemi vezetője. Ezzel egyidőben Scheiber Sándor meghívta őt a Rabbiképzőbe, és így élete utolsó két évtizedében ő oktatta a Talmudot az új generációnak. Fiát, Domán Istvánt (1922 – 2015) szintén ezekben az években avatták rabbivá. További információ.
Hevesi Ferenc (1898 – 1952)