Az OR-ZSE és az ELTE Hebraisztika szakának közös örökségvédelmi programjai
Séta a Salgótarjáni úti zsidó temetőben
(Borítókép – A Salgótarjáni úti zsidó temető)
Egy borongós, őszi vasárnap délelőtt, a Salgótarjáni úti megálló mellett, sorban gurulnak el a villamosok. Az utasok lassan szállingóznak lefele, de rövidesen, egy nagyobb csapat verbuválódik belőlük, akiket még az eső és a hideg sem tántorít vissza. Mert ők mind, “Magyarország egyik legkülönlegesebb sírkertjét” készülnek meglátogatni, a Salgótarjáni utcai zsidó temetőt.
A Salgótarjáni utcai zsidó temető 1874-ben nyílt meg, a Fiumei úti sírkert közvetlen szomszédságában és sokáig az egyetlen működő pesti izraelita temetőként működött. Viszonylag kicsinek számított 4,8 hektáros területével, így a századfordulóra lassan meg is telt, majd az 1920-as évektől szinte teljesen átvette szerepét a Kozma utcai temető.
A másfél órás sétát dr. Csáki Tamás művészettörténész és dr. Bányai Viktória hebraista, az ELTE oktatói vezették, akik nem csak fontos tudnivalókat adták át, hanem élő kapocsként szolgáltak a múlttal. A legkisebb részletekben is megtalálták azt a szálat, ami elvarázsolhatta a résztvevőket.
A kapun belépve rögtön a szertartási épület előtt találtuk magunkat, vagyis pontosabban azelőtt, ami megmaradt belőle. A Lajta Béla által tervezett épületből mára csak az oldalfalak állnak, de stílusa még így is rögtön a Szentföldre repít és a szemfülesek pedig felfedezhetik Ráhel sírjának jellegzetes motívumait is. Lajta Béla nem csak a szertartási épületet tervezte, hanem a kapuépületet, illetve legalább egy tucat síremléket is, így neve szorosan összefonódik a temetővel.
Az épület mellett elsétálva nyílik meg előttünk a temető valódi arca, a magas kőfalak mögött megbújó, sűrű növényzettel borított történelem. A sírok és grandiózus családi mauzóleumok között sétálva, nem csak a pesti zsidóság elitjébe kapunk betekintést, hanem vizualizálódik az akkori közösség identitása és annak viszonylag gyors változásai is. A társadalomban lezajló emancipációs és asszimilációs folyamatok, a temetőben egészen szembetűnően, nem csak a feliratokat megfigyelve, hanem a síremlékművészetben is végigkísérhetőek.
A temető megállíthatatlannak tűnő pusztulása az 1960-as években indult el. A sírok nagy részét – szemmel láthatóan – senki sem ápolta, így a természet elkezdte visszavenni azt, ami eredetileg is az övé volt. Ráadásul a mauzóleumokat és sírokat a fosztogatók sem kímélték. Ma már nagyon kevesen lehetnek köztünk azok, akik teljes pompájában láthatták ezt a történelmileg is jelentős helyet, de képzeletünk segítségével mi is megjeleníthetjük a múltat és hagyatékunkat, amely ismerete nélkül nem érthetjük meg igazán közösségünket és jelenünket sem.
A temető látogatása után, kirándulásunk második felében, csoportunk a Kosher Deli étteremben fogyasztott el közös ebédet. A reggel óta csepergő eső és hideg után, a program zárásaként igazán jól esett a modern és esztétikus berendezésű étteremben felmelegedni, együtt lenni. A príma, kóser gasztronómiai élményeken túl, lehetőségünk volt végre összegyűlni, beszélgetni és egymást is jobban megismerni, amelyre többeknek másfél éve nem volt alkalma. A közös étkezésnek meghatározó szerepe van a közösségépítésben, és a tanulmányi kirándulást csak tetézte, hogy a csoport egy kóser étteremben ehetett, ami még inkább közös értékeinket, érdeklődési körünket erősítette.
