Babits Antal:
Végtelen ösvények
 

Távol áll tőlem, hogy a nemrég megjelent és jó értelemben feltűnést keltett Végtelen ösvények című Babits Antal kötetről recenziót vagy éppen kritikát írjak. Erre filozófiai ismereteim nem adnak lehetőséget. Valami nagyon elgondolkoztatott azonban, amikor a könyvet kezembe vettem és belelapoztam. S mikor már olvastam, annál inkább. A szerző klarinétművész, zeneszerző, operát is komponált, könyvkiadó tulajdonosa és szerkesztője, pedagógus, filozófus, vallásbölcseleti kutató.

Nevével az 1990-es években találkoztam először, amikor szerkesztésében megjelent Molnár Ernő összeállítása a Talmud könyvei hasonmás kiadása, melyhez lényegre törő előszót írt. Molnár Ernő válogatásának hozzáférhetősége mégis jelentős eseménynek számított. Személyesen Babits Antallal legtöbbször az OR-ZSE könyvtárban találkoztam. Alig van alkalom, hogy valamelyik asztalnál ne lássam olvasni. Bármilyen furcsa, valamennyi felsorolt mestersége érintődik a most született munkájában. A kabbaláról van szó többek között. Vagy egy évtizede történt, hogy vetítettek egy amerikai filmet, Idegen közöttünk címmel. Lényegében szokványos kriminek tekinthetnénk, de chászid környezetben játszódott és szereplői folyvást a kabbalából idéztek. Amerikai film lévén elsősorban erotikus mondatokat, hasonlatokat tartalmazott. Népszerűsítő és félrevezető hatás egyszerre érvényesült benne. Azóta egyre többen kérdezték, mi lehet az a titkos tan és van-e egyáltalán irodalma, hozzáférhetősége.

A kabbaláról természetesen hallottam, tudtam, hogy egyes mondatai a liturgiába is bekerültek, de nem volt érdeklődésem centrumában. Felejthetetlen vendége volt akkoriban a nyárnak Friedlender Béla Sao Paulo-i rabbi. Mint mondta, melegedni jár Budapestre, bár a nap ott erősebben süt, de a baráti melegség, őszinte szó itt terem Pesten számára a Duna partján. Megkérdeztem, mi a véleménye a fokozott érdeklődésről. Csóválta a fejét: a misztikummal nem kell foglalkozni – mondotta. Alighanem nemcsak a saját nevében szolt, hanem sok ember felfogása tükröződött kijelentésében, mert „az elrejtett dolgok az Örökkévalóé”. Tehát az a kérdés: valóban nem kell foglalkozni vele? Babits Antal szerint az óvatosság indokolt! Az ösvény nagyon vékony, nehéz járni rajta. Ezért nevezték titkos tannak és csak 40 éven felülieknek engedték meg bölcseink, hogy közeledjenek hozzá, azok is csak mester segítségével, zárt szobában és négyszemközt. Bár a 16. században Jichák Luria nyomán ez a felfogás annyiban változott, hogy a már leírt és megjelent tanításokat lehet tanulmányozni, a legnagyobb része azonban csak avatottak szóbeliségével terjedhet. Azóta a kabbala divattá vált. Az érdeklődők közé Madonna is belépett és még sokan mások is, bár Maimonidész (Rámbám) szerint a metafizikát felkészületlenül jobb békén hagyni és inkább még sokat kell tanulni a régi bölcsektől.

