Vissza a D'vár Torá-hoz

Megyes Pál, rabbihelyettes szak I. évfolyam:
Vájécé

Budapest, 2008. december 5.
 

Békés Szombatot Kívánok Mindenkinek, Gut Sábesz! Sábát Shálom!

Ezen a héten Vájécé heti szakaszát olvassuk zsinagógáinkban.

Jákob elmenekült testvére Ézsau haragja elől, és atya szavát megfogadva Padán Arám-ba indult, hogy onnan feleséget keressen magának. Útja során elérkezett egy helyre, ahol imádkozott. A Bölcseink megjegyzik, hogy Jákob I.teni védelemért imádkozott a Mórija hegyén, ahol később a Jeruzsálemi Szentély felépült. Jákob vett egy követ, a feje alá tette, és elaludt.

A Biblia egy csodálatos történetet ír le, amit úgy ismerünk, mint Jákob Álma. Álmában Jákob egy létrát látott, mely egészen az égig ért, és ezen a létrán angyalok mentek fel, és le, majd megjelent I.ten:

Íme, én veled vagyok és vigyázok reád, bárhol jársz, visszahozlak erre a földre.

Miután Jákob felébredt, fogadalmat tett I.tennek, hogy ha I.ten vigyáz rá útján és vele lesz, akkor Őt ismeri el I.tenének, majd a helyet elnevezte Bét Élnek, I.ten Házának.

Jákob megérkezett Háránba, melynek mezején egy kút található, mellette juhnyájak heverésztek. A tizenegyedik század végén, a franciaországi Troyesban élt egy híres szövegmagyarázó Rabbi Slomo ben Jicháki, más néven Rási, akinek magyarázata szerint Jákob elkergette azokat a pásztorokat, akik nem engedték Ráchelnek, hogy nyáját megitassa.

Jákob első látásra beleszeretett Ráchelba. Szerelmük a Szentírás egyik legszebb története. Jákob hét évet szolgált Lábának, hogy feleségül vehesse Ráchelt, ám Lábán becsapta, így újabb hét évet szolgált, melynek végén elvehette feleségül a szeretett nőt, Ráchelt.

Jákob 14 évet dolgozott egy nemes célért, jelen esetben egy érzelemért. A mai korban, amikor az érzések már nem biztos, hogy annyira megalapozottak, a jákobi történet azt mondja az évezredek messzeségéből, hogy az érzelmek fontossága milyen hangsúllyal esik latba az ember életében.

A mai korban a Mindenható útja számunkra, a hívő ember számára egy erkölcsi színvonalat jelent, erkölcsi mércét, emberi tartást. Ha az ember nem tartotta magát ahhoz a szülői házból hozott, az iskolából kapott, az idősebbektől, bölcsebbektől kapott, jó és hasznos tapasztalatokat nem építi be az életébe, adott esetben más kárán tanul, nem a sajátján, akkor a jákobi élet is azt mutatja, hogy ő neki tengernyi vívódása volt, mindennapos küzdelmei. Rokonnal, az örökséggel, az utódlás kérdésével, a gyermek elvesztésével, a gyermek újbóli megtalálásával, hogyan viszonyul egy idős ember a fiatal gyermekéhez, ezernyi olyan kérdés, ami mind-mind a modern kor emberéhez szól.

A mindenkori embernek az életében vannak belső és külső vívódásai, amelyeket valamilyen módon próbál áthidalni, átevezni ezen a tavon, fent maradni. Ha visszagondolunk életünkre, eszünkbe jutnak olyan időszakok, amikor személyesen tapasztaltuk meg az elhagyottság, az elkeseredettség, a reménytelenség érzését. Messze, távol a családtól, egyedül egy idegen városban, országban akár földrészen, segítő kezek, baráti tanácsok nélkül, tengernyi vívódással lelkünkben.

Jákob hitt. Hitt az I.teni gondviselésben, a jövőjében, nincs egyedül, bármerre jár, vele van az Ö.való, aki meghallgatja a hívő ember imádságát, és átsegíti megpróbáltatásain.

Mai magyar zsidó fiatalként én is hiszem teljes hittel, hogy a 21. század első éveiben is hitünkben kell megerősödnünk, hogy a mindennapok adta gondokat feloldja a hit reménye. Erős a bizodalmunk a holnapban, a jövőben, mint ahogy a régiek tanították, aki magasba emeli a tekintetét, az mindig meglátja a csillagokat is.

Ezekkel a gondolatokkal köszöntöm a zsinagógában jelenlevőket, életem első zsinagógai beszédét hadd fejezzem be az ősi imádság szavaival:

Mert Te Mindenható, kegyelmes és irgalmas Király vagy,

Őrizz meg minket ahol járunk és kelünk, életre és békességre most és mindörökké.


E gondolatok jegyében kívánok békés, boldog szombatot!

Gut Sábesz! Sábbát Shálom!

 

Vissza a D'vár Torá-hoz