A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem két oktatóját, Dr. Belényi Emese egyetemi adjunktust és Dr. Flóra Gábor professzort látta vendégül az OR-ZSE az április 7-i héten az Erasmus+ Program keretében. A...
Április 8-án elhunyt Hegyesi Gábor, a hazai szociális szakma egyik kiemelkedő alakja, az ELTE Társadalomtudományi Karának professor emeritusa, aki 2013-tól 2018-ig oktatóként is aktívan részt vett az OR-ZSE felekezeti szociális...
Március 30-án az egyházi/felekezeti közösségszervező és judaisztika alapszakos hallgatók egy csoportja zsidó várostörténeti sétán vett részt a Teleki téren és környékén Fris E. Kata várostörténész, a Glaser Jakab Alapítvány munkatársa...
Publikációs felhívást hirdet a Targum – Interpretáció / Kommentár / Diskurzus című, zsidósággal foglalkozó, interdiszciplináris, online tudományos folyóirat. A tervezett, 2025/2-es lapszámba olyan 30–60 ezer karakter terjedelmű tanulmányokat várnak, amelyek...
Az OR-ZSE és az ELTE hallgatói által közösen, a Szociális Munka Világnapja alkalmából szervezett rendezvényre 2025. március 18-án került sor, ahol az idei év témája A nemzedékek közötti szolidaritás erősítése...
Március 19-én, születésének évfordulóján került sor a Kisnagy ember: Feld Lajos című dokumentumfilm bemutatójára. Feld Lajos kassai festő 1904-ben született, 1944-ben deportálták Auschwitzba, ahol rajzokban örökítette meg az átélteket. Hazajövetele után 1991-ben...
Az OR-ZSE és a Partiumi Keresztény Egyetem több évre visszanyúló együttműködésének eredményeképpen 2025. március 17-21. között, az Erasmus+ Program keretében nyolc erdélyi szociális munkás szakos hallgató látogatott intézményünkbe. Ahogy a tavalyi...
A Magyarországi Zsidó Szociális Segély (MAZS) Alapítvány munkatársai tettek látogatást Egyetemünkön március 11-én, purim ünnepe előtt. Az OR-ZSE történetéről Komoróczy Szonja oktatási rektorhelyettes, intézményünk Könyvtáráról annak igazgatója, Tamási Balázs, purim...
Március 6-án került sor Szarka Lajos A mártírok élén. Dr. Büchler Sándor főrabbi fél évszázada (1897-1944) című könyvének bemutatójára. Az Immánuel Magyar-Izraeli Baráti Társaság által idén kiadott, 104 oldalnyi képanyaggal...
A Józsefvárosi Önkormányzat meghirdette a Roma Gyakornoki Programot a 2024/2025-ös tanév tavaszi félévére. A program keretében az Önkormányzat intézményei tizennyolc roma származasú hallgatót foglalkoztatnak gyakornokként, várhatóan négy hónapon keresztül. A...