Vázsonyi Vilmosné:
Egyszer volt...Emlékirat 1947-ből
 

A soha nem létezett, de annyira vágyott magyar polgári demokrácia legnagyobb harcosa volt Vázsonyi Vilmos, akinek idén volt - teljesen elhallgatott - 150 éves születési évfordulója.

A rendszerváltás után keveset írtak róla, jelentősebb könyvek voltak; Tőkéczki László monográfiája 2005-ben és az emigrációban élő unokájáról írt kötet (Hadas Miklós - Zeke Gyula: Egy fölösleges ember élete) 2012-ben. Az utóbbi ihletőjét, ifj. Vázsonyi Vilmost magam is jól ismertem gyakori pesti látogatásaiból.

Legújabb, Vázsonyival foglalkozó munka özvegyének 1947-ben írott és a Fővárosi Levéltár által 2015-ben kiadott könyve, Egyszer volt … Emlékirat 1947-ből címmel. Meg kell jegyeznünk, hogy ő már 1931-ben megörökítette emlékeit férjéről (Az én uram), amely ma könyvtári ritkaság.

Bevezetésül ír Vázsonyi Vilmos indulásáról, küzdelmes ifjúságáról, hogyan lett a szegény csabrendeki zsidó tanító legkisebb fiából budapesti városatya, majd országos politikai mozgalom vezére. Részletesen elemzi a korabeli közéleti küzdelmeket, ilyen szempontból nagyon értékes történelmi segédanyag műve.

Nosztalgiával emlékezik az "igazi szép békevilágra", a liberális korszakra, de nem hallgatja el a korrupciót és a választási csalásokat. Közalkalmazottnak ugyan nem vettek fel zsidót – panaszolja - de ez azért nem volt teljesen így, hiszen pl. férje bátyja, Jenő a MÁV vezérigazgatója lett. Noha mindketten vidékiek – az ő családja nyírségi földbirtokos, akinek maga Ferenc József engedi meg, hogy kalappal a fején beszéljen vele.

Sokat és szeretettel foglalkozik a fejlődő Budapesttel, különösen a Terézvárossal, amelyet Vázsonyi Vilmos pátriájának választott. Itt van az otthona, még a nyaralója is, kedvenc kávéházai és végig az itteni polgárságot képviseli – valláskülönbség nélkül, szereti őket és rajonganak érte.

Érdekes, hogy mivel Angyalföld ekkor a VI. kerülethez tartozott, nagy figyelemmel kíséri az akkor épülő Tripolisz kislakásainak építését, hetente kikocsizik ebbe a munkásnegyedbe, "az uram gyönyörködött benne". Részt vett az itteni Népház és az Aréna (ma Dózsa György) úti népszálló létrehozásában.

De kitör az első világháború, amelyet férje kezdettől ellenez, bár 1917-ben ő lesz az első izraelita vallású miniszter (zsidó származású volt már néhány, de kikeresztelkedtek érte)! Az őszirózsás forradalom kitörésekor emigrációba mennek, amelynek nagyon vegyes összetétele a szociáldemokrata vezetőtől az arisztokratáig terjed, de Vázsonyit itt is tisztelik jellemességéért.
Hazatérve, amikor folytatja politikai tevékenységét sokan támadják, főleg jobbról, egy ilyen incidens elősegíti 1926-os korai halálát is.
Ezekből az évekből ered a házaspár Horthyval szembeni gyűlölete, aki pedig szerette volna megnyerni a polgárság legjelentősebb vezetőjét.

Hézagosabban számol be a következő évekről, viszont a német bevonulás utáni tragédiát részletesen elemzi. Bujkál unokájával, szintén politikus fia nem jön vissza a haláltáborból, hiába várja évekig. Emlékeit barátnőjének diktálja, rengeteg nevet, eseményt említ.

Memóriája néha bizony már megcsalja, ezen viszont segítenek Zeke Gyula lábjegyzetei, amelyek filológiai pontossággal tájékoztatnak a kor viszonyairól. Különben is Vázsonyi Vilmosné stílusa annyira élvezetes és az általa leírt alakok, történetek - néha pletykák - olyan érdekfeszítőek, hogy még akkor is jellemzőek a korra, ha talán nem teljesen hitelesek is, de feltétlenül érdemes elolvasni őket.

Ki hallott ma már arról, hogy Schratt Katalin talán nem a barátnője volt a császárnak, hanem a lánya, vagy, hogy 1916-ban a semleges Svájcból 40.000 pár cipőt küldtek a háborús nyomortól lerongyolódott magyar civileknek?

Nem kíméli a mindenható politikusokat sem. Tiszáról feljegyzi, hogy enyhén szólva "spórolós" volt olyannyira, hogy a felesége a hosszú ruhája alatt felemás harisnyát viselt. De ennél talán nagyobb értéke művének, hogy rengeteg íróval, költővel hozza össze a sors, illetve a társasági élet. Molnár Ferenc, Szomori Dezső tettei, szavai maradandóvá teszik lejegyzésüket.

Keveset ír magánéletéről, de kitűnik könyvéből, milyen jó családanya, milyen harmonikus hosszú házassága férjével, aki pedig "nagy hódolója volt a szebbik nemnek".

Névmutató zárja a kötetet, szerepel benne ennek a sorsdöntő háromnegyed évszázadnak szinte minden jelentősebb politikai vagy kulturális szereplője.

Érdemes kézbe venni Vázsonyi Vilmosné emlékeit!

Róbert Péter
2018.06.22



Vissza