Lübeck Judit – Bese Rebeka, Zsidó közösségszervező BA I. évfolyam – írása
Látogatás a Rumbach utcai zsinagógában
Csütörtök kora délután, látogatást tettünk a megújult Rumbach utcai zsinagógában. Csoportunkat Kiss Henriett, a Rumbach utcai zsinagóga és közösségi tér igazgatója fogadta. A zsinagóga igazán igényesen lett felújítva, és a legkülönlegesebb az egészben hogy funkcióját tekintve egyszerre zsinagóga és rendezvénytér. A zsinagóga egyébként idén július 19. óta látogatható. Ez az a nap, ami egy több évtizedes hányattatott korszak végére tett pontot, illetve nyitott új fejezetet.
Először az Egyetem közösségszervező szakának egyik végzettje, Balogh Évi beszélt a zsinagóga történetéről és felújításáról. Ő, a Rumbach utcai zsinagóga felújításából írta szakdolgozatát. Ezután Kiss Henriett igazgató asszony beszélt, a felújítással járó kihívásokról, valamint körbe is vezetett bennünket az épületben.
A zsinagógát 1959 óta nem használták vallási célokra, így az évtizedek alatt romossá, sőt életveszélyessé vált. A 80-as években a hitközség eladta az épületet, amit egészen a 90-es évek elejéig irodaházzá akart alakítani az új tulajdonos. Ebbe a folyamatba bele is kezdett, de aztán ez, idővel félbemaradt. Ezután az épület állami tulajdonba került, A Budapesti Zsidó Hitközség csak 2006-ban kapta vissza. Nehezen találtak funkciót a zsinagógának, de végül 2014-től minden összeállt, hogy a zsinagógát teljesen felújíthassák, és felruházzák olyan rendezvénytechnikai eszközökkel, amikkel rendezvénytérként is funkcionálhat a jövőben. A rekonstrukció 3,2 milliárd forintból, kormányzati támogatással valósult meg. Igazi különlegesség lett a végeredmény. Ezt – talán legjobban – a tóraolvasó emelvény szemlélteti, ami egyedi hidraulikus szerkezettel emelhető, süllyeszthető. Ez által a szakrális tér, könnyen alkalmassá tehető kulturális rendezvények, koncertek befogadására is.
Kis ízelítőt kaptunk a zsinagógai tér hangtani sajátosságaiból, és hogy ez milyen problémát jelenthet akkor, ha a hallgatók nem a rabbi szavaira kíváncsiak, hanem történetesen egy koncertre érkeztek. A tervezők persze erre a problémára is találtak megoldást, hangfogókkal szépen el lehet terelni, vagy felfogni a hang útját.
Az igazgató asszony megmutatta a zsinagóga utcafrontján elhelyezkedő kulturális teret is. A kávéházban például, zsidó ünnepeket megelevenítő, fémből készült képek díszítik a falat. Itt hallgathattunk meg két történetet. Még az építkezés alatt, egy izraeli szemorvos érkezett ide, aki addig nem tágított, amíg fel nem engedték a második emeletre. Kiderült, hogy ő maga is itt született, és sok információval tudott szolgálni itt élt nagyapjáról, Tennen Viktor kántorról és családjáról. Arról is beszélt, hogy 1941-42-ben itt gyűjtötték össze a rendezetlen állampolgárságú zsidókat, akiket aztán innen hurcoltak Kamenyec-Podolszkijiba.
A második történet kissé vidámabb. Egy Amerikába szakadt család, egy véletlenül megtalált doboz révén jött rá, magyar-zsidó származására. A kivándorló szülők ugyanis, mindent el akartak felejteni és feledtetni. Az utódok azonban nem adták fel, végül vissza tudták vezetni családfájukat egészen az 1700-as évek első feléig.
Erre a családra minden jellemző volt, ami a kortárs zsidó családokat is jellemezte. Az ő történetük lett az alapja a harmadik emeleti állandó kiállításnak, ami a magyarországi zsidók életét, döntési helyzeteit mutatja be.
Ezt követően, a Kosher Deli étterembe mentünk, ahol süteményeket kóstolhattunk, némi üdítővel és kávéval. Persze, a többségnek a flódni ízlett legjobban, pedig 5-6 féle sütemény volt még a tányérokon. Így fejeztük be, két nagy asztal köré gyűlve, vidáman beszélgetve, ezt a szép napot.
Kovács István, Judaisztika BA gimel évfolyam – írása
A program megvalósítását a MAZSÖK támogatta.