Kéthly Anna Kulturális Egyesület:
Kéthly Annát a kormányba
 

Lassan elmúlik az 1956-os forradalom 60. évfordulója, megszűnik az ünnepi forgatag, "lecseng" az emlékezés. Talán ezért jut hely eddig kevésbé méltatott részletek, motívumok bemutatására. Ide sorolhatjuk a Kéthly Anna Kulturális Egyesület most megjelent Kéthly Annát a kormányba című tanulmánykötetét, amelynek alcíme - A magyar szociáldemokraták és az 1956-os forradalom - is jelzi, hogy ennek a nagy és sokrétű történelmi eseménynek melyik kevésbé ismert részletét világítják meg a szerzők. Vannak köztük kortársak és fiatalok, többnyire szociáldemokrata beállítottságúak, egyikük, Horváth János volt kisgazda politikus, az emigrációban is Kéthly harcostársa, több írásban idézi fel régi szociáldemokraták alakját.

Első részében a könyv a Szociáldemokrata Párt 1956-os ujjászervezését és sajnos oly rövid szereplését mutatja be, érzékeltetve a börtönt megjárt régi szocdemek bizalmatlanságát a kommunistákkal együttműködő volt elvtársaikkal szemben. (Akik gyakran azért később szintén az ÁVH fogságába kerültek! Viszont nem tűnik igazoltnak hogy ez a rosszemlékű testület kapta a nemzeti jövedelem 20%-át).

Kicsit rosszul hangzik, hogy a Szombathelyen újjáalakuló SZDP szónoka hangsúlyozta, hogy "csak magyar emberek vezetése alatt akarnak dolgozni".

Az egyik szervezőről megtudjuk, hogy később Izraelben élt. Loppert Csaba írása rengeteg névvel bővíti tudásunkat erről a szomorú korról, Pelle János egy szocdem építész sorsán keresztül mutatja be a kor történelmét, akiben szakmai tudás és közéleti véna találkozott. B. Kádár Zsuzsanna Kéthlynek az ÁVH-n tett írásos vallomását elemzi, utalva arra hogy még az emigrációban sem hagyták abba titkos figyelését.

A második részben kiszélesedik az emlékezés, főleg az 1945-48-as évek történetét, gyakran elmulasztott lehetőségeit vizsgálják a néha egymással is vitatkozó tanulmányok. A koaliciós kormányzat valóban demokráciát vagy csak még burkolt diktatúrát hozott-e a sokat szenvedett országnak?

Kulcsár Péter ennek kapcsán felhívja a figyelmet a demokratikus hagyományok folytonosságára, tiltakozva napjaink olyan irányzatai ellen, amelyek már 1945-től teljesen negatívnak ítélik meg a helyzetet. Felmerül a kérdés, hogy volt-e alternatíva, követhettük volna talán Finnország példáját?

Gartner Péter történelmi példája Bethlen Gáborra hivatkozik, de sajnos a szovjet erősebb volt a töröknél. Olvashatunk a Peyer-kérdésről, akinek Simon István a jelentőségét szimbolikusnak tartja, de megjegyzi, hogy az emigrációban már ő is félt a jobboldaltól.

Harmadik rész a mozgalom csoportjainak, sőt egyes tagjainak útkeresését vizsgálja. Utóbbi valóságos kalandregény is lehet., Loppert Csaba tűzharcokról, Szibériába hurcolásokról számol be, Pelle Jánostól megtudjuk, hogy szociáldemokraták még a Gyűjtőfogházban is szervezkedtek.

Az utolsó fejezet Varsányi Erika tollából már kénytelen az állambiztonsági szervek szolgálatába sodródott volt szociáldemokratákkal foglalkozni. Életük fordulatai egyszerűen lenyűgözőek, több szervezetben is megfordultak, hol jólétben, hol nyomorban éltek. Egy dolog közös legtöbbjükben: a zsidó származás, amely a könyvben szereplő mozgalmi aktivistáknál gyakran megtalálható, de általában gyenge a kötődés, nem foglalkoznak vele, csak életrajzi adalék.

Esetenként a Holocaust után, feltehetőleg hatására előfordulhat némi kapcsolat a cionista szervezetek baloldalával.

Életrajz és névmutató egészíti ki a kötetet, amelynek olvasmányossága nem megy tudományos színvonala rovására.

Róbert Péter
2017.11.10



Vissza