Borsányi-Schmidt Ferenc egyetemi docens:
DEBRECENBŐL AZ ÚJHÉBER KÖLTÉSZET PARNASSZUSÁRA

C'vi Jáir - életút és életmű


Elhangzott a Magyar Tudomány napja 2005 rendezvénysorozat, A bibliai héber és a XX-XXI. század című előadásán a Nyelvi Lektorátus rendezésében. (Budapest, 2005. november 24.)

 

Scheiber Sándor professzor 1980-ban a Nagyvilág című folyóirat lapjain (10.sz. 1561-1563. l.) hívta fel a figyelmet a modern héber költészet egyik legnagyobb alakjára, C'vi Jáirra, a Magyarországon született, és az Egyesült Államokban alkotó költőre. A héber irodalom magyarországi ismerői és barátai valójában már harmincnyolc évvel korábban felfigyeltek rá, - igaz, hogy akkoriban, 1942-ben, amikor első verseskötete Debrecenben megjelent, még Ben S'lomo névvel jegyezte költeményeit.

Első kötetének, a "G'sárim"-nak (Hidak) ismertetői - méltatói a zsidó kultúrával foglalkozó magyarországi lapokban, s a Budapesten 1943 telén megjelent "Josef Klausner: A modern héber irodalom története" kiegészítő függelékében lelkesen köszöntötték az ifjú költőt.

"Olvassuk a verseket és elbámulunk nyelvének gazdagságán. Ami csiszoltságot, színt kitermelt az új héber irodalom, bőségben megtaláljuk nála." (Róth Emil, Múlt és Jövő 1942. 124. l.)

Ebben a kötetben találjuk az akkor mindössze huszonhét esztendős költő talán napjainkig leghatásosabb versét, "A nemirovi gyűlés"-t. A terjedelmes, balladaszerű költeményben a háromszáz esztendővel korábban Ukrajnában és Galiciában több tízezer életet elpusztító Chmelnyickij-féle vérengzés egyik legszörnyűbb helyszínének, Nemirov városkának mártírjait gyászolja a költő, de ugyanakkor félreérthetetlen utalás és megemlékezés is a néhány hónapja (1941. augusztusában) történt Kamenyec-Podolszk környéki tömeggyilkosságokra, a magyarországi zsidóság elhurcolásának, az 1944 nyarán végrehajtott "Endlösung"-nak bevezető aktusára. A vers Kardos László magyar fordításában megjelent a budapesti Új Élet című újságban (1994. október 15. 3. l.), és a tel-avivi "Remény" című lapban (1987. december 10. 38-39. l.) a szerkesztő, Naftali Kraus, értékes megjegyzéseivel. A halálát közlő híradás kíséretében, 2005. novemberében is teljes terjedelmében volt olvasható a nem rövid vers a budapesti Új Élet hasábjain.

Három költeményét (Naponta, Mi lesz?, Idegen szöllő[sic!]) a Kardos László szerkesztette, és saját fordításait tartalmazó "Héber költők antológiája" 2. kiadása (Bp. 1947. 131-132. l.) közli.

Widder Salamon írta róla: "Költészete híd akar lenni a romlás világa felett..." (Libanon 1942/43. 126-127.l.)

Munkássága a Kataklizma után, az Amerikában töltött évtizedek folyamán teljesedett ki; ott vált kiforrott, a lélek mélységei felett hidat építő költővé. Költészetében a meg nem ismétlődő múltat igyekezett egy szintre hozni a mindenkori jelennel és a jövővel. Neveltetése és ifjúsága meghatározó emlékei-élményei a zsinagógához, az évezredes Tanításhoz kötötték, költői érzelem- és gondolatvilágában azonban a tegnap a mával és a holnappal ölelkezik. Verseit a mindenütt megmutatkozó humanizmus és a rendíthetetlen optimista látásmód, a nyelvben rejlő varázs sajátosan sziporkázó megelevenítése, és a mély líraiság jellemzi. Az élet múlandó, átmeneti jellegét nem feledve, az átlagember mélabújával szemben a vallásos hitből táplálkozó szilárd lelki és filozófiai alapon állva nem a múlandóságot, hanem a mindenben ott lévő szépet látta. Gondolatvilágát nem a fanatikus vallásosság, hanem a logikus töprengés és a lelki tapasztalás vallásos élményei jellemzik; versein végigvonul a nemcsak a lélekből fakadó, hanem az ésszel is megformált Istenszeretet. Filozófikus költő volt. Mélységes hitével a "nem"-ben is felfedezte az "igen"-t, de elgondolkoztatta az "igen" gyökerénél rejlő "nem" lehetősége is. Gondolkodása észrevétlenül siklik át az elmélyült meditációba, ahol a hitből sarjadt Istenszeretet átlép a megértésbe.

