Január 17-én került sor az Egyetemünk által a Holokauszt 80 emlékév keretében a Mazsihisz támogatásával kiadott, Klacsmann Borbála, Pataricza Dóra és Buchmüller Péter által szerkesztett, A Holokauszt Magyarországon 80 év múltán: Új kutatási irányok című könyv bemutatójára. A beszélgetést a holokausztkutatással foglalkozó bécsi Wiesenthal Intézet munkatársa, Kovács Éva vezette.
A teltházas eseményt az OR-ZSE rektorhelyettese, Balázs Gábor nyitotta meg. A beszélgetésen elhangzott, hogy a kötet egy könyvsorozat részeként jelent meg, amelyet a magyar holokausztkutatás atyja, Randolph L. Braham (1922, Bukarest – 2018, New York) indított a soá 40. évfordulóján. Mivel az alapító magára vállalta, hogy tízévenként új kötetet adjanak ki az éppen aktuális, a témához kapcsolódó kutatási eredményekkel, Braham halála után a meghívott szerkesztők – akiknek tanulmányai is szerepelnek a könyvben – folytatták a sorozat kiadását.
Miután Kovács Éva bemutatta a szerkesztőket, első kérdése arra irányult, hogy hol helyezkedik el a mostani kötet a soáról történő megemlékezések sorában. Mint a szerkesztők válaszaiból kiderült: már nem a nagy narratívák a jellemzőek, a kutatás iránya a legapróbb részletek felé mozdult el. A mikrotörténetek tanulságai pedig nem egyszer cáfolják a köznapi paradigmákat, és megmutatják a téma komplexitását.
A bevezetést követően a szerkesztők ismertették a kötet fejezeteit. A könyvben szereplő témák sokszínűsége – pl. létezik-e valójában „tétlen szemlélő”, milyen volt a pesti gettó topográfiája, vagy éppen milyen házassági hirdetéseket adtak föl a zsidó nők és férfiak a soá előtt és után – már önmagukban mutatták a forrásokhoz és általában a kutatáshoz való viszony változását.
A könyvbemutatót a kötet egyik szerzőjének hozzászólása zárta, amelyben felhívta a figyelmet a jelenleg dúló háborúkra és azok narratíváira, valamint mindazon kutatók felelősségére, akik ilyen események tudományos feldolgozásával foglalkoznak.
Köszönjük vendégeinknek, hogy jelenlétükkel megtisztelték az eseményt!




