2019. november 27-én az OR-ZSE a felekezeti szociális munkás hallgatói számára egy kiállítással egybekötött konferenciát rendezett.
Az Élet Menete Alapítvánnyal közösen szervezett eseményre az Alapítvány elhozta a roma holokauszt kiállítását, amely az OR-ZSE-n, a II. emeleti folyosón egy hónapon keresztül bárki számára megtekinthető.
A konferencián Pécsi Tibor holokauszt-történész beszélt kutatásairól, majd Setét Jenő szociális munkás és civil jogvédő tartott előadást. Pécsi Tibor prezentációjában kitért a cigány közösségeket ért évszázados súlyos diszkriminációkra, üldözésükre a haláltáborok borzalmáig. Setét Jenő beszélt a civil jogvédelemről, valamint a szélsőséges szervezetekkel szembeni civil fellépések szervezéséről, amelyeknek ő az egyik fő szervezője.

Terepmunkásként egy adott településen igyekszik a konkrét ügyek mellett a települések életében jelenlévő hátrányt vagy jogsértést okozó helyi gyakorlatokat és mechanizmusokat is feltárni. A konferencia végén Gordon Gábor az Élet Menete Alapítvány elnöke a két előadóval beszélgetett a hallgatók bevonásával. Nagyon élénk vita alakult ki az eseményen.
Végül Háberman Zoltán, a Szocális munka és Társadalomtudományi Tanszék vezetője méltatta az előadók színvonalas előadásait és összegezte ezt a jelentős eseményt.
Nyitókép: Setét Jenő beszél 2019. november 27-én az OR-ZSE-n (Háberman Zoltán / OR-ZSE)