2449. Tisri 10-edikén Mózes lejött a második
kőtáblákkal a Szinájról, ami jelezte Izrael népe számára, hogy
engesztelést nyertek az aranyborjú vétke után. De valami még hiányzott.
Az egyiptomi kivonulást követően "az Örökkévaló járt előttük nappal
felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, és éjjel tűzoszlopban, hogy
világítson nekik, hogy menjenek nappal és éjjel. Nem mozdult a
felhőoszlop nappal, és a tűz oszlop éjjel a nép elől" (2Mózes 13:21).
Az aranyborjú elkészítésekor a felhő
távozott Izrael táborától, egészen pontosan nem is egy, hanem "hét
dicsfelhő volt" (Midrás Tanhuma, Besáláh 3:1), melyek segítették a
pusztai vándorok útját. A felhők a Sehina közelségét jelentették: "És
ahogy Mózes bement a sátorba, leszállt a felhőoszlop és állt a sátor
bejáratánál, és beszélt Mózessel" (2Mózes 33:9), éppen ezért
történelmünk első és egyben nagyon sikeres Jom Kippurjának másnapján
leginkább az foglalkoztatta őseinket, hogy mi lesz a felhőkkel?
A Talmudban (Szukká 11b) vitatkozó mesterek közül Rabbi Akiva szerint az
őseink által épített sátrakra, míg Rabbi Eliezer szerint a dicsfelhőkre
emlékezünk Szukkot ünnepén. Egy későbbi forrás szerint: "A sátrakat nem
a felhők - az egyiptomi kivonulást követő - első megjelenésére emlékezve
állítjuk, mert ezek az aranyborjú elkészítéséig voltak csak velük, hanem
a Jom Kippur után visszatérő dicsfelhőkre emlékezünk, melyek negyven
évig őseinkkel voltak, soha nem távoztak tőlük…
Amikor Izrael vétkezett a
borjúval, a felhők eltűntek, majd amikor Mózes harmadik alkalommal
lejött a Szináj-hegyről, és elhozta a Szentély építésének parancsát is
magával, az volt a jel, hogy Isten mgbocsátott…
Miután Mózes lejött Jom
KIppurkor (2449. Tisri 10.), az emberek elkezdték elhozni az építéshez
szükséges felajánlásaikat… Eljött Tisri 15-ödike (Szukkot első napja),
mit láttak? A dicsfelhőket, melyek távol voltak tőlük az aranyborjú
vétke óta. Ettől kezdve Izrael népe a felhők árnyékában lakozott, melyek
betakarták őket, mint a sátor…" (Rabbi Elijahu Kitov: Szefer Hátodáá)
Miért pont legvidámabb ünnepünkön, Szukkot alkalmával olvassuk egyik
legkevésbé vidám forrásunkat, Kohelet, vagyis a Prédikátor könyvét?
A magyarázatokból kettőt, elsőként Rabbi Azarja Figo (1579-1647)
véleményét idézném: "a sok öröm könnyelműséghez vezet, és eltávolítja a
szívből az alázatot, ami nélkül nem lehet Istent teljes szívvel
szolgálni. Mivel Kohelet könyve elítélően szól az evilági örömökről,
valamint nehéz témákkal foglalkozik, ezáltal arra int, hogy ne a
fizikai, hanem a micvák végrehajtásából táplálkozó szellemi, isteni
örömöt keressük".
Rabbi Mordehaj Jaffe (1530-1612) szerint: "Szukkot zmán szimháténu,
vagyis az örömünk ideje. Kohelet arra ösztönzi az embereket, hogy
örvendjenek anyagi javaiknak és ne rohanjanak nagyobb vagyon után. Aki
megtapasztalja ezt az örömet, az isteni ajándékot kapott".
A látvány és az érzés - Istennek hála - megszokhatatlan. Holnap reggel a
világ összes zsidó közösségében némi késéssel indul majd a davenolás,
mert a báldoverek kimennek a szukába, hogy megbencsolják a lulefet.
Nem elírás, a ragok is stimmelnek, de azért lefordítom: az imádkozást
megelőzően az ünnepi sátorban megáldjuk a négy növényből álló csokrot (etrog,
luláv, hádász, árává). Aztán később meglengetjük e csokrot az imádkozás
során is hat különböző irányba, majd a négy növénnyel a kezükben
körmenetet tartunk, végül a kiddust sem a megszokott környezetben, hanem
a sátorban tartjuk.
Szukkot is a megtérés ideje, de Jom Kippur-tól eltérően már nem
elsősorban az istenfélelem, hanem az Isten, tehát az élet és az emberek
iránti szeretet kell legyen a fő motiváció bölcseink szerint. A
megtérésnek nem csak következménye, hanem előfeltétele is lehet az öröm,
Szukkot félünnepein mindennap van tóraolvasás, a Szentély működése
idején ezekben a napokban bemutatott áldozatokról olvasunk. Az ünnep hét
napja alatt összesen hetven bikát áldoztak, mert ahogy "Rabbi Elázár
mondta: kikért mutattak be hetven bikát? A hetven népért" (Szukká 55b).
