Az Ulpius-ház könyvkiadó megjelentette Chaim Potok utolsó művét, az Óvilági emberek című kötetet. Három történetet olvashatunk benne, három élet villan fel a könyv oldalain, három európai gyökerű zsidó, akik Ilana Davitának, egy amerikai zsidó nőnek - Potok korábbi regénye, a Davita hárfája címadó hősnőjének - mesélnek életűk fontosabb epizódjairól.

Frissen emigrált, szinte gyermek Holokaust túlélő a hőse az első elbeszélésnek, buzgó tanítványa lesz Davitának, ráadásul szépen rajzol. Csak a rajzok témáiban kísértenek a szörnyű emlékek... Davita megpróbálja feledtetni vele a szörnyű eseményeket, sétálni, állatkertbe viszi, Noah látszólag felejt is valamicskét, normálisan viselkedik, de kísért a múlt, Králov, a lengyel kisváros elpusztított zsidó közösségének gyötrő emléke. Sajátos módon családjáról alig beszél, inkább reb Binjominról, aki gyönyörű fa zsinagógát épít és díszít fel, a frigyszekrényt saját kezűleg készíti el, mindenkit elkápráztatva tudásával.

A házaknak is megvan a maguk sorsa, néha tragikus, mint a fazsinagógáé. A kralovi közösség lelkesen dolgozik kijavításán, minden árnyalat és csoport részt vesz benne.
Közvetlenül a háború előtt készül el, s a zsidóknak végig kell nézni felgyújtását. Alkotója ezt nem bírja megtenni, a lángokba veti magát. Ezzel a képpel búcsúzik városától az Auschwitzba menő kisfiú..

A következő elbeszélése színtere Oroszország, hőse a Leonyid Sertovvá változott Kalman Sarfstein. Életútja, karrierje nem ritka a Szovjetunióban élő zsidók közt. Vallásos zsidó létére katona az első világháborúban, megsebesül, karját egy zsidó orvos menti meg (akivel évtizedek múlva a sztálini orvos perben találkozik), csatlakozik a forradalomhoz, majd intelligenciája révén a különleges osztagba kerül. Meg vannak elégedve "munkájával", ami gyakorlatilag nyomozást és vallatást jelent, a háborúban már ezredesként vesz részt. Elveszti zsidó kapcsolatait, olyannyira, hogy megbízzák a "kozmopolita, cionista" zsidó letartóztatottak kihallgatásával.

S ekkor történik valami amire nem számított, talán őt is meglepi. Nem tud úgy viselkedni a letartóztatott zsidókkal szemben - köztük saját egykori gyógyítójával, akiről a kisregény címét kapta - ahogy felettesei elvárják és ahogy máskor tette. Pedig a kiemelkedő zsidó személyiségek közül sokan kérelmet írnak Sztálinhoz: " mentse meg a Szovjetunió csökönyös és megátalkodott zsidóságát a szovjet emberek megérdemelt haragjától, mégpedig úgy, hogy valamennyiüket elszállítatja az ország egy távoli régiójába..." Látja a külvárosi pályaudvarokon gonosz gondossággal előkészített tehervonatokat, értesül az épülő új ázsiai lágerekről. Az ő régen oroszosított neve ugyan nem szerepel a lakóbizottságnak a házbeli zsidókról írott titkos listáján, de mégis...

Mint tudjuk Sztálin halála - a kiváló orvosokat, akik esetleg megmenthették volna mind letartóztatta - megindul a harc az utódlásért, egy ideig a véreskezű Berija is szóba jön, mint lehetséges "Főnök". Ennek kapcsán Sertov Kelet-Németországban kap megbízást, amelyet disszidálásra használ fel. Amerikába megy, de az amerikai orvos szavai életére is vonatkoznak: "Kezelhető, de nem gyógyítható."

Ez a triptichon középső darabja, sok korabeli figurával, valóságos kulcsregény. Hátterében elvonul a sztálinizmus egész története - egy zsidó szemével, aki későn ugyan, de ráeszmél a keserű valóságra.

A három történet felöleli az emberi élet három szakaszát. Ifjú, felnőtt és öregkor egy-egy képviselője, három elbeszélés főhősei, de egyetlen dráma szereplői.

Az utolsó szereplő, "a tanár" már az USA szülötte, vallásos szülőktől, akik még az egykori Monarchia területéről vándoroltak a szabadság földjére. Szomszédi, majd baráti kapcsolatba hozza össze a véletlen Davitával - ahogy az előző kettőt is. Gondolataiban egyre nagyobb részt foglal el a nő, aki mellesleg író is, novelláskötete a 68 éves professzor repűlőútjának nem különösebben megmozgató olvasmányát adják. Elgondolkoztatja viszont ez elbeszélések mottójául választott idézet:

"Nem maradt életben senki, aki 4-5 év leforgása alatt nem ért meg több szerencsétlenséget, mint amennyit egy teljes évszázad legjelesebb regényírói ábrázolni tudtak volna, ezért az érdeklődés felkeltése érdekében egyenesen a poklot kellett megidéznem."

Ezek a szavak bennünket óhatatlanul a Holocausra, illetve túlélőire emlékeztetnek!

Benjamin Walter egyre többet gondol vissza gyermekkorára, szülei mellett megjelenik apja barátja és első világháborús katonatársa, Zapiski, aki Tórára oktatja a fiút. Az amerikai gyerek hirtelen szembesül a történelmi ténnyel, hogy apja és tanára Ferenc József hadseregében az Egyesült Államok ellen is harcoltak. Tájékozatlanságában ez sokkolja, még új hazájából való kiutasítás fogvacogtató lehetősége is felrémlik előtte. Ez a régi história öregkorában is visszatér a talált sárgult újságok hírei olvastán. Közben fel-fel villannak saját életének érdekes eseményei, kevert sorrendben: frontszolgálata, egy láger felszabadítása, házassága angol arisztokrata feleségével, utazásai, olvasmányai.

Szinte összefűzi a laza részleteket Davita személye és a vele folytatott beszélgetések, amelyek lassan jelképes jelentőségűvé válnak. Utalás történik például a kosra, amely a bokorban lehet. Kézenfekvő a párhuzam Izsák feláldozásával - és a zsidó néppel, amelyet feláldoztak....

Mindhárom elbeszélés rámutat arra: a zsidósághoz fűződő kapcsolatok elszakíthatatlanok, az emlékektől nem lehet megszabadulni.

Ezt bizonyítja szereplői mesterien ábrázolt sorsa is!

Róbert Péter