A szóban forgó könyv első része két művet, a Széfer Jecírát (Alkotás vagy Formálás könyve) valamint a Zóhárt (Ragyogás vagy Fény könyve) tárgyalja a bölcselet felől közelítve. Három kiváló középkori zsidó filozófust: Szádjá Gáont, Júda Ha-Lévit és Maimonidészt állítja fókuszba, hogy miképpen hatott rájuk a kabbala? Itt megemlíthetnénk, hogy a hagyomány szerint Ádámnak az Örökkévaló küldte a világ első könyvét vigasztalásul, amikor el kellett hagyni az Édenkertet, Raziél angyal címűt. Azt mondják, akinek házában van ez az írás, az védelmet élvez a természeti csapásokkal szemben. A kommentátorok szerint Mózes magához vett 70 vént az igazságos ítéletek hozatalára, ezért ezek földöntúli szellemiségben részesültek. Simon bár Joháj, a Tizek társaságával együtt írta meg az Ős-Zóhárt, amelyet a lyoni Mojse tárt a világ elé a középkorban. Ezt követően Maimuni Útmutatójának hatástörténetéről olvashatunk tudományos értekezést. Természetesen egyáltalán nem hiba a szerző önkorlátozása három mesterre és azok bölcseleti műveinek kapcsolatára a fent említett két misztikus kötettel kapcsolatban. Persze idéz másokat is bőven, mert a téma mérete határ nélküli és szinte végtelen. A Jecírá könyve például a Teremtés misztikus magyarázatáról szól. Maimonidész ellentétben az arisztotelészi örök világ elméletével, az Örökkévaló a semmiből teremtette a világot, ahogy írva van, Tohu és Vohu káoszában teremtett rendet. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől, a vizet a szárazföldtől, a felső vizeket a föld tengereitől, folyóitól, patakjaitól. Majd ellátta növényzettel, állatvilággal és megteremtette az embert. A bölcsek szerint Rává, a Jecírá útmutatása szerint készítette el az első „műembert”, a gólemet agyagból, hiszen a Teremtő is a föld porából alkotta az embert. A gólem nem mutatkozott tökéletesnek, nem beszélt. Amikor ezt a bölcsek szemére vetették, összeroskadt. Más vélemény szerint a gólem növekedni kezdett, ezért eltávolították belőle a Szent nevet, s ekkor hullt darabokra. A középkorban Lőw Becálél Prágában a gettó védelmében alkotott agyagembert, amelyből szolgálatának elvégzése után eltávolították a Teremtő nevét tartalmazó papírdarabkát, és akkor alkotó elemeire omlott. Most is mutatják a házat, amelynek padlásán még látható (csak volt) a megmaradt imakönyv maradványai, mert a mester az agyag közé ezekből is kevert. Tegyük hozzá, ez a művelet lényegében megelőlegezi a klónozást. Tehát az ember, aki evett a Tudás fájáról, eljuthat Madách szavaival oda, hogy: „ha az ember egyszer ellesi, vegykonyhájában szintén megteszi.” Mindez keservesen veszélyes dolog, és beláthatatlan következményekkel járhat.

A másik sokat idézett könyv a Zóhár, amely a Tórát magyarázza misztikus módon. Heti szakaszról - heti szakaszra haladva akár midrásnak is felfoghatjuk, a maga misztikus módján. Itt is a teremtés a fő meghatározó téma. A kabbalisták szerint a világban tapasztalható rossz dolgok miatt nagy robbanás történt, és ennek következtében összetörtek az isteni edények és a cserepek szerteszét szóródtak. Bál Sém Tov úgy fogalmazott, a nicoszok (az isteni szikrák) összeszedése, megtalálása Izrael feladata a világban. A chászidizmus átvett bizonyos elemeket a kabbalából is. Szerintük a törvények miértjére a kabbala ad feleletet. Ugyanakkor a Vilnai Gáon a misztikával behatóan foglalkozott könyveiben, de a chászid mozgalmat kimondottan ellenezte. Még a temető látogatását is korlátozta, nehogy az elhunyttól kérjenek olyan támogatást, amelyet csak a Gondviselő nyújthat. Legfeljebb az igaz ember érdemeire lehet hivatkozni. Óvott a személyi kultusztól, amely a bálványozásig fajulhat.

Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy miután olyan kimagasló személyiségekről tárgyal a kötet, mint Maimonidész, Júda Ha-Lévi, Szádjá Gáon, akkor hogyan jut el a zsidó képzőművészetig és írásművészetig, valamint a kántorművészetig a szerző a további fejezetekben?

A bevezetőben felsoroltuk a szerző tanult mesterségeit és érdeklődési körét, emlékeztetve, hogy mindegyik valamilyen formában helyet kapott a kötetben. A zsidó képzőművészet nem annyira zárt, mint ezt gondolnánk, Schőner Alfréd professzor főrabbi a Mérleg című könyvében több példát említ, kiemelve a Bét Alfa zsinagóga zódiákus padlózatát. Babits Antal szerint Lilien szentírási ábrázolásai gondolkodásra késztetnek és hűen kifejezik a próféciák üzeneteit. Ugyanakkor bátorságát is bizonyítja, mert a művész korában az alakok szemközti ábrázolása még élénk viták tárgyát képezte.

