Kitüntették egyetemünk munkatársát

Az államalapítás ünnepének alkalmából a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült az Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetem (OR-ZSE) volt oktatója, Szécsi József, rektori tanácsadó, az egyetemi könyvtár főmunkatársa.


A vallásfilozófus 1948-ban született Szegeden. Világi hallgatóként teológiai doktori címet szerzett a Budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémián. Ezt követően az Eötvös Loránd Tudományegyetemen orientalisztikát és ókori keleti nyelveket tanult, majd az Országos Rabbiképző Intézet (az OR-ZSE elődje) nem hivatalos hallgatója volt, később az intézet főkönyvtárosa lett.

1991-ben kezdeményezte a Keresztény–Zsidó Társaság megalapítását, melynek ettől kezdve főtitkára, az ezen szervezeten belül működő Zsidó–Keresztény–Iszlám Vallástudományi Szabadegyetem igazgatója. Tagja a Magyar Keresztény–Zsidó Tanácsnak is. Több keresztény teológiai főiskolán tanított biblikus tantárgyakat, eközben az OR-ZSE egyetemi docense, a Baptista Teológiai Főiskola főiskolai megbízott tanszékvezetője, valamint a Zsigmond Király Főiskola tanára volt. Az OR-ZSE ősnyomtatvány–kézirat–antiqua gyűjteményének vezetőjeként is tevékenykedett.

Szécsi József hazai és nemzetközi konferenciákon ad elő, folyamatosan publikál – Szécsi József a honlapján többet közzé is tett ezek közül –, tanulmánykötetei jelentek meg.

A vallásfilozófus sokoldalúságáról tanúskodik, hogy a médiában és a zenében is ért el sikereket. 1996 és 2011 között a Duna Televízió „Halld Izrael!” c. zsidó vallási műsorát szerkesztette, ezt követően négy éven át a Duna Televízió „Ábrahám gyermekei” c. zsidó–keresztény–iszlám vallásközi műsorának tudományos szakértője volt. A Fővárosi Operettszínházban, majd a Magyar Állami Operaház Kórusában énekelt, 1985-től 2011-ig a Magyar Nemzeti Énekkar énekkari művésze volt.

Augusztus 28-án énekesként Szécsi József is fellépett azon az eseményen a szegedi zsinagógában, amelyen Vajda Károly, az OR-ZSE megbízott rektora és Benyik György, a szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia szervezője együttműködési megállapodást írt alá. Mindezekről bővebben itt olvashat:

Vajda Károly együttműködési szerződést kötött Szegeden

Szécsi József betöltötte hetvenedik életévét, ezért oktatóként – a felsőoktatási törvény vonatkozó passzusa miatt – nem foglalkoztathatta tovább az egyetem. Ugyanakkor Szécsi nem szakad el az OR-ZSE-től: a továbbiakban a vallásközi párbeszéd témakörében tanácsadóként tevékenykedik a rektor mellett.