Valójában nem volt modern költő, hiszen az idő felett állt, - témái nem kötődtek az időhöz: az ember örök kérdései foglalkoztatták, de mindig sajátosan zsidó látásmóddal.

Áháron Mirsky professzor, a héber irodalom tudós kutatója írta róla: "750 éve nem született ilyen héber költő." "Költeményei Dávid király zsoltárainak, Ibn Gábirolnak, a klasszikusoknak, és a chászid irodalomnak folytatásai." (1980.)
A költő 1995-ben töltötte be életének nyolcvanadik esztendejét. Az elmaradt születésnapi köszöntés helyett tekintsük át életútját (aminek ismerete nélkülözhetetlen költészetének alapos megértéséhez), és ismerjük meg verseinek magyarul olvasható legjavát.

Steinmetz Hermann (költőként Ben S'lomo, C'vi Meir, C'vi Jáir) Budapesten született 1915. március 20-án, szombaton. Szülei az I. világháború előtt a kárpátaljai Bruszturán /jiddisül Brister/ laktak, ahol az anya családja legalább öt generáción keresztül élt. Az apa, S'lomo Dov /Beer/ először Bruszturán, majd Petrivén és a híres szigeti j'sivában tanult. Zsidó vallási tanulmányaival egy időben német kereskedelmi levelező tanfolyamot végzett. Tanulmányai befejeztével gazdasági- kereskedelmi pályára lépett; fakitermelő lett, - saját erdőrészében, és az államtól bérelt területen gazdálkodott.

Anyja több nyelven beszélő /magyar, német, ukrán és anyanyelvként a jiddis/, intelligens asszony volt, aki a II. világháborúig jól menő fűszer-, illetve vegyeskereskedést tartott fenn.

A szülők az I. világháború kitörése után, az orosz csapatok közeledésének hírére Budapestre menekültek, ahol megszületett harmadik gyermekük, Hermann, akit rövid egymásutánban hét lány követett. A háború befejezésekor a család visszatért Bruszturára.

Hét éves koráig apja tanította vallási ismeretekre és Talmudra. Ekkor fogadta fel a gyermek tanítójául Josef Wilnert, akit a költő egész hosszú élete során legjelentősebb mesterének tartott. Wilner az I. világháború kezdetén menekült Galiciából Magyarországra, az ottani lakóhelyét állandóan fenyegető orosz támadások, a kozák csapatok gyakori portyázásai elől. Bruszturán telepedett le, ahol hamarosan megnősült; egy jómódú helybeli kereskedő lányát vette el. Házasságával nagyobb összegű hozományhoz jutott; tehetős ember lett. Vagyonát azonban rövidesen elveszítette és, hogy megélhetéshez jusson, házitanítói állást vállalt, - így került a Steinmetz házba. A gyermeket tizenkét éves koráig oktatta héber nyelvre, Bibliára és Talmudra. Ben S'lomo mindig hangoztatta, hogy magas szintű Talmud-tudását a Wilnerrel töltött esztendők alapozták meg.

Wilner, aki jártas volt a világi ismeretekben is, foglalkozott a klasszikus irodalmakkal (Ben S'lomo emlékezete szerint latinul is olvasott), német nyelvre is tanította a gyermeket és tizenegy éves kora után bevezette a világi tudás alapjaiba. A Talmudot nemcsak hagyományos módon, hanem a korszerű filológia módszereivel is tanította. A tanítás nyelve, minthogy a gyermek és tanítója nem tudott magyarul, jiddis és héber volt.

Nyolc évesen írta első irodalmi kísérletét, egy a Niszán hónapnak, születése idejének jelentőségéről szóló esszét, amelyet egy kis szürkekötésű könyvecskébe jegyzett. Anyai nagyapja, miután elolvasta, a kályha lobogó tüzébe dobatta.

Apja, minthogy Hermann a hét leánygyermek mellett az egyetlen fiú volt, nem akarta nélkülözni, ezért későn, csak 1935-36-ban, húsz évesen küldte j'sivába.
A húsz éves ifjú a csehszlovák hadsereg behívója elöl városról városra, községből községbe vándorolt (mondhatnánk: menekült), de időleges menedékét mindig úgy választotta meg, hogy ott j'sivát találjon. Fél esztendő alatt három j'sivában tanult: Halmiban, Galántán és Aknaszlatinán (jiddis nevén: Szlatfina); az utóbbi helyen a hírneves Chájjim Jichák Eizik Halberstam volt a tanítója. Halmiban a nem kevésbé nagyhírű Já'ákov Sálom Klein rabbi tanította. 1935 telét ott töltötte. A j'sivákban az a szokás dívott, hogy a távozó bocherek (tanulók) dicsérő levelet kaptak, amit további tanulmányaik során, vagy rabbi-oklevelük (sz'michá) elnyerésekor, mintegy bizonyítványként bemutattak. Rabbi Klein ilyen okiratot csak öt esztendei tanulás után szokott adni a kiemelkedő teljesítményt felmutató növendékeinek. Ben S'lomo (akkor még Steinmetz Hermann) ezt egyetlen téli "szemeszter" után már elnyerte, s ebben a nagy rabbi "tanítók tanítójának" nevezte. Innen Galántára ment, ahol nyolc-kilenc hónapot töltött az ottani j'sivában. Itt J'hosuá Buxbaum tanította, aki nagyon megszerette. Galántán kezdett írogatni.

A Wilner irányítása mellett eltelt tíz esztendő komoly Talmud-studiuma után szükségét érezte, hogy a világi középiskola tananyagát is megismerje: 1937-ben Pozsonyba ment, ahol magánnövendékként tanulmányokat folytatott egy német tannyelvű gimnáziumban. Apja tanárokat fogadott az ifjú mellé, hogy felkészítsék az érettségire. Pozsonyban, bár nem tanult az ottani világhírű j(sivában, közeli ismeretségbe került rabbi Ákibá Szoférrel. Érettségire készülvén, a kevésbé kedvelt tárgyak, a francia, geometria, matematika helyett inkább a "Frankfurti iskola" mestereinek (Samson Raphael Hirsch, Isaac Breuer stb.) írásait tanulmányozta. Marienbadban Breuerrel személyesen is találkozott. Pozsonyban egy évet töltött. Több cikkét, tanulmányát közölte az akkori Csehszlovákiához tartozó Munkácson megjelenő, jó nevű "Di jidise blatt" , amelyet Israel Schönfeld és Rosenberg szerkesztett.

Kárpátalja visszatérte után, 1939-ben Budapestre költözött, ahol üzleti tevékenységből tartotta fenn magát, s szabadidejében német nyelvű verseket és vallásos témájú jiddis cikkeket írt. Sokat olvasott, főleg filozófiai műveket. Bölcseleti érdeklődése már a j'sivákban töltött hónapok alatt jelentkezett, és a pozsonyi gimnáziumba is azért ment, hogy világi ismereteket szerezzen. Tanítani és írni akart; úgy gondolta, hogy a modern szemlélet és a világi tudás birtokában könnyebben megtalálja a kevésbé vallásos zsidók gondolatvilágához vezető utat; eredményesebben tud majd hatni rájuk. Ragaszkodott a zsidó hagyományokhoz, a vallásos chászid életmódhoz. Chászid öltözékben járt, nemcsak a borotválkozást utasította el, de szakállát sem nyírta. Arra törekedett, hogy a mélyen vallásos chászid életformát alkotóan egyeztesse a világi tudományokkal, mert kora ifjúságától teljes életet akart élni, s ezt csak a vallás és a széles körű ismeretek birtokában tudta elképzelni. Gyermeksége idején elsajátított német nyelvtudását Pozsonyban tökéletesítette; jiddis és irodalmi német nyelven egyaránt szépen beszélt, magas színvonalon írt.

Budapesten történt, hogy egy híres tálmid háchám (Talmud-tudós), reb Lipschitz, aki szokásos szombat délutáni "d'vor Tajró"-i (héb. d'vár Torá, vagyis Tóramagyarázatai) során felfigyelt a szigorúan vallásos, tehetséges, és cikkei alapján az ortodox körökben már ismert ifjúra, és sorsát egyengetendő, felhívta figyelmét - (debreceni származású lévén) - Debrecen egyik legtekintélyesebb ortodox személyiségének férjhez menendő leányára, Eisenberg Dórára, akit a környék legszebb hajadonjai között emlegettek ( tíz évesen gyermekszépségverseny győztese volt). Ben S'lomo mindig hálával emlékezett reb Lipschitzre, hiszen a révén létrejött ismeretségből szerelem sarjadt, s 1940. sziván hónap 22-én (június 28.) chászene, vagyis esküvő lett. A boldog házasságból három leánygyermek született. A családalapítás egyéb módon is gazdagította az ifjú költő és vallásos gondolkodó további sorsát. A Debrecenben kötött házasságot követően az új pár a "kálvinista Rómában" telepedett le, s Ben S'lomo itt tanult meg magyarul; ihletője és tanítómestere a felesége volt. A 90. évében még jó egészségnek örvendő és alkotó ereje teljében lévő költő, aki akkor már fél évszázada Amerikában, nem magyar nyelvi környezetben élt, feleségével élete végéig magyarul is beszélt.

Debrecenben megélhetésként egy ruházati gyár irányításában tevékenykedett, de irodalmi alkotó munkáját is folytatta. Verseit 1938 és 1940 között németül írta. Debreceni tartózkodása e téren is változást hozott; 1940-től csak héber nyelven írt.

A több mint 10.000 zsidó polgárnak otthont adó Hajdú megyei városban élénk és magas színvonalú zsidó kulturális életet talált. Az országos jelentőségű helybeli zsidó gimnázium tanárai és növendékei pezsgő irodalmi légkört hoztak létre. Az alkotó műhelyek között előkelő helyet vívott ki magának a kis lélekszámú, de annál jelentékenyebb eredményeket felmutató "héber kör". A hebraisztika terén magas színvonalon tevékenykedő baráti kör legkiemelkedőbb egyénisége, a héber nyelv és irodalom népszerűsítésének lelkes irányítója Grósz Ernő (később, Izraelben: Ezrá Grosz) gimnáziumi tanár és dr. Weisz Pál (Izraelben: Méir Weisz), a status-quo hitközség főrabbija volt. A háború után mindketten egyetemi tanárok lettek Izraelben. Az ő törekvéseiket támogatta az ugyancsak a gimnáziumban tanító Kardos László műfordítói munkássága. Kardos a harmincas évektől a különféle európai irodalmakból készült műfordításai révén, amelyek közül több a Nyugatban jelent meg, országos hírnévre tett szert. Sok műfordítást készített a héber klasszikusokból és a modern héber költőktől is. Héber műfordításaihoz a nyersfordításokat a zsidó gimnázium héber körében igen tevékeny Kandel Miklós (aki többek között Goethét is fordított héberre) készítette. Vele együtt kell említeni az ugyancsak kitűnő hebraista Stauber Ernőt (Petőfi héber tolmácsolóját) és Neuwirth Miklóst (héber novellák szerzőjét.)

Ilyen légkörben - szándékosan nem használjuk a "környezet" szót, hiszen a szigorúan ortodox, chászid életmódot folytató költő, Ben S'lomo, nem került, nem is kerülhetett közeli kapcsolatba az ortodoxia által a neológokkal egy kalap alá vont status-quo iskola "vallástalan" tanáraival, diákjaival - született és jelent meg 1942-ben első, s Magyarországon mindidáig egyetlen verseskötete, a "G'sárim" (Hídak).

