Rengetegen voltak az OR-ZSE Tu Bisvát rendezvényén

Az OR-ZSE EHÖK, a Szabadegyetem és a Bét Jehuda Zsinagóga együttműködésének keretében ünnepelték meg az OR-ZSE egyetemi polgárai a fák újévét.


A 2020. február 10-i rendezvényen előbb Darvas István főrabbi és főtitkár tanítását hallgathatták meg a zsúfolásig megtelt Díszteremben a vendégek, majd elfogyasztották a hagyományos gyümölcsöket és magvakat.

Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem hivatalos oldal

Bemutatták Oláh János új könyvét A Judaisztikai Tanszék vezetője, d… r. Oláh János Kicsi zsidó-magyar vademecum című kötetét nagy érdeklődés mellett mutatták be február 13-án az Írók Boltjában. RÉSZLETEK ITT: https://or-zse.hu/bemutattak-olah-jano…/ Fotók: Földi Bence / OR-ZSE

Ezt követően Rosenfeld Dániel kántor mondott rövid beszédet és gyászimát a Soá áldozataiért, majd megfújta a sófárt.

ORZSE EHÖK

ORZSE EHÖK added a new photo.

Az este a Kislány a pokolban c. monodrámával folytatódott, amelyet Gunyecz Anna adott elő Kriszt László, az OR-ZSE mesterszakos hallgatójának rendezésében (a darbról korábban Dunai Nikolett beszélgetett a direktorral, ITT OLVASHATÓ). Végezetül a darab kibeszélése következett, amelyen a rendező és a színésznő érdekes háttérinformációkat osztott meg a diskurzust vezető dr. Peremiczky Szilviával és a hallgatósággal.

Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem hivatalos oldal

Bemutatták Oláh János új könyvét A Judaisztikai Tanszék vezetője, d… r. Oláh János Kicsi zsidó-magyar vademecum című kötetét nagy érdeklődés mellett mutatták be február 13-án az Írók Boltjában. RÉSZLETEK ITT: https://or-zse.hu/bemutattak-olah-jano…/ Fotók: Földi Bence / OR-ZSE

A rendezvényen rengetegen vettek részt, többször kellett plusz székeket behordani a Díszterembe.

Az EHÖK köszöni Darvas István főrabbinak és főtitkárnak, hogy hozzájárulásával több mint húszféle gyümölccsel, magvakkal tudták várni a vendégeket. A gyümölcsök előkészítésében külön az első évfolyamos szociális munkás hallgatók segédkeztek, az EHÖK nekik is köszönetet mond. Azt pedig, hogy a darabot az OR-ZSE-n is bemutathatták a készítők, hatalmas megtiszteltetésnek tartja a hallgatói önkormányzat.

Az előadás felkerült a YouTube-ra is:

Kislány a pokolban holokauszt monodráma 2020

A “Nyitott Zsinagógák” a 75. A holokauszt emlékév jegyében megrendezésre kerülő programsorozat keretében bemutatott holokauszt monodrámát láthatják. Helyszín: Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Időpont: 2020 Január 10. Írta: Sárdi Mária Kislány: Gunyecz Anna dramaturg-rendező: Kriszt László Program menedzser: Rosenfeld Dániel Imre További közreműködök: Vég András, Vári Kálmán, Faltusz Alexandra, Gergely Zsófia, Kurucz Tamás, Kárer László, Telegdy István.

Sárdi Mária: Kislány a pokolban holokauszt monodráma
Kislány: Gunyecz Anna
Zene: Secret Garden
dramaturg-rendező: Kriszt László
Helyszín: OR-ZSE Díszterem
Időpont: 2020. február. 10.
További részletek: www.kazanistvankamaraszinhaz.hu


Nyitókép: Darvas István tu bisváti tanítását hallgatják a vendégek az OR-ZSE Dísztermében, 2020. február 10-én (Földi Bence / OR-ZSE)