A „Gondolatok a kántorművészetről” c. tanulmányban sok fontos kérdésfelvetés mellett olvashatjuk azt is, hogy a közösség küldötte az előimádkozó nagy feladatot vállal, amikor mint egy „postás”, megbízói óhaját, sóhaját és tiszteletét tolmácsolja az Örökkévalónak. De miképpen tegye ezt? A Szentély pusztulása után a zsinagógai éneket, dalt megtiltották nagyjaink, a gyász nagy fájdalma miatt száműzték az örömet jelentő muzsikát. A kabbalisták a 15-16. században Jichák Luria és köre, Móse Kordevéró, Slomó Álkábec, Joszef Káró látták, hogy a legények a sábeszt köszönteni a mezőn lévő imaházba dalolva, táncolva érkeztek. Az előimádkozó a terem közepén lévő bimán fogadta őket. Megszerkesztették a Sábesz királynőt köszöntő éneket és a dalt, amelyet a zsidók el is fogadtak, a Löchó Dajdit. Tehát a dal visszatért a zsinagógába és a zsidók házába. Jichák Luria maga is írt sábeszi asztali dalokat. Kármán György tanár és esztéta írta, hogy a Szináj-hegyén a kőtáblával együtt széles ívű dallamokat kaptunk, amelyet nemzedékről nemzedékre megőriztek és kiváló zeneszerzőknek és kántoroknak alapul szolgált, hogy gyönyörű és kifejező dallamokat énekeljenek. A háború előtt a fiatalok végigjárták nagy templomainkat, hogy meghallgassák a szép produkciókat. A kántorképzés azóta fejlődött már annyira, hogy koncerteken is élményt nyújtanak a hallgatóknak. Kisebb helyeken, falvakban vagy a városok stíbüljeiben (imaszobáiban) csak szerényebben, sokszor a környezetben hallott dallamokon fejezték ki érzéseiket az előimádkozók, amelyben a közösség is részt vett. Manapság chászid körökben egyre inkább, de ortodox helyeken máshol is divattá vált a közös ének. Az utóbbi időkben olyan vélemény alakult ki, hogy jeles énekművész kántor a koncerteken mutassa be tudását, az imamester, az előimádkozó olyan dallamokat válasszon, amelyet a közösség is ismer és ezért könnyen átvehet. Vitázni persze lehet erről, de az adott kile (közösség) maga dönti el, hogy a legbensőségesebb kifejezésnek melyik stílus felel meg a legjobban. Az igaz, hogy egységes zsidó zenei stílus nincs. A vándorlások során a környezet dallamvilága elkísérte a vándort. Például a szíriai közösség magával viszi bárhová a keleti szél zsongását. A többi országbeli emberek is bárhová mennek, magukkal cipelik „táskájukban” az elhagyott ország jellegzetes dallamvilágát.

A Végtelen ösvények c. kötet számos zsidó művelődéstörténeti kérdést érint tudományosan, kezdve a sort Alexandriai Philón és a Talmud kapcsolatával, de említhetnénk a magyar vonatkozású gólem irodalom bemutatását, vagy az iszlám és a Korán problematikáját is. Az enciklopédikus ismereteket tartalmazó kötet alapos tudományos lábjegyzeteivel eléri, hogy az alig vagy egyáltalán magyarul még nem olvasható témákba beavatást kaphatnak az érdeklődők.

Végül fontos tanulság lehet az alábbi talmudi példázat: a Gyönyörűség Kertjébe négy bölcs ment be, négyféle felkészültséggel, de csak egyedül Rabbi Akiva jött ki sértetlenül, aki szeretetből tovább is tudta adni az ott felismert dolgokat. Tehát az alapos felkészülés a misztikánál is szükséges követelmény. Babits Antal is írja, hogy aki a Szentírást és a régi bölcsek tanítását nem ismeri, az ne közelítsen a kabbalához és a zsidó filozófiához. A szerző senkit sem akar rábeszélni, hogy az előbbi dolgokkal foglalkozzon. De aki vállalja, annak lámpást ad a kezében, mert a „végtelen ösvényen” gödrök is vannak, amit tanácsos elkerülni.

Deutsch Gábor
2010.10.06