Közel félszáz versenyző küzdött meg a feladatokkal az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) héber–magyar, magyar–héber fordítóversenyén márius 6-án, szerdán. Az eredményhirdetés március 12-én, kedden lesz.
Negyvenöt versenyző vett részt az OR-ZSE decemberben meghirdetett fordítóversenyén, méghozzá három kategóriában: kezdő, középhaladó és haladó. A résztvevőknek nehéz dolguk volt, hiszen a szervezők nem szó szerinti „tükörfordítást”, hanem gördülékeny szöveget vártak.

A verseny eredményhirdetése 2019. március 12-én, kedden fél ötkor lesz az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem főépületének második emeletén található Goldziher (Hexagonális) teremben. Itt adják át a pénz- és tárgynyereményeket a díjazottaknak. Az eseményen részt vesz Dr. Kunos Péter, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója is.
Nyitókép: Versenyzők az OR-ZSE fordítóversenyén 2019. március 6-án (Földi Bence / OR-ZSE)