Babits Antal:
Végtelen ösvények
|
Távol
áll tőlem, hogy a nemrég megjelent és jó értelemben feltűnést
keltett Végtelen ösvények című Babits Antal kötetről recenziót
vagy éppen kritikát írjak. Erre filozófiai ismereteim nem adnak
lehetőséget. Valami nagyon elgondolkoztatott azonban, amikor a
könyvet kezembe vettem és belelapoztam. S mikor már olvastam,
annál inkább. A szerző klarinétművész, zeneszerző, operát is
komponált, könyvkiadó tulajdonosa és szerkesztője, pedagógus,
filozófus, vallásbölcseleti kutató.
Nevével az 1990-es években találkoztam először, amikor
szerkesztésében megjelent Molnár Ernő összeállítása a Talmud
könyvei hasonmás kiadása, melyhez lényegre törő előszót írt.
Molnár Ernő válogatásának hozzáférhetősége mégis jelentős
eseménynek számított. Személyesen Babits Antallal legtöbbször az
OR-ZSE könyvtárban találkoztam. Alig van alkalom, hogy
valamelyik asztalnál ne lássam olvasni. Bármilyen furcsa,
valamennyi felsorolt mestersége érintődik a most született
munkájában. A kabbaláról van szó többek között. Vagy egy
évtizede történt, hogy vetítettek egy amerikai filmet, Idegen
közöttünk címmel. Lényegében szokványos kriminek tekinthetnénk,
de chászid környezetben játszódott és szereplői folyvást a
kabbalából idéztek. Amerikai film lévén elsősorban erotikus
mondatokat, hasonlatokat tartalmazott. Népszerűsítő és
félrevezető hatás egyszerre érvényesült benne. Azóta egyre
többen kérdezték, mi lehet az a titkos tan és van-e egyáltalán
irodalma, hozzáférhetősége.
A kabbaláról természetesen hallottam, tudtam, hogy egyes
mondatai a liturgiába is bekerültek, de nem volt érdeklődésem
centrumában. Felejthetetlen vendége volt akkoriban a nyárnak
Friedlender Béla Sao Paulo-i rabbi. Mint mondta, melegedni jár
Budapestre, bár a nap ott erősebben süt, de a baráti melegség,
őszinte szó itt terem Pesten számára a Duna partján.
Megkérdeztem, mi a véleménye a fokozott érdeklődésről. Csóválta
a fejét: a misztikummal nem kell foglalkozni – mondotta.
Alighanem nemcsak a saját nevében szolt, hanem sok ember
felfogása tükröződött kijelentésében, mert „az elrejtett dolgok
az Örökkévalóé”. Tehát az a kérdés: valóban nem kell foglalkozni
vele? Babits Antal szerint az óvatosság indokolt! Az ösvény
nagyon vékony, nehéz járni rajta. Ezért nevezték titkos tannak
és csak 40 éven felülieknek engedték meg bölcseink, hogy
közeledjenek hozzá, azok is csak mester segítségével, zárt
szobában és négyszemközt. Bár a 16. században Jichák Luria
nyomán ez a felfogás annyiban változott, hogy a már leírt és
megjelent tanításokat lehet tanulmányozni, a legnagyobb része
azonban csak avatottak szóbeliségével terjedhet. Azóta a kabbala
divattá vált. Az érdeklődők közé Madonna is belépett és még
sokan mások is, bár Maimonidész (Rámbám) szerint a metafizikát
felkészületlenül jobb békén hagyni és inkább még sokat kell
tanulni a régi bölcsektől.
