-

2018. március 4 - 10
 


Smot könyvének lezárása gyanánt átismételhetjük az elmúlt hetekben tanultakat, mindent, amit a Miskán (Hajlék) építéséről, az eszközök készítésről, illetve a szolgálatot teljesítőkről megtudtunk. Az ismétlés során eljutunk egészen a Miskán műkődése kezdetének napjáig, 2449. niszán 1-ig, amikor is "az első hónapban, a második évben, a hónap elsején felállíttatott a Hajlék" (40:17).

Joggal érezhették őseink, hogy kicsit sűrűre sikerült az év, hiszen 2448. niszán 15-én vonultak ki Egyiptomból, egy héttel később vált szét előttük a Nádas-tenger, majd e csoda után hat héttel kerül sor a Kinyilatkoztatásra.

Nem volt megállás, negyven nappal a Tóraadás után már erősen kétségessé vált a folytatás, hiszen elkészítették az Aranyborjút, melynek következtében Mózes nem is gondolhatott arra, hogy vakációra megy a nyáron, hanem két negyvennapos látogatást kellett tennie a Szináj-hegyen, hogy Isten előtt engesztelést szerezzen a zsidó nép vétkére, valamint az összetört Kőtáblák helyett újakat hozzon.

2449. tisri 10-én (első Jom KIppurunk!) a teljesített küldetést követően lejött Mose rábénu a hegyről, és másnap kiadta (továbbította) a Miskán építésének parancsát, ami el is készült a következő év tavaszára, ahogy ez fent is olvasható.

Egy azóta számtalanszor megismétlődött helyzet keletkezett: túl voltunk a katasztrófán (Aranyborjú és következményei), megkaptuk az újrakezdés lehetőségét, volt elegendő emberünk ehhez, sőt már egy hely (szellemi központ) is épült.

Egy dolog hiányzott, melynek szükségességét akkor (már/még?) felismerték közösségünk vezetői: hosszútávon is működőképes gondolat nélkül mindez mit sem ér. Ennek megoldásaként "Mózes egybegyűjtötte Izrael fiainak egész közösségét és mondta nekik: ezek azok a dolgok, amelyeket parancsolt az Örökkévaló, hogy megtegyétek azokat. Hat napon át végeztessen munka, de a hetedik napon legyen nálatok szentség, szombati nyugalom az Örökkévalónak" (35:1-2).

"Hat napon át végeztessen munka, de a hetedik napon legyen nálatok szentség, szombati nyugalom az Örökkévalónak" (35:2).

Mestereink sokat foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy a Hajlék-ról szóló ismétlés előtt miért kellett újra felhívni a szombat törvényére a figyelmet? Egyrészt, hogy mindenki megértse: az épülő szellemi központ spirituális jelentőségének dacára sem szabad megszegni a sábát törvényeit annak készítésekor, mert mindenek előtt maga a szombat tanúsítja az Isteni Jelenlétet (Sehina) a Miskán-ban. Másodsorban (Horájot 8a) a bálványimádás a 613 micva megtagadását jelenti, vagyis egyenértékű az egész Tórával, viszont a szombat törvényeinek megtartásáról is - természetesen pozitív értelemben - van ilyen forrásunk (Smot rabba 25:12).

Vagyis a sábát által a teljes micva-rendszert újra magukra vehették őseink az újrakezdés elkerülhetetlen feltételeként.

"És eljött mindenki, akit szíve arra indított és mindenki, akit lelke arra ösztönzött, elhozták az Örökkévaló ajándékát a gyülekezés sátrának munkájához" (35:21).

Az Or HaChaim szerint az adakozók két csoportja létezett: volt, aki szellemi szükségletei miatt hozta el felajánlásait a Hajlék építéséhez, vagyis spirituális indoka volt, de voltak olyanok - a rabbi szerint még az előbbinél is nemesebb lelkű emberek - akiket a szíve inspirált.

