Egy régi, de mégis új hangvételű modern izraeli textus jut eszembe, amikor ismét együtt látom a jelenlévőket. E klasszikus ihletésű szöveg így hangzik a szent nyelven:

“Egy nép, egy szív”

Ezt az – immár klasszikussá nemesedett – mondatot idézem, hiszen egy szív, egy közös érzelem gyűjtötte össze az Örökkévaló egyetlen népének nyáját a környező országokból és Magyarország különböző városaiból, hogy együtt, közös imádsággal és tanulással köszöntsük egymást, az örök zsidó megújulást.

Drága Testvéreim!

E pénteki napnak, tehát zsinagógai értelemben annak a napnak, amely már mögöttünk van, - a sábát bejövetelével már az ünnepnapot köszöntjük, -különleges jelentősége volt a zsidó hagyományban, mert e pénteki nap volt Lág báOmer, az Omer számlálás 33. napja.

Ünnepnap. Ünnepnap, amelyre vonatkoztatható az a mondat, amelyet holnap délelőtt szerte a földön felolvasunk zsinagógáinkban. Vájikrá könyvének 23. fejezetéből a 4. pászuk, Emor heti szakaszának jellegzetes mondata,

“Ezek az Örökkévaló ünnepnapjai, szent gyülekezések ezek, amelyeket hirdessetek meg idejükben.”

A mondat központi eleme , az “Örökkévaló ünnepnapjai”. A fogalomnak természetesen megvannak a klasszikus előképei-párhuzamai, azaz Ros Hásáná, Jom Kipur, Szukot, Sávuot, stb.

Ha szabad a rabbinak e helyen, Debrecen közösségében egy kissé profanizálni a klasszikus szöveget, akkor azt mondhatom, ez az együttlét, amikor tizennyolc különböző zsidó közösség tagjai jönnek ide, szintén , az Örökkévaló ünnepnapja. Immár harmadik esztendeje Peszách és Sávuot között összejövünk, hogy tanuljunk egymástól, hogy tanítsunk, s egyben hálatelt szívvel forduljunk az Örökkévalóhoz, a meg-megújuló örök csodáért, hogy több mint öt évtizeddel a holocaust után újból élhetünk. Élünk, és együttesen szeretnénk újraszervezni a holnapot, a jövőt.

A zsidó közösség fennmaradásának, drága testvéreim, alapvető feltétele a gáluti életben, a szétszóratásban a , Torá, azaz a Mózes-i öt könyv, a Pentateuchus. Mindannyiunk számára különleges áhítat, ha szombat reggel kiveszik a Frigyszekrényből a Tórát, hozzáérhetünk, és egy csókot lehelhetünk legszentebb könyvünkre.

A Tórát felviszik a tóraolvasó emelvényre, s ott fektetett formában helyezik el, szövegét felolvassák szombaton, ünnepeken, illetve, hétfő és csütörtök reggel. Teszik mindezt az áskenáz, tehát az európai zsidó közösségek tagjai. A szfárádi, nem európai, hanem főleg észak-afrikai /Marokkó, Algéria, Egyiptom/, vagy Ázsiából /Szíria, Libanon, Irak, Irán/ származó közösségek a faburkolatú Tórát nem fektetett formában, hanem álló helyzetben olvassák.

Életemben egyszer azonban láttam áskenáz templomban szfárádi tórát. 1979-ben az Egyesült Államokban, New-Yorkban jártam, ahová egy illusztris zsinagóga, a Park East Synagogue kiváló rabbija hívott meg, hogy prédkációt tartsak ott. E zsinagóga aulájában található egy nyitott XIV. századi jemeni tóra. A magamfajta kutató ember ilyenkor ránéz a szövegre, és valamilyen “üzenetet” keres benne. A részlet, amelynél nyitva volt a pergamen, József közismert története, amikor édesapja elküldi testvérei után, és nem találja őket. Akkor József így szól:
“ Testvéreimet keresem én.”(Berésit 37. 16)

Ott állva a Park East Synagogue-ban úgy éreztem, hogy hozzám szól a szófér által 700 évvel azelőtt leírt örök értékű, több ezer éves szöveg: a testvéreket keresni kell. S ha az ember keresi, előbb-utóbb megtalálja, mert összeköti őket valami megmagyarázhatatlan érzés. Az Írás, a Tan, a spiritualitás iránti elkötelezettség.