A szóban forgó könyv első része két művet, a Széfer Jecírát
(Alkotás vagy Formálás könyve) valamint a Zóhárt (Ragyogás vagy
Fény könyve) tárgyalja a bölcselet felől közelítve. Három kiváló
középkori zsidó filozófust: Szádjá Gáont, Júda Ha-Lévit és
Maimonidészt állítja fókuszba, hogy miképpen hatott rájuk a
kabbala? Itt megemlíthetnénk, hogy a hagyomány szerint Ádámnak
az Örökkévaló küldte a világ első könyvét vigasztalásul, amikor
el kellett hagyni az Édenkertet, Raziél angyal címűt. Azt
mondják, akinek házában van ez az írás, az védelmet élvez a
természeti csapásokkal szemben. A kommentátorok szerint Mózes
magához vett 70 vént az igazságos ítéletek hozatalára, ezért
ezek földöntúli szellemiségben részesültek. Simon bár Joháj, a
Tizek társaságával együtt írta meg az Ős-Zóhárt, amelyet a lyoni
Mojse tárt a világ elé a középkorban. Ezt követően Maimuni
Útmutatójának hatástörténetéről olvashatunk tudományos
értekezést. Természetesen egyáltalán nem hiba a szerző
önkorlátozása három mesterre és azok bölcseleti műveinek
kapcsolatára a fent említett két misztikus kötettel
kapcsolatban. Persze idéz másokat is bőven, mert a téma mérete
határ nélküli és szinte végtelen. A Jecírá könyve például a
Teremtés misztikus magyarázatáról szól. Maimonidész ellentétben
az arisztotelészi örök világ elméletével, az Örökkévaló a
semmiből teremtette a világot, ahogy írva van, Tohu és Vohu
káoszában teremtett rendet. Elválasztotta a világosságot a
sötétségtől, a vizet a szárazföldtől, a felső vizeket a föld
tengereitől, folyóitól, patakjaitól. Majd ellátta növényzettel,
állatvilággal és megteremtette az embert. A bölcsek szerint Rává,
a Jecírá útmutatása szerint készítette el az első „műembert”, a
gólemet agyagból, hiszen a Teremtő is a föld porából alkotta az
embert. A gólem nem mutatkozott tökéletesnek, nem beszélt.
Amikor ezt a bölcsek szemére vetették, összeroskadt. Más
vélemény szerint a gólem növekedni kezdett, ezért eltávolították
belőle a Szent nevet, s ekkor hullt darabokra. A középkorban Lőw
Becálél Prágában a gettó védelmében alkotott agyagembert,
amelyből szolgálatának elvégzése után eltávolították a Teremtő
nevét tartalmazó papírdarabkát, és akkor alkotó elemeire omlott.
Most is mutatják a házat, amelynek padlásán még látható (csak
volt) a megmaradt imakönyv maradványai, mert a mester az agyag
közé ezekből is kevert. Tegyük hozzá, ez a művelet lényegében
megelőlegezi a klónozást. Tehát az ember, aki evett a Tudás
fájáról, eljuthat Madách szavaival oda, hogy: „ha az ember
egyszer ellesi, vegykonyhájában szintén megteszi.” Mindez
keservesen veszélyes dolog, és beláthatatlan következményekkel
járhat.
A másik sokat idézett könyv a Zóhár, amely a Tórát magyarázza
misztikus módon. Heti szakaszról - heti szakaszra haladva akár
midrásnak is felfoghatjuk, a maga misztikus módján. Itt is a
teremtés a fő meghatározó téma. A kabbalisták szerint a világban
tapasztalható rossz dolgok miatt nagy robbanás történt, és ennek
következtében összetörtek az isteni edények és a cserepek
szerteszét szóródtak. Bál Sém Tov úgy fogalmazott, a nicoszok
(az isteni szikrák) összeszedése, megtalálása Izrael feladata a
világban. A chászidizmus átvett bizonyos elemeket a kabbalából
is. Szerintük a törvények miértjére a kabbala ad feleletet.
Ugyanakkor a Vilnai Gáon a misztikával behatóan foglalkozott
könyveiben, de a chászid mozgalmat kimondottan ellenezte. Még a
temető látogatását is korlátozta, nehogy az elhunyttól kérjenek
olyan támogatást, amelyet csak a Gondviselő nyújthat. Legfeljebb
az igaz ember érdemeire lehet hivatkozni. Óvott a személyi
kultusztól, amely a bálványozásig fajulhat.
Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy miután olyan kimagasló
személyiségekről tárgyal a kötet, mint Maimonidész, Júda
Ha-Lévi, Szádjá Gáon, akkor hogyan jut el a zsidó
képzőművészetig és írásművészetig, valamint a kántorművészetig a
szerző a további fejezetekben?
A bevezetőben felsoroltuk a szerző tanult mesterségeit és
érdeklődési körét, emlékeztetve, hogy mindegyik valamilyen
formában helyet kapott a kötetben. A zsidó képzőművészet nem
annyira zárt, mint ezt gondolnánk, Schőner Alfréd professzor
főrabbi a Mérleg című könyvében több példát említ, kiemelve a
Bét Alfa zsinagóga zódiákus padlózatát. Babits Antal szerint
Lilien szentírási ábrázolásai gondolkodásra késztetnek és hűen
kifejezik a próféciák üzeneteit. Ugyanakkor bátorságát is
bizonyítja, mert a művész korában az alakok szemközti ábrázolása
még élénk viták tárgyát képezte.