Napjainkban sincs nagyon másként, egyeseket a hagyomány iránti kíváncsiság és/vagy a közösség keresésének, megőrzésének vágya, másokat a magától értetődés indít, vezet és tart a szolgálat (ávodá) rögös útján.

"A munkaanyag elég volt minden munkához, hogy elkészítsék, és még maradt is" (36:7). A felajánlásokról szóló mondat látszólagos ellentmondása kapcsán elgondolkodtak bölcseink, hogy vajon elég anyagot hoztak az építéshez, vagy annál többet és maradt is belőle?

A Ramban szerint jelentéktelen többlet maradt, amit a későbbi javítások alkalmával lehetett használni, Szforno szerint csak arról szól a mondat, hogy a mesterembereknek nem kellett spórolni, hanem bőségesen jutott minden anyagból, az Or HaChaim szerint viszont csoda történt.

Szerinte - mivel egy önkéntest sem lett volna szép megbántani, hogy visszaadják neki nehezen összespórolt felajánlását - mindent felhasználtak az építés során, a csoda pedig úgy manifesztálódott, hogy ennek ellenére se lett nagyobb egyetlen eszköz sem az isteni tervben meghatározottnál, vagyis a mennyiségi többlet ebben a ritka esetben kizárólag minőségi többletet eredményezett.

Mostani szombatunk neve Sábát párá, vagyis a rejtélyes Vörös Tehén (4Mózes 19.) lesz a szombati második tóratekercsből felolvasott szövegünk főszereplője, melynek kapcsán a talmudi bölcs, Rabbi Johanán mondta tanítványainak: "nem a holttest tesz tisztátalanná, és nem a Vörös tehén pora tisztít meg. Ezek isteni rendeletek és az embernek nincs joga kérdezősködni felőlük".

Algoritmusok uralta világunkban ez a különleges tórai rész arra is emlékeztet, hogy nem biztos, hogy minden rejtélyt szabad megkísérelnünk megfejteni, és talán azt is sugallja, hogy ha esetleg mégis megpróbáljuk, akkor egyáltalán nem biztos, hogy jól járunk, ha sikerül.

A teljesség igénye nélkül: a Vörös Tehén, vagy a barátságok, szerelmek létrejöttének titkait talán jobb nem háborgatni, sőt, inkább meg kell próbálnunk örülni tudatlanságunknak, mert viszonylagos tisztaságunk egyik éltető forrása az információ hiánya.

"Volt száz kikkár ezüst, hogy a szentség lábait és a függöny lábait öntsék, száz lábat…" (38:27). A guri rebbe, Jichák Meir szerint ugyanúgy száz láb volt található a Hajlékban, ahogy minden zsidó köteles (S"A, O"H 46:3) száz áldást mondani naponta. Nem véletlenül: miként e lábak szolgáltak a Miskán alapjaként, ugyanúgy képezik a szentség alapját az általunk mondott bráhák.

E száz áldás elmondásához a hétköznapok során nagy segítséget jelent a főimádság háromszor történő recsitálása (alkalmanként 19, összesen 57 áldás), ami kiegészül azzal az örvendetes ténnyel, hogy a sáhárit és minha imák alkalmával a sác (sliáh cibbur, előimádkozó) megismétli az ámidá-t, és ha figyelünk és ámen-t mondunk az általa mondott áldásokra, akkor már teljesítettük is a penzumot, hiszen közösségben davenoltunk, és az imák során más bróhék-at is elmondtunk.

Szombaton kicsit nehezebb a feladatunk, mert ilyenkor a tfilá rövidebb (19 helyett csak 7 áldásból áll), ezért is célszerű háromszor étkezni és bencsolni utána, valamint nem kimenni a zsinagógából, amikor a máftir a háftárát olvassa, mert előtte és utána is áldásokat mond, kár (lenne?) lemaradni azokról.

Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!

Darvas István
rabbi

  

   Copyright © ORZSE.HU, 2018.
Az oldalainkon található anyagok, információk bármilyen felhasználása csak a szerző(k) előzetes, írásbeli engedélyével történhet.

Vissza