Glässer Norbert (MTA
– SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport)
„A
ZSIDÓ GYÁSZ”
Az állampatrióta királytisztelet neológ zsidó adaptálása
Ferenc József feletti gyász során
Ferenc József zsidó közösségi percepcióját a judaizmus
vallási hagyományai és a modern nemzeteszmékhez való
viszonyulásuk kettőssége határozta meg. Tanulmányomban Ferenc
József izraelita gyászának sajtóértelmezéseit vizsgálom,
amelyek annak megértésében segítenek bennünket, hogy milyen
motivációk mentén döntött a rabbiszeminárium és a budapesti
neológ elit az elhunyt uralkodó nevének intézménynévként
történő megörökítése mellett, és milyen közösségi
emlékezettörténeti utóélete volt Ferenc József alakjának.
Ferenc József feletti gyász homíliái és sajtóhírei a judaizmus
hagyományait, az arisztokrácia gyászpompáját és az első
világháborús propagandát ötvözték. Ferenc Józsefhez való
viszonyulást egyrészt a vallási hagyományok, másrészt a
zsidóság kései konfesszionalizálódásában játszott uralkodói
szerepe határozták meg. Mindez pedig sajátos viszonyban állt a
magyar nemzeteszmével való azonosulással és a háborús
propagandával.
Az orthodox sajtó ezt szemléletesen fogalmazta meg Ferenc
József 100. születési évfordulójáról, 1930-ből visszatekintve.
A
„zsidóság
elvetette az emberimádást, de az uralkodói hatalomban a
mennyei uralom egy sugarát látta s ezért áhitatosan bróchót mondott uralkodó látására, áldást, amely dicsőíti a
Mindenhatót, hogy felségéből juttatott a haladó embernek.
[…] A mennyei dicsőség visszatükröződő fénysugarát látta mindig a
zsidóság I. Ferenc József erényeiben. Minden, ami a
zsidóság szemében királyi attributum: jóság, igazság,
kötelességtudás és i-teni hatalom előtt való meghajlás, – meg volt benne. Lelkének minden porcikáját királyi
megnyilatkozásban látták népei. Valóságos megtestesítője volt
a bibliai király két jelzőjének: Malki czedek melech sólém,
mert mint az igazság királya és a béke fejedelme él a zsidóság
emlékében.”
Intrada, áldás és ima az állampatrióta királytiszteletben
A Világ Teremtője dicsőségének halvány evilági
visszatükröződése a koronás fő. Egyúttal a társadalom
rendjének és a zsidóság biztonságának letéteményese is. A
koronás fő tisztelete a judaizmus vallási hagyományaiból
eredt. Orthodox zsidó közösségekben, főként Galíciában és
Bukovinában, de Pozsonyban is, a koronás fő fogadásának az
első világháború idején is részét képezte az uralkodó elé
Tóra-tekerccsel történő vonulás. A római császárok köszöntéséig nyúlik vissza a királyi
személy, uralkodó köszöntésének (laudes) és ünnepélyes
bevonulásának (intrada) középkori szertartása. A zsidók
jelenlétét ezeken először 1111-ben V. Henrik császár római
bevonulásakor jegyezték fel. A Magyar Királyságban a király
megajándékozása és Tóra-tekerccsel való köszöntése itáliai
reneszánsz hatásra jelenhetett meg. Mátyás királlyá
koronázásakor 1458-ban budai bevonulásának útvonalán a zsidók
„elsők között” köszöntötték. 1790-ben I. Lipót pozsonyi
koronázásán vettek először részt szertartásosan zsidók Mohács
után. 1802-ben I. Ferenc pozsonyi látogatása alkalmával feleségével
és udvartartásával együtt felkereste a zsinagógát. A királyt,
a feleségét és Ferdinánd trónörököst diadalívvel és baldachin
alatt eléjük hozott Tóra-tekercsekkel fogadták. A közösség a
királyi család számára kipárnázott székeket készített elő,
Ferdinánd trónörököst pedig a Tóra-szekrényhez vitték,
kinyitották azt előtte, és a vallási szokásokról meséltek
neki. A király a közösség elöljáróival beszélgetett, és
háromnegyedórás tartózkodása után tetszését kifejezve
távozott.
A koronás fő iránti tiszteletnek és a Tórának az
összekapcsolása a vallási hagyomány felől válik érthetővé. A
hódoló küldöttségek által vitt Tóra a kinyilatkoztatott Tan
tárgyiasult jelképe. A kérdést a liturgia és a valláserkölcsi
irodalom felől lehet megvilágítani. Pirké Avot III. 2.
kommentárjai foglalkoztak a királyért mondandó imával és a
királyi hatalomban megtestesülő társadalmi renddel. Rási Jeremiásra hivatkozott, hangsúlyozva, hogy a népek
királyaiért is kell imádkozni, tekintettel arra, hogy a világ
70 népéért szukkotkor hetven ökröt mutatottak be áldozatként.
Rabénu Jona, a Sááré tesuva című muszárkönyv szerzője a
Zsoltárok 35,13-ra hivatkozva azt írta, hogy az ember köteles
másokért is imádkozni, és a királyság békéjébe mindenki
belefoglaltatik. Jom Tov Lipmann Heller, A Toszafot JomTov szuperkommentár szerzője szerint azért áll a zsoltárban
királyság és nem király, mert a királyi tanácsra történik
utalás (miniszterek, tanácsadók), akik irányítják az országot,
és törvényt tartanak az országban.
A királyi
hatalomban megtestesülő társadalmi rendet fejtegette
közérthetően magyar nyelven S. Leo Singer rimaszombati
orthodox főrabbi 1907-ben Kötelességtan címen
közreadott Hovat haLevavot feldolgozása.
A dualizmus izraelita uralkodóképének kérdése a
„változások” története. A koronás fő vallási értelmezései a
judaizmus szétszóratás-értelmezéséből és az antik
uralkodótisztelet judaizálásából eredtek. Ezek jól
illeszkedtek a dualizmus idejének állampatrióta
királytiszteletébe. A jelenséget árnyalta Európa modernizálódó
társadalma. A rendi hagyományok pedig a modern nemzeteszmékkel
alkalmanként összefonódtak vagy ütköztek. A vallástörvény a
király látásakor áldást ír elő: „Áldott vagy Te Örökkévaló
Istenünk, a világ Királya, aki dicsőségéből juttat a hús vér
embernek.”
Schön József imakönyvsorozata az Osztrák-Magyar Monarchia
elterjedt neológ izraelita imakönyveként héber-magyar
változatban ünnepi imakönyveiben (Machzoraiban) közli Ferenc
Józsefért, az uralkodóházért és a hazáért mondott könyörgést
is. Ez a könyörgés szidurokban és női imakönyvekben szintén
fellelhető. Az állam vagy az uralkodó jólétéért mondott
szombati és ünnepi ima az Örökkévalóval folytatott párbeszédbe
emelte be a nem-zsidó világi hatalomért mondott imát. A
Habsburg Birodalomban az első nyomtatott imakönyvek az
uralkodóért mondott imával a 18. század elején tűntek fel. Az
első Hanoten tesuá ima askenáz változatban, amely
Habsburg uralkodó nevét is említi, a Széder tefilot c.
imakönyvben található, amely 1710-ben jelent meg. A szövegek
változatai a közösség és a tágabb szociokulturális rendszer
viszonyát mutatják. Jól példázza az emlékezet működését és a tágabb
szociokulturális rendszer összefüggéseit a Ferenc József
erényeit és a hozzá történő zsidó ragaszkodást felmutató
toposz – fent idézett – 1930-as, kései orthodox
megfogalmazása.
A felvilágosodással és a modern politikai polgári öntudat
kialakulásával megjelentek a többségi nemzeti történelem nagy
eseményeire reflektáló zsinagógai beszédek és a környezet
szimbolikus politikájának a judaizmus keretei között történő
adaptálásai. Az uralkodó név- és születésnapján, valamint az
uralkodócsalád életfordulós rítusaihoz tartozó
istentiszteleteken számos rabbi zsinagógai szónoklata
reflektált a szentírási hasonlóságokra és a kiegyezés
eseményeire. Löw Immanuel gyászbeszéde Ferenc József felett
szintén a kortárs bibliai király képét rajzolta meg.
„A mi nagy
királyunk szerette az igazmondókat. Jeruzsálemi király címét
viselte és Salamon tanításait követte. […] Fényes ékesség a
szent korona: túlvilági fény árad ki belőle, amely hódolatra
készt, de szeretetet, ragaszkodást, önfeláldozó rajongást a
korona viselője kelt, oly viselője, mint az a dicső király,
akit most siratunk”
–
hangzott el a gyászbeszédben.
Ferenc Józsefhez való viszonyulást a vallási hagyományokon
túl a zsidóság kései konfesszionalizálódásában játszott
uralkodói szerepe és a belső irányzati viták során tett
szimbolikus gesztusai határozták meg. A neológia és az
orthodoxia saját intézményesülése mellett, az uralkodó
érdemének tulajdonította a zsidóság társadalmi integrálását, a
polgári egyenjogúsítást és a bevett felekezetté tételt is.
Ferenc József így a zsidóságot védelmező, mélyen vallásos
katolikus uralkodóvá vált. Löw Immánuel idézett gyászbeszédéből
eként a Löw család nemzedéki emlékezete és történelmi tapasztalata
is kicsenghetett. Az Egyenlőség neológ izraelita felekezeti
hetilap az uralkodó halálhírét hozva szintén jelentős helyet
szánt a zsidósággal kapcsolatos határozatainak és a
zsidóságról tett kijelentéseinek. Ezek között a felekezeti
irányzatok kialakulásában tanúsított magatartása kiemelt
történelmi tényként szerepelt.
Ferenc József gyásza és közösségi emlékezete
Hevesi Simon pesti rabbi imájában 1915 májusában a
gorlicei győzelem után Ferenc Józsefet Mózeshez hasonlította,
aki a zsidókat a pusztai vándorlás során vezette. A judaizált királyhű állampatrióta diskurzus Ferenc József-képe a liturgia
és a homíliák időszemléletét követte, és a megalapozó
emlékezet párhuzamait kereste. Ferenc József és a Szentírás
királyainak lényegi azonosságát mutatta fel, esetenként
Mózessel vagy családi tragédiáinak próbatételeit említve
Ábrahám ősatyával vált hasonlatossá. Erre rétegződött rá a
magyar történeti emlékezet kiegyezés alapjain álló királyképe
és a kortárs zsidóság pozitív tapasztalata. Ferenc
József izraelita gyászának sajtóértelmezései annak
megértésében segítenek bennünket, hogy milyen motivációk
mentén döntött a rabbiszeminárium és a budapesti neológ elit
az elhunyt uralkodó nevének intézménynévként történő
megörökítése mellett, és milyen közösségi emlékezettörténeti
utóélete volt Ferenc József alakjának.
A végítélet-parafrázis keresztény propagandaalkalmazása
Ferenc József gyászában nyert új megfogalmazást dr. Kiss
József óbudai főrabbi homíliájában, amit az Egyenlőség is kiemelt helyen közölt. A lefekvés előtti ima őrző-védő, körülvevő motívuma kontaminálódott a judaizmus
messiási idejének gondolatával. A Központi Hatalmak koronás
fői Kiss szövegében nem az utolsó ítélet trónusán ültek, hanem
a világ négy égtája felé védelmezték szövetséges népeiket.
„S bár most
fegyverben a világ, s vértől gőzölögnek a csataterek, Ferenc
József király, aki háboru égdörgése közben zárta örök pihenőre
jóságos szemeit, mégis örök időkön át ugy fog élni, mint a
békének királyi apostola ezen a földön. S amikép[p]en a jámbor
hivő, mielőtt álomra zárja éjszaka jöttén a szemeit, a régi
traditió nyomán biztonsága érzetének igy ad kifejezést: az
Örökkévaló Isten nevében, jobbomon Micháel őrangyal, balomon
Gabriél, előttem Uriél és hátam mögött Rafaél őrangyalok,
fejem fölött pedig az Isten fensége, ugy ami forrongó
napjainkban is nyugodtan tekinthetünk mi a jövő felé, bizva az
eljövendő világbéke négy őrangyalában, négy fejedelem ma még
harcos, de állandó békéért küzdő sugaras alakjában, kik közül
a legtiszteltebb, a legszeretettebb a mi királyunk volt, kit
népek áldanak, s akiről a történelem érctolla följegyzi az
ézsaiási királyjóslatot: és az ő békéje lészen az ő
dicsősége.”
Ferenc József feletti gyász homíliái és sajtóhírei a judaizmus
hagyományait, az arisztokrácia gyászpompáját és az első
világháborús propagandát ötvözték. Ferenc Józsefhez való
viszonyulást egyrészt a vallási hagyományok, másrészt a
zsidóság kései konfesszionalizálódásában játszott uralkodói
szerepe meghatározták. Mindez pedig sajátos viszonyban állt a
magyar nemzeteszmével való azonosulással és a háborús
propagandával. Ezen előzmények tükrében értelmezhető az a
gyászmunka, amit az Egyenlőség tömeges, elköteleződött
és a magyarországi zsidóság egészét átható szenvedésként
törekedett bemutatni. A „királyi szövetség” vigaszt és reményt
nyújtó mítosza jelent meg Adler Illés főrabbi értelmezésében, amikor arról
írt, hogy Rudolf trónörökös és Erzsébet királyné elvesztése
felett is érzett mély fájdalom a királyt a szenvedő
zsidósághoz hozta közelebb, testvérévé tette a szenvedésben. A
királyi család korábbi tragédiáinak izraelita értelmezéseiben
a szenvedés gondolat szintén hangsúlyos volt.
„Ábrahámtól
csak kérte az Isten az egyetlen fiát, de a király oda is adta
... és talán ez a sok szenvedés és tragikum tette megértőbbé a
zsidósággal, a szenvedés és tragikum népével szemben, mint a
trónon minden elődjét. És talán a zsidóság is azért
ragaszkodott hozzá az alattvalói hűség és hódolat rendes
mértékén fölül, mert egyivásu testvért látott benne a türésben
és szenvedésben. Amikor Agrippa király egyszer sirva fakadt a
népe előtt, az vigasztalva kiáltott feléje: Ochinu atto!
Ochinu atto! Testvérünk vagy, testvérünk vagy! A könnyező és
szenvedő királynak, a tragédiák hőse, Izrael hódolattal
kiáltotta sokszor: Testvérünk vagy! Testvérünk a türésben, a
szenvedésben.”
Komoróczy Géza monografikus magyarországi zsidóságtörténetében
Ferenc József halálára úgy tekint, mint arra az alkalomra,
amikor a zsidó intézmények az ország királya iránti
tiszteletüket, hálájukat és hűségüket nyilvánították ki. Ezek a gondolatok hatották át a trónváltás időszakának neológ
narratívumait. A jogegyenlőséget nyert zsidóság az új
alkotmányos állami berendezkedés szimbolikus politikájában –
az állam iránti lojalitás kifejezéseként – számos keresztény
szimbolikán alapuló jelenséget judaizált. A magyar zsidóság
Ferenc Józsefhez fűződő bensőséges viszonyának toposzára
építve a katolikus uralkodócsalád és a birodalom gyászát egy
sokkal ősibb, a modern európai középrétegek önképének egyik
gyökeréig ható gyásszal, a zsidók ókori gyászával övezte. Ferenc József
gyászhírét Kaczér Illés magyar zsidó író, újságíró tollából ebben a keretben lehet értelmezni.