A „Gondolatok a kántorművészetről” c. tanulmányban sok fontos
kérdésfelvetés mellett olvashatjuk azt is, hogy a közösség
küldötte az előimádkozó nagy feladatot vállal, amikor mint egy
„postás”, megbízói óhaját, sóhaját és tiszteletét tolmácsolja az
Örökkévalónak. De miképpen tegye ezt? A Szentély pusztulása után
a zsinagógai éneket, dalt megtiltották nagyjaink, a gyász nagy
fájdalma miatt száműzték az örömet jelentő muzsikát. A
kabbalisták a 15-16. században Jichák Luria és köre, Móse
Kordevéró, Slomó Álkábec, Joszef Káró látták, hogy a legények a
sábeszt köszönteni a mezőn lévő imaházba dalolva, táncolva
érkeztek. Az előimádkozó a terem közepén lévő bimán fogadta
őket. Megszerkesztették a Sábesz királynőt köszöntő éneket és a
dalt, amelyet a zsidók el is fogadtak, a Löchó Dajdit. Tehát a
dal visszatért a zsinagógába és a zsidók házába. Jichák Luria
maga is írt sábeszi asztali dalokat. Kármán György tanár és
esztéta írta, hogy a Szináj-hegyén a kőtáblával együtt széles
ívű dallamokat kaptunk, amelyet nemzedékről nemzedékre
megőriztek és kiváló zeneszerzőknek és kántoroknak alapul
szolgált, hogy gyönyörű és kifejező dallamokat énekeljenek. A
háború előtt a fiatalok végigjárták nagy templomainkat, hogy
meghallgassák a szép produkciókat. A kántorképzés azóta
fejlődött már annyira, hogy koncerteken is élményt nyújtanak a
hallgatóknak. Kisebb helyeken, falvakban vagy a városok
stíbüljeiben (imaszobáiban) csak szerényebben, sokszor a
környezetben hallott dallamokon fejezték ki érzéseiket az
előimádkozók, amelyben a közösség is részt vett. Manapság
chászid körökben egyre inkább, de ortodox helyeken máshol is
divattá vált a közös ének. Az utóbbi időkben olyan vélemény
alakult ki, hogy jeles énekművész kántor a koncerteken mutassa
be tudását, az imamester, az előimádkozó olyan dallamokat
válasszon, amelyet a közösség is ismer és ezért könnyen átvehet.
Vitázni persze lehet erről, de az adott kile (közösség) maga
dönti el, hogy a legbensőségesebb kifejezésnek melyik stílus
felel meg a legjobban. Az igaz, hogy egységes zsidó zenei stílus
nincs. A vándorlások során a környezet dallamvilága elkísérte a
vándort. Például a szíriai közösség magával viszi bárhová a
keleti szél zsongását. A többi országbeli emberek is bárhová
mennek, magukkal cipelik „táskájukban” az elhagyott ország
jellegzetes dallamvilágát.
A Végtelen ösvények c. kötet számos zsidó művelődéstörténeti
kérdést érint tudományosan, kezdve a sort Alexandriai Philón és
a Talmud kapcsolatával, de említhetnénk a magyar vonatkozású
gólem irodalom bemutatását, vagy az iszlám és a Korán
problematikáját is. Az enciklopédikus ismereteket tartalmazó
kötet alapos tudományos lábjegyzeteivel eléri, hogy az alig vagy
egyáltalán magyarul még nem olvasható témákba beavatást
kaphatnak az érdeklődők.
Végül fontos tanulság lehet az alábbi talmudi példázat: a
Gyönyörűség Kertjébe négy bölcs ment be, négyféle
felkészültséggel, de csak egyedül Rabbi Akiva jött ki
sértetlenül, aki szeretetből tovább is tudta adni az ott
felismert dolgokat. Tehát az alapos felkészülés a misztikánál is
szükséges követelmény. Babits Antal is írja, hogy aki a
Szentírást és a régi bölcsek tanítását nem ismeri, az ne
közelítsen a kabbalához és a zsidó filozófiához. A szerző senkit
sem akar rábeszélni, hogy az előbbi dolgokkal foglalkozzon. De
aki vállalja, annak lámpást ad a kezében, mert a „végtelen
ösvényen” gödrök is vannak, amit tanácsos elkerülni.
Deutsch Gábor
2010.10.06
|