Szabolcs Ottó: Nappalok és éjszakák – Tizenegy esszé a holokausztról

 

Értékes segítséget nyújtanak a történelem oktatásához a magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozatának kiadványai, amelyek az ELTE Bölcsészettudományi karával közös kiadásban látnak napvilágot. Többnyire sorozatok keretében jelennek meg, de van amelyik számozatlanul, ezek egy-egy fontos kérdést világítanak meg, ötvözve a kutatói felkészültséget a gyakorlati ismeretekkel.

Szabolcs Ottó Nappalok és éjszakák – Tizenegy esszé a holokausztról című könyve sokat emlegetett témáról próbál újat mondani tanár olvasóinak, ahogy a bevezetőben szimpatikus szerénységgel írja, „szerényen hozzájárulni a helyzetfelméréshez és az okok kereséséhez”.

Messziről kezdi, az identitások meghatározásával, különös tekintettel ezek kríziseire, amelyek tudati zsákutcákhoz vezetnek. Személyes lágeremlékek  -magyar klasszikus költők szavalásáról a barakkban - színezik és hitelesítik mondanivalóját.

Két fejezetben elemzi az antiszemitizmust, genezisét, a történelmi „ingatörvény” jelentkezését, a bekövetkező tragédiát, amikor már „nem röpködött a védangyal sem a bűnösök, sem az áldozatok fölött”. Élők és holtak, a véletlen szerepe a túlélésben: példák sokaságával világítja meg a szörnyű eseménysorozatot, amelynek emlékét, ahogy a Nappalok és éjszakák, a kötetnek címet adó fejezet tudományos alapossággal vizsgálja, szaktekintélyek gyakori idézésével, álomtípusok bemutatásával támasztva alá álláspontját.

A bűn és bűnhődés kérdései, beleértve a bűnösök mentegetődzését, következnek, érintve a háború utáni népbíróságokat is. Történetek a toleranciáról és az empátiáról néha valóságos esettanulmányok számozva és feldolgozva – ezeket a szerző maga élte át, így az emlékezet áttételei nem torzítják a hangsúlyokat.

Páratlan a szakirodalomban az elhurcoltak utólagos belső felelősség kreálásának felvetése. Kiemelten szakmai a holokauszt tanításának nehéz kérdéseiről szóló fejezet, amely inkább az elméleti vonatkozásokat igyekszik tisztázni.

Egész fejezetet szentel azoknak az igaz embereknek, akik életűk kockáztatásával segítettek az üldözötteknek. Figyelmeztet a vidék és főváros eltérő körülményeire, az előbbi rossz mentési lehetőségeire.

A kiadvány utolsó fejezete méltán viseli a Rekviem címet. Megfelel a megemlékezés külső, kollektív és belső, egyedi funkcióinak, igyekszik megóvni az olvasót a rekviem fokozatainak és lelki folyamatainak azonosításától, illetve a gyász pótcselekvéssé válásától.

A könyvet olvasva mindenkiben felmerül a kérdés: hogyan történhetett? Az utolsó oldalakon felveti a nagyhatalmak felelősségének többnyire elhallgatott kényes kérdését, a hősök és áldozatok meghatározását, jelen esetben nem látva különbséget köztük.

Szabolcs Ottó munkája elsősorban elméleti alapot ad a holokauszt oktatásához, de a sok adat és tény nagyban színesítheti az órák anyagát is. Kár, hogy egyes számadatai pontatlanok vagy legalábbis vitathatóak.

A Történelemtanári Továbbképzés Kiskönyvtára XLVII. kötete méltó az eddig megjelentekhez, forgatása megkönnyíti ennek a nehéz témának iskolai feldolgozását.
 

Róbert Péter
2008.01.03