Interjúsorozatunkban végzett hallgatóinkat kérdezzük arról, hogy miért választották az OR-ZSE-t, hogyan hasznosították életük, pályájuk során a Nálunk tanultakat. Kíváncsiak voltunk arra is, milyen emlékeket őriznek egykori alma materükről és mit tanácsolnak az egyetem leendő hallgatóinak is. Ezen a héten Király Mátyást, a judaisztika alapszak és a zsidó kultúratörténet mesterszak egykori végzettjével készített interjúnkat olvashatják. Király […]
Read MoreHáberman Zoltán, a Szociális Munka és Társadalomtudományi Tanszék vezetője a Párbeszéd című szociális munka folyóirat „Szociális munka – Spiritualitás – Egyházak” tematikus számában publikált. Kutatásait „Zsidó közösségek túlélési stratégiái: Középkori gettók és közösségek” címmel adta közre. A cikk itt olvasható.
Read MoreBari Károly Kossuth-díjas költő, folklórkutató 1952-ben egy Borsod megyei kis faluban született hétgyermekes cigány családban. Önálló kötetei jelentek már meg többek között olaszul, hollandul, angolul, németül több neves kiadó gondozásában. Katz Katalin a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora részben saját fordításban adta ki Bari Károly esszéit, cigány folklór-gyűjtéseit, verseit. Bari Károly mély művészi érzékenységgel foglalkozott a cigány holokauszt témájával […]
Read More2023 május 16-án a jeruzsálemi Héber Egyetem szociális munkás szakos hallgatói előadásokon, szakmai megbeszéléseken vettek részt az OR-ZSE-n. Katz Katalin a Héber Egyetem professzora, aki egyetemünk vendégtanára is egyben, több éve szervez kurzusokat izraeli hallgatóknak Magyarországra, hazai egyetemekkel, szociális intézményekkel együttműködve. Az izraeli hallgatók nagy érdeklődéssel fogadták Balázs Gábor általános rektorhelyettes és Komoróczy Szonja oktatási […]
Read MoreEgy város, számtalan múlt Az orosz-ukrán háború kitöréséig Bahmut városa nem tartozott a legismertebb ukrán települések közé. Az elmúlt tíz hónap során viszont világszerte az ukránok kitartásának szimbólumává vált, egyfajta ukrán Sztálingráddá. A számtalan tüzérségi és rakétatámadás, a folyamatos harc a földdel tette egyenlővé a lakóházakat, tűzoltóságokat, gyárakat, parkokat és a legtöbb épületet. A pusztítás […]
Read MoreHetvenhat éves korában meghalt Haraszti György történész, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem volt tanszékvezető tanára, számos tudományos könyv szerzője, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont és az Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány volt kuratóriumi elnöke. Haraszti György közvetlenül a holokauszt után, 1947-ben született Nyíregyházán, ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelyet a ’67-es háború tett öntudatos zsidóvá, Scheiber […]
Read MoreA Bét Orim és annak ismerősi köre érdeklődő tagjainak – elsősorban Hajnal György szervezésének, valamint az OR-ZSE könyvtárigazgatója, Dr. Tamási Balázs nyitottságának köszönhetően – 2023 április 11-én lehetősége volt látogatást tenni az OR-ZSE Könyvtárában. Dr. Tamási Balázs PPT-vetítéssel kiegészített, interaktív elemeket is magában foglaló előadásában mindenekelőtt a Könyvtár 1877-ig visszavezethető történetéről, valamint a nemzetközileg is […]
Read MoreMúlt héten, május 5-én az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Közösségszervező szak oktatói és hallgatói „MI A MANÓ – avagy, hogyan tanítsunk zsidó tematikát alsó tagozatos gyerekeknek?” – címmel szerveztek konferenciát, elsősorban tanító szakos hallgatók számára. A közel ötven fő résztvevőt megérkezésükkor a III. éves közösségszervező hallgatók a kapuban fogadták, majd az intézmény történetét mesélve körbe […]
Read MoreAz Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem egyházi/közösségszervezői és a judaisztika szakos hallgatói a vészkorszak városmajori vérengzések helyszíneinek felkeresése során ismerkedtek meg a Budapest XII. kerületében történt zsidóellenes brutalitásokkal. A hallgatókat Dr. Goldmann Márta és Dr. Balogh István tanárok kísérték, az emlékséta vezetője Csonka Laura történész-levéltáros volt. A városmajori templom mellől induló program bevezetőjeként Csonka Laura […]
Read MoreIntézményünk könyvtárából származó, a II. világháború során a nácik által elrabolt könyvek visszaadására került sor a Hochschule für Jüdische Studien Heidelberg (HFJS) jóvoltából és szervezésében. Egyetemünk képviseletében Balázs Gábor általános rektorhelyettes, Tamási Balázs könyvtárigazgató és Biró Tamás vettek részt azon a rendezvényen 2023. április 26-án, ahol sor került a könyvek visszaszolgáltatására és az átadást igazoló […]
Read More