Heisler András: Látszik a stratégiánk az OR?ZSE új irányában

A MAZSIHISZ elnöke saját funkciójáról és feladatairól írt bejegyzést a Facebookra, amelyben egyetemünket is megemlítette.


Intézményünk fenntartója, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) elnöke, Heisler András vasárnap saját funkciójáról, illetve a szervezet megújulásáról tett közzé bejegyzést a Facebook-oldalán. A gondolatébresztő írásban az Országos Rabbiképző ? Zsidó Egyetemet (OR?ZSE) is megemlítette.

Heisler András állítása szerint a MAZSIHISZ által fenntartott négy legfontosabb intézmény egyike az OR?ZSE (a másik három: a Kórház, a Múzeum és Levéltár és a Turisztika). Az elnök úgy véli, a ?Világra nyitott zsidóság? szlogen mögé épített MAZSIHISZ-stratégia egyes elemei mindegyik intézmény fejlesztésében észlelhető. ?Az ORZSE új irányában, új vezetésében egyértelműen, a Múzeum és Levéltárban és a Kórházban megkérdőjelezhetetlenül? ? írta Heisler András.

?A MAZSIHISZ vezetése komoly konfliktusok árán vállalta fel az OR?ZSE modernizálását?

? közölte írásában a MAZSIHISZ elnöke, aki a Múzeum, a Kórház és a Turisztika fejlesztéseiről is szót ejtett. ?(?) léteznek az új stratégiánknak már végrehajtott, megvalósított elemei és ezeknél számosabb feladat elvégzése még hátravan? ? jelentette ki Heisler András. A teljes írást itt lehet elolvasni:

Kritikát kapni azért jó, mert válaszolni lehet rá

A Mazsihisz elnökének két legfontosabb feladata: A napokban szigorú kritikát kaptam a BZSH egyik elöljárójától, amiben elnöki tevékenységemet kritizálta. Mivel nincs felhatalmazásom levelének közreadására, egy fontos mondatát idézem: ? A baj szerintem az, hogy arányaiban túl nagy hangsúlyt kapnak a protokolláris/jelképes események, ezek számához, arányához képest hiányolom az érdemi eredményeket, érdemi változásokat, előrelépéseket, a szervezeti, strukturális fejlődést, esetleges intézményi változásokat, fejlesztést”.