|
Ha az ember meg akar ismerni egy emberi közösséget, nem hagyhatja ki temetőjük meglátogatását. Sőt, többször a temető többet árul el a közösségről, mint az "élő" benyomások összessége. A temető nem csak a közösség múltjáról árulkodik, hanem a jelenéről, sőt a jövőjéről is.
Sétálok a Nagykanizsai Zsidó temetőben és az érzékelhető benyomások ötvöződnek azzal, amit már tudok a nagykanizsai zsidóságról.
Az eredmény felzaklató. Gondolatok és érzelmek cikáznak bennem. Újra és újra felvetődik a kérdés: Hová lett a gazdag zsidó múlt? Hol van az a közösség, amelyik ilyen temetőt tudott létrehozni? Ezek a kérdések még akkor is nyomasztanak, ha azt látom, hogy a három évszázados múlt kövei és síremlékei bizony igencsak elhanyagoltak, sérültek, töredeznek. Ha tudom, hogy ezt a temetőt a holocaust alatt és utána évtizedekig csak szemétlerakásra és az értékes sírkövek ellopására használták. Ha tudom, hogy a közelmúltban a város egyik szennyvízgyűjtő csatornáját egyszerűen keresztülvezették a temetőn, a zsidó sírok között. Ráadásul a csatornafektetéshez szükséges árkot a temető egyik évszázados fasorának közepén ásta ki a gép, így elszakította a faóriások gyökérzetének nagy részét. A gyönyörű fák egy része idővel kidőlt és rázuhant a sírokra, összetörte azokat. A fasor többi fája is kidőlő félben van. Ha nem támasztják meg őket, ezek is a sírokra fognak zuhanni előbb-utóbb. Pár éve ez a szennyvízcsatorna eltört és mire kiderült, a föld alatt keletkezett kráterben úsztak a zsidó csontok a szennyben.
Szóval: "Hol van az a zsidó közösség, amelyik ilyen temetőt tudott létrehozni?" Mára már sajnos a közösség nem létezik. A magyar fasizmus, a holocaust megsemmisítette azt. Különben semmivel sem lehet megmagyarázni, hogy az évszázadok Nagykanizsán élő zsidó generációinak leszármazottjai hová lettek. A még látható sok ezer síremlék alapján arra következtethetnénk, hogy nagy zsidó közösség él Nagykanizsán. Ezzel szemben a valóság az, hogy mindössze maroknyi ember érzi, tudja és vallja magát ma zsidónak Nagykanizsán. A Nagykanizsai Hitközség már régen gondban van a minjannal, gyakorlatilag nincs. Persze rabbi sincs. 1944 áprilisában még közel négyezer kanizsai és Kanizsa környéki zsidót tereltek be a Nagykanizsai Zsinagógába. Már "csak" nőket, öregeket és gyerekeket, hiszen a "hadra fogható" zsidó férfiakat már előzőleg elhurcolták a II. világháború aknamezőire, munkaszolgálatra. Ezt a négyezernyi zsidót - előzőleg elvéve mindenüket, házat, üzletet, berendezést - néhány nap alatt bevagonírozták és elszállították Auschwitzba. A háború végén csak néhányan - mintegy 70 - 80 fő - kerültek ismét vissza Nagykanizsára. Később ezek többsége is eltávozott, vagy Izraelbe, vagy Nyugat-Európába, vagy Amerikába. Érdemes egy pillantást vetni a KSH 1993-as "A zsidó népesség száma 1840 - 1941" c. kiadványában szereplő számsorra és minden érthetőbbé válik:
1840 - 1000 fő,
1851 - 1500 fő,
1880 - 2875 fő,
1910 -3378 fő,
1920 - 3360 fő,
1927 -3663 fő,
1930 -2838 fő,
1941 - 2091 fő,
1944 - 1830 fő,
1996 - kb. 70 fő.
Pedig a Nagykanizsai Zsinagóga kertjében található emlékmű a zsidó nevek sokaságát őrzi. Azoknak a zsidóknak a nevét is, akik az I. világháborúban hősi halált haltak a magyar hazájukért. Sok zsidó pedig örökre sajgó testi - lelki traumákkal, de élve tért vissza a háború poklából. Sokan kitüntették magukat a hősi küzