Gergely Anna:
Adalékok Steinherz Jakab székesfehérvári főrabbi irodalmi működéséhez


I. A város

 Városkép

 Székesfehérvár törvényhatósági jogú város az 1870-es években fellendülő városfejlesztési és városrendezési tervek és azok megvalósulásának helyszínévé vált. E sokirányú fejlesztés és fejlődés a városkép megváltozásában, urbánus jellegének karakterisztikusabbá válásában döntő jelentőségű volt. E fejlődés ütemét jelzi, hogy 1879 és 1908 között 5 653328 korona értékű beruházást valósítottak meg, amelyet különböző kölcsönökből finanszíroztak. (4 626

268 korona kölcsön és a fennmaradó összeg a város egyéb jövedelmeiből származott)[1] Ez a városfejlesztés igen jelentős volt, de a dunántúli régióban például Győrhöz és Pécshez képest (a beruházások összege ezekben a városokban 13 millió korona) csak a másodvonalat jelentette.

A városi építkezések üteme az 1859-1872 közötti időszak stagnálása után az 1880-es években fellendült. A város parkosítása, az utcák kikövezése, a Belváros mellett folyó Gaja patak lefedése az 1870-es évektől indult meg. A középítkezéseket jelzi a törvényszék (1902), posta- és távírdapalota, a pénzügyigazgatóság, az Árpád-fürdő, illetve ezt megelőzően a javítóintézet és a katonai csapatkórház építése. Az infrastruktúra fejlődésének fontos pontja volt a hetvenes évektől induló közműfejlesztés. A város által finanszírozott építkezések sorában a mai napig a városképet meghatározó középületeket hoztak létre: a 17- es laktanyát, a honvédtiszti épületet, a 69- es gyalogsági laktanyát és katonai élelmezési raktárt és még számos épületet.

A légszeszvilágítást 1873 január 3-ától helyezték üzembe, 1894-ben épült ki a Budapest- Székesfehérvár telefonhálózat. A városban az áramszolgáltatás 1903 január 1-jétől működött. 1897-ben és ezt követően 1916-ban felvetődött a villamos üzembe helyezése, azonban ez nem valósult meg. Összességében elmondható, hogy a "viszonylagos lemaradás ellenére az urbanizáció valamennyi lényeges ponton megtörtént" ezen időszakban. [2]

A város felekezeti megoszlása

Székesfehérvár szabad királyi városban a magisztrátus 1837 évi határozata, [3] majd az 1840: XXIX. tc. alapján telepedhettek le zsidók. Ezt megelőzően városi magisztrátus határozatokkal tette lehetetlenné a zsidóknak a huzamosabb ideig való városi tartózkodást. Még 1822-ben is tiltották, hogy zsidó magánszállásokon tartózkodjék egy éjszakára is. [4] Mivel Székesfehérvár kedvező közlekedési utak csomópontjában lévő, nagy múltú vásáros helynek számító város volt, a magisztrátus és a céhes polgárság félretette a konkurenciától való félelmét és az országos rendeletet megelőzően hosszas vita után engedélyezte a zsidók városba való beköltözését. A város érdeke azt kívánta, hogy a kereskedelmi tapasztalatokkal rendelkező, mobilizálható tőkével bíró zsidóknak megadják a letelepedési jogot, igaz, erős korlátozásokkal. Az 1840: XXIX. tc. pedig országosan is-kivéve a bányavárosokat- engedélyezte a zsidók szabad letelepedését, szabad kereskedését, saját vallásukbeli legényekkel való mesterségek űzését, gyárak alapítását, a városokban telkek (fundus) szerzését. A törvény kimondta továbbá, hogy anyakönyveket kell vezetniük, állandó vezeték és utónevet kell használniuk és az okleveleket, szerződéseket a "divatozó élő nyelveken kell szerkeszteni." [5] Ez a döntő változást eredményező határozat, valamint az 1840: XXIX. tc. és ennek végrehajtása nem ment konfliktusmentesen, és alapvetően megváltoztatta a város foglalkozási struktúráját, demográfiai viszonyait, felekezeti összetételét. [6]

1840 és 1880 közt a zsidó lakosság száma ugrásszerűen megnövekedett, amely megfelelt az országos trendnek. Negyven év alatt a 19 főnyi zsidó közösségből (0,1%) tízszeresére növekedett a populáció (2689 fő- 10, 5 %). Olyan léptékű változás ez, amelynek a gazdasági, társadalmi, felekezeti életre való következményeit, kihatásait itt most nem részletezhetjük. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a városba való beköltözés a környező, egykor nagy múltú hitközségek (Lovasberény, Kajászó, Cece) elnéptelenedését vonta maga után. Székesfehérvár ekkor lett a megye legfrekventáltabb, zsidók által lakott helyévé, amely szerepét egészen 1944-ig megőrizte.

A székesfehérvári zsidóság a vizsgált 1880-1920 közötti időszakban a legmagasabb értéket 1880-ban érte el (2689 fő - 10, 5 %). Az ezt követő évtizedekben a zsidóság létszáma, aránya egyenletesen és fokozatosan csökken. A város 80 % körül mozgó katolikus népessége mellett a reformátusok folyamatosan emelkedő aránya emelhető ki.

II. A hitközség

 1840- 1889

 A székesfehérvári zsidóság történetét Steinherz Jakab írta meg összefoglalóan 1840-től 1892- ig. [7] Mivel a hitközségi irattár teljes egészében megsemmisült, ezért adatai, leírásai különleges forrásértékkel bírnak. A levéltári források töredékesek és amennyiben Steinherz adatait ki tudjuk egészíteni levéltári anyagokkal, hivatkozunk azokra. A továbbiakban a hitközség történetének rövid vázlatát Steinherz munkája alapján mutatjuk be a rabbi székesfehérvári működését megelőző időkben. Célunk az, hogy bemutassuk, milyen hitközségi viszonyokat, történelmi előzményeket talált itt Steinherz rabbi, amikor 1889-ben megkezdte papi működését a városban. 

A Székesfehérvárra beköltöző zsidóság 1841-ben a tanács határozatának értelmében temetőhelyet kapott. [8] 1842-ből ismert Weinberger Mihály lovasberényi sachter neve, aki letelepedési engedélyt kért és kapott. [9] 1844-ből van adat [10] mikve építési szándékukról, bár egészen biztos, hogy már a zsidók városba való betelepüléskor rendelkeztek rituális fürdővel.

A hitközség 20- 21 családból állt, s 1842-ben Pillitz Dánielt választotta meg rabbinak. Ugyanezen esztendőben a városi tanács hivatalosan is elismerte a hitközség megalakulását. Pillitz rabbi Hahn Salamon hitközségi elnökkel együtt megalapította az első fiúiskolát 1842- ben. A rabbi a következő évben Szegedre távozott, s utódául Zipser Mayert (1815-1869) választották meg.(1844- 1853). Zipser Mayer a haladás tántoríthatatlan híve volt. Nemcsak talmudi, hanem a világi műveltségben is nagy tudással bírt. Megreformálta az oktatást és a hitközség első, nagy vitát kiváltó alapszabályának létrehozásában (1845) is döntő szerepe volt. Az első hitközségi alapszabályokat Steinherz részletesen bemutatja. [11] A templomi rendre és az istentiszteletekre vonatkozó alapszabályból idézünk, amelyből az adott kor viszonyai, zsidó élete elevenedik meg:" A templomban való beszélgetés és veszekedés szigorúan tiltatik. Ki ezen tilalom ellen cselekszik, azt az elnök szolga által meginteti. Ismétlés esetében az illető a templomból kiutasíttatik, vagy ülése bizonyos időre elzáratik." [12]

A zsidóság lélekszámban gyarapodva imahelynek való alkalmas házat vásárolt, [13] de még 1847-ban felvetődött egy zsinagóga építésének a gondolata, szükségessége. A zsinagógaépítésre komoly előkészületeket tettek és a templomi ülések előjegyzése is elkezdődött. Az építés tervét azonban el kellett vetni a zsidók Székesfehérvárról való kiűzése miatt. [14]

"A község vagyonilag is évről-évre gyarapodott, és már templomépítésre is kezdtek gondolni, amikor bekövetkeztek az 1848-iki mozgalmas napok, melyek országszerte nagy változásokat idéztek elő. Fehérváron a lelketlen izgatók által felbujtott tömeg elsőbben is a zsidók lakásaira rohant és azokat fosztogatta, úgyhogy igen sok zsidó család kénytelen volt menekülni, és emiatt a templomépítés is elmaradt." [15]

Ennek előzménye, hogy a Pozsonyban 1847 novemberétől 1848 márciusáig ülésező diéta alsó táblája tárgyalta a honosítási és városi törvényjavaslatot. Heves vita bontakozott ki az alsó tábla 1848. január 21-i ülésén, ahol a szabad királyi városok helyzetének rendezését [16] vitatták meg. Február 19-én báró Bohus János (1801-1883) Arad vármegyei alispán azt indítványozta, hogy a zsidók teljes polgárjogot nyerjenek. Ennek hatására Pozsony utcáin heves antiszemita zavargások törtek ki még aznap éjszaka.

A zsidókkal szembeni indulatok nem csillapodtak, sőt még elementárisabb erővel törtek felszínre. Pozsonyban 1848 március 17-én az utcán összegyűlt tömeg megtámadta a Vártelek zsidó negyedének üzleteit, pusztított, rabolt. Követelték, hogy a zsidók hagyják el a várost, költözzenek vissza a Várhegy kapui mögé. Ezek a "sajnálatos események"- ahogyan Kossuth nevezte- a zsidók teljes vallásegyenlőségének törvénybeiktatását egy későbbi időpontra halasztották.

"E percben a zsidókra nézve rendelkezni annyi volna, mint e népfaj közül tömérdeket áldozatul vetni ellenségeik dühének- [17] "válaszolta az egyik követ kérdésére.

Ilyen körülmények között született meg az 1848: XX. törvénycikk, [18] mely a törvényesen bevett vallásfelekezetek között egyenlőséget állapít meg, kimondja az unitárius és a görög-keleti vallás bevetté nyilvánítását, azonban a zsidó vallást nem recipiálták.

1848 márciusában és áprilisában zsidóellenes megnyilvánulásokra került sor országszerte. Követelték a zsidók városból való kiköltözését és a nemzetőrségből való kilépésüket. Nyugat -Magyarországon (Németújvár, Szombathely, Kőszeg, Sopron, Ruszt, Vasvár, Körmend, Sárvár, Győr, Esztergom, Veszprém, Várpalota, Nagykanizsa, Pécs), Felső- Magyarországon (Nyitra, Balassagyarmat, Eger, Kassa), Temesváron, Eszéken, Varasdon és nem utolsósorban Pesten történtek zsidó ellenes atrocitások. Kassán a  város polgármester megtiltotta, hogy a zsidók nemzetiszínű kokárdát viseljenek és a nemzetőrségben való szolgálattól is eltiltották őket. [19]

Székesfehérvárott 1848. április 5-re hívtak össze népgyűlést, és petícióban követelték a városi magisztrátustól, hogy a zsidók zárják be üzleteiket és három nap alatt hagyják el a várost, mely határozatot falragaszokkal közhírré tettek a városban. A Székesfehérvárra kormánybiztosként "az izraeliták személy és vagyonbátorságára" küldött Pulszky Ferenc (1814- 1897) az április 7-én tartott újabb népgyűlési határozatot [20] semmisnek nyilvánította és kitépte a városi tanács jegyzőkönyvéből e lapokat. [21] A népgyűlés feszült hangulatban zajlott.

"Miután a miniszteri megbízott úr e hivatalos parancs (ti. az ideiglenes bizottmány városhoz intézett 189. sz. határozatát. G.A.) felolvasását félbeszakító rivalgást tiltólag megszüntette, és meggyőződésre ragadó éleselméjű szónoklattal előadta, hogy a törvény tiszteletében alapszik egyedül a polgári társaság biztos létezése, és hogy a fennálló törvényeket sem magánosok, sem testületek, sem népgyűlések meg nem változtathatják, hogy a törvényeket változtatási vagy megsemmisítési jog csak az országgyűlés köréhez tartozik…"

 A "népingerületet" a nemzetőrség és Megyeház téren felsorakozott móri katonaság fegyveres jelenléte, parancsoló imperatívusza csillapította le. A városban csak a beteg rabbi, Zipser Mayer és a felesége maradt. A város zsidósága tekintettel arra, hogy a város elhagyásának határideje szombatra esett, pénteken a környező falvakba menekült. [22] Pulszky határozott és hatásos fellépésének köszönhetően a zsidók visszatérhettek a városba, igaz "csak megtűrve". [23]

A székesfehérvári hitközség belső életében a reformok, a magyar nyelv használatát hirdetők és a konzervatívok között a konfliktusok az 1850-es évektől kezdve állandósultak, melyek a kultuszélet, az oktatás egyes területeit érintették formálisan. Valójában az asszimiláció kérdése volt napirenden, tudniillik az akkulturáció, a befogadó társadalomhoz való alkalmazkodás vagy a hagyományokhoz szigorúan ragaszkodó a teljes elzárkózás alternatívája előtt állt a zsidóság. Mindez országos jelenség volt, de itt Székesfehérváron a két párt közötti konfliktusok igen hevesen törtek ki és hosszasan elhúzódtak.

Az országos nagy szakadást megelőzően Székesfehérváron 1863-ban a hitközség véglegesen- két közösségre oszlott: az anyahitközségre, a "haladó pártiakra" és az ortodoxokra. A templomépítés 1857-től ismét a hitközségi élet egyik központi kérdése volt. A neológ zsinagógát 1864-ben az őszi ünnepeken, szeptember 22-én avatták, melyen Löw Lipót (1811-1875) és Zipser Mayer (1815-1869) mondott ünnepi beszédet. [24] A reprezentatív épület tervezője Cometter Bernardin [25] építőmester volt, akinek munkásságáról keveset tudunk. A kéttornyú, a keresztény templom típusú zsinagógák csoportjába sorolható templom méltán hirdette az Örökkévaló dicsőségét közel a város szívéhez, a Nagyboldogasszony bazilika (ma Romkert, Nemzeti Emlékhely) közelében. Mint később kiderült, a hely nem bizonyult szerencsésnek a keresztény kurzus idején.

A zsinagógának a városszövetben elfoglalt helye, a társadalmi reprezentációnak, az emancipálódó zsidóság presztízsigényének, bizonyítani vágyásának, a helyi zsidóság gazdasági erejének a kifejezője volt, miként minden zsinagógát olvasni lehet az adott kor társadalmi kontextusában. Kifejezte természetesen a hitközség vallási orientációját két hatalmas tornyával is. A zsidóság városban elfoglalt pozícióját reprezentálta monumentalitásával, innen adódik a zsinagóga "túlméretezése". A hitközség minden egyes tagja anyagi lehetőségeinek határát meghaladva vállalta a terheket közösen. A zsinagóga-adósságokat még az I. világháború ideje alatt is törlesztette a hitközség.

Natonek József (1813-1892) 1861-67-ig töltötte be a rabbihivatalt Székesfehérváron. Munkásságának méltatására, személyiségére Steinherz nem sok figyelmet fordít, pontosabban szinte semmit. Következik ez a cionizmus teljes elutasításából, mely gondolatnak prominens képviselője volt Natonek rabbi. 1861-ben, mikor törvényjavaslatot terjesztettek be a zsidó emancipáció tárgyában, Natonek József Messiás címmel jelentetett meg egy brosúrát. Műve a politikai cionizmus első, tudatos programja volt, mellyel megelőzte Theodor Herzl (1860-1904) és Max Nordau (1849-1923) munkásságát [26] Steinherznek a cionizmust elutasító nézeteit és Nordau eszméit, gyakorlati tevékenységét ostorozó sorai az Egyenlőségben jelentek meg 1899-ben abból az alkalomból, hogy a Nordau körúton népszerűsítette a cionizmus gondolatát: "Az éleslátású gondolkodó, a skepsisnek megőszült híve, aki mindenfelé kiszimatolja a hazugságot, valóságos fanatizmussal kínálja a szenvedő zsidóságnak az ő panáczéáját [27] az új Czionról, és nemcsak óhajtja, de valósággal követeli, hogy a zsidóság minden rétege szegődjék munkatársává a különbeni kiátkozás terhe mellett."

Steinherz  védelmébe veszi a modern rabbikat, akiket Nordau teljes lesújtó kritikával illet, akiket szolgalelkűséggel vádol és rovásukra írja  a vallási érdektelenséget: "Ami pedig korunk vallási hanyatlását illeti, azt épp oly kevés joggal lehet a modern rabbik rovására írni, mint a prófétákéra a korukban elterjedt bálványimádást. Különben éppen a modern rabbiké az érdem, ha a zsidóság művelt részében még nem jutottak odáig, hogy a vallásban a nemzetiség kifejezését lássák csupán, mint a czijonizmus apostolai." [28]

Natonek József távozása után Kohut Sándort (1842-1894) választották meg rabbinak. Kimagasló teológiai tudásával, kiváló pedagógiai munkásságával összefogta, irányította a közösség vallási, szellemi életét. 1868-ban az Országos Zsidó Kongresszus jegyzője lett, s még ugyanebben az évben báró Eötvös József kultuszminiszter kinevezte a Fejér megyei zsidó iskolák igazgatójává. Székesfehérváron 1867-1874 között működött, majd Pécsen választották meg rabbinak. 1884/85-ben Nagyváradon teljesített papi szolgálatot. Ezt követően elfogadta az Ahavasz Cheszed meghívását New Yorkban, és fő művén az Aruch complementum kiadásán dolgozott. Kezdeményezésére alapították meg a Jewish Theological Seminaryt, amelynek tanára és igazgatója volt haláláig.

A hitközség intézményei

Ezt követően a közösségnek tizenöt évig nem volt rabbija. A zsidó iskolát is feloszlatták 1874-ben, mert a hitközség anyagi helyzete a zsinagógaépítés igen magas költségei miatt megrendült, de súlyosabb ok volt a zsidóság érdektelenné válása a vallási élet és az oktatás ügye iránt. "Sajnálatos, hogy az iskola feloszlatását nem annyira az anyagi nehézségek, mint inkább a szülők részéről tanúsított közöny a zsidó iskola iránt." [29]

Steinherz rabbi a hitközségtörténeti munkájában tőle szokatlanul erős kritikát fogalmaz meg: "A hitközségnek nem valami nagy önmegtagadásába került, hogy iskoláját feloszlassa, és lemondjon arról a szép jogról, hogy gyermekeit legalább egy darabig a maga szárnyai alatt tartsa és a felekezet számára nevelje. Épp oly könnyű szívvel látja derék rabbiját (ti. Kohut Sándort) távozni, és fogadta azt, hogy ezután egész éven át senki sem fogja isten igéjét zamatos magyar nyelven hirdetni, áthidalván ama űrt, mely a régi és az új közt létezik." [30]

A mintegy 400 főnyi tanuló ifjúságot a város többi iskolája fogadta be. Hamarosan a szülők és az elöljáróság is belátta, hogy a kialakult viszonyok tarthatatlanok, de lényegi változás nem történt. A közös iskolákban " még a szentképeket sem távolították el a tantermekből és a zsidó gyermekek kényszeríttettek katolikus imákat mondani és egyházi énekeket énekelni, ami a zsidó ifjúság kedélyére természetesen nagyon káros befolyást gyakorolt." [31]

A hitközségek ősi intézménye, a Chevra Kadisa [32] minden bizonnyal működött már a zsidók Székesfehérvárra való betelepülésekor. Semmilyen dokumentummal nem rendelkezünk megalakulására. Steinherz hitközségi munkájában írja, hogy Zipser Mayer készítette el a Chevra alapszabályokat, [33] melyeket 1860 december 31-én szentesítettek. A Chevra szabályok fölött azonban heves vita bontakozott ki, mely konfliktusok állandó táplálója az ortodox irányt pártoló rabbi, Gugenheimer József (székesfehérvári működése 1859- 1861) volt.

A Székesfehérvári Jótékony Nőegyletet 1852-ben alapították a "helybeli izraelita nők szegénygyámolító" egyleteként.1871-től folyamatosan működött a többi egylethez hasonlóan a Székesfehérvári Izraelita Krajcáregylet, mely a helyi izraelita elemi iskolások téli ruházattal való ellátásáról és segélyezéséről gondoskodott. 1873-ban szintén nemes lelkű, micvát [34] teljesítő hölgyek kezdeményezésére jött létre a Székesfehérvári Izraelita Betegsegélyező Egylet, amely gyógyszereket, heti táppénzt, rendkívüli segélyeket, özvegyi díjakat, orvosi és szülésznői díjakat adományozott az arra rászorulóknak. [35]

1868-tól két új alapítvány kezdte meg működését: a szegények támogatására alakult Segély- alap és a Kiházasítási- alap, a szegény leányok kiházasítására. [36] A szeretet és a könyörületesség gyakorlásának ezek a módjai hitközségi élet szervezettségéről, belső strukturális szilárdságáról, a kohéziójáról, a követendő ethoszról tesznek tanúbizonyságot.

A Magyar zsidó lexikon az alábbi egyesületeket sorolja még fel 1929-ben: Talmud Tórát, a héber nyelv tanulására; a vallási hagyományokat ápoló Solós Szeudosz Kultúregyesületet,

továbbá a Leányegyesületet. 1913-tól kezdve működött a Juda Halévy Önképzőkör [37] , mely a " mind jobban előretörő vallástalansággal szemben" a zsidóság vallási, szellemi értékeit, hivatását hangsúlyozta, mutatta fel. [38]

III. A rabbi

 Steinherz Jakab 1856. november 24-én született a Pozsony megyei Nagypákán. Szüleiről, családi életükről, korai éveiről nincsenek adatok. Kora ifjúságában jesivákban tanult, valószínűleg a Pozsonyban is képezte magát a vallási tudományokban. 1877-től az akkor megnyíló Országos Rabbiképző Intézet növendéke volt 1885-ig. 1884-ben jelent meg a Magyar Zsidó Szemle hasábjain Egy talmud -zsidó című [39] írása, melyben Moses Szófer (1762-1839) és fia, Ábrahám Sámuel (Kszáv Szófér) Szófer [40] legendákkal övezett életéről, a pozsonyi jesiváról ad ismertetést. Doktori értekezését1885-ben írta Dunás ben Lábrát címmel. [41] 1885. február 18-án [42] avatták rabbivá, majd ezt követően a nagyatádi hitközség választotta meg rabbinak. [43] A Somogy megyei Nagyatád hitközsége 1886-ban csatlakozott a neológiához. A hitközség lélekszáma 1880-ban 389 személy volt , mely az összlakosságnak 8,7 %-át tette ki [44] . Steinherz rabbi tevékenysége szerteágazó volt, mert az anyakönyvi kerület központjaként funkcionáló Nagyatádhoz sok szórvány tartozott.

A talmudikus tudományokban és a világi műveltségben egyaránt képzett, az Országos Rabbiképzőben végzett "doktor rabbik"nemzedéke - ellentétben a régi generációval- már nem elégedett meg a kis hitközségekben végzett munkával. Többségük a nagyobb közösségeket, a tudományos karrier lehetőségét választotta. [45] A székesfehérvári rabbi hivatalt Steinherz Jakab is megpályázta, valamint Bárány József (1856-1916) is, aki 1887-1888 folyamán debreceni rabbi volt. Steinherznek Bánóczi Józsefhez (1849-1926) írt levelében ismeretségeit említi, és esélyét latolgatja. [46] A Bánóczi-hagyatékban fellelhető levelek érdekessége, hogy a régi rabbi nemzedék és az új rabbi generáció szemléletbeli különbségét is tükrözik. Hochmuth Ábrahám (1816-1889) veszprémi főrabbi Steinherz megválasztásával kapcsolatban az alábbiakat írja: "Nincs még két éve, hogy helyükön vannak, és el akarják már hagyni…Inkább örüljenek a fiatal rabbik, hogy módjukban van pár évig gond nélkül tanulni s a hézagokat kitölteni, tapasztalatokat megszerezni, hogy méltók legyenek nagyobb állomásokra." [47]

 Steinherz Székesfehérváron 1889. február 14-én a Rudolf trónörökös (1858- 1889) halála alkalmából rendezett gyászistentiszteleten, szombaton tartott sikeres próbaszónoklatot. A képviselőtestület február 24-én, a kerületi gyűlés március 31-én választotta meg főrabbinak. [48] Az ünnepélyes rabbibeiktatásra 1889. június 28-án került sor. Az új rabbit először Wertheim Salamon (1835- 1890) [49] hitközségi elnök köszöntötte, majd Steinherz rabbi szólt. Tanítását az alábbiakban összegezte:"Nem nyers erővel, hanem szellemmel, a meggyőzés fegyverével kívánok hatni." [50]

Oktatás

Az új rabbi előtt nagy feladatok álltak, mindenekelőtt az oktatás ügyének rendezése, és a hitközséggel egyetértve a zsidó elemi iskola újraindítása. 1889. augusztus 15-én a városi iskolák tanévzáró vizsgáját szemléző Steinherz rabbinak igen rossz tapasztalatai voltak:"…nemcsak hittanból elégtelen az előmenetel, hanem a többi tárgyból is. Erkölcsi kötelessége tehát a hitközségnek felekezeti iskoláját haladék nélkül életbe léptetni." [51]

Wertheim Salamon hitközségi elnök és Steinherz Jakab érdeme, hogy 1889. szeptember 1-jén ismét elkezdték az oktatást 175 tanulóval. A zsidó iskola igazgatói székét Steinherz rabbi töltötte be betegségéig, s nagy szolgálatot tett a zsidó oktatásnak, nevelésnek. Új, modern iskola építését határozták el, melynek tervezését a Bécsben dolgozó, lovasberényi (Fejér vármegye) születésű híres bécsi építészre, Schön Frigyesre (1857- ?) [52] bízták. Az új iskola épületét [53] 1892 október 30-án avatták nagy társadalmi reprezentáció mellett. Az ünnepségen megjelent a főispán, a polgármester, az országgyűlési képviselő, a királyi tanfelügyelő, a királyi közjegyző és az Ybl Miklós Állami Főreál Gimnázium tanári kara. Mindez a helyi zsidóság társadalmi helyzetére, városban elfoglalt helyére, presztízsére is rávilágít, annak pozitív beágyazottságára enged következtetni. Az iskola működését az évente megjelenő iskolai értesítők mutatják be. AZ 1889/99-es tanévről az Egyenlőség is beszámolt. [54]

Az iskola révén Steinherznek, a lelkésznek, a pedagógusnak, a tanítónak egész életét végigkísérték a hitoktatással kapcsolatos feladatok, munkák. Az Egyenlőség hasábjain 1916- ban vita alakult ki a hitoktatás elmélyítésének módszertani kérdéseiről. Steinherz a zsidó vallásosságot a héber elsajátításában és az imakönyvek ismeretében látta és elsőrangú követelménynek tartotta a tanítók és a hitoktatók vallásos életét. [55] A vitához hozzászólt Frisch Ármin, [56] aki a hitközségi vezetést és a rabbikat kívánná közös munkában összefogni. Hiányolja az egységes tanítási tradíciót és egy országos szervezetbe javasolja tömöríteni a hitoktatókat, lelkészeket, tanítókat, mert a korabeli viszonyokat igen tragikusnak ítélte meg. [57] Steinherz válaszában így fogalmaz: "A fő dolog, hogy legyen zsidó ideálunk a tanításban, hogy föl ne adjuk a harcot az elénk gördülő akadályok ellen, és főképpen ne riadjunk vissza a családokban gyakran uralkodó vallási nemtörődömségtől." [58] A polémiába bekapcsolódott még Weisz Sámuel, aki az ismeretek átadása mellett kiemelte az érzelmi nevelés fontosságát.

A székesfehérvári zsidó iskolában 1861 óta a tanítás nyelve magyar volt, ezt megelőzően német. A zsinagógai prédikációk már Kohut Sándor rabbi idejében is magyarul folytak. Steinherz rabbi a magyar nyelvet nemcsak a zsinagógai szónoklat nyelvének tartotta, hanem fontos pedagógiai eszköznek is tekintette a gyermekek vallási, hazafias nevelésében. A magyarosodásban kiemelkedő jelentőséget tulajdonít az iskolai magyar nyelv oktatásának, ugyanis ezen keresztül a szülők is megtanulják, átveszik és anyanyelvüknek tekintik a magyart. Fontosnak tartja az egyenjogúságot elnyert zsidók számára megfogalmazni, hogy csak kizárólag vallási tekintetben különböznek honfitársaiktól, tehát a magyar nyelv használata azt jelenti, hogy az emancipált zsidóság él lehetőségeivel, jogaival. A német és a "zsidó-német" (ti. jiddis) igehirdetés ellen szól élesen, amikor így fogalmaz az ortodoxokkal szemben: "Nem tudjuk, mikor fognak a bevett szokásnak vakon és szolgailag hódoló testvéreink a szóban forgó, koránt sem ártatlan abszurditásnak a belátására jutni, de hogy erre már égető szükség volna, azt bővebben kifejteni valóban fölöslegesnek tartjuk." [59]

 A "jargon" nyelv feladásának szükségességét, annak retrográd jellegét hangsúlyozta számos cikk az Egyenlőségben is. [60] A magyar nyelv használata számos előnyt jelent az ellenfelekkel szemben,- írja Steinherz: "Mennyit vesztene idegenszerűségéből még a nem modernizált isteni tisztelet is, mennyire oszolnának az előítéletek nálunk, ahol az antisemitizmus korántsem dicsekedhetik oly termékenységgel, mellyel az másutt burjánzik, ha a közönséges ember közvetlenül meggyőződhetnék ama erkölcstanításról, melyről oly megvetőleg szoktak egyesek nyilatkozni [61] ".

A magyar nyelvű hitszónoklat fontosságát az alábbiakban összegzi: "Azt kívánjuk még a legkonzervatívabb irányú rabbitól is, hogy magyar legyen a szószéken is, hogy ne zárja ki önmagát az elég sokáig nélkülözött és csak nehéz vívódások után elnyert polgári jogokból." [62]

Steinherz javaslata szerint a Talmud magyarnyelvű oktatása vezetne eredményre és "derék magyar talmudisták" nemzedéke nevelődnék a jesivákban. 1889-ben a magyar nyelv hivatalosan is bevonult a pozsonyi jesivába. Steinherz örömmel üdvözli ezt az új miniszteri rendelkezést és az ortodoxia megerősödéseként értékeli, amely az egész zsidóság hasznára válhat. "Az ortodoxia csődjéről azonban semmiféle alappal szólni nem lehet, hanem ellenkezőleg az ő pozíciója ezáltal csak meg fog szilárdulni és mi, kik a másik párthoz tartozunk, csak szívből örülünk".

Az ortodoxok " a vallásosság erős oszlopai", akiktől tanulni lehet és szükség van rájuk, mert:

"Csak a jó isten a megmondhatója, hova jutottunk volna már, ha a haladás forróvérű előharcosai magukat szemben nem találták volna a konzervativizmus tiszteletet parancsoló képviselőivel." [63]

A gyakorló rabbi tevékenységéhez tartozik a szónoklatok, gyászbeszédek tartása is, ezek egy része nyomtatásban is megjelent. [64] Homiletikai fejtegetéseiben kifejezésre juttatja, hogy a szellemi ráhatás mellett a hallgatóság érzelmi megragadása elsőrangú feladat. [65] Nekrológjaiban szintén ezek a szempontok érvényesülnek, midőn világhírű professzorát, Kaufmann Dávidot [66] búcsúztatja, vagy Szabolcsi Miksát, [67] az Egyenlőség legendáshírű főszerkesztőjét. A XI. községkerület elnökének, Ligeti Józsefnek, [68] Silberstein Adolfnak [69] a  nekrológjai a szorgalmas, Istennek tetsző életek szép méltatásai.

 Steinherz történészi munkája

 Steinherz 1893-94-ben folytatásokban jelentette meg a Magyar Zsidó Szemlében a székesfehérvári zsidóság történetét. [70] Művét 1895-ben adta ki az Athenaeum kiadó könyv alakban, melyet a város híres szülöttének, a világhírű orientalistának, Goldziher Ignácnak (1850-1921) ajánlott. A szakirodalmat, a levéltári, hitközségi és a szóbeli forrásokat felhasználó munka nagy jelentőséggel bír, hiszen e források ma már nem léteznek, megsemmisültek. Kronológiai sorrendben, évekbe rendezetten dolgozza fel a történelmet a krónikás hűségével. Adatgazdagság, objektív megközelítés, a tények precíz közlése jellemzi munkáját. Tárgyszerű történészi hangja csak akkor oldódik, mikor a hitközséget megosztó belső viszályokról ír igen részletesen és terjedelmesen. Mindez kifejezi az ortodox-neológ-szakadás és a belső hitközségi harcok felett érzett sajnálkozását, tehetetlenségét. A neológok többszöri kezdeményezése ellenére sem állt helyre az ortodoxokkal való egység, de Steinherz idejében az 1850-60-as évek pártvillongásai átmenetileg megszűntek, a két hitközség közötti viszony konszolidálódott.

Steinherz műve szándékosan nem érinti azokat a politikai, társadalmi változásokat, amelyek a magyar zsidóság, így a fehérvári zsidóság számára is döntő jelentőségűek voltak. "Zsidó papok nem politizálnak." [71] Ilyen összefüggésben értelmezhető, hogy a türelmi adó eltörlését (1846) ugyan megemlíti, de az 1848-as zsidókiűzés lefolyásáról, csupán a zsinagógaépítkezés megakadása indoklásaként ír. Steinherz világlátásának fogalmi keretei határozták meg a történelmi prezentációnak ezt a módját. Ezen időszakot Székesfehérváron az ortodoxiával való vita és Kohut Sándor rabbi megválasztása fémjelzi. Publicisztikájában és a Dunántúli Rabbiegyesület létrehozásában és működésében játszott aktív szerepe azonban nagyon is tükrözi a törvényi változásokra való reflexióit , elsősorban a gyakorló rabbi szemszögéből.

"Hogy a székesfehérvári anyahitközség súlyos helyzetében (ti. a zsinagógaadóságok GA.), még sem csüggedt el, ebben kiváló nagy része volt az 1867 Magyarország történetében korszakot alkotott évnek. Az akkor beköszöntött események sehol nem keltettek igazabb és mélyebb lelkesedést, mint a hazafias fehérvári zsidóknál. Alig hogy a magyar alkotmány visszaállíttatott és a felelős ministerium kineveztetett, a fehérvári főhitközség hálaistentiszteletet tartott dr. Kohn Sámuel pesti rabbi és Friedmann Mór ottani főkántor közreműködésével. [72] " Braun Mór interpretációja ugyanaz mint Steinherzé.

Sajnos nem tudunk semmilyen adatot fellelni munkájában, amely a város, a befogadó társadalom és a felekezet közötti viszonyra utalna. Ez a fajta izoláció egyrészt a hitközségi belső viszonyok minden részletre kiterjedő deskriptív bemutatását jelenti. Másfelől kijelöli helyét és beilleszti a századfordulón született hitközségi monográfiák sorába is. Harmadrészt Steinherz és a felekezettörténeti monográfusok [73] számára nem jelentett problémát a keresztény társadalommal, a befogadó nemzettel való együttélés, hiszen azzal egynek tudta magát.  Steinherz célja a zárt közösség történetének felekezettörténeti, monografikus feldolgozása volt. Ugyancsak hiányoznak az említett okok miatt a politikai eseményekre való reflexiók, az antiszemita megnyilvánulások helyi, országos megnyilvánulásának említései. Következik ez a rabbi hivatásából, személyes meggyőződéséből, mely a neológia asszimilációs stratégiáját követte. A fenti szempontok mellett összességében elmondható, hogy hitközségtörténetének megírásával nagy szolgálatot tett közösségének, a magyar zsidóságnak. Műve illeszkedik az új rabbi történész-nemzedék identitásformáló történelemszemléletéhez. [74]

Még 1895- ben bontakozott az úgynevezett "áldás- vita" az Egyenlőség hasábjain. Rosenberg Sándor aradi rabbi az egyházpolitikai törvények, a polgári házasság kapcsán külön álláspontot foglalt a papi áldással kapcsolatban: " A zsidó vallás tiltja a vegyes házasságot, zsidót nem zsidóval vallásilag összeadni nem lehet, de ha a vegyes pár kívánja, a zsidó pap ünnepélyesen ráadhatja a zsinagóga áldását a zsinagógában. De ezt csak abban az esetben, ha az ara és a vőlegény előbb megegyezett abban, hogy leendő gyermekeik, vagy mind, vagy legalább nemük szerint, a zsidó vallásban fognak neveltetni. Az ilyen házasság bevezetendő a zsidó esketési anyakönyvbe, de csak azzal a megjegyzéssel, hogy a nyert áldás a házasságot meg nem szentesítheti." [75] (Kiemelés az eredeti szövegben. GA) A vita során megszólaltak az ország rabbijai [76] , köztük a világhírű tudós, Löw Immanuel (1854- 1944) szegedi rabbi [77] . Cikkeikben hevesen támadták az aradi reformot és tételesen bebizonyították Rosenberg érvelésének teológai, halachikus abszurditását. Steinherz rabbi szintén cáfolta Rosenberg nézeteit. [78]

A millennium éve

 Az ortodoxia heves támadásai az Országos Rabbiképző ellen annak megalakulása óta folyt. Nem pusztán az intézmény létjogosultságát vonták kétségbe elnevezve azt az "undokság magaslatának, a bálványimádás házának, a rothadás forrásának, Szodoma szőlőskertjének", hanem az ott végzett "doktor- rabbik" tudományát is semmisnek tekintették, akik lerombolják Mózes és Izrael tanait. Steinherz egy cikkében, amelyben reflektál tizenöt ortodox rabbi "szózatára", a Rabbiképzőt védi, s a békességet, a közös munkát ajánlja az ortodoxia híveinek. [79] Steinherz a Rabbiképző büszke neveltjének, Bloch Mózes (1815- 1909), Kaufmann Dávid (1852- 1899) és Bacher Vilmos (1850-1913) tanítványának vallja magát más írásaiban is, ugyanakkor saját nemzedékét is öntudatosan mutatja fel a konzervatívokkal szemben. [80] Az ortodoxia, "akiket a fanatikus pártszenvedély vakká és érzéketlenné tesz" elmaradnak magyar zsidóság közös kezdeményezéseitől, így az országos alap megteremtésére indított adománygyűjtő akciótól is. [81]

A millennium alkalmából a székesfehérvári hitközség a feldíszített zsinagógában hazafias ünnepet tartott. A hallgatóság nemzeti színű borítékban programot kapott, melyben benne volt Steinherz rabbi ezen ünnepi alkalomra szerkesztett alkalmi imája héber és magyar nyelven. Az ünnepi alkalomból a megye és a város előkelőségei is megjelentek. Az 1896-os polgári esztendő zsinagógai újévére szánt gondolatait az Egyenlőség közölte. Írásában az elmúlt polgári esztendő legnagyobb és legörvendetesebb eseményét, a zsidó vallás egyenjogúsítását [82] emeli ki. [83]

A Dunántúli Rabbiegyesület

Steinherz volt az egyik kezdeményezője a Dunántúli Rabbiegyesület létrehozásának. A fiatal rabbik budapesti összejövetelén 1895-ben határozták el egy testület megalapítását, melynek előkészítésére a székesfehérvári főrabbit kérték fel. A rabbiegyesület megalakulását az egyházpolitikai törvények életbeléptetése, az azokkal járó gyakorlati feladatok és a hitoktatás kérdése indokolta, sürgette. [84]

Steinherz az előkészítésről beszámol az Egyenlőség hasábjain és hozzáfűzi: "Nem törekszünk mi holmi hierarchikus hatalomra, aminőt a zsidóság soha jogosnak el nem ismert, de szükségünk van egy oly erkölcsi befolyásra, amelyet országszerte érvényesítsünk, hogy ne csak egyes községeknek adjunk irányt, ki-ki a maga külön meggyőződése szerint, amely könnyen téves is lehet, hanem hogy vezessük az egész ország zsidóságát közös belátással, egymástól tanulva és fölvilágosítva egymást." [85]

Az Egyenlőség 1895. október 4-i száma közli az egyesület alapszabály javaslatát, melyet Steinherz terjesztett s rabbigyűlés elé. Az egyesület céljait az alábbiakban összegzi az alapszabály javaslat: a vallásos élet előmozdítása, a tagok tudományos és hivatali tevékenységének a segítése, a rabbi tekintélyének és méltóságának őrzése, a hitoktatás javítása, a tagok tapasztalatainak megosztása egymással és érdekeinek védelme. [86] A tanácskozásra hetven rabbi jelentkezett, akiknek célja:" a magyar művelt zsidóságot (ti. a  kongresszusiakat/neológokat) legjobb tudásuk szerint fölvilágosítsák a szabadelvűség azon határa iránt, melyet szent vallásunk fönntartása elénk szab." [87]

1895-ben jelent meg Steinherz Jakabnak A zsidó vallás erkölcstana című tankönyve, melyet a középiskolások legfelsőbb osztályai számára írt. A Rabbiegyesület már a kezdetektől fogva szorgalmazta nemcsak a tantervek, hanem a tankönyvek egységesítését is. A vallási elközömbösödéssel, az önzésnek a zsidóság érdekei fölé helyezésével szemben a hitet, Izrael magas eszményeinek a tiszta megélését tartja erkölcsi parancsnak. Az egyén és a közösség közös felelősségére hívja fel a figyelmet záró gondolataiban. Tanításának lényegét így fogalmazza meg:

"Aki kelletlenül viseli zsidó voltát; kinek nincs érzéke Izrael magas eszményi hivatása iránt és saját önző érdekét föléje helyezi tetteiben ama eszméknek, melyek fönntartásáért az ősök oly kimondhatatlanul sokat szenvedtek: az a legsúlyosabb bűnbe esik, mert tisztelet és elismerés helyett gyűlöletet kelt vallásunk iránt. Mert az egyes bűnét betudják az egész felekezetnek és Izrael életéből következtettek magára a vallásra, és az isteni eszmére, melyet tanít." [88]

1897. augusztus 24-én Komáromban megalakult a Dunántúli Rabbiegyesület, melynek elnökévé Schnitzer Ármin (1836-1914) komáromi rabbit és alelnökül Steinherz Jakabot választották. Az alapszabályokat kiegészítették egy ponttal, amely igen fontos volt a rabbiegyesület hatékony működéséhez: a dunántúli régió hitközségeiben az istentiszteletek egységesítése, amennyire ezt a helyi viszonyok megengedik. [89] A komáromi rabbigyűlés jelentőségéről írva Steinherz kiemeli, hogy a helyi rabbik izoláltságát szándékoznak feloldani, mely eszme megvalósulása az egész magyarországi zsidóságban való közös gondolkozást szolgálja. [90]

A következő rabbegyesületi közgyűlést Székesfehérváron tartották 1898. augusztus 23-án [91] . Steinherz Jakab a Biblia és a zsidó történet tanításainak irányelveiről tartott előadást, melyet az Egyenlőség is közzé tett. [92] "A zsidó történet céljául ne csak azt tekintsük, hogy az ifjúságot önérzetessé tegyük, és őket tiszteletre indítsuk múltunk iránt, hanem megnyerjük a vallásosságnak és kiirtsuk belőle azokat a ferde nézeteket, amelyek, sajnos, még mindig nagyon el vannak terjedve."