„A Habsburgok hatszázéves gyászával temetik Bécsben a
nagyszivü Habsburgot s szerte az országban, kis zsidó
templomokban felsir a négyezeréves gyász. Ez a legméltóbb s a
legméltóságosabb: ez kiséri legillőbben a király halottas
kocsiját. […] Ez a gyász: hódolatnak még magasabb, mint
mindaz, amit hetven éven át az élőnek lába elé raktak. […]
Mindenüket odaadják neki. Ami eddig csak a saját nagyjainknak
járt ki. Szeretetből, szivből, gyermeki ragaszkodásból.
Hálából. Négyezer éves bánatukat zokogják érte.”
Adler Illés pesti rabbi a zsidóság társadalmi
jogegyenlőségének elnyerését tulajdonította a királynak, ami –
a Szentföld iránti alázatával együtt – a korábbi Habsburg
magyar koronás fők fölé emelte őt.
„A zsidóság
polgári, vallási is társadalmi egyenjogusitása és elismerése
az ő szent fémjelzését viseli. A zsidósághoz is közelebb
állott, a zsidó magyarokért is többet tett uralkodása alatt,
mint minden elődje négyszáz éven által. Talán akkor szivta
magába a zsidóság megértését, számbavevő megbecsülését, amikor
a Szentföldön járt. Amidőn lába a Szentföldre lépett —
olvassuk — leborult és megcsókolta a Szentföld porát. Talán a
Szentföld lelkének egy szikrája ekkor tapadt a lelkéhez...”
Ferenc József távozásának képét a propagandaképeslapok által
megjelenített apoteózis képével írta le Adler a talmudi nagyok
temetéséhez hasonlítva.
„És ime,
láthatta megifjodott népeit, láthatta elvesző ellenségeit,
láthatta, hogy nem élt hiába. Temetéshez még nem szólott ily
kisérő zene. Ily bóditó és ily lelket megremegtető. A
világháboru ágyuinak és fegyvereinek ez a szimfoniája. Mint a
nagy talmudi mester halálakor, most is: tüzes meteorok
hullanak az égből, tüz és villám, vihar és dörgés jelzik az
üstökös elvonulását. Embergyász és békés angyalsirás töltik be
a mindenséget, a béke királya hazatért, égbeszállt.”
Az Egyenlőség gyászrovata a patriotizmus, a Monarchia
és Magyarország melletti országos izraelita elköteleződés
fórumaként is figyelmet érdemel. Az uralkodó gyászhírét követő
lapszámtól Pészách előttig külön rovat foglalkozott a fővárosi
és vidéki hitközségek Ferenc József lelki üdvéért tartott
gyászistentiszteleteivel. A rovatot a magyar zsidóság
történelmi gyászának krónikájaként indította el a
szerkesztőség, annak a szeretetnek a kifejezésére, amellyel a
zsidóság az izraelita felekezetet „felszabadító nagy uralkodó
alakját körülvette”.
„Felekezetünkre mélységesen nehezedett a nagy gyász.
Templomainkban gyászimák zengenek, a tanácstermekben
kegyeletes méltatások, könnyes megemlékezések szállanak az
elhunyt nagy uralkodó alakja felé. I. Ferencz József halála
még eddig nem látott erővel rázta meg a magyar zsidóság
lelkét. Krónikás tisztünk, kötelességünk a jelennel és a
jövővel szemben is, hogy hűséges képét adjuk minden idők
számára a magyar zsidóság e történelmi gyászáról. Ezért e
helyen ma szünetel minden más harc és vezető törekvés s
hasábjainkat kegyeletes szivvel áldozzuk a nemes célnak. Az
itt közölt és még később következő jelentésekből ki fog tünni
az a mesébe illő szeretet és ragaszkodás, mellyel felekezetünk
a felszabaditó nagy uralkodó alakját körülvette. Termékeny, a
jótékonyságnak is sok-sok hasznot hozó ez a nagy gyász, mely
egyik történeti jele hazaszeretetünknek, hűségünknek, örökké
áldozó szivünknek.”
A jótékonyság érdemszerző és elháríthatja az Égi Ítélőszék
rossz végzését. Jótékony alapítványok sokasága jelent meg a
magyar izraelita közösségi élet támogatására és az elhunyt
császár-király nevét magukra öltve. Az elhunyt uralkodó
zsidóságról szóló elismerő nyilatkozatait az osztrák zsidó
hitközségek hálaadó küldöttségének 1909. november 26-án tett
nyilatkozata zárta a halálhírt hozó lapszámban. A „legszebbet,
amit fejedelem zsidóknak valaha mondott, mondta I. Ferenc
József: ››Nagyrabecsülöm a zsidókban a családiasságot és a
jótevésben való örömüket.‹‹” A jótékonyság, amiről életében az elhunyt uralkodó a zsidóság
nagy érdemeként nyilatkozott, rá emlékezve a közösségi
reprezentáció és belső szolidaritás eszköze lett.
