Értékes
segítséget nyújtanak a történelem oktatásához a magyar
Történelmi Társulat Tanári Tagozatának kiadványai, amelyek
az ELTE Bölcsészettudományi karával közös kiadásban látnak
napvilágot. Többnyire sorozatok keretében jelennek meg, de
van amelyik számozatlanul, ezek egy-egy fontos kérdést
világítanak meg, ötvözve a kutatói felkészültséget a
gyakorlati ismeretekkel.
Szabolcs Ottó Nappalok és éjszakák – Tizenegy esszé a
holokausztról című könyve sokat emlegetett témáról próbál
újat mondani tanár olvasóinak, ahogy a bevezetőben
szimpatikus szerénységgel írja, „szerényen hozzájárulni a
helyzetfelméréshez és az okok kereséséhez”.
Messziről kezdi, az identitások meghatározásával, különös
tekintettel ezek kríziseire, amelyek tudati zsákutcákhoz
vezetnek. Személyes lágeremlékek -magyar klasszikus
költők szavalásáról a barakkban - színezik és hitelesítik
mondanivalóját.
Két fejezetben elemzi az antiszemitizmust, genezisét, a
történelmi „ingatörvény” jelentkezését, a bekövetkező
tragédiát, amikor már „nem röpködött a védangyal sem a
bűnösök, sem az áldozatok fölött”. Élők és holtak, a
véletlen szerepe a túlélésben: példák sokaságával világítja
meg a szörnyű eseménysorozatot, amelynek emlékét, ahogy a
Nappalok és éjszakák, a kötetnek címet adó fejezet
tudományos alapossággal vizsgálja, szaktekintélyek gyakori
idézésével, álomtípusok bemutatásával támasztva alá
álláspontját.
A bűn és bűnhődés kérdései, beleértve a bűnösök
mentegetődzését, következnek, érintve a háború utáni
népbíróságokat is. Történetek a toleranciáról és az
empátiáról néha valóságos esettanulmányok számozva és
feldolgozva – ezeket a szerző maga élte át, így az emlékezet
áttételei nem torzítják a hangsúlyokat.
Páratlan a szakirodalomban az elhurcoltak utólagos belső
felelősség kreálásának felvetése. Kiemelten szakmai a
holokauszt tanításának nehéz kérdéseiről szóló fejezet,
amely inkább az elméleti vonatkozásokat igyekszik tisztázni.
Egész fejezetet szentel azoknak az igaz embereknek, akik
életűk kockáztatásával segítettek az üldözötteknek.
Figyelmeztet a vidék és főváros eltérő körülményeire, az
előbbi rossz mentési lehetőségeire.
A kiadvány utolsó fejezete méltán viseli a Rekviem címet.
Megfelel a megemlékezés külső, kollektív és belső, egyedi
funkcióinak, igyekszik megóvni az olvasót a rekviem
fokozatainak és lelki folyamatainak azonosításától, illetve
a gyász pótcselekvéssé válásától.
A könyvet olvasva mindenkiben felmerül a kérdés: hogyan
történhetett? Az utolsó oldalakon felveti a nagyhatalmak
felelősségének többnyire elhallgatott kényes kérdését, a
hősök és áldozatok meghatározását, jelen esetben nem látva
különbséget köztük.
Szabolcs Ottó munkája elsősorban elméleti alapot ad a
holokauszt oktatásához, de a sok adat és tény nagyban
színesítheti az órák anyagát is. Kár, hogy egyes számadatai
pontatlanok vagy legalábbis vitathatóak.
A Történelemtanári Továbbképzés Kiskönyvtára XLVII. kötete
méltó az eddig megjelentekhez, forgatása megkönnyíti ennek a
nehéz témának iskolai feldolgozását.
Róbert
Péter
2008.01.03
|