Chaim Potok: Óvilági emberek |
Az
Ulpius-ház könyvkiadó megjelentette Chaim Potok utolsó művét, az Óvilági emberek
című kötetet. Három történetet olvashatunk benne, három élet villan fel a könyv
oldalain, három európai gyökerű zsidó, akik Ilana Davitának, egy amerikai zsidó
nőnek - Potok korábbi regénye, a Davita hárfája címadó hősnőjének - mesélnek
életűk fontosabb epizódjairól.
Frissen emigrált, szinte gyermek Holokaust túlélő a hőse az első elbeszélésnek,
buzgó tanítványa lesz Davitának, ráadásul szépen rajzol. Csak a rajzok témáiban
kísértenek a szörnyű emlékek... Davita megpróbálja feledtetni vele a szörnyű
eseményeket, sétálni, állatkertbe viszi, Noah látszólag felejt is valamicskét,
normálisan viselkedik, de kísért a múlt, Králov, a lengyel kisváros elpusztított
zsidó közösségének gyötrő emléke. Sajátos módon családjáról alig beszél,
inkább reb Binjominról, aki gyönyörű fa zsinagógát épít és díszít fel, a
frigyszekrényt saját kezűleg készíti el, mindenkit elkápráztatva tudásával.
A házaknak is megvan a maguk sorsa, néha tragikus, mint a fazsinagógáé. A kralovi
közösség lelkesen dolgozik kijavításán, minden árnyalat és csoport részt vesz
benne.
Közvetlenül a háború előtt készül el, s a zsidóknak végig kell nézni
felgyújtását. Alkotója ezt nem bírja megtenni, a lángokba veti magát. Ezzel a
képpel búcsúzik városától az Auschwitzba menő kisfiú..
A következő elbeszélése színtere Oroszország, hőse a Leonyid Sertovvá változott
Kalman Sarfstein. Életútja, karrierje nem ritka a Szovjetunióban élő zsidók közt.
Vallásos zsidó létére katona az első világháborúban, megsebesül, karját egy
zsidó orvos menti meg (akivel évtizedek múlva a sztálini orvos perben találkozik),
csatlakozik a forradalomhoz, majd intelligenciája révén a különleges osztagba kerül.
Meg vannak elégedve "munkájával", ami gyakorlatilag nyomozást és vallatást
jelent, a háborúban már ezredesként vesz részt. Elveszti zsidó kapcsolatait,
olyannyira, hogy megbízzák a "kozmopolita, cionista" zsidó letartóztatottak
kihallgatásával.
S ekkor történik valami amire nem számított, talán őt is meglepi. Nem tud úgy
viselkedni a letartóztatott zsidókkal szemben - köztük saját egykori
gyógyítójával, akiről a kisregény címét kapta - ahogy felettesei elvárják és
ahogy máskor tette. Pedig a kiemelkedő zsidó személyiségek közül sokan kérelmet
írnak Sztálinhoz: " mentse meg a Szovjetunió csökönyös és megátalkodott
zsidóságát a szovjet emberek megérdemelt haragjától, mégpedig úgy, hogy
valamennyiüket elszállítatja az ország egy távoli régiójába..." Látja a
külvárosi pályaudvarokon gonosz gondossággal előkészített tehervonatokat, értesül
az épülő új ázsiai lágerekről. Az ő régen oroszosított neve ugyan nem szerepel a
lakóbizottságnak a házbeli zsidókról írott titkos listáján, de mégis...
Mint tudjuk Sztálin halála - a kiváló orvosokat, akik esetleg megmenthették volna
mind letartóztatta - megindul a harc az utódlásért, egy ideig a véreskezű Berija is
szóba jön, mint lehetséges "Főnök". Ennek kapcsán Sertov
Kelet-Németországban kap megbízást, amelyet disszidálásra használ fel. Amerikába
megy, de az amerikai orvos szavai életére is vonatkoznak: "Kezelhető, de nem
gyógyítható."
Ez a triptichon középső darabja, sok korabeli figurával, valóságos kulcsregény.
Hátterében elvonul a sztálinizmus egész története - egy zsidó szemével, aki
későn ugyan, de ráeszmél a keserű valóságra.
A három történet felöleli az emberi élet három szakaszát. Ifjú, felnőtt és
öregkor egy-egy képviselője, három elbeszélés főhősei, de egyetlen dráma
szereplői.
Az utolsó szereplő, "a tanár" már az USA szülötte, vallásos szülőktől,
akik még az egykori Monarchia területéről vándoroltak a szabadság földjére.
Szomszédi, majd baráti kapcsolatba hozza össze a véletlen Davitával - ahogy az
előző kettőt is. Gondolataiban egyre nagyobb részt foglal el a nő, aki mellesleg
író is, novelláskötete a 68 éves professzor repűlőútjának nem különösebben
megmozgató olvasmányát adják. Elgondolkoztatja viszont ez elbeszélések mottójául
választott idézet:
"Nem maradt életben senki, aki 4-5 év leforgása alatt nem ért meg több
szerencsétlenséget, mint amennyit egy teljes évszázad legjelesebb regényírói
ábrázolni tudtak volna, ezért az érdeklődés felkeltése érdekében egyenesen a
poklot kellett megidéznem."
Ezek a szavak bennünket óhatatlanul a Holocausra, illetve túlélőire emlékeztetnek!
Benjamin Walter egyre többet gondol vissza gyermekkorára, szülei mellett megjelenik
apja barátja és első világháborús katonatársa, Zapiski, aki Tórára oktatja a
fiút. Az amerikai gyerek hirtelen szembesül a történelmi ténnyel, hogy apja és
tanára Ferenc József hadseregében az Egyesült Államok ellen is harcoltak.
Tájékozatlanságában ez sokkolja, még új hazájából való kiutasítás
fogvacogtató lehetősége is felrémlik előtte. Ez a régi história öregkorában is
visszatér a talált sárgult újságok hírei olvastán. Közben fel-fel villannak saját
életének érdekes eseményei, kevert sorrendben: frontszolgálata, egy láger
felszabadítása, házassága angol arisztokrata feleségével, utazásai, olvasmányai.
Szinte összefűzi a laza részleteket Davita személye és a vele folytatott
beszélgetések, amelyek lassan jelképes jelentőségűvé válnak. Utalás történik
például a kosra, amely a bokorban lehet. Kézenfekvő a párhuzam Izsák
feláldozásával - és a zsidó néppel, amelyet feláldoztak....
Mindhárom elbeszélés rámutat arra: a zsidósághoz fűződő kapcsolatok
elszakíthatatlanok, az emlékektől nem lehet megszabadulni.
Ezt bizonyítja szereplői mesterien ábrázolt sorsa is!
Róbert Péter |