„Azt a
fejedelmet vesztettük el, aki nekünk szabadon vallható hazát,
jogot és egyenlőséget adott. A magyar zsidóság méltó módon
fogja a nemzet sötét gyásza közepette a maga fájdalmának
érzéseit kifejezésre juttatni. Történelmi jelentőségét
megörökiteni akarja s ebben az irányban a kezdeményező lépések
is megtörténtek. Az örökké adakozó, az örökké áldozatra kész
magyar zsidóság elsősorban kulturális alapitvánnyal kivánja
jóságos királya emlékét és szellemét minden időkre
megrögziteni és gyászából, melynek érzelmi momentumai
kifejezésére már eddig is számos alkalmi istentisztelet és
közgyülési határozat keletkezett és vannak többi hazai
hitközségeinkben is készülőben, ez lészen a maradandó emlék.
Ily irányban az Izraeliták orsz. irodája felhivást küldött
szét a kerületi elnökségek révén a hitközségekhez, amelyek a
felhivásnak annál nagyobb készséggel tesznek eleget, mert amit
az tőlük kiván, az nagyobbrészt már kialakult elhatározás is
volt.
Az uralkodó halála így a közösségi reprezentáció és belső
szolidaritás kifejezésének alkalmává vált. A VI. izraelita
községkerület kezdeményezésére a neológ Országos Iroda
jótékonysági felhívást tett közzé, miszerint
„az ország
izraelita hitközségei, intézeteik és tagjaik Első Ferenc
József elhunyt királyunk emlékére alkossanak egy ideiglenesen
az országos magyar izraelita közalap kezelése alá helyezendő
nagy alapitványt, mely az országos rabbikepző-intézet és
országos izraelita tanitókepző intézet kereteiben létesitendő
internátusok felállitására és fen[n]tartására lesz forditandó.”
Az Országos Rabbiképző Intézet és az Országos Izraelita
Tanítóképző Intézet számára felállítandó fiúinternátus
létrehozását előmozdító országos alapítvány mellett, több
hitközségi alapítvány jött létre. Az uralkodó gyászát a háború
okozta problémák felekezeten belüli filantróp kezelésének
céljaira is felhasználták.
„A
gyászistentiszteleteket, melyeket hitközségeink jó királyunk
emlékének dicsőitésére rendeznek, ugy hisszük, nemcsak a nevét
megörökitő kulturális alapitvány alapjainak előteremtésére,
hanem arra is föl lehetne használni, hogy a vilagháboru nagy
szenvedői, a zsidóhitü rokkantak sorsának javitására
tegyük meg a kezdeményező lépéseket, illetőleg az erre
szolgáló alapra való adakozásokat is kezdjük meg. Ez szinten
oly akció volna, amely megdicsőült királyunk szivéhez,
szelleméhez közel áll és nevét oly téren teszi megörökithetővé,
amely a vilagháboru teremtette gyakorlati szükségletekkel
számot vet. A kulturális alapitvány megteremtését ezen itt
javasolt akció meginditása semmiképpen sem hátráltathatja,
mert a tóraolvasások alkalmával ugyis nem egy, hanem több
különféle célra szokás adományokat fölajánlani. A nagyobb
felajánlásokról vagy adományokról, szolgáljanak azok akár az
egyik, akár a másik, avagy mind a két célra, készséggel fogunk
e lap hasábjain beszámolni.”
I. Ferenc József apostoli magyar királyként Jeruzsálem királya
is volt. Lederer Sándor, a magyarországi Palesztina-bizottság
elnöke táviratban utasította a szentföldi osztrák-magyar
közösségeket az uralkodó 30 napos gyászának, megtartására, a slosim idején az elhunyt uralkodó lelki üdvéért, az
uralkodóházért és a hazáért imák mondására a zsinagógákban és
a zsidó zarándokhelyként számon tartott síroknál. Ezen felül
Lederer szentföldi örökmécses állítását irányozta elő, és a
császár-király Jahrzeitjának majdani jeruzsálemi megtartásáról
rendelkezett. A jótékony alapítványtevés gondolata szintén
felmerült a bizottságnál. Indoklásában visszautalt Ferenc
József szentföldi látogatására.
A látogatás részleteit 1917 júliusában is felelevenítette az Egyenlőség egy útleíró tárca keretében. A névtelen
szerző visszaemlékezése Ferenc József szimbolikus
cselekedeteit és későbbi zsidó emlékezeti kánonját kötötte
össze. A fogadására érkező küldöttség Tórájának és Jeruzsálem
kapujánál a szent földnek megcsókolása mellett ilyeneknek
tekintették a zsinagógalátogatásait is.
„Mindenütt
nagy néptömegek várták s földetrengető üdvrivalgásokkal
fogadták. […] A jeruzsálemi hitközség a látogatás emlékére
jeruzsálemi gránitkőből Mordechaj Schnitzer által készittetett
egy remek kőfaragásu vázát, mely olajfából készült ládában
volt elhelyezve. Ezt átnyujtották a királynak. A váza a mai
napig a bécsi Burgban a többi emlékmüvek között látható.
Szombaton a király elhagyván a szentvárost, Jaffába ment. A
bucsuzásra egybegyült zsidóktól ott a következő szavakkal
bucsuzott el: ››Sohasem felejtem el ama tiszteletet, melyben
itt a zsidók részesitettek. Trónra lépésem óta nem részesültem
ily nagy tiszteletben. Éltem végéig ezen látogatásra emlékezni
fogok. Remélem, hogy a zsidók is emlékezni fognak reám.”
