Kéthly Anna Kulturális Egyesület:
Kéthly Annát a kormányba
|
Lassan
elmúlik az 1956-os forradalom 60. évfordulója, megszűnik az
ünnepi forgatag, "lecseng" az emlékezés. Talán ezért jut hely
eddig kevésbé méltatott részletek, motívumok bemutatására. Ide
sorolhatjuk a Kéthly Anna Kulturális Egyesület most megjelent
Kéthly Annát a kormányba című tanulmánykötetét, amelynek alcíme
- A magyar szociáldemokraták és az 1956-os forradalom - is
jelzi, hogy ennek a nagy és sokrétű történelmi eseménynek melyik
kevésbé ismert részletét világítják meg a szerzők. Vannak köztük
kortársak és fiatalok, többnyire szociáldemokrata
beállítottságúak, egyikük, Horváth János volt kisgazda
politikus, az emigrációban is Kéthly harcostársa, több írásban
idézi fel régi szociáldemokraták alakját.
Első részében a könyv a Szociáldemokrata Párt 1956-os
ujjászervezését és sajnos oly rövid szereplését mutatja be,
érzékeltetve a börtönt megjárt régi szocdemek bizalmatlanságát a
kommunistákkal együttműködő volt elvtársaikkal szemben. (Akik
gyakran azért később szintén az ÁVH fogságába kerültek! Viszont
nem tűnik igazoltnak hogy ez a rosszemlékű testület kapta a
nemzeti jövedelem 20%-át).
Kicsit rosszul hangzik, hogy a Szombathelyen újjáalakuló SZDP
szónoka hangsúlyozta, hogy "csak magyar emberek vezetése alatt
akarnak dolgozni".
Az egyik szervezőről megtudjuk, hogy később Izraelben élt.
Loppert Csaba írása rengeteg névvel bővíti tudásunkat erről a
szomorú korról, Pelle János egy szocdem építész sorsán keresztül
mutatja be a kor történelmét, akiben szakmai tudás és közéleti
véna találkozott. B. Kádár Zsuzsanna Kéthlynek az ÁVH-n tett
írásos vallomását elemzi, utalva arra hogy még az emigrációban
sem hagyták abba titkos figyelését.
A második részben kiszélesedik az emlékezés, főleg az 1945-48-as
évek történetét, gyakran elmulasztott lehetőségeit vizsgálják a
néha egymással is vitatkozó tanulmányok. A koaliciós kormányzat
valóban demokráciát vagy csak még burkolt diktatúrát hozott-e a
sokat szenvedett országnak?
Kulcsár Péter ennek kapcsán felhívja a figyelmet a demokratikus
hagyományok folytonosságára, tiltakozva napjaink olyan
irányzatai ellen, amelyek már 1945-től teljesen negatívnak
ítélik meg a helyzetet. Felmerül a kérdés, hogy volt-e
alternatíva, követhettük volna talán Finnország példáját?
Gartner Péter történelmi példája Bethlen Gáborra hivatkozik, de
sajnos a szovjet erősebb volt a töröknél. Olvashatunk a
Peyer-kérdésről, akinek Simon István a jelentőségét
szimbolikusnak tartja, de megjegyzi, hogy az emigrációban már ő
is félt a jobboldaltól.
Harmadik rész a mozgalom csoportjainak, sőt egyes tagjainak
útkeresését vizsgálja. Utóbbi valóságos kalandregény is lehet.,
Loppert Csaba tűzharcokról, Szibériába hurcolásokról számol be,
Pelle Jánostól megtudjuk, hogy szociáldemokraták még a
Gyűjtőfogházban is szervezkedtek.
Az utolsó fejezet Varsányi Erika tollából már kénytelen az
állambiztonsági szervek szolgálatába sodródott volt
szociáldemokratákkal foglalkozni. Életük fordulatai egyszerűen
lenyűgözőek, több szervezetben is megfordultak, hol jólétben, hol
nyomorban éltek. Egy dolog közös legtöbbjükben: a zsidó származás,
amely a könyvben szereplő mozgalmi aktivistáknál gyakran
megtalálható, de általában gyenge a kötődés, nem foglalkoznak
vele, csak életrajzi adalék.
Esetenként a Holocaust után, feltehetőleg hatására előfordulhat
némi kapcsolat a cionista szervezetek baloldalával.
Életrajz és névmutató egészíti ki a kötetet, amelynek
olvasmányossága nem megy tudományos színvonala rovására.
Róbert Péter
2017.11.10
|