Vázsonyi Vilmosné:
Egyszer volt...Emlékirat 1947-ből
|
A
soha nem létezett, de annyira vágyott magyar polgári demokrácia
legnagyobb harcosa volt Vázsonyi Vilmos, akinek idén volt -
teljesen elhallgatott - 150 éves születési évfordulója.
A rendszerváltás után keveset írtak róla, jelentősebb könyvek
voltak; Tőkéczki László monográfiája 2005-ben és az emigrációban
élő unokájáról írt kötet (Hadas Miklós - Zeke Gyula: Egy
fölösleges ember élete) 2012-ben. Az utóbbi ihletőjét, ifj.
Vázsonyi Vilmost magam is jól ismertem gyakori pesti
látogatásaiból.
Legújabb, Vázsonyival foglalkozó munka özvegyének 1947-ben írott
és a Fővárosi Levéltár által 2015-ben kiadott könyve, Egyszer
volt … Emlékirat 1947-ből címmel. Meg kell jegyeznünk, hogy ő
már 1931-ben megörökítette emlékeit férjéről (Az én uram), amely
ma könyvtári ritkaság.
Bevezetésül ír Vázsonyi Vilmos indulásáról, küzdelmes
ifjúságáról, hogyan lett a szegény csabrendeki zsidó tanító
legkisebb fiából budapesti városatya, majd országos politikai
mozgalom vezére. Részletesen elemzi a korabeli közéleti
küzdelmeket, ilyen szempontból nagyon értékes történelmi
segédanyag műve.
Nosztalgiával emlékezik az "igazi szép békevilágra", a liberális
korszakra, de nem hallgatja el a korrupciót és a választási
csalásokat. Közalkalmazottnak ugyan nem vettek fel zsidót –
panaszolja - de ez azért nem volt teljesen így, hiszen pl. férje
bátyja, Jenő a MÁV vezérigazgatója lett. Noha mindketten
vidékiek – az ő családja nyírségi földbirtokos, akinek maga
Ferenc József engedi meg, hogy kalappal a fején beszéljen vele.
Sokat és szeretettel foglalkozik a fejlődő Budapesttel,
különösen a Terézvárossal, amelyet Vázsonyi Vilmos pátriájának
választott. Itt van az otthona, még a nyaralója is, kedvenc
kávéházai és végig az itteni polgárságot képviseli –
valláskülönbség nélkül, szereti őket és rajonganak érte.
Érdekes, hogy mivel Angyalföld ekkor a VI. kerülethez tartozott,
nagy figyelemmel kíséri az akkor épülő Tripolisz kislakásainak
építését, hetente kikocsizik ebbe a munkásnegyedbe, "az uram
gyönyörködött benne". Részt vett az itteni Népház és az Aréna
(ma Dózsa György) úti népszálló létrehozásában.
De kitör az első világháború, amelyet férje kezdettől ellenez,
bár 1917-ben ő lesz az első izraelita vallású miniszter (zsidó
származású volt már néhány, de kikeresztelkedtek érte)! Az
őszirózsás forradalom kitörésekor emigrációba mennek, amelynek
nagyon vegyes összetétele a szociáldemokrata vezetőtől az
arisztokratáig terjed, de Vázsonyit itt is tisztelik
jellemességéért.
Hazatérve, amikor folytatja politikai tevékenységét sokan
támadják, főleg jobbról, egy ilyen incidens elősegíti 1926-os
korai halálát is.
Ezekből az évekből ered a házaspár Horthyval szembeni gyűlölete,
aki pedig szerette volna megnyerni a polgárság legjelentősebb
vezetőjét.
Hézagosabban számol be a következő évekről, viszont a német
bevonulás utáni tragédiát részletesen elemzi. Bujkál unokájával,
szintén politikus fia nem jön vissza a haláltáborból, hiába
várja évekig. Emlékeit barátnőjének diktálja, rengeteg nevet,
eseményt említ.
Memóriája néha bizony már megcsalja, ezen viszont segítenek Zeke
Gyula lábjegyzetei, amelyek filológiai pontossággal
tájékoztatnak a kor viszonyairól. Különben is Vázsonyi Vilmosné
stílusa annyira élvezetes és az általa leírt alakok, történetek
- néha pletykák - olyan érdekfeszítőek, hogy még akkor is
jellemzőek a korra, ha talán nem teljesen hitelesek is, de
feltétlenül érdemes elolvasni őket.
Ki hallott ma már arról, hogy Schratt Katalin talán nem a
barátnője volt a császárnak, hanem a lánya, vagy, hogy 1916-ban
a semleges Svájcból 40.000 pár cipőt küldtek a háborús nyomortól
lerongyolódott magyar civileknek?
Nem kíméli a mindenható politikusokat sem. Tiszáról feljegyzi,
hogy enyhén szólva "spórolós" volt olyannyira, hogy a felesége a
hosszú ruhája alatt felemás harisnyát viselt. De ennél talán
nagyobb értéke művének, hogy rengeteg íróval, költővel hozza
össze a sors, illetve a társasági élet. Molnár Ferenc, Szomori
Dezső tettei, szavai maradandóvá teszik lejegyzésüket.
Keveset ír magánéletéről, de kitűnik könyvéből, milyen jó
családanya, milyen harmonikus hosszú házassága férjével, aki
pedig "nagy hódolója volt a szebbik nemnek".
Névmutató zárja a kötetet, szerepel benne ennek a sorsdöntő
háromnegyed évszázadnak szinte minden jelentősebb politikai vagy
kulturális szereplője.
Érdemes kézbe venni Vázsonyi Vilmosné emlékeit!
Róbert Péter
2018.06.22
|