A cikk az elhunyt uralkodó emlékezeti kánonját megnyilvánító,
több hónapig tartó sorozat rész volt. Újabb jelentésrétegére
világíthat rá, hogy párhuzamosan jelent meg a Katolikus
Néppárttal folytatott sajtóvitákkal, amelyekben a párt
antiszemitizmusa és a recepcióellenessége hangsúlyosan
fogalmazódott meg. A katolikus király emléke így ellenpontot is képezhetett a
bontakozó politikai katolicizmussal szemben.
A király emlékének intézményi megörökítése
Az Izraeliták Országos Irodája 38846. számú feliratában
értesítette a kultuszminisztert az emlékező hazafias és
királyhű rendezvények soráról, a különböző jótékonysági
alapítványok tételéről és kérte, hogy
„a magyar
zsidóság nagy vesztesége feletti legfájdalmasabb részvétének,
kiolthatatlan kegyeletének és egyben legmélyebb alattvalói
hüségünk szent fogadalmának Ő császári és apostoli királyi
Felsége IV. Károly királyunk és legfelsőbb urunk előtt
tolmácsa lenni méltóztassék.” Mezei Mór irodai elnök és dr. Mezey Ferenc irodai alelnök
által jegyzett felirat az elhunyt király iránti kegyeletet
összekötötte az uralkodása alatt végbement, izraelitákat
érintő társadalmi változásokkal.
„Az
országszerte megnyilatkozó fájdalomban a magyar zsidóság
nemcsak mint a nemzet egyik alkatrésze, hanem külön
nyilvánulásra kivánkozó hálaérzettel is részt vesz ama
küzdelem teljes történetén át világitó és a nagy király
igazságérzetéből fakadt közjogi tények folytán, melyek a hazai
izr. vallásuak polgári és politikai jogait és az izraelita
vallás recepcióját alaptörvényeink sorába iktatták, hogy
egyéni és valláserkölcsi céljaiknak az állami életben való
érvényesülésére szabad utat nyissanak. A hazafiui bánat eme
napjaiban összes templomainkban méltó istentiszteletek során
buzgó fohászok szállnak az Ég felé halhatatlan királyunkért,
iskoláinkban dicső nevén és örökké lángoló példáján megható
ünnepélyek rendjén az ifjuság hazaszeretetre, királyhüségre, a
hála és kegyelet fenséges érzéseire buzdul. Ös[s]zességünkben
a Megdicsőült szent emlékezete iránti szeretetet és hódolatot,
kulturális és közjótékonysági, valamint diadalmas hadseregünk
iránti elismerést tanusitó alapitványok fogják megörökiteni,
hogy háládatosságunk örökletessé váljék és hogy felejthetetlen
felséges királyunk szelleme közöttünk ilyképen is az idők
teljességéig terjessze áldását.”
A szimbolikus jelentőségű határozatok a felekezet helyzetének
társadalmon belüli megerősítései is voltak a trónváltás
folyamatában, amelyben az évszázadok során az új uralkodó
elődje által kiadott kiváltságokat erősítette meg. Ferenc
József nevének intézményekhez kötése, és a zsidóság helyzetére
tett folyamatos reflexió – bár alkotmányos királyként
uralkodott – ezért is válhatott fontossá a felekezeten belül.
A Budai Izraelita Hitközség a király temetése napján tartott
gyászközgyűlésén arról határozott, hogy „hódolatteljes
feliratot intéz Őfelsége, IV. Károly királyhoz azon
kérelemmel, engedné meg, hogy az épitendő uj budai
templomot I. Ferenc József király-templomnak nevezzék el.” Ferenc József alakja így emlékezeti helyekhez is kapcsolódott.
A zsidóság társadalmi integrálásának fontos felvilágosult
intézményei voltak a modern rabbiszemináriumok. Ferenc
Józsefnek az 1877-ben létrejött pesti Rabbiképző Intézetben
tett látogatását máig emléktábla őrzi.
Ferenc József
halálát követően az Országos Rabbiképző-Intézet
vezérlőbizottsága feliratban kérte a kultuszminisztert, hogy a
magyar királlyá koronázandó Károly Ferenc József trónörökös
engedélyezze a rabbiképző átnevezését. A felirat annak
érvelése felől válik fontossá, ugyanis abban – a szöveg
kereteihez igazítva – a hászkálá és a nagypolgári
univerzalista kulturmisszió közhelyei mellett, mindazok a
király személyéhez kötődő toposzok is előfordultak, amelyek
korábban a neológ homiletikában és a felekezeti publicisztika
cikkeiben fogalmazódtak meg Ferenc Józsefről.
„A valláserkölcsi célokat szolgáló testületek boldogult
Felséges Urunk különös kegyében részesültek, mert nagy lelke
szeretettel ölelte fel mindama törekvéseket, melyek a hit
talaján az emberiség ethikai nemesbülését szolgálták. Királyi
hatalma kegyesen érvényesült minden testülettel szemben, mely
a tisztult vallási eszmények kultuszának áldozott és azért
uralkodásának kezdetétől dicsőséges életpalyáján végig
igazságosztó akaratának körébe fogadta a magyar zsidó
felekezetet, melynek szenvedésekkel telt történetén I. Ferenc
József jog és igazság által vezérelt uralkodása lángoszlopként
világit keresztül késői nemzedékek lelkében is a hála szent
tüzét élesztve. A nemzet gyászában tehát felekezetünknek,
ennek fájdalmában pedig nekünk mint az országos
rabbikepzőintezet ügyei intézőinek külön rész jutott. Mert
nagy királyunk mindent lebiró fejedelmi akarata hivta életbe,
végtelen és megannyiszor nyilvánitott kegyelme fejlesztette
rabbiszemináriumunkat eddig egyetlen magyar zsidó főiskolává,
hogy a hitnek, a tudománynak és müveltségnek hajléka, a
hazafias érzületnek tüzhelye legyen. A magyar zsidóság
históriájában kiemelkedő eme tényével boldogult királyunk
hitéletünk területein a nemzeti irányu kulturának szerzett
jogot, megnyitván ezzel a müvelődés és erkölcsi megujhodás
amaz áldásos folyamatát, melynek általa üdvösnek elismert
intézetünk neveltjei máris kiváló biztositékaivá váltak. Első
Ferenc József dicsőült királyunk, országos
rabbiképzőintézetünk halhatatlan alkotója iránti kegyeletes
érzéssel esedezünk ime nagyméltóságod előtt: hogy szeretett
uralkodónk halála feletti legbensőbb reszvétünket legfelsőbb
Urunk IV. Károly király Őfelsége előtt tolmácsolni és
ugyanakkor legmélyebb alattvalói hüségfogadalmunknak is kegyes
szószólója lenni méltóztassék.”
– írta 1916. november 26-i keltezéssel dr. Mezey Ferenc, az
Országos Rabbiképzőintézet Vezérlőbizottságának elnökeként.
1917-ben a rabbiképző IV. Károly király jóváhagyásával
felvette az elhunyt uralkodó nevét, amit a neológ
érdekérvényesítés eredményeként mutatott be az Egyenlőség hetilap.
„Evvel a
ténnyel, mely a világ zsidó tudományos főiskoláinak körében
példa nélkül áll, IV. Károly király módot nyujtott arra, hogy
megdicsőült elődjének nemes emléke a magyar zsidóság
históriájában örök életre keljen és hogy a magyar zsidóság
egyik legfontosabb felekezeti közintézménye az elhunyt nagy
uralkodó sugárzó dicső emlékének fényébe és oltalmába
kerüljön. Ennek a fölemelő eredménynek elérése elsősorban Mezei Mór dr.-nak, az Izraeliták Orsz.[ágos] Irodája elnökének az érdeme”.
Dr. Kiss Arnold budai főrabbi Ferenc József halálakor
megfogalmazta azt, ami később a közösségi emlékezeti kánon
részév vált. Uralkodását a béke koraként mutatta be, és az
igazság koraként írt róla. Mindezt a megreformált zsidóság
történeti küldetéstudatába és mártirológiájába illesztette,
ami Ferenc József korának egyediségét emelte ki.
„A békesség kormányzása volt az ő uralma hosszu évtizedeken
át. […] S arany betükkel vési be a történelem nemtője a magyar
zsidóság lelkének törvénytábláira, hogy I. Ferenc József
kormányzása az igazság kormányzása volt. A mi történetünk vér
és kön[n]yáztatta lapjai telvék vallásunk megaláztatásától,
Faraótól Amalekig, Nebukadnezártól Artaxerxesig, Titustól
Hadriánig, a spanyol Ferdinándtól az orosz Sándorig, századok
hosszu során át hitünk szálka volt a vaksággal megvertek
szemében, hamisnak és álnoknak bizonyult az állitás, hogy
Izrael fiaiban nem a vallást, hanem a fajt gyülölik, hiszen a
faji jelleg csaknem végső maradékáig, nyelvben és szokásokban
is teljesen eltünt — de nem tudtak megbocsátani minekünk, hogy
elsők voltunk mindig a szabadságért küzdők sorában és hogy
azért vértanuságot szenvedtünk, hogy mint a vallás klasszikus
népe tuléltünk hatalmas népfajokat, melyek egykoron népeket
remegtettek, hogy egy Istent adtunk a világnak és erkölcsre
tanitottuk a népeket, hogy hivek maradtunk az ősök tanához, és
szerettük forrón a hazánkat. S eme hiveiben is üldözött
vallás, hála egy feladata magaslatán álló bölcs
törvényhozásnak bevetetett a többi hitvallások sorába,
egyenjoguvá emeltetett, s ami teljességéből hiányzott, azt
hallhatatlan királyunk leplezetlen jóakarata, atyai
gondoskodása és magasztos érzülete valóra váltotta. Azért
áldott az ő dicsőséges emlékezete a mi szivünkben örök időkön
által.”
Az Országos Izraelita Tanító Egyesület Könyvtára sorozatát dr. Szegő Arnold által írt, Ferenc József életére emlékező ifjúsági kiadvánnyal nyitotta
1917 májusában. A kiadvány az állampatrióta királytisztelet
iskolai kiadványai közé illeszkedett, és a trónváltás
kontextusában nyert értelmet, mint reprezentatív iskolai
kiadvány. Az Egyenlőség rövid hírben ajánlotta.
„A négyives munka 13 fejezetben taglalja könnyed elbeszélő s
gyermekek lelkéhez hozzáferő hangon tartott mondanivalóit,
amelyeket több hires kép reprodukciója is kisér. A képek is a
király életének egyes nevezetesebb szakait világitják meg, de
az uj uralkodó-párral is megismertetnek. Kedves olvasmánya
lesz a tanulóifjuságnak. Jutalomkönyvnek szinten igen
alkalmas. Szép, tiszta nyomása és illusztrációi is képessé
teszik erre.”
Ferenc József kora a két világháború közötti izraelita
értelmezésekben letűnt aranykorrá vált Az izraelita felekezet a keresztény elemeket használó
állampatrióta királytiszteletet és nemzeti szimbolikus
politikát saját vallási keretei közt, a judaizmus nyelvezetét
és közösségi emlékezetét használva értelmezte újra. Ferenc
József a kortárs és emlékbeszédekben a szentírási király
alakját öltötte, aki a zsidó emlékezeti kánon nagyjaihoz vált
hasonlatossá az uralkodása alatt bekövetkezett társadalmi és
felekezeti egyenjogúsítás közösségi tapasztalata okán. Ezt az
értelmezést erősítették az első világháborút követő
társadalmi-politikai változások, amelyek már új keretek között
a jogegyenlőség fokozatos társadalmi visszaszorulásaként
jelentek meg a közösségi fórumok által tolmácsolt
beszédmódokban.
Irodalom
Damohorská,
Pavla
2010 The
Jewish Prayer for the Welfare of the Country as the Echo of
Political and Historical Changes in Central Europe.
Praha, Univerzita Karlova v Praze, Husitská teologická fakultá,.
Dubin,
Lois C.
Glässer Norbert
2016 “››Bless Our King, Who You Sent Like Moses‹‹: Jewish
religious interpretations of loyalty to Hungarian King Francis
Joseph,” Religion, Culture, Society 3: 77–96.
Glässer Norbert – Zima András
2015c Híd a jelen
sivárságából a múlt verőfényéhez. Monarchianosztalgia a két
világháború közötti budapesti zsidóság körében. In: Glässer Norbert – Glässerné
Nagyillés Anikó (szerk.): Mózes kőtáblái a hármashalmon.
Zsidó hagyomány és szimbolikus politika határán. (Szegedi
Vallási Néprajzi Könyvtár 50., MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató
Csoport A vallási kultúrakutatás könyvei 19.) Szeged, MTA-SZTE
Vallási Kultúrakutató Csoport; SZTE BTK Néprajzi és Kulturális
Antropológiai Tanszék. 47–58.
Jalkovszky
Katalin – Tomsics Emőke – Toronyi Zsuzsanna
2014 A magyarországi zsidóság képes története.
Budapest, Vincze Kiadó.
Komoróczy Géza
2012a A zsidók története Magyarországon a középkortól
1849-ig. I. kötet. Pozsony, Kalligram.
2012b A zsidók története Magyarországon 1849-től a
jelenkorig. II. kötet. Pozsony, Kalligram.
Löw
Immánuel
1923 Száz beszéd, 1900–1922.
Szeged, Schwarz Jenő kiadása.
Oberlander
Baruch
1996 Sámuel imája. Zsidó imakönyv. Új magyar
fordítás. Nuszách Áskenáz. (לאומש
תליפת
רודיס)
Budapest, Chábád Lubávics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület
Schőner
Alfréd
2004 OR-ZSE Imakönyv. Budapest, OR-ZSE.
Singer S. Leó
1907 Kötelességtan. Rimaszombat, Lévai Izsó
Könyvnyomdájában.
Neolog Jewish Adaptation of the Official Line on Patriotic
Reverence for the Monarch during the Mourning for Franz Joseph
Francis Joseph became a symbol of continuity with the past and
of a prosperous era. Because of the social changes that had
occurred in the lives of Jews, Francis Joseph was compared
even in his lifetime to Moses, and this became a recurrent topos in the speeches of rabbis in connection with the death
and succession, showing parallels to the liberation from
Egyptian bonds. The editor-in-chief of Egyenlőség,
Lajos Szabolcsi, who followed his father in that post, used
comparisons to Moses and Joshua in writing on the connection
between Francis Joseph and the heir to the throne Karl Franz
Joseph. Just as Moses could not enter Canaan after the years
of wandering in the wilderness, so Francis Joseph could not
see the new world. Mourning for the great ruler who
“liberated” the Jewish denomination and attention paid to the
symbolic gestures of the new ruler were present in parallel in
the press. In
Jewish interpretations between the two world wars the period
of Francis Joseph became a lost golden age, while at the same
time the Jewish denomination reinterpreted state patriotic
veneration of the king and national politics that used
Christian elements, within its own religious frames, drawing
on the language and community memory of Judaism. In
contemporary and commemorative speeches Francis Joseph assumed
the figure of a scriptural king who came to resemble the great
figures in the canon of Jewish memory because of the community
experience of the attainment of social and denominational
equality that occurred during his reign.
2018.06.25 |