Közös megemlékezést tartott a MAZSIHISZ, az OR-ZSE és az Andrássy Egyetem

Közös rendezvényt tartott vasárnap, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ), az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem és az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem. A fővárosi eseményen az izraeli, a német és az osztrák nagykövet is felszólalt.


A rendezvény elején gyászima hangzott el a Dohány utcai zsinagóga kertjében, a holokauszt áldozatainak emlékére emelt Emanuel-emlékfánál. Közös főhajtás és koszorúzás után az emlékezés köveit helyezték el ugyanott.

A Goldmark-teremben a beszédek sorát Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében azt hangoztatta, hogy a holokauszt nem kizárólag a zsidó közösség belügye, hanem az egész társadalomé, ezért az igazi szabadságot az jelenti, ha az emlékezés felelősségét az egész társadalom viseli, és egységesen fellép a történelemhamisítás ellen. Az emlékezésnek univerzálisnak kell lennie, zsidóknak és nem zsidóknak, győztes és vesztes hatalmak képviselőinek közösen kell őszintén szembenézniük a valósággal ? jelentette ki Heisler András.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) elnöke beszédet mond holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott rendezvényen a MAZSIHISZ Goldmark termében 2019. január 27-én. (MTI / Mohai Balázs)

A MAZSIHISZ elnöke felidézte, hogy közösségük hetvennégy éve minden esztendőben emlékezik ?a 20. század borzalmaira?. Ezt még az egykori kommunista rendszer alatt is megtehették – jegyezte meg. Heisler András kitért arra, hogy az Auschwitzból kiszabadított foglyok között csaknem kétszáz gyermek volt. Őket orvosi kutatásokban akarták felhasználni egerek és patkányok helyett – jelentette ki.

Jószéf Amrani, Izrael budapesti nagykövete angol nyelvű köszöntőjében azt hangoztatta, hogy kötelességük emlékezni, soha nem felejtenek. Azt mondta, nincs vigasz arra, amit a zsidóknak át kellett élniük. Az izraeli nagykövet szerint az üldöztetések korszaka sokkal sötétebb volt annál, mint ami elképzelhető. Kötelesség erőfeszítéseket tenni azért, hogy választ kapjanak a kérdésre, hogyan történhetett meg a holokauszt, és azért, hogy megtartsák „az örök esküt”: soha többé nem fordul elő hasonló – vélekedett Jószéf Amrani. Hozzátette: biztosítani szükséges, hogy egyetlen nemzet, nép se lehessen többé megsemmisítés célpontja.

Jószéf Amrani, Izrael budapesti nagykövete beszédet mond a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott rendezvényen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) Goldmark termében 2019. január 27-én (MTI / Mohai Balázs)

Izrael budapesti nagykövete azt mondta, a félelem légköre, a bűnbakok keresése teret adott, hogy elterjedjen az az ideológia, amely gyűlöletet hirdetett, koncentrációs táborokat hozott létre. Jószéf Amrani szerint a holokausztot semmivel sem lehet összehasonlítani: nincs olyan népirtás, amely ugyanannyira alávaló lett volna. Kötelesség elmondani az antiszemitizmus történetét – hangoztatta.

Volkmar Wenzel, Németország budapesti nagykövete német nyelvű beszédében kiemelte: nehéz Németországban újra meg újra szembenézniük azzal, hogy ők „találták fel” a holokausztot.

Kezdetben a németek többsége megtagadta az emlékezést, így védekezett a szégyenérzet ellen. A hatvanas-hetvenes években azonban elterjedt annak a felismerése, hogy a felelősség nem csupán néhány nemzetiszocialista bűnözőt terhel, hanem sok „normális” férfi és nő is elveszítette az emberségességét a náci korban – jelentette ki Volkmar Wenzel. A német nagykövet szerint a nacionalizmus és az antiszemitizmus a jövő útjában állnak. Az emléknap legmélyebb értelme a holokauszt áldozatai előtti meghajlás, valamint a túlélők fájdalmának tisztelete, és őket azzal becsülik meg a legjobban, ha elhatározzák, hogy soha többé nem fordul elő hasonló – hangoztatta Volkmar Wenzel.

Volkmar Wenzel, Németország budapesti nagykövete beszédet mond a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott rendezvényen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) Goldmark termében 2019. január 27-én (MTI / Mohai Balázs)

Elisabeth Ellison-Kramer, Ausztria budapesti nagykövete szintén németül azt mondta, hogy az osztrákok a múltjukra tekintettel különleges felelősséget viselnek az antiszemitizmussal szembeni harcban. Aggasztónak nevezte egy friss európai uniós közvélemény-kutatás eredményeit: a megkérdezettek 85 százaléka mondta, hogy a zsidóellenesség a legnagyobb veszély. – Folyamatosan foglalkozni kell a múlttal, azt feldolgozva – hangoztatta Elisabeth Ellison-Kramer.

A nagyköveti beszédek után tudományos előadások következtek. Prof. Dr. Vajda Károly, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) rektora; Prof. Dr. Kovács M. Mária, történész (CEU); Mártonffy Marcell, a közép-európai irodalmak docense (Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem) és Prof. Dr. Jutta Hausmann, teológus (Evangélikus Hittudományi Egyetem, OR-ZSE) előadásai után a program a Who Will Write Our History című amerikai dokumentumfilmet vetítették le. A filmhez Betlen János tartott felvezető előadást.

A rendezvényt a MAZSIHISZ, az OR-ZSE és az Andrássy Egyetem közösen szervezte.

Szöveg: MTI, OR-ZSE, Mazsihisz.hu
Kép: Mohai Balázs / MTI

A Heti TV összeállítása:

Megemlékezés a holokauszt nemzetközi emléknapján – MAZSIHISZ

Uploaded by Heti TV on 2019-01-28.