Elhunyt egyetemünk volt oktatója, Ungvári Tamás

Szombaton elhunyt Ungvári Tamás Széchenyi-díjas író, kritikus, műfordító – közölte a család az MTI-vel. Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem korábbi oktatója, professor emeritusa 88 éves volt.


Ungvári Tamás Budapesten született 1930. szeptember 25-én. 1952-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar–angol szakán, ezután a Csillag című laphoz került, ahol hamarosan rovatvezető lett. Később dolgozott a Magyar Nemzetnél, a Budapester Rundschau szerkesztőjeként és a Petőfi Színház dramaturgjaként. A Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense és egyetemi tanára is volt. 1989-ig a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja, és két cikluson át a nemzetközi P.E.N. Club magyar tagozatának főtitkára.

A hatvanas évek végétől többször tanított külföldön: oktatott a Cambridge-i Egyetemen, a kaliforniai Fulbright-on, a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemeken, majd hazatérése után, a 2000-es évek elejétől az OR-ZSE-n.

Irodalomtudósként műfajelmélettel és -történettel, valamint a modernség megnyilvánulási formáival foglalkozott a 20. századi próza- és drámairodalomban. Fordítóként elsősorban angol és amerikai drámákat ültetett át magyarra, jelentősebb műfordításai közé tartozik Arthur Miller: Az ügynök halála, Bertolt Brecht: Galilei élete, valamint Graham Greene négy regényének adaptálása magyarra.

Ungvári Tamás írta a Beatles Biblia és A rock mesterei című könyvet. Lezáratlan nyomozás címmel önéletrajzi ihletésű művet is publikált. 2010-ben jelent meg A „zsidókérdés” magyarországi története című könyve. A Nyomtalanul – A gyilkosok köztünk vannak című munkája unokatestvére, Elbert János irodalomtörténész felderítetlen halála után kutat. Legújabb műve az idei könyvhétre jelent meg A gólem és a prágai rabbi címmel. Ő volt az egyik szerkesztője a Löw Immánuel válogatott művei című könyvsorozatnak, amelynek második kötete ebben a hónapban jelent meg.

Megjelent a Löw Immánuel válogatott művei c. sorozat második kötete
A Virág és vallás c. első kötet után megjelent a könyvsorozat második része, a Fényszóró drágakövek. RÉSZLETEK ITT.

Ungvári Tamást 1985-ben József Attila-díjjal, 2007-ben Aranytollal, 2010-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki, Budapest díszpolgára lett, és megkapta a Magyarországi Zsidókért Díjat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elismerését is.

Budapest saját halottjának tekinti Ungvári Tamást – közölte a főpolgármester az MTI-vel. Tarlós István a közleményben részvétet nyilvánított a családnak is.

Áldassék az igaz Bíró! Fakadjon emlékéből áldás!


Nyitókép: Ungvári Tamás (Vajda József / Népszava)