Múltunk megvallása…
A kőbányai írók, költők antológiája
 

Értékes forrásai a történelemnek az egyre szaporodó helytörténeti kiadványok. Ezekben hol említik a település zsidó lakosainak életét, érdemeit, hol nem. A Kőbányán megjelent Múltunk megvallása - A kőbányai írók, költők antológiája című kiemelkedik ilyen tekintetben, mert egyik fejezete (Hontalanul a hazában - Magunk vérét ontani) szinte teljesen zsidó témájú.

Karacs Zsigmond Holokauszt-tanulmánya nyitja a fejezetet. A kőbányai hitközség alakulásától megszűnéséig kíséri a közösség történetét. Nem ismeretlen neki a téma, már több sikeres tanulmányában felelevenítette kisebb zsidó csoportok históriáját, a néhai Schweitzer József professzor, országos főrabbi, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója is nagyra értékelte munkásságát. Írása címe: A Holokausztra emlékezve Kőbányán, de ezt tartalmilag meghaladja, hiszen a kőbányai izraeliták 1851-es első említésétől tekinti át történetüket. Még 20 év múlva is csak 75-en voltak, de utána gyorsan emelkedett a lélekszám, amely a XX. század elején már meghaladta a kétezret. Tudós rabbik álltak a helyi hitközség élén, bár volt teljes három évtized (1891-1911 között) amikor helyettes rabbi irányította a vallási életet. Sajnos a Soá után ez gyakori, de akkor még voltak elegen rabbik, ehhez magyarázat kellene. Később a hiányt pótolták, itt lett rabbi a számunkra jól ismert Kálmán Ödön, aki jelentős vallásos irodalmi munkássága mellett több intézménynek vetette meg alapját, iskolát és Talmud Tórát vezetett. Volt népkonyha, öregotthon és ifjúsági zenekar, a Hitközségi Értesítőt is a főrabbi szerkesztette.

Néhány évvel az első világháború kitörése előtt elkészült a gyönyörű zsinagóga, ma is áll de már Mindenki temploma, nem zsinagóga. 1944 tragikus esztendejében beteljesült a kőbányai zsidók végzete. Csillagos házakba zsúfolták az immár 5000 fős közösséget, minden módon megalázták őket. Sokan megkeresztelkedtek, de ez sem segített rajtuk. A temetői emléktáblára 440 mártír neve került, de ennél jóval többen pusztultak el, csak nem volt hozzátartozó, aki nevűket felvésethette volna. "Nem maradt szem, hogy a holtakat megsirassa" - ahogy a szent szöveg mondja! Tovább csökkentette számukat a kivándorlás, a 60-as években már csak 133 tagja volt a hitközségnek. 1966 októberében a zsinagóga "beszűntette működését". Le akarták bontani, a helytörténészek mentették meg.

A szomorú históriát Karacs Zsigmond kiegészíti az utolsó másfél évszázad zsidó történetével, utalva saját régebbi kutatásaira és vázolva a Holokauszt felé vezető út állomásait.

Más írások is felidézik a fejezetben a kőbányai zsidóság emlékét.

Csetényi Kati az őt szakmájára atyai jóindulattal tanító mestere, "a drága Samu bácsi" nemes alakját idézi fel.

Frideczky Katalin egy zsidó iskolatársa társai általi megalázására emlékezik.

Két vers szól, címében is a zsidóüldözésről. Mikuska Janka verse egy gyermek sorsát tárja elénk, tragédiáján oka: "Sárga színű csillaga volt…"

Sárosi Ildikó a Holokauszt "vastalpa" gonoszságára figyelmeztet…

Jó hogy bekerültek írásaik a kőbányai antológiába!

Róbert Péter
2015.11.10