Hosszan tartó, méltósággal viselt betegségét követően pénteken elhunyt prof. dr. Oláh János, az OR-ZSE egyetemi tanára és egykori rektorhelyettese.
Temetésére – végakaratának megfelelően – szűk családi körben kerül sor. Az elhunytat a Mazsihisz és az OR-ZSE saját halottjának tekinti.
Az 1959-ben született Oláh János két évtizeden át tanított a Rabbiképzőben, ahol következetességgel, és az ügy iránti alázattal oktatott. Kutatási területei közé tartozott zsidó folklór, és a Rabbiképző története is.
Betegsége miatt június elején lemondott a Judaisztikai Tanszék vezetéséről és a judaisztika alapszak szakfelelősi megbízásáról is. Az utolsó előtti könyvét, a Kicsi magyar vademecumot is a távollétében mutatták be februárban az egészségi állapota miatt. Utolsó kötete áprilisban jelent meg Angyalok, démonok, amulettek, adalékok, homíliák címmel, Oláh János összegyűjtött írásait, beszédeit tartalmazza.
Báruh dáján háemet.
Áldott az igaz bíró.
Zihronó livráhá.
Emlékéből fakadjon áldás.