Elhunyt Klein Ervin főkántor

Hetvennyolc éves korában elhunyt Klein Ervin főkántor, az OR-ZSE volt oktatója, akit mindenki nagy tudású, kedves, visszahúzódó embernek ismert.


Bár lényegében tizenöt éves kora óta állt a hitközség szolgálatában, hangját legfeljebb társaiért vagy tanítványaiért emelte fel. Számos generáció nőtt fel a tanításain, főkántori tevékenysége mellett az Anna Frank Gimnázium énektanára, karvezetője, majd a Pedagógium, OR-ZSE liturgika és kántorképző tanára volt. Nem csak tudásával, személyiségével is tanított. Jellemének finom eleganciája, a másokkal, a társakkal való összhangra törekvése Áron tanítványainak egyikévé, a felebaráti szeretet kiapadhatatlan forrásává tette.

A nyolcvanas évektől számos kórusfesztiválra is felkészítette a fiatal generáció tagjait. 1989-ben az izraeli Zimrija, 1992-ben a kanadai, 1994-ben a németországi kórusfesztiválon vettek részt irányításával a zsidó fiatalok. Ezen kívül is sok más különböző kórusfesztiválra jutott el a Bethlen téri gyermekkórussal és az Anna Frank Gimnázium kórusával. Tíz éven keresztül a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga férfikórusának vezetője is volt, de részt vett a Goldmark-kórus munkájában is, zongorakíséretére számíthattak.

Kántorrá dr. Schőner Alfréd rector emeritus unszolására, negyvenöt évesen vált. Előbb a Dohány utcai zsinagógában, majd a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában funkcionált. Hangját meg is örökítették a Zsidó kántorművészet Magyarországon című nagylemezen. Fekete László, Tóth Emil, Kálmán Tamás társaságában művészi elhívatottságukról és tehetségükről adtak számot.

Apai ágon rabbicsalád leszármazottja volt. Nagypapája Klein Mayer, a Hősök zsinagógájának korábbi rabbija volt, akinek testvére, Klein Ábrahám, nemzetközi hírű Talmud tudós volt. Anyai ágon világhírű kántorfamília leszármazottja volt. Nagybátyjai Stern László, valamint Moshe Stern, akik a leghíresebb magyar kántorok voltak. Testvéri vonalon kántorok és híres operaénekesek fémjelezték a család tehetségét.

Klein Ervint (Szináj ben Jichok Ájzik) mindenki tisztelte és szerette a honi zsidó közösségben, tanító szavai, segítőkészsége mindannyiunk számára iránymutató lehet. Temetése pénteken délben lesz a Kozma utcai zsidó temetőben.

Báruh dáján háemet.
Áldott az igaz bíró.

Zihronó livráhá.
Emlékéből fakadjon áldás.


A szöveg alapja: BZSH.hu