Kármán Görgy emléktáblát avattak az OR-ZSE-n

A kántorképzés új tantermét nevezték el az egykori tanszékvezetőről és orgonaművészről.


Az OR-ZSE kántorképzése a 2019-2020 tanévben új tanterembe költözött. Ez alkalomból 2019. szeptember 26-án a liturgika szak és zsidó kántor szakirányú továbbképzés megalapítójának, Kármán György tanszékvezetőnek és orgonaművésznek a tiszteletére emléktáblát avattak egykori kollégái és tanítványai.

Kármán György portréja a Kármán György emlékszobában, a Liturgiai Tanszék új termében (Földi Bence / OR-ZSE)

A megemlékezést Fekete László főkántor, a zsidó kántor szakirányú továbbképzés szakfelelőse nyitotta meg szólójával. Az OR-ZSE tanzsinagógájának (Bét Jehuda) főrabbija, Darvas István ezekkel a gondolatokkal emlékezett:

„»Kiment Jákob Beér-Sevából és elment Háránba« (1Mózes 28:10). A Tóra már korábban tudatta, hogy az ősatya elhagyta Beer Seva városát, esetleg itt elég lett volna úti célját megjelölni. Rási kommentárja szerint az ismétléssel azt akarja tanítani a tórai szöveg, hogy amikor az igaz ember távozik a városból, akkor az adott hely fénye, spirituális szintje jelentősen csökken. Nem csak ősatyák és városok esetében igaz ez, hiszen amióta Kármán Gyuri bácsi nincs közöttünk, azóta folyamatosan érezzük a hiányát és egyre jobban látjuk, hogy jelenléte beragyogta az intézményt. Nem »csak« a felkészültségével, kimagasló pedagógiai munkájával vívta ki szeretetünket tiszteletünket, hanem a belőle áradó kedvességgel és nyugalommal is. Nem lehetett olyan rossz napja, hogy valami kedveset ne mondjon, ha összefutottunk vele a folyosón, mindenkihez volt egy barátságos szava. Gyuri bácsi, kötelesek vagyunk emlékezni rád és az emléked kötelez, hogy olyan légkört alakítsunk ki az egyetemen és a zsinagógában, amilyen körülötted volt, mert csak így tudjuk a gyakorlatba átültetni a sokszor elmondott mondatot: fakadjon emlékéből áldás!”

A Kármán György emlékére felavatott tábla a Liturgiai Tanszék új terménél (Földi Bence / OR-ZSE)

A megemlékezést a Bét Jehuda zsinagóga főkántora, Zucker Immánuel zárta Carlebach Eszo Énaj zsoltárával.

Az emléktáblát Székelyhidi Hajnal mb. tanszékvezető leplezte le, ezután kötetlen beszélgetésen emlékeztek a résztvevők Kármán Györgyre, akinek családját húga, Kármán Julika képviselte.


Nyitókép: Székelyhidi Hajnal leleplezi a Kármán György emlékszobát jelző táblát (Földi Bence / OR-ZSE)