Hetvenöt évvel ezelőtt, 1944. március 19-én szállták meg a német csapatok hazánkat, és ezzel megnyílt az út a magyar zsidóság történetének legtragikusabb fejezete előtt. A megszállást követő tavaszi hónapok során előbb a vidék zsidóságát gettósították és deportálták, majd a Budapesten élő zsidók számára következtek a legszörnyűbb hónapok. Intézményünk számára is különösen nehéz időszak volt az az egy év. Számos hallgatója és oktatója vált a vészkorszak áldozatává, és a vagyoni kár, az épületet érő találatok, a könyvtár vesztesége is súlyos volt. Mindeközben az életben maradottak a búvóhelyeken és a romok között is igyekeztek fenntartani a tudomány és a hagyomány lángját.
A szerda este ránk köszönő purim ünnepe arra tanít bennünket, hogy a megváltás, néha észrevétlenül, már a tragédia előtt elkezdődik. Rasi (Eszter 3,1-hez fűzött kommentárjában) arra hívja fel a figyelmet, hogy még mielőtt a gonosz Haman megjelenne a színen, már értesülünk arról, hogy Mordekhaj megmenti a király életét. Ez az ekkor még látszólag jelentéktelen epizód csak a későbbiekben válik fontossá.
Hasonló történt 75 évvel ezelőtt is. 1944. március 19-én, vasárnap avatták intézményünk egykori professzora, Heller Bernát (1871–1943) sírkövét. Erre az eseményre Pestre utazott Heller Bernát egykori kedves tanítványa, az akkori fiatal dunaföldvári rabbi, Scheiber Sándor (1913–1985) is. A német megszállás azonban megakadályozta abban, hogy visszautazzon vidéki közösségéhez, ahonnan néhány hónap múlva deportálták volna. Scheiber Sándor így Pesten vészelhette át a világháború utolsó évét, és ennek köszönhetjük azt, hogy intézményünket a következő négy évtizedben egy világhírű tudós tekintély vezethette.