A világon élő hetven nép elképzelése a Tórából származik, B’résit
könyvének tizedik fejezetében a Tóra felsorolja Noé unokáit, akik éppen
hetvenen voltak. A midrás a hetvenes szám más vonatkozásáról is szól,
többek között megemlíti, hogy évente hetven ünnepnapot adott Isten
Izraelnek, Peszáh hét, Szukkot nyolc napját, Ros Hasana, Jom Kippur és
Sávuot ünnepét és ötvenkét szombatot.
"Mózes százhúsz éves volt, mikor meghalt, nem homályosodott el a szeme
és nem fogyott meg az ereje" (34:7) Pénteken, a Szimhát Tóra alkalmával
tartott tóraolvasással átmenetileg búcsúzunk Mózestől, akiről
legközelebb Tévét 12-edikén (2017. december 30.), szombat délután
olvasunk majd. Hiányát természetesen enyhíti, hogy imáinkban naponta
fogunk találkozni Mose rábénuval, illetve a talmudi tanítás (Szota 13b)
is.
"Egyesek azt mondják, hogy Mózes nem halt meg, mert itt az van írva: "És
meghalt ott Mózes" (34:5), máshol (2Mózes 34:28) pedig az áll: "és ott
volt Istennel negyven napot és negyven éjjelt".
Hogyan következik ebből, hogy Mózes nem halt meg? Az egyik hermeneutikai
szabályunk szerint ha két mondatban ugyanaz a kifejezés szerepel, akkor
mindkét helyen ugyanaz a jelentése. Jelen esetben az "ott" kifejezés
kapcsolja össze a két mondatot: ha az egyik versben arra vonatkozik,
hogy Mózes Isten előtt állt és szolgálatot teljesített, akkor a másik
pászukban is (lehet) ugyanez a jelentése. Mielőtt erőltetettnek
mondanánk ezt a módszert, gondoljuk végig, hogy vajon Mózes lehet-e
halott?
Az elmúlt évezredek közös zsidó tapasztalata szerint nem, többek közt
azért sem, mert az elmúlt évezredeknek van közös zsidó tapasztalata, ami
nem lenne lehetséges Mózes állandó jelenléte nélkül.
Szombaton ismét teljes hetiszakaszt olvasunk, újrakezdjük a Tórát
B’résit szidrájával, melynek elején az emberiség születésének lehetünk
szemtanúi. A Talmud gyakran "idéz" beszélgetéseket, melyek római
császárok és rabbik között folytak.
Az egyik szerint (Szanhedrin 39a) a császár egy alkalommal így szólt
Rabban Gámliélhez: "Istenetek tolvaj, amint írva van: "Akkor bocsátott
az Örökkévaló Isten mély álmot az emberre, hogy elaludt, ekkor kivett
egyet annak bordáiból és húst zárt helyébe" (2:21).
A "remek" felvetésre bölcsünk lánya felelt, nagyjából ezt: "gondold el,
hogy rablók törnek be a házadba, és az ott található ezüsttel teli
edényedet arannyal telire cserélik. Hát, nem jól járt az ember, hogy a
tőle elvett borda helyett egy asszonyt kapott vissza"? De.
Az őszi ünnepi időszakat Smini Áceret ("nyolcadik gyülekezés") zárja,
egészen pontosan annak második napja, Szimhát Tóra. A Tóra lényegét
tekintve csak azt tudatja, hogy bár bizonyos értelemben Smini Áceret
Szukkot folytatása, hiszen annak a nyolcadik napja, de mégis önálló
ünnep.
A Talmud (Szukká 55b) így foglalja össze a lényegét: "példázat egy
hús-vér királyra, aki azt mondta szolgáinak: "rendezzetek nagy lakomát
(hétnaposat, mint Szukkot) nekem! A lakoma végén, az utolsó napon így
szól szeretett szolgáihoz: rendezzetek egy kisebb lakomát, amit
kizárólag veletek tölthetek". Ezt a napot már nem a sátorban töltjük, az
ámidában és a bencsolásban (főima és asztali áldás) nem Szukkot, hanem
Smini Áceret ünnepét említjük.
A nap liturgiai szempontból kiemelkedő része a az ún. gesem-bencsolás,
vagyis a megfelelő téli esőért mondott ima, illetve a halottainkra való
emlékezés, a mázkir. A midrás szerint miután őseink hallották, hogy lesz
egy ilyen különlegesen meghitt napjuk az Örökkévalóval, ezt mondták:
"ezt a napot azért alkotta az Örökkévaló, hogy örvendjünk és vigadjunk
benne/azon" (Zsoltárok 118:24).
Ennek kapcsán lett bizonytalan Rabbi Avin: nem tudjuk, hogy magának a
napnak, vagy Istennek szóljon az öröm? Szerencsére Salamon király
megmagyarázta (Énekek éneke 1:4): "vigadjunk és örvendjünk Benned" - a
Tórádnak és segítségednek".
Moádim leszimhá! Szép napot és örömteli félünnepet mindenkinek! Az ünnep
utolsó két napjára: hág számeáh!
Darvas István
rabbi |