Honnan ered ez a vágy, ez a szeretet, ez a “transzcendens szerelem”, amely szívünkben a Tóra iránt lángol ?
Ebben az esztendőben is hallgatóimnak több talmudi tételt, injánt tanítottam, s ezek közül Megilát traktátusának IX./a fejezete többek között arról beszél, hogyan és milyen körülmények közepette fordították le a Tórát, a héber szöveget görögre.
Kitekintettünk az apokrif és pszeudóepigrafikus irodalom remekeire, így az Aristeas levélre is. A szakirodalom szerint ez az egyik forrása a Tirgum Sivim-nek, a Biblia görög fordításának. A levél szerzője II. Ptolemaiosz Philadelphosz fáraó (i.e. 285-247) egyik tisztviselője, Aristeas leírta a Szentírás görög fordításának, a Septuagintának (rövidítve: LXX) a keletkezéstörténetét

Megilá traktátusa a zsidó hagyományt írja le, a fordítás kortörténeti hátterét, s az értékes információkat rejtő több ezer éves tálmudi textust.

“Történt ez az i.e. III. században Tálmáj, (azaz Ptolemaiosz) nevű uralkodó idején. Az uralkodó összegyűjtött 72 zsidó tudóst Alexandriában, akiket 72 egymástól elkülönített teremben helyezett el. Nem mondta el azonban nekik, hogy miért cselekedett így. S amikor mind a 72 tudós a helyén volt, a király bement hozzájuk, és azt mondta:” Írjátok le nekem Mózesnek, a Ti tanítómestereteknek a Tóráját!” És akkor Isten (csodát tett ), és minden ember szívében közös érzést, gondolatot ébresztett, és mind a 72 tudós azonosan fordította le a Tórát.”

Eddig a görög fordítás keletkezésének tálmudi-történelmi háttere. Számunkra azonban elsősorban ez nem história, hanem erkölcsi tanulság. Emeljük ki az előbbi mondatot:

"Az Örökkévaló közös gondolatot ébresztett szívükben."

Így voltak képesek egyformán gondolkodni, egyformát alkotni, valami újat létrehozni.

Tizennyolc különböző közösségből érkeztetek ide ugyanezzel a céllal. Hogy szívetekben a zsidóság újra építésének közös gondolatát, a zsidóság iránti elkötelezett érzelmet fogalmazzátok meg. Mert ez az a vallás, ez az ideológia, ez a szellemiség kultúrtörténetének az irányzata, amely kitörölhetetlen volt és maradt. Röpködhettek ránk Scud rakéták, terrortámadással riogathatják a gáluti zsidóság templomait, a szélsőséges fundamentalizmus rettegésben tarthatja népünket, az intifáda árnya boríthatja Atyáink földjét, vitathatják újra tőlünk örök fővárosunkat, Jeruzsálemet, áradhatnak felénk különböző ordas eszmék, elhangozhatnak a mai nap is olyan mondatok, amelyek zsigereinkre hatnak, de mi tudjuk, hogy egy a szívünk és egy a gondolatunk. Túllép téren és időn, túllép politikumon, túllép minden történelmi eseményen, és az embernek lehetőséget, célt ad a mindennapok küzdelmeiben.

Ott New-York-ban, a Park East Synagogue-ban ezt az üzenetet olvastam ki a nyitott Tóra tekercsből.
                                               “Testvéreimet keresem.”

Itt, Debrecenben mi is újból megtaláltuk egymást, a testvéreket. A mai nap is azt bizonyította, hogy megszületik szívünkben a közös gondolat, a teremtés és az újrateremtés készsége és képessége.

     “Izrael népe él…”

Legyen ez a gondolat, amellyel itt Isten házában köszöntelek Benneteket, kérve Rátok a rabbinikus áldást…