Kardos László a "Javne"-sorozatban 1943-ban közreadta héber lírai műfordításainak gyűjteményét "Héber költők antológiája" címmel, aminek második, bővített kiadása már a kataklizma után, 1947-ben jelent meg. Ebben Ben S'lomo három versének fordítását is közli. Az előszóban köszönetet mond a költőnek a kötet összeállításában nyújtott segítségéért. Az antológia jegyzetei között tévesen Bruszturát jelöli meg Ben S'lomo születési helyéül.

Kardos László nevelői és műfordítói munkássága is hozzájárult ahhoz, hogy számos tehetséges diák ösztönözve érezze magát héber versek fordítására, illetve magyar költők héberül való megszólaltatására. A legjobbak közül Balázs Miksa, Békési Pál és Ullmann Ervin eltűnt a Holocaust poklában, Stauber Ernő Izraelben lelt igazi hazára.

Ben S'lomo a Debrecenben töltött esztendők alatt sikeresen valósította meg az ősi földjétől majd két évezrede távol került zsidóság hagyományos, mondhatnánk eszményített férfitípusának életútját: az ősi tanításban búvárkodni, állandóan tanulni; a valláshoz, annak tradícióihoz töretlenül ragaszkodni, - s mindezek mellett teljes, boldog családi életet élni, és hasznos, eredményt hozó világi munkálkodást folytatni. Az ifjú költő Debrecen társadalmának, az ottani zsidó közösségnek, és a határokon túl is hírnevet szerzett debreceni héber kultúrának elismert és nagyra becsült személyisége lett. Három leánygyermeke is ott született. Magyarország háborúba sodródása és az ennek nyomán bekövetkezett Holocaust Ben S'lomo életében is radikális fordulatot hozott, - bár neki és családjának sikerült elkerülnie a közvetlen életveszélyt. A munkaszolgálatra való behívás közelgő fenyegetettségében a költő és szerettei Budapesten találtak menedéket. Ben S'lomo "Pásztor Lajos villanyszerelő" nevére kiállított okmányokkal családjával együtt a fővárosban élte túl a borzalmakat. A várva várt béke esztendeiben megkísérelte korábbi életútjának folytatását, de be kellett látnia, hogy Európának ezen a felén a hagyományaihoz ragaszkodó zsidó élet lehetősége végzetesen és véglegesen lezárult.

Költői munkássága - a kulturális életben megindult szovjetizálódás ellenére - látványos és őszinte elismerésben részesült: a Magyar PEN Club 1947. március 28-án, a budapesti Fészek Klubban tartott ülésén "egyhangú lelkesedéssel" tagjai sorába választotta. A közgyűlés elnöke Heltai Jenő, főtitkára Passuth László volt. Vele együtt szavazták meg Bihari Klára, Gáldi László, Tiszai Andor és Zsirai Miklós felvételét.

Ben S'lomo azonban, akinek eszmélése óta vallott, és életútja, munkássága által igazolt célja volt a zsidóság hagyományainak, eszményeinek, és vallási előírásainak töretlen megőrzése és gyakorlásat és mindezeknek a modern európai műveltség légkörében, azzal együtt történő megélése, 1948-ban, családjával együtt Ausztriába távozott. Bécsben újságot szerkesztett, a "Stimme Israels - Kol Jiszráél"-t, amelynek csaknem minden cikkét ő írta.

1952-ben az Egyesült Államokban telepedett le, ahol sikeres üzletemberként élt, és írta verseit.

Izraelben és az Egyesült Államokban több verseskötete jelent meg. Az izraeli iskolákban költészete, versei, a kötelező tananyag részét alkotják.

2005. szeptember 16-án, szombat beköszöntésekor hunyt el, ugyanakkor, amely nap születését, 90 évvel korábban, 1915. március 20-án köszöntötte.

Talán a pályakezdés valóban meghatározó debreceni éveinek a családban ma is élő nosztalgiája is motiválta, továbbá a szerettei között megélt légkör, az ott látottak-hallottak is hozzájárultak ahhoz, hogy a költő unokája, Bátsevá Oberlander, Oberlander Báruch rabbi felesége, a nagyszülők távozása után negyvenegy évvel "haza tért", s férjével és gyermekeivel együtt Magyarországon rendezte be első (és érzésük szerint végső) otthonát.

Köszönetet mondunk a jelen lévő Oberlander Báruch rabbinak, amiért rendelkezésünkre bocsátotta Ben S'lomo (C'vi Já'ir), vagyis Steinmetz Hermann vetítésre került versfordításait, illetve ezek kópiáit.

Önálló verseskötetei:
1. G'sárim. (Hidak.) Debrecen, 1942.
2. Mul há-thom. (A mélységgel szemben.) Bécs, 1951.
3. N'tiv. (Ösvény.) Bécs, 1952.
4. Ál há-hof. (A parton.) Rámát-Gán (Izrael), 1968.
5. Mé-ros curim. (A sziklák csúcsáról.) Tel-Aviv, 1973.
6. Mi-k'náf há-árec. (A föld széléről.) Tel-Aviv, 1975.
7. Mé-sirá C'vi Jáir. (C'vi Jáir költeményeiből.) /Válogatott versek./ Jeruzsálem, 1980.

Magyar fordításban megjelent versei:
1. Az eltávozott. Ford.: Gréda József.
=Nagyvilág 1980, 10. sz. 1563. l., Új Kelet (Tel-Aviv) 1973.
2. Idegen szöllő. Ford.: Kardos László.
=Héber költők antológiája. Összeáll., ford.: Kardos László. 2. kiad. Bp. 1947, Farkas L. kiad. 132. l.
3. Ki is vagyok? Ford.: Gréda József.
=Nagyvilág 1980. 10. sz. 1562-l563. l., Új Kelet (Tel-Aviv) 1973.
4. Mi lesz? Ford.: Kardos László.
=Héber költők antológiája. 131. l.
5. Miért? Ford.: Gréda József.
=Nagyvilág ibid. 1563. l., Új Kelet ibid.
6. A nemirovi gyűlés. Nyersford.: Weisz Pál. Műford.: Kardos László.
= Remény (Tel-Aviv) 1987, 3. sz. (XII. 10.) 38-39. l.
= Új Élet (Bp.) 1994. sz. (X. 15.) 3. l.
7. Naponta. Ford.: Kardos László.
= Héber költők antológiája. 131. l.
8. Az öröm zsoltára. Ford.: Gréda József.
= Új Kelet ibid.

Nem publikált, kéziratban lévő magyar fordítások:
1. Dallam. Ford.: Kardos László.
2. Éjfél. Ford.: Kardos László.
3. Ki? Ford.: Kardos László.
4. Őszi nap falun. Ford.: Kardos László.
5. A papnő. Ford.: Kardos László.
6. Rabbi Jehiel nemirovi levele. Ford.: Kardos László.
7. Sok mindent láttam. Ford.: Kardos László.
8. A szó. Ford.: Kardos László.
9. A szegedi zsinagóga előcsarnokában a mártírok márvány emlékoszlopán lévő vers. Ford.: Gáspár Endre és Kardos László. (Nyomtatásban az avató emlékünnnepség meghívóján.)

A költőről írott és publikált magyar nyelvű cikkek, tanulmányok, recenziók:
1. Berkovics József: Ben Sölomo: Gősarim. Héber versek.
= Képes családi lapok 63, (1942), 26. sz. 20. l.
2. Gréda József: Cvi Jáir: Sziklák ormairól. /A verseskötet és a szerző bemutatása , valamint négy vers (Ki is vagyok?, Az eltávozott, Miért?, Az öröm zsoltára) fordítása.
= Remény (Tel-Aviv), 1973.
3. Róth Emil: Új héber költő Magyarországon.
= Múlt és Jövő 1942, 124. l.
4. Scheiber Sándor: Egy Magyarországról indult héber költő. /A költő bemutatása, részlet "A nemirovi gyűlés" c. versből Kardos László fordításában, valamint a "Ki is vagyok?", "Az eltávozott", és a "Miért" c. versek Gréda József fordításában./
= Nagyvilág 1980, 10. sz. 1561-1563. l.
5. Wachsberger Mózes: Új héber költő Magyarországon.
= Múlt és Jövő 1942, 124. l.
6. Widder Salamon: Ben S'lomo: G'sarim. (Versek. Debrecen, 5702.)
= Libanon 1942, 43. sz. 126-127. l.Blimi

 

Vissza a TUDOMÁNY-hoz