A Szekszárdon 1900-ban tartott rabbigyűlés folytatta az előző évben Bonyhádon megkezdett munkát. Terveik közt szerepelt egy később is napirenden lévő ügy, nevezetesen a hitközségi alkalmazottak nyugdíjintézetének a megalapítása. [93]

Az egyesület működési körének kiterjesztésére a szervezetbe való belépésre Steinherz felhívást intézett a magyarországi rabbikhoz 1901-ben. Schnitzer Ármin , a rabbiegyesület elnöke 72 héber nyelvű felhívást küldött szét az országban, amely ismerteti az egyesület célkitűzéseit. [94] A rabbiegyesületnek ebben az évben 32 dunántúli rabbi volt a tagja. [95]

1901-ben az Egyenlőség hasábjain élénk vita bontakozott ki Steinherz Jakab és Konh E. H. békéscsabai rabbik közt: "Nekünk tehát azt kell feladatunkul kitűznünk, hogy a régi zsidó szellemet újjáébresszük, a régi vallásosságot, ősi tradítionkat jussukba visszaiktassuk, a hitközségeket kötelességükre leplezetlenül figyelmeztessük, a hagyományos zsidó köztudatot visszaállítsuk és ebben a keretben biztosítsuk a rabbiállást megillető befolyást"- írta Kohn. E. H. [96]

A kettejük közötti vita alapjában véve a tanterv teljesíthetőségében, annak maximális és minimális határainak megvonásában nyilvánult meg. Steinherz válaszában a Talmud Tórák tevékenységében látta a megfelelő hittani anyag elsajátításának lehetőségét. [97]

Szabocsi Miksa a rabbiegyesület következő, negyedik szombathelyi tanácskozását kommentálva egyrészt a heves kirohanást tesz a "zsargon", a "polyák-német zagyva nyelv" ellen a dési csodarabbi híveinek expektoraciója kapcsán, másrészt az országos rabbiegyesület megalakítását szorgalmazza. [98] Az 1901. augusztus 12-13-án tartott rabbitanácskozás beszámolójából kiderül, hogy a közgyűlés által elfogadott egyetemes és részletes hittantervet háromszáz tagnak, hitközségi elnöknek küldték el. Pályázatot hirdettek hittan tankönyvek írására, és az országos közoktatási tanácshoz fordultak, hogy a reformok előtt álló polgári iskolákban a heti egy hittanórát emeljék kettőre. Szóba került a cionizmus is, Singer Bernát tapolcai rabbi előadása kapcsán. Élénk vita bontakozott ki a jelenlévők közt, melyet Schnitzer Ármin végső válaszában a magyar hazához való ragaszkodás manifesztálásával zárt [99] A szombathelyi tanácskozás részletesen tárgyalta és megvitatta az Országos Izraelita Nyugdíjintézet ügyét [100] .A nyugdíjintézet tervezetét Steinherz a rabbik és a tisztviselők figyelmébe ajánlja, melynek jelentőségét ismételten hangsúlyozta. [101] A tanácskozás az országos rabbiegyesülés létrehozását szorgalmazta ismét a "hideg közömbösséggel, felfoghatatlan részvétlenséggel" (ti. a pesti rabbik távolmaradását sérelmezték elsősorban) szemben, kijelentve, hogy " A mi végcélunk nem egyéb, mint hogy egyesületünk legyen azon pont, mely köré hasonirányú elemek jegecesedjenek; hogy az a csíra legyen, melyből az országos rabbi- egyesület hatalmas fája kinőjön." (Kiemelés az eredeti szövegben. GA.) [102]

1902-ben ünnepelte Schnitzer Ármin papi működésének 40.évfordulóját Komáromban. A Dunántúli Rabbiegyesület is képviseltette magát ezen alkalomból, mely során Jókai Mór jókívánságokat kifejező sorait is felolvasták. [103] Az Egyenlőség következő száma közli Steinherz szónoklatát, melyet a komáromi ünnepen mondott el. Az objektív liberalizmus alapjaira helyezkedik, mely a zsidó- keresztény együttélés helyes útját adja meg a magyar zsidóság számára. A két vallás kölcsönös egymás mellett élése, egymásra utaltsága eltünteti majd a tolerancia fogalmát és "helyébe fog lépni az őszinte szeretet, tisztelet és megbecsülés a kereszténység és a zsidóság közt." [104]

Az 1903. évi utolsó rabbigyűlést Budán tartották augusztus 19-20-án. A konferencia ünnepélyesen kimondta az Országos Rabbiegyesület megalakulását 126 alapító taggal.. [105] Ugyanezen alkalommal Venetianer Lajos (1873- 1920), a kiváló történész, rabbi nagyívű előadása az ókortól a középkoron át a jelenig tekintette át a zsidóság szervezeti életét utalva a mindig is létező belső vitákra, a zsidóság megosztottságára. [106]

Összegezve a Dunántúli Rabbiegyesület munkáját: vállalt feladatának eleget tett, s létrehozásában, szervezésében, szellemi vezetésében Steinherz Jakabnak kimagasló érdemei  vannak.

Izraelita Magyar Irodalmi Társaság és Steinherz irodalmi tevékenysége

 Az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság (IMIT) az Országos Izraelita Iroda kezdeményezésére alakult 1894-ben. A társaság célja a zsidóság vallási és felekezeti, tudományos életének szervezése, s vallásbölcseleti, irodalmi művek publikálása. Az IMIT adta ki az első magyarnyelvű hiteles bibliafordítást. Irodalmi tevékenysége során felolvasó esteket tartottak Budapesten és több vidéki nagyvárosban, így Székesfehérváron is. [107]

Steinherznek az irodalom klasszikusai iránti vonzalmát két tanulmánya is jelzi a Bibliával, zsidósággal összefüggésben: "De bármit vélekedjünk Schiller kedvezőtlen nyilatkozatáról a zsidóság felől, azt el kell ismernünk, hogy vallásunkat tárgyilagosan ítélte meg, ha elmélete Mózes tudományáról nem is tekinthető egyébnek mint tetszetős kombinációnak." [108]

1916-ban jelent meg az IMIT Évkönyvben a "Shakespeare és Lessing a zsidóságról" című dolgozata. [109] A tanulmány világirodalom e két klasszikusának két emblematikus művével foglalkozik: a Velencei kalmárral és a Bölcs Nátánnal. A két egymástól különböző nézetet valló művésznek a zsidókról, zsidóságról vallott közös pontjait is kimutatja. Lessingnek, Steinherz saját korára is érvényes tételeit az alábbiakban fogalmazza meg a szerző: "Lessing kifejezésre akarta juttatni Náthánnal, hogy a zsidót a legpéldásabb viselkedés sem menti meg az iránta való bizalmatlanságtól és elfogultságtól."

Steinherz rabbi filozófiai munkásságát jelzi az1903-ban az Egyenlőség hasábjain megjelent írása, mely Maimuni legmaradandóbb értékeit veszi számba: "A legnagyobb dicsőség pedig Maimunié marad, aki örökre lebírta a világosság ellenségeit a zsidóságban és saját példáján megmutatta, hogy a zsidó vallás megfér az ész Istentől nyert szabadságával." [110]

Steinherz rabbinak  " A zsidó vallás tana a végső dolgokról (escatológia) Maimuni világításában" című bölcseleti tanulmánya [111] a zsidó escatológia három korszakát tekinti át: 1. a Biblia korát; 2.a talmudi kort 3. a zsidó vallásbölcselet korát, melynek legkimagaslóbb alakja: Maimuni. Vizsgált témájának összefoglalását, Maimuni jelentőségét így fogalmazza meg.  "Ő mutatta meg, hogy összeegyeztethető a legnagyobb vallási hűséggel a gondolkodás szabadsága és nem kell az egyiket a másiknak áráért megvásárolnunk." [112]   Másik teológiai értekezése az IMIT Évkönyv 1916. évfolyamában jelent meg a zsidó messiási eszme keletkezéséről és fejlődéséről. [113]

Az IMIT Évkönyv közli Steinherz Jakabné Fekete országból című egyfelvonásos darabját, mely a cári Oroszországban játszódik a szerző korában. A mű központi konfliktusa a kitérés [114] a tanulás, a karrier érdekében, vagy a hithez, hagyományokhoz való ragaszkodás és ezzel együtt az önmegtagadás. E két alternatíva közt őrlődik a főszereplő, Ábel, aki a jövője érdekében titokban kitér. Az anya- a szerző- az alábbiakban összegzi teljes elutasítását, a várható gyökértelenséget és a magányt: "Mert majd kiáltani fogsz az Örökkévalóhoz és az nem fog meghallgatni téged, akkor keresni fogod azt az új Istent, akihez átpártoltál, de a te jajszavadat majd az sem érti meg, mert a hamis szívek kiáltása nem ér fel az égbe, nem hatol át a fellegeken." [115]

A hitehagyás, a kitérés kérdését elemzi Steinherz Jakab írása is, melyet az Egyenlőség jubileumi számában közöltek 1911-ben. A kitérésnek két okát látja: egyrészt az antiszemitizmust, másrészt a könnyebb megélhetés utáni vágyat: "Mert a folt nem veszít feketeségéből, ha bármily módon keletkezett is. A kikeresztelkedés a jellem megnyomorodását és elkövetője legföljebb szánalmat érdemel, de megbocsátást nem." [116]

Steinherz pályájának vége, összegezés

 Steinherz Jakab főrabbi hosszas betegség után hunyt el Székesfehérváron 1921. március 14-én. Haláláról megemlékezett az Egyenlőség [117] és az általa életre keltett zsidó elemi iskola igazgatója [118] is. Sírkőavatására 1937. május 26-án került sor a székesfehérvári zsidó temetőben. [119] A sírkőavatáson dr. Hirschler Pál (1907- 1944) akkori székesfehérvári főrabbi mondott beszédet.

Steinherz Jakab, a tudós rabbi az Országos Rabbiképző Intézetből kikerült "doktor rabbik" első nagy nemzedékéhez tartozott. Az Országos Rabbiképző Intézet világhírű professzorai a rabbi hivatás szentségére, a teológiai és bölcsészeti műveltség magas fokú elsajátítására és művelésére, a zsidóság, a zsidó vallás szolgálatára, szakmai alázatra és kötelességtudásra nevelték, oktatták őket. Olyan szellemi és lelki útravalóval bocsátották ezt a nemzedéket útjára, melynek nagy missziója volt a zsidó vallási élet megújításában, szolgálatában.

Nagy történelmi kort fogott át e nemzedék pályája: az emancipáció korától a zsidó vallás recepcióján át a numerus clausus törvénybeiktatásáig. A zsidóság egyenjogúsításától a vallás befogadásán át az első jogfosztó zsidótörvényig. Az asszimilációs aranykortól az I. világháborún át az azt követő nagy társadalmi, gazdasági, szellemi megrendülésig. Steinherz rabbiként sohasem vett rész a politikában aktívan, nem tartozott az Egyenlőség harcos munkatársi csapatának zászlóvivőihez, de állandó szellemi éberséggel figyelte azokat a történéseket, amelyek a magyarországi zsidóság, saját közössége sorsát meghatározták.

A magyar történelmi tradíciók tiszteletének és teljes befogadásának, megélésének feltétlen híve volt. Szónoklataiban, tanulmányaiban, cikkeiben, oktatói munkájában, napi gyakorlatában a magyar nyelv elkötelezett művelője volt. A magyar nyelvet olyan nemes anyagnak tekintette, amely a hazafias nevelés eszköze, a lélek formálója. A jövő nemzedékének féltő, óvó nevelése során a zsidóságára és emberi méltóságára büszke, öntudatos, a vallási törvényeket és a vallásos élet szabályait betartó, önmagáért és közösségéért felelős, művelt ifjúság felnevelésén fáradozott. Olyan eszményeknek élt, amelyek gyakorlati megvalósításáért a zsidó élet számos területén nagyon sokat tett. Gyakorló rabbiként kimagasló érdeme, hogy székesfehérvári zsidó elemi iskola ismét megnyitotta kapuit. Az iskola igazgatójaként a zsidó oktatás és művelődés magas fokú társadalmi elismertségét vívta ki a városban, országszerte pedig kollégái nagyrabecsülését.

Pályáját a kislélekszámú nagyatádi hitközségnél kezdte, de rövid idő után egy olyan nagyobb közösséget keresett és talált, ahol egész alkotói életpályáját, 32 évet szentelt a papi hivatásának. A nagy múltú székesfehérvári hitközség történetének tudós krónikása volt. Munkája illeszkedik a XIX- XX. század fordulóján keletkezett hitközségtörténeti monográfiák sorába, s ezzel együtt a magyarországi zsidóság történeti feldolgozásainak  vonulatába.

Steinherz rabbinak a Dunántúli Rabbiegyesület létrehozásában, működésében kimagasló érdemei vannak. Olyan közös munka kezdődött el a régióban működő rabbik között, amely a magyarországi zsidó oktatás, nevelés jobbításán, egységes szemléletű kimunkálásán fáradozott. Fő célkitűzésüket, az Országos Rabbiegyesületet megvalósították, ezzel megteremtődött egy új szakmai, hitéleti fórum, mely a vallásos élet előmozdításán, a rabbi tekintélyének és méltóságának megőrzésén, a hitoktatás javításán, a tapasztalatok megosztásán alapult. A rabbik a modern kor kihívásaira válaszokat kerestek, metodikai útmutatókat javasoltak, új zsidóságtörténeti, etikai tankönyveket, új fordításokat, imakönyveket és szövegkiadásokat hoztak létre.

Steinherz Jakab főrabbi munkássága előtt tisztelgünk. Egy erős, számában és gazdasági erejében jelentős, tekintélyes közösséget hagyott hátra, amely még a rabbi életében kinevelt egy új nemzedéket, amely a két világháború közötti időszakban ismét felvirágoztatta a hitközségi életet Székesfehérváron.

 

A pályakezdő rabbi



A székesfehérvári rabbi

Steinherz Jakab cikkei, tanulmányai, művei

1884

Egy talmud -  zsidó Ketáb Szófer. Írta Szófer Salamon, 1884. Magyar Zsidó Szemle,. 246- 252. p.

1885

Dunás ben Labrat. Tudori értekezésül írta Steinherz Jakab. Bp. 1885. Márkus Samu nyomdája. (Bölcsész doktori értekezés)

1886

A magyar nyelv a zsinagógában. Magyar Zsidó Szemle, 1886. 340-342. p. ; Magyar Zsidó Szemle, 1886. 394- 396. p.

1887

A modern hitszónoklat és még valami. Magyar Zsidó Szemle, 1887. 35- 37. p.

1888

Egy zsidó filozófus (M. Lazarus). Magyar Zsidó Szemle, 1888. 211- 216. p.

1889

A domonyi pör. Magyar Zsidó Szemle, 1889. 294- 296. p.

Egyházi szónoklatok. Pest und Gelegenheits- Prӓdigten von dr. M. F. Frankl. Magyar Zsidó Szemle, 1889. 209-212. p.

Mózes vallású. Magyar Zsidó Szemle, 1889. 491- 493. p.

1894

A székesfehérvári zsidók története visszaköltözésöktől a jelenig (1840- 1892). Magyar Zsidó Szemle, 1893. 548- 558. p.; Uo.: 1894. 102- 106. p.; Uo.: 1894. 177- 190.; Uo.: 1894. 539- 548. p.; Uo.: 1894. 623- 637. p.

1895

A székesfehérvári zsidó története visszaköltözésöktől napjainkig 1840- 1892. Írta Steinherz Jakab székesfehérvári főrabbi. Budapest, Athenaeum Társulat könyvnyomdája, 1895. 102. p.

Jeremiás próféta (M. Lazarus) Magyar Zsidó Szemle, 1895. 43- 50. p.

A zsidó vallás erkölcstana. A középiskolák legfelsőbb osztályai számára nagyobb művek alapján írta dr. Steinherz J. székesfehérvári rabbi. Székesfehérvár 1895. Kiadja Singer Ede. Számmer Imre nyomdája. 61. p.

A rabbigyűlés érdekében megindult mozgalom eredménye. Egyenlőség XIV. évf.1895. szeptember 6. 3-4 p.

A rabbigyűlés előtt. Egyenlőség, XIV. évf. 1895. október 11. 1-2. p.

Dr. Ligeti József (nekrológ). Egyenlőség, XIV. évf.1895. 5. szám. 6-7p.

1896

Legújabb héber "szózat" és a rabbi- képzőintézet. Egyenlőség, XV. évf. 1896. március 27. 2-3. p.

Millenniumi tűnődések. Egyenlőség, XV. évf. 1896. április 24. 3. p. Melléklet

Néhány szó hitközségeinkhez. Egyenlőség, XV. évf. 1896. június 5. 4-5. p.

"Tudd meg, honnan jössz és hová mégy!"- Újévi elmélkedés-. Egyenlőség, XV. évf. 1896. szeptember 4. 2-3. p. Melléklet

Egy indítvány. Egyenlőség. XV. évf. 1896. december 20. 2-3. p.

1897

Csevegés a csevegésről. Egyenlőség, XVI. évf. 1897. április 11. 4-5. p.

A dunántúli rabbik gyűlése. Egyenlőség, XVI. évf. 1897. augusztus 15. 2-3. p.

Utóhangok a komáromi napokhoz. Egyenlőség, XVI. évf. 1897. szeptember 5. 7- 8. p

1898

Templomi beszéd. Tartotta a szabadság ötven éves ünnepén 1898. március 15-én dr. Steinherz Jakab székesfehérvári főrabbi. Székesfehérvárott. Singer Ede könyvnyomdájából, 1898. 15. p.

A magyar nyelv a pozsonyi jesivában. XVII. évf. 1898. február 6. 2-3. p.

Irányelvek a biblia és a zsidó történet tanításánál. I. rész Fölolvasta a székesfehérvári augusztus 23- ikán lefolyt második rabbigyűlésen: dr. Steinherz Jakab, székesfehérvári főrabbi. Egyenlőség, XVII. évf.1898. szeptember 4. 1- 2. p. Melléklet

Irányelvek a biblia és a zsidó történelem tanításánál. II. rész. Egyenlőség, 1898. szeptember 11. 1- 2. p. Melléklet

1899

Egy nehéz talmudi hely. Magyar Zsidó Szemle, 1899. 163- 165. p.

Búcsúszavak Silberstein Adolfnak. Egyenlőség, XVIII. évf.1899. január 22. 2-3. p.

Nordau Miksa és a modern rabbik. Egyenlőség, XVIII. évf. 1899. február 12. 3-4. p.

Egy cypruság (Kaufmann Dávid halálára). Egyenlőség, XVIII. évf. 1899. július 23. 1.p. Melléklet

A dunántúli rabbi- egyesület második évi közgyűlése előtt. Egyenlőség, XVIII. évf.1899. augusztus 21. 4-4. p.

1900

A szegzárdi rabbigyűlésről. Egyenlőség, XIX. évf. 1900. szeptember 9. 3. p.

Újévi jókívánság. Egyenlőség XIX. évf. 1900. szeptember 23. 4- 5. p.

1901

Szózat hazánk rabbijaihoz. Egyenlőség, XX. évf. 1901. július 14. 4. p.

"Bölcsek vigyázzatok a beszédetekre!" Egyenlőség, XX. évf.1901. augusztus 4. 7. p.

1902

A zsidó vallás tana a végső dolgokról (Eschatológia) Maimuni világításában. IMIT Évkönyv, XV. évf.1902. 247 -267. p.

Országos Izraelita Nyugdíjintézet. Egyenlőség, XXI. évf. 1902. május 25. 7-8. p.

A komáromi ünnep. (Schnitzer Ármin negyven éves papi működése alkalmából). Egyenlőség, XXI. évf. 1902. július 6. 8. p.

Pohárköszöntő az objektív liberálizmusról. Egyenlőség, XXI. évf.1902. július 27. 2-3. p.

Zsidó katonák és a főünnepek. XXI. évf. 1902. november 2. 6-7. p.

1903

Harc Majmuni művei körül. Részletek Steinherz Jakab dr. székesfehérvári főrabbinak " A gondolatszabadság a zsidóságban"című fölolvasásából. Egyenlőség, XXII. évf. 1903. január 11. 6-7. p.

1903

Az Izr. Országos Iroda jelentéséről. Egyenlőség, XXII. évf. 1903. április 12. 1. p. melléklet

1906

Gyászbeszéd boldog emlékezetű Heller Ábrahám 99 éves aggastyán felett Székesfehérvárott 1906. október 16-án. Székesfehérvár, Singer Ede Ny.

Egy új héber szótár (könyvismertetés). Egyenlőség, XXV. évf. 1906. április 1. 7. p.

Gyászbeszéd dr. Perl Miksa ügyvéd felett. Székesfehérvárott 1910. szeptember 11-én tartotta dr. Steinherz Jakab főrabbi. Székesfehérvár, Singer Ede Ny. 1910.

1908.

Gyászbeszédek, 3. Székesfehérvár, Singer Ede, 1908.

1911

Egy harmonikus, eseményekben gazdag élet. Búcsúztató Deutsch Ignác ravatalánál 1911. január 16-án tartotta dr. Steinherz Jakab. Székesfehérvár, Singer Ede, 1911.

Schiller mint bibliamagyarázó. IMIT Évkönyv, XXXIII. évf.1911.  219- 234. p.

Egy nagy kérdésről. Egyenlőség jubileumi száma, 1911. június 1. 84- 85. p. (Steinherz Jakab fotóját is közli)

1913

Leányaink vallási gondozásáról. Egyenlőség, XXXII. évf. 1913. július 6.5. p. Melléklet

1915

Mezei Ernő interpellációja. Egyenlőség, XXXIV. évf. 1915. január 10. 8. p.

Dr. Steinherz Jakab kondoleáló levele Szabolcsi Miksa özvegyének. Egyenlőség, XXXIV. évf. 1915. július 4. 4. p. melléklet

A nagy temetés tanulságai. Egyenlőség, XXXIV. évf.1915. július 4. 5. p.

1916

A zsidó messiási eszme keletkezése és fejlődése. IMIT Évkönyv, XLI. Évf. 1916. 266- 279. p.

A hitoktatás mélyítése. Egyenlőség, XXXV. évf. 1916. január 23. 15- 16. p.

A hitoktatás mélyítése. (Válasz dr. Frisch Ármin cikkére). Egyenlőség, XXXV. évf.1916. február 6. 7. p.

A zsidóság háborús öröme. Egyenlőség, XXXV. évf. 1916. április 16. 16- 17. p.

1918

Shakespeare és Lessing a zsidóságról. Magyar Zsidó Szemle, XLIII. Évf. 1918. 266- 279. p.

[1] Csurgai Horváth József: Székesfehérvár városképi alakulása a dualizmus korában. Struktúra és városkép. Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém 2002. 296. p.

[2] Csurgai, i. m. 291- 297. p.

[3] Székesfehérvár Városi Levéltár (SZVL) Székesfehérvár szabad királyi város tanácsülési jegyzőkönyv,(tan.jkv.) 1837. október 9. 1959. sz.

[4] Farkas Gábor: Zsidó kereskedők, kézműiparosok betelepedése Székesfehérvár szabad királyi városba (1836- 1842). Árgus, VI. évf. 1995. 6. sz. 29. p.

[5] 1840: XXIX. tc. A zsidókról. Magyar Törvénytár. 1830- 1868. évi törvénycikkek. Bp. Franklin-T. 1896. 175- 176. p.

[6] Thirring Lajos: Székesfehérvár és Fejér megye népességének fejlődése és összetétele. Magyar Statisztikai Szemle, 1938. 3 szám. 216. p.; Kepecs József (szerk.): A zsidó népesség száma településenként (1840- 1941). Központi Statisztikai Hivatal, Bp. 1993. 146. p.

[7] Steinherz Jakab: A székesfehérvári zsidók története visszaköltözésöktől a jelenig. Budapest, 1895. Athenaeum, 102.p. 

,Athenaeum, 1895. 102. p.(rövidítése: Steinherz, i. m.)

[8] SZVL. tan. jkv. 1841. 2415 és 3097 sz. Ez a hitközség mai napig használatos temetője.

[9] SZVL. tan. jkv. 1842. 68 és 858 sz.

[10] SZVL. tan. jkv. 1844. 1522 és 1569. sz.

[11] Steinherz, i. m. 9- 13. p.

[12] Steinherz, i. m. 11. p.

[13] SZVL. tan. jkv. 1846. 792. sz.

[14] SZVL. tan. jkv. IV-B. 1102. 1848. május 5. 4401. sz. Utólagos bejegyzés

[15] Braun Mór: Visszapillantás a székesfehérvári izraelita elemi iskola múltjára. Értesítő a székesfehérvári izr. elemi iskolájáról, a vallásközség felügyelete alatt álló hitoktatásról az 1895-96 tanévben. 7. p.

[16] 1848: XXIII. tc. A szabad királyi városokról

[17] Idézi Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon. Pozsony, 2012. Kalligram, I, köt. 1132. p.

[18] 1848: XX. tc. A vallás dolgában

[19] Komoróczy Géza, i. m. I. köt. 1120-1126. p.

[20] SZVL. tan. jkv. 1079. sz.

[21] Pulszky Ferenc: Életem és korom. Bp. 1884. 342- 346. p.

[22] Gergely Anna: A székesfehérvári zsidók 1848-ban. In: Emlékezet, kultusz, történelem. Tanulmányok az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából. Laczkó Dezső Múzeum -VEAB, Veszprém, 1999. 153- 165. p.

[23] Bernstein Béla: A székesfehérvári zsidók története. Magyar Zsidó Szemle, 1894. 460-465. p. Bernstein a székesfehérvári zsidók történetét ismertető cikkében szintén hiányolja Steinherz művéből az 1848-as zsidók elleni események leírását. Kiegészítésében hivatkozik Zipser Mayernek a Jewish Chronicle 1851. 250; 259 oldalaira, melyben személyes tapasztalásait írja le..

[24] SZVL. tan. jkv. IV- 1107. 95. doboz

[25] Cometter Bernardin 1862-ben kérte a várostól a letelepedési engedélyét, valamint polgárjogot. 1863- ban iparűzési engedélyt kért és kapott. Ugyanezen évben a Vizivárosban egyemeletes házat épített és tagja lett  az ács és kőmíves céhnek. Városba való megtelepedése valószínűleg a zsinagógaépítéssel függött össze. SZVL. tan. jkv. F. IV-B. 1862. nov. 19. 4476/3507; 4531/3564.;Uo. 1863. február 1. 417/327.; Uo. 1863. február 22.,779/341.;Uo. 1863. április 10. 1754/979. sz.

[26] Gergely Anna: Zsidó kultúrtörténeti emlékek Fejér megyében. Relics of Jewish cultural history in County Fejér. Székesfehérvár, 2004. Szent István Múzeum Közleményei, D. sor. Nr. 295. 52- 53. p.

[27] Panácea: varázsszer, gyógyír

[28] Steinherz Jakab: Nordau Miksa és a modern rabbik. Egyenlőség, 1899. február 12. 3. p.

[29] Braun, i. m. 16. p.

[30] Steinherz, i. m. 82. p.

[31] Braun, i.m. 17. p.

[32] Chevra kadisa: a halottak eltemetésével foglakozó szentegylet

[33] SZVL. IV-B. 1405. Székesfehérvár város tanácsi iratok. Staten des Stuhlweissenburger Brüderschafts Vereines (Chevra Kadisa) Genossenschaft zur Tode. 1860. július 29.

[34] Micva: vallási parancs

[35] A Székesfehérvári Izr. Betegsegélyező Egylet 1913. évi kezelési és vagyonkimutatása. Székesfehérvár, 1914. Nyomatott Eisler Adolf könyvnyomdájában.

[36] Steinherz, i. m. 85. p.

[37] Fleischmann Jenő: A fehérvári önképzőkör 25 éve. Községkerületi Értesítő, 1938. december 10.

[38] Magyar zsidó lexikon. Szerk: Ujvári Péter, Bp. 1929. A Zsidó Lexikon kiadása, 834. p.

[39] Steinherz Jakab: Egy talmud-zsidó. Ketháb Szófer. Írta Szófer Sámuel. Kiadta Szófér Salamon. Bécs, 1883. Magyar Zsidó Szemle, 1884. 246-252. p.

[40] Ábrahám Sámuel Szófér (1815-1871): Moses Szófér fia. Az atyja által alapított pozsonyi jesiva az ő  működése idején volt a leglátogatottabb. Fő műve: Kszáv Szófér című responsum gyűjtemény

[41] Steinherz Jakab: Dunás ben Lábrát. Tudori értekezés. Bp. 1885. Márkus Samu könyvnyomdája.

[42] Friedmann Dénes: A Ferenc József Országos Rabbiképző Intézetben felavatott rabbik életrajzi adatai és irodalmi működése. Bp. 1927. 29. p.

[43] Frojimovics Kinga. Neológ (kongresszusi) és status quo ante rabbik Magyarországon 1869-től napjainkig. MTA Judaisztikai Kutatóközpont. Bp. 2008. 91. p.

[44] Kepecs, i. m. 242. p.

[45] Frojimovics Kinga: A "doktor-rabbik" nagy nemzedéke Magyarországon: neológ identitás kialakítása a történetíráson keresztül. In: Széfer Joszéf: Tanítványok tanulmánykötete a tanítómester (Rabbi), Prof. Dr. Schweitzer József tiszteletére, 80. születésnapja alkalmából. Szerk: Zsengellér József. Bp. 2002. Open- Art.226. p.

[46] Az 1888. október 29-én kelt levelet közli Frojimovics, i. m. 229. p.

[47] Az 1887. december 14-én írott levelet közli Frojimovics, i. m. 229-230. p

[48] Steinherz, i. m. 93. p.

[49] Wertheim Salamon munkásságát méltatja Steinherz, i. m. 97- 99. p.

[50] Egyenlőség, 1889. június 2. Két rabbi-beiktatás. 4-5. p.

[51] Braun, i. m. 20. p.

[52] Schön Frigyes: Magyar zsidó lexikon, 774. p.

[53] Az iskola a II. világháború alatt bombatalálatot kapott. 1945 után lebontották.

[54] Egyenlőség, 1899. július 31. 5-6. p A székesfehérvári vallásközség iskolai értesítője.

[55] Steinherz Jakab: A hitoktatás mélyítése. Egyenlőség, 1916. január 23. 15- 16. p.

[56] Frisch Ármin: A hitoktatás mélyítése. Egyenlőség, 1916, január 30. 9-10. p. Frisch Ármin rabbi az Országos Rabbiképző Intézetben nyert diplomát. Latin-görög szakos tanár, 1898-tól a Pesti Izraelita Hitközség vallástanára.

[57] A hitoktatás eredménytelenségéről ír Konrád Miklós: A neológ zsidóság útkeresése a századfordulón című tanulmányában, Századok, 2005. 1354- 1355. p. melyben a klasszikus visszaemlékezők, Ignotus (született 1869), Balázs Béla, Szép Ernő számol be a hittan tanulás, tanítás hiábavalóságáról.

[58] Steinherz Jakab: A hitoktatás mélyítése. Egyenlőség, 1916. február 6. 7. p. Lásd még: Friedmann József és Süberfeld Jakab rabbik cikkeit. Egyenlőség, 1916. február 20. 10. p. és Egyenlőség,. 1913. március 5. 8. p.

[59] Steinherz Jakab: A magyar nyelv a zsinagógában. Magyar Zsidó Szemle, 1886. 341. p.

[60] Konrád Miklós. A neológ zsidóság útkeresése a századfordulón. Századok, 139 (2005), 1336-1369. p.

. [61] Steinherz Jakab: A magyar nyelv a zsinagógában. Magyar Zsidó Szemle, 1886. 342. p

[62] Steinherz Jakab: A magyar nyelv a zsinagógában. Magyar Zsidó Szemle, 1886. 394. p.

[63] Steinherz Jakab: A magyar nyelv a pozsonyi jesivában. Egyenlőség, 1898. február 6. 2-3. p. 

[64] Templomi beszéd. Tartotta a szabadság 50 éves ünnepén 1898. március15-én dr. Steinherz Jakab. Székesfehérvár, 1898. Singer Ede; Gyászbeszéd boldog emlékezetű Heller Ábrahám 99 éves aggastyán felett Székesfehérvárott 1906. október 2-án. Székesfehérvár, 1906. Singer Ede. 6. p. ; Uő.: Gyászbeszédek 3. Székesfehérvár, 1908. Singer Ede ; Uő.: Gyászbeszéd dr. Perl Miksa ügyvéd felett. Székesfehérvárott 1910. szeptember 11-én tartotta dr. Steinherz Jakab főrabbi Székesfehérvár, 1910. Singer Ede.

[65] Steinherz Jakab: A modern hitszónoklat és még valami. Magyar Zsidó Szemle, 1887. 35-37. p.

[66] Steinherz Jakab: Egy cypruság. Egyenlőség, 1899. július 23. 1. p.

[67] Steinherz Jakab: A nagy temetés tanulságai. Egyenlőség, 1915. július 4.5. p.

[68] Steinherz Jakab: Dr. Ligeti József. Egyenlőség, 1895. 5. szám. 6-7. p.

[69] Steinherz Jakab: Búcsúszavak Silberstein Adolfnak. Egyenlőség, 1899. január 22. 3-3. p.

[70] Steinherz Jakb. A székesfehérvári zsidók története visszaköltözésüktől a jelenig (1840-1892). Magyar Zsidó Szemle, 1893.548-558.,622-627. Uo. 1894. 102-106.,177-190.;539-548.;623-637. p.

[71] Szabolcsi Miksa: A székesfehérvári rabbi-gyűlés. Egyenlőség, 1898. augusztus 28. 1. p.

[72] Steinherz, i. m. 57. p.

[73] Büchler Sándor: A zsidók története Budapesten a legrégibb időktől 1867-ig. Bp.1901. IMIT.; Pollák Miksa: A zsidók Bécs-Újhelyen. Tanulmány a zsidók történetéhez Alsó-Ausztriában és Magyarországon. Bp. 1892. Athenaeum.; Pollák Miksa: A zsidók története Sopronban a legrégibb időktől a mai napig. Bp. 1896. IMIT. ; Kecskeméti Ármin: A csanádmegyei zsidók története. Csanádmegyei könyvtár 16. Makó, 1929.

[74] Frojimovics, 2002. 237. p.

[75] Neumann Ármin: Miben áll az aradi reform? Egyenlőség, 1895. november 22. 1. p.

[76] Klein József: A szegedi memorandum és az aradi "áldás". Egyenlőség, 1895. .november 22. Melléklet. 3-5. p.; Szabolcsi Miksa. Aradi áldás, aradi theológia. Egyenlőség, 1895. december 6. 1-5. p. ; Rosenberg Sándor: Válasz Szabolcsi Miksa úrnak. Egyenlőség, 1895. december 20. 4-7. p. --: A pécsi főrabbi az aradi főrabbihoz. Egyenlőség, 1895. december 27. 6-7. p.

[77] A szegedi főrabbi az aradi "áldás"-ról. Egyenlőség, 1895. november 15. Melléklet. 1-5. p.

[78] Steinherz Jakab: Néhány fölvilágosító szó az "áldás" vitáról. Egyenlőség, 1895. december 20. 7-8. p.

[79] Steinherz Jakab: A legújabb héber "szózat" és a rabbiképző- intézet.  Egyenlőség, 1896. március 27. 2-3. p.

[80] Steinherz Jakab: Néhány szó hitközségeinkhez. Egyenlőség, 1896. június 5. 4-5. p.

[81] SteinherzJakab: Millenniumi tűnődések. Egyenlőség, 1896. április 24. 3. p.

[82] Prepuk Anikó: Egy felekezeti mozgalom kezdetei: a vidéki zsidóság részvétele az izraelita vallás recepciójáért indított mozgalomban. Néprajzi Látóhatár, 2005. 185-209. p.

[83] Steinherz Jakab: "Tudd meg, honnan jössz, hová mégy!"- Újévi elmélkedés.- Egyenlőség, 1896.  szeptember 4. Melléklet. 2-3. p.

[84] Dr. Schwarz Miksa: A rabbiszövetség dolgában. Nyílt levél R. dr. Steinherz Jakab székesfejérvári rabbi úrhoz Egyenlőség, 1895. augusztus 2. Schwarz Miksa (1854-1902) egri rabbi

[85] Steinherz Jakab: A rabbigyűlés érdekében megindult mozgalom eredménye. Egyenlőség, 1895. szeptember 6. 4. p.                     

[86] Alapszabály-javaslat az alapítandó országos rabbiegyesület számára Egyenlőség, 1895. 1895. október 4. melléklet. 1-2. p

[87] Steinherz Jakab: A rabbigyűlés előtt. Egyenlőség, 1895. október 11. 1-2. p.

[88] Steinherz Jakab: A zsidó vallás erkölcstana. A középiskolák legfelsőbb osztályai számára nagyobb művek alapján. Székesfehérvár, 1895. Kiadja Singer Ede. Számmer Imre nyomdája. 61. p.

[89] Szabolcsi Miksa: Mit végeztek Komáromban. Egyenlőség, 1897. augusztus 29. 1-2. p.

[90] Steinherz Jakab: Utóhangok a komáromi napokhoz. Egyenlőség, 1897. szeptember 5. 7-8. p.

[91] Szabolcs Miksa: A székesfehérvári rabbi-gyűlés. Egyenlőség, 1898. augusztus 28. 1-4. p.

[92] Irányelvek a biblia és a zsidótörténet tanításánál. Fölolvasta a székesfehérvári aug. 23-ikán lefolyt rabbigyűlésen dr. Steinherz Jakab székesfehérvári főrabbi. Egyenlőség, 1898. szeptember 4. Melléklet, 1-2. p.;Uo., ua. szeptember 11.Melléklet,1-2. p.

[93] Steinherz Jakab: A szegzárdi rabbigyűlésről. Egyenlőség, 1900. szeptember 9. 3. p.

[94] Steinherz Jakab: Szózat hazánk rabbijaihoz! Egyenlőség 1901. július 14. 4. p.

[95] Hírek rovat. A dunántúli rabbi- egyesület gyűlése. Egyenlőség, 1901. július 31. 10. p.

[96] Kohn E. H.:A dunántúli rabbiegyesület gyűléséhez.- válaszul Dr. Steinherz Jakab székesfehérvári rabbi társam felszólítására.

[97] Steinherz Jakab: "Bölcsek vigyázzatok a beszédetekre."- Fölvilágosításul ft. Kohn E. H. b.-csabai rabbi úrnak. Egyenlőség, 1901. augusztus 4. 7. p.; Kohn. E. H. : Válasz a megjegyzésre. (Főt. Dr. Steinherz Jakab székesfehérvári főrabbi úrnak). Egyenlőség, 1901. augusztus 11. 3-4. p.

[98] Szabolcsi Miksa: Rabbik gyűlése, rabbik működése. Egyenlőség, 1901. augusztus 18. 1. p.

[99] Sz. M. :A Dunántúli rabbiegyesület negyedik közgyűlése. Egyenlőség, 1901. augusztus 18. 5-7. p. és Egyenlőség, 1901. augusztus 25. 9. p. (Hírek rovat)

[100] Egyenlőség, 1901. szeptember 1. Melléklet. Országos Izraelita Nyugdíjintézet. A Szombathelyen augusztus 12-én és 13-án tartott rabbigyűlésen előadta a nyugdíjintézeti tervezet kidolgozásával megbízott Dr. Lőwy Ferenc nagyatádi rabbi. A cikk folytatása: Egyenlőség, 1901. szeptember 8. 4-5 p.

[101] Steinherz Jakab: Országos izr. nyugdíjintézet. Egyenlőség, 1902. május 25. 7-8. p. Továbbá: Singer Bernát: Nyugdíjintézet és szervezet. Egyenlőség, 1902. augusztus 24. ;  Lőwy Ferenc. Szakvélemény a nyugdíjintézetről. Egyenlőség, 1902. november 30. 4-5. p.

[102] Egyenlőség, 1901. augusztus 18. 7. p. Az Országos Rabbiegyesület alakuló közgyűlése 1907. június 6-án volt Budapesten. Elnöke Schnitzer Ármin lett. Steinherz Jakabot a vallásügyi bizottság tagjai közé választották. Az Országos Rabbiegyesület havi közlönye a Magyar Izrael volt. Első száma 1908. április 1-jén jelent meg, az utolsó 1943. decemberében. L. még: Lőwy Ferenc: Országos Rabbiegyesület. Egyenlőség, 1903. augusztus 16. 5-6. p.

[103] Steinherz Jakab: A komáromi ünnep. Hírek rovat. Egyenlőség, 1902. július 6. 8. p.

[104] Steinherz Jakab: Pohárköszöntő az objektív liberálizmusról. Egyenlőség, 1902. július 27. 2-3. p.

[105]   Rabbi-gyűlés, Hírek rovat. Egyenlőség, 1903. augusztus 23. 6-7. p.

[106] Venetianer Lajos: A magyar zsidóság szervezetéről. Egyenlőség, 1903. augusztus 23. 3-5. p. Uő. Uo.1903. augusztus 30. 4- 6. p.; Uő. Uo.: 1903. szeptember 6. 7-8. p.; Uő. Uo.: 1903. szeptember 20. 3-4. p.; Uő. Uo.: 1903. október 4. 5-6. p. 

[107] Székesfehérvár és Vidéke, 1903. február 28. p. ; Uo. 1903. március 5. 2. p. Uo: 1903. március 10. 4. p. A felolvasó est programja:Steinherz Jakab:Gondolatszabadság a zsidóságban; Lenkei Ferenc, az IMIT titkára olvasott fel Isten című versciklusából; Rotthauser Miksa, a Pester Lloyold műkritikusa előadása:Hibáink és erényeink címmel; Blau Lajos: A zsidó alakja a XIX. század szektáinál. Az Egyenlőség híradása a székesfehérvári felolvasó estről. 1903. március 15. 8. p.

[108] Steinherz Jakab: Schiller mint bibliamagyarázó. IMIT Évkönyv, 1911. 219-234. p.

[109] Steinherz Jakab: Shakespeare és Lessing a zsidóságról. - Előadatott a székesfehérvári Zsidó Ifjúsági Egyesületben-.  IMIT, 1918. 266-279. p.

[110] Steinherz Jakab: Harc Majmuni művei körül. Részlet " A gondolatszabadság a zsidóságban" című előadásából. Egyenlőség, 1903. január 11. 6-7. p. Idézet. 7. p.

[111] IMIT Évkönyv, 1902. 247-267. p.

[112] IMIT Évkönyv, 1902. 266. p.

[113] Steinherz Jakab: A zsidó messiási eszme keletkezése és fejlődése. IMIT Évkönyv, 1916. 90- 129. p

[114] A kitérés problematikájához: Konrád Miklós: Zsidók és kitért zsidók a dualizmus korában. A kitérés okai zsidó szemmel. Történelmi Szemle, 2007. 3. szám, 373-402. p.; Konrád Miklós: Vallásváltás és identitás. A kitért zsidók megítélésének változásai a dualizmus korában. Századok, 2010. 1. szám 3- 46. p.

[115] Steinherz Jakabné: Fekete országból. Életkép egy felvonásban. IMIT Évkönyv, 1913. 206- 223. Idézet: 222. p. Steinherzné másik irodalmi próbálkozása a Petrus család.

[116] Steinherz Jakab: Egy nagy kérdésről. Egyenlőség, 1911. június 1. 84-85. p. Idézet. 85. p. Közlik Steinherz Jakab fényképét is.

[117] Fürst Aladár: Dr. Steinherz Jakab. Egyenlőség, 1921. március 26. 9-10. p. ; Herzog Manó kaposvári rabbi: Steinherz Jakab (Baráti megemlékezés). Egyenlőség, 1921. április 2. 7-8. p.

[118] Fodorné Gál Franciska: Steinherz Jakab, A székesfehérvári izr. vallásközösség elemi népiskolájának értesítője az 1920/21. tanévről. Székesfehérvár 1921. Minerva könyvnyomda.

[119] Községkerületi Értesítő, 1937. július 5. Hirschler Pálra lásd bővebben: Gergely Anna: A székesfehérvári és Fejér megyei zsidóság tragédiája (1938- 1944). Bp. 2003. Vince kiadó, 43-48. p.

Vissza a TUDOMÁNY-hoz