|
"Szólj Áronhoz és mondd neki: amikor felteszed a mécseket, a lámpa
előrésze felé világítson a hét mécs. És Áron így cselekedett, a lámpa
előrésze felé tette fel annak mécseit, amint parancsolta az Örökkévaló
Mózesnek" (8:2-3).
Vannak olyanok, akiknél tényleg örömteli, ha végrehajtják az Örökkévaló
parancsát, de Áron esetében miért kellett ezt kiemelni?
A midrás (Szifri) szerint az volt a főpap valódi érdeme, hogy ugyanazzal
a lelkesedéssel hajtotta végre a micvát hosszú évtizedeken át, míg a
Kedusát Lévi szerint pont az volt különleges, hogy Áron nem engedte,
hogy szent szolgálatának minőségi romlásához vezessenek intenzív
érzelmei.
Na, így már talán érthető: ritka és követendő példa, hogy a lelkesedés
körültekintő gyakorlattal legyen kombinálva.
"A második hónapban, a tizennegyedik napon, estefelé készítsék el,
kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg! (9.11). Ha valaki -
a háláhá szerint elfogadható indokkal - nem tudta teljesíteni a
peszáh-áldozat micváját, akkor megkapta a lehetőséget, hogy egy hónappal
Peszáh után pótolja a hiányt.
Akár niszán-ban, akár ijjár-ban teljesítette az előírást, a talmudi
szabály (Peszáhim 35a) érvényes volt, vagyis csak olyan maceszt szabad
fogyasztani, melynek összetevői homeccá (kovász) válhatnak. Ez miért
fontos?
Az Ohev Jiszrael szerint azért, mert az ember csak akkor szolgálja
megfelelően az Örökkévalót, ha a szolgálat szándéka minden cselekedete
mögött jelen van. Az élet profán tevékenységeinek, melyek könnyen
"kovászosak" lehetnek, meghatározó jelentősége van, hiszen az igazi
erény nem romok, de nem is kizárólag a tanház falain belül tenyészik,
ezért a homectól való tartózkodás is csak akkor számít, ha realis
eséllyel támadhat.
"És mondta Mózes: hatszázezer gyalogosból áll a nép, mely között én
vagyok" (11:21). Általában így fordítjuk, de úgy is lehetne: "a
hatszázezer gyalogosban benne vagyok", ezért ez a vers képezi annak a
misztikus elvnek az alapját, mely szerint minden zsidóban van egy szikra
Mózesből.
Mose rábénu szoros kapcsolatban volt minden testvérével, ezért lehetett
"hűséges pásztora" Izraelnek, és ezáltal tudta megváltani őket a
szolgaságból.
A Baal Sem Tov ennek szellemében jelentette ki, hogy mindannyiunk
lelkében van egy szikra a Messiásból, és az a feladatunk, hogy engedjük
e szikra hatását érvényesülni életünk során. Ha saját szikráink szabadon
működhetnek, akkor megválthatjuk magunkat, és ezáltal elérhetővé válik a
geulá slémá, vagyis Izrael egészének teljes és végleges megváltása.
 "Az
Örökkévaló parancsára vonultak Izrael fiai és az Örökkévaló parancsára
táboroztak, mindaz idő alatt, amíg maradt a felhő a hajlékon,
táboroztak" (9:16). A pusztai vándorlás viszonylag egyszerűen zajlott,
ha Isten felhője a Hajlék felett volt, akkor letáboroztak őseink és az
adott helyen maradtak egészen addig, míg a felhő fel nem szállt.
A Szforno szerint a fenti vers őseink érdemét hirdeti, vagyis, hogy
képesek voltak türelemmel megvárni a indulás kapcsán az isteni jelet, és
ezzel megerősítették magukban és társaikban is, hogy változások csak
Isten akarata szerint, kizárólag az Általa meghatározott időben
következhetnek be. Nem csak, hogy nem érdemes, de nem is lehet
"ébresztgetni a szerelmet, amíg nem akarja" (Énekek éneke 3:5).
"És a nép panaszkodott, visszatetszően az Örökkévaló „fülei" hallatára…"
(11:1). A Hátám Szofer szerint "a nép elhitte az Örökkévaló (jelképes)
szemeit, vagyis úgy vélték, mindent lát. Ugyancsak hittek (jelképes)
kezeiben, vagyis nem kételkedtek abban sem, hogy minden az Ő műve.
De valamiért Isten "füleivel" kapcsolatban nem volt elég erős a
meggyőződésük, és nem hitték, hogy az általuk mondottakat meghallja az
Örökkévaló, legyen szó akár imáról, akár helytelen szavakról".
A bölcs mester voltaképpen arra hívja fel figyelmünket, hogy szavainknak
gyakran a helyesnél nagyobb szabadságot engedélyezünk, másik oldalról
viszont kevésbé bízunk bennük. Pedig amilyen káros lehet a helytelen
beszéd, éppen annyira hasznos a helyes, többek közt azért, mert a
Teremtő "füle" mindent hall.
"A férfi, Mózes szerényebb volt minden embernél, akik a föld színén
vannak" (12:3). A "szerény" kifejezést Rási értelmezése némileg bővíti:
"szerény és toleráns volt".
A Hidusé HáRIm szerint "a szerény ember nagyon magas szinten áll, de aki
képes mások helytelen viselkedését tolerálni, még magasabban". A
kommentár kommentárja szerint ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy el
kell tűrnünk azokat, akik nem a mi világnézetünkkel összhangban élnek, a
feladat összetettebb: meg kell próbálnunk megadni számukra a
tiszteletet, sőt szeretnünk is kell őket. Talán az ebbéli
erőfeszítéseink határozzák meg, hogy mennyire vagyunk szerények
valójában.
Ehhez a gyakorlatba helyezett szerénységhez még egy adalékot találunk
párásánk másik verse kapcsán (10:32): "abból a jóból, amit az Örökkévaló
tesz velünk, jót teszünk veled".
A Hátám Szofer megjegyzi: "a legnagyobb jó, amit számunkra ad az
Örökkévaló, hogy képesek vagyunk jót tenni másokkal, ez a legnagyobb
isteni áldás".
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
Darvas
István
rabbi |
