"Megmérettél a mérlegen, s hiányosnak
találtattál..."
(Dániel 5.25.)
- Asszociációk egy Rembrandt-mű
analíziséhez -
"Analizálva Sámuel és a
Királyok Könyvét megállapíthatjuk, hogy e bibliai fejezetsort olyannyira
egységesnek tekintették, hogy a Septuaginta - a Biblia görög fordítása -
egyetlen folytatólagos műnek veszi, és eszerint nevezi el: Királyok I., II., III.
és IV." - írja dr. Fényes Mór, Szentírásunk alakulása, eszméi
hatása című 1931-ben megjelent, majd 1998 -ban, az OR-ZSE kiadásában reprint
formában újra napvilágot látott könyvében
A jeles szerző értékelése szerint: "Az események objektív előadásában
páratlan az ókori irodalomban, Dávid és a többi király bűneit és gyarlóságait
nem leplezi, az eseményeket egészen a szereplő személyek párbeszédéig oly híven
adja vissza, hogy a kortársak feljegyzéseinek eredeti forrásait véljük benne
felfedezni.
Sámuel könyve egy ízben (I..8,10) a királyság intézményét felsőbb
akaratnak tünteti fel, más alkalommal pedig a nép kívánságának. Vajon mekkora lelki
küzdelembe került Sámuelnek annak eldöntése, hogy a régi egyszerű viszonyok
között, közvetlenül az isteni ihletésű próféták szavai szerint él-e a nép, vagy
pedig a napi politikai evidencáknak megfelelően, világi főre ruházza az állam
kormányzását. Szinte kitapintható, átélhető ez az szkepszis, hiszen az emberi
alakban fellépő forma, a királyság".
Fenntartással teli aggodalommal lép Sámuel a nép elé. Aggodalma a Mispát
Hámelech-ben, a Királyválasztás Törvényében fogalmazódik meg,
érzékeltetve. hogy a királyság zsarnoksággá válhat.
" S most hallgass szavukra, csakhogy intve intsd őket és add tudtukra, a
király jogát, a ki uralkodni fog rajtuk...."(
Dániel 8.9.)
Végül mégis elfogadja a nép óhaját, s létre jön a királyság intézménye, Saul
lesz a király. Ezekben a mondatokban kifejezésre jut, hogy Izraelben a királyság csak
"visszfénye" Isten királyságának, hogy abban a világi hatalom mellett
dominálnia kell a tulajdonképpeni legfőbb király, Isten akaratának, melynek
szószólói , valláserkölcsi rendíthetetlen hirdetői a próféták .
Ez a "királyavató ige" ruházta a felelősségérzetet a királyokra,
s ez tartotta vissza őket az időnkénti önistenítéstől,- fejezi be az idézett
gondolatokat dr Fényes, az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat által első díjjal
jutalmazott pályaművében.
A Mispáth Hámelech,. azaz a bibliai "királyavatás" témája
jelentős művész alkotásaként alig nyert megörökítést a művészettörténetben.
Az uralkodók, királyok a társadalmi hierarchiában betöltött szerepét, s a
társadalom egy szegmentjéhez, korukhoz való viszonyát azonban tükrözi számos
művészeti alkotás. Ezek közül választottunk egy kompozíciót, amelynek analízise
által, akár csak érintőlegesen is, de betekintést kaphatunk a hatalom és a
társadalom kapcsolatrendszerébe, egymáshoz való viszonyulására.
Rembrandt: Bélsácár lakomája
London, National Gallery. Készült: 1635 körül)
I.e. 605-ben foglalta el Nebukadnezár,
bábeli trónörökös Jeruzsálem városát. 604-ben lépett Bábel tornyára. 596-ban
száműzetésbe kerül Izrael, s a templomi edényeket is elrabolták. (Dániel I.1)
Ebben a korban a prófétai szellem már csak pislákoló láng volt, de nem aludt ki. A
vallásüldözés közepette új formanyelv születik, hogy kiálljon a törvény szilárd
rendszere mellett. Az álomlátás műfajával próbálkozik, ugyanakkor alkalom
mutatkozik történeti reflexiókra és a zsarnoki uralom ostorozására.
A Bibliában Dániel Könyve testesíti meg ezt a műfajt. A könyv hőse,
Dániel, Nebukadnezár babiloni király udvarában élő zsidó fogoly. A királyi udvar
fényűzése és kegye sem tudta vallásos meggyőződésétől, hitétől
eltántorítani. Chánánjával, Misáéllel és Ázárjával együtt vonakodik a királyi
asztalról étkezni.
Nebukadnezár egy aranyszobrot állíttat fel és imádásra összegyűjti birodalma
előkelőit. Rendeletbe is adja, hogy aki egy bizonyos jelre nem borul le a szobor előtt,
tüzes kemencébe vettessék. Dániel és három barátja vonakodik ezt megtenni, mire a
király parancsára a tüzes kemencébe vetik őket, amelyből azonban isteni csodára
sértetlenül jönnek ki. A király ezt látva, elismeri Isten hatalmát és egy
rendeletben halállal fenyeget meg mindenkit, ki az Istent káromolni meri.
Bélsácár király lakomát ad nagyjainak és gőgjében előhozatja a Templom szent
edényeit is, és ezekből isszák a bort. Hirtelen egy írás jelenik meg a falon titkos
betűkkel, melyet senki sem tud elolvasni. A börtönből felhozatott Dániel azonban
megfejti a látomást, és megjövendöli a király halálát.
Rembrandt világa
Rembrandt 1606-ban Leidenben született s
1669-ben halt meg Amszterdamban. A holland festő és rézkarcoló az egyetemes
művészettörténet egyik legzseniálisabb alakja volt. Abban a korban élt, amikor a
protestáns Hollandiában a Biblia a legelterjedtebb és legnagyobb becsben
tartott könyv volt. Sokféleképpen interpretálták, értelmezték. Rembrandt "új
szemmel" olvasta a Bibliát. A történelem és a bibliai események
jelentős részét egyedi módon látta, s világlátása különbözött a XVII. Századi
mesterektől, akik többnyire zsáner- és portréfestészetre korlátozták
művészetüket.
A Biblia olvasása közben Rembrandt olyan témákra bukkant, amelyek
különösen megragadták képzeletét. A művész keserű sorsa, fájdalmakkal teli
pályafutása tükröződik művészetén, s nem utolsósorban az arról a korról
alkotott ítélete, melyben élt. Rembrandt irtózott attól az erkölcsi romlottságtól,
kőszívűségtől, álszent prüdériától, amely abban a korban a tehetős holland
polgárok körében elharapódzott. Gondolataiban és ennek következtében vásznain,
egész művészetében a Biblia nemes eszménye kristályosodik ki. A hatalom és
az erkölcs ambivalenciájára, az igazság melletti elkötelezettségre hívja fel a
figyelmet, például a Bélsácár lakomája című képen.
A kompozíción a barokk korszakának szinte minden jellegzetessége felfedezhető:
drámai témaválasztás, teatralitás, feszültség. A kép középpontjában áll a
keleti öltözékben feszítő Bélsácár király. Fején turbán díszeleg, melynek
csúcsán a királyi korona ékeskedik. Előtte a gazdagon megterített asztalon jól
láthatók a Szentélyből elrabolt edények, amelyeket profán célokra használtak fel.
A riadt szemű király és udvaroncai, - akiknek arcán és mozdulatain felfedezhetők a
meglepettség és a félelem effektusai - értetlenül a falra, ahol megjelenik az isteni
kéz, a Dániel könyvbéli idézettel:
"Ekkor ő előle küldetett egy kéznek a töve, s ez az írás pedig, ami
feljegyeztetett: mene, mene, tekel, ufarszin"
(Dániel 5.25.)
A megfejtés: mene: megszámlálta
Isten királyságodat és befejezte, tekel: megmérettél a mérlegen, s
hiányosnak találtattál, ufarszin: elszakíttatott a királyságod és
odaadatott Mediának és Perzsiának. (IMIT Szentírás fordítása, Budapest, 1907.)
S Dániel jóslata bevált, ugyanazon az éjszakán megöletett Bélsácár király.
Felhasznált irodalom:
Uriél Rapaport, Jichák Ávisor: Széfer
Dániél. In Olám Hátenách. Tel Aviv, 2001
Barta Tibor, Dániel Könyvének magyarázata- in.: A Szentírás
magyarázata. II.kötet. Budapest, 1995.
A.S. Hartum, Dániél. In.:Tnách Házáháv, Tel Aviv, 1998.
Weil, Maetin - Weisz-Blok, Rivka, Holland sel Rembrandt, Jerusalajim,
1993.
Conti, Fabio, Ománut háBárok, Tel Aviv.1992.
Rembrandt and the Bible. (Composition and explanatory notes by Hidde Hoekstra), Utrecht,
1990.
L.F. Collins. Daniel, Grand Rapids, 1985.
H.L. Hartman - A.A. Dilella, The Book of Daniel, The Anchor Bible, New
York, 1978
|
