Számos érdeklődő előtt, az OR-ZSE dísztermében mutatták be augusztus 24-én Dr. Schöner Alfréd: Szószék és Katedra című könyvét.
Az eseményen szép számban megjelentek Dr. Schöner Alfréd tanítványai, tisztelői, a budapesti magyar zsidóság kiválóságai, és a szerző családja is Budapestre látogatott az eseményre.
A könyv és az író első méltatója Dr. Várnai György volt, majd Prof. Dr. Vajda Károly, az OR-ZSE rektora mutatta be az elkészült kötetet.
(Rektorunk beszéde itt elérhető.)
A programot Dr. Bíró Tamás rektorhelyettes folytatta a szerző és az elkészült mű köszöntésével, majd Zucker Immánuel főkántor adott elő egy kántorkompozíciót az egybegyűlteknek.
(Dr. Bíró Tamás beszéde itt elérhető)
Öt generáció – címmel Dr. Balogh István olvasott fel részletet a kötetből, majd a szerző beszélt röviden a kötethez kapcsolódó viszonyáról és köszönte meg a lehetőséget az egybegyűlteknek, különös tekintettel a BZSH Hegedűs Gyula utcai szervezetének és az OR-ZSE-nek.
Az eseményt Müncz László, a BZSH Hegedűs Gyula utcai körzetének elnöke zárta, majd a szerző fogadta az egybegyűltek gratulációit.
A könyvbemutató utolsó akkordjaként, Dr.Schöner Alfréd dedikálta új könyvét az érdeklődőknek.
Az eseményről videó is készült, mely a Heti Tv jóvoltából már youtube-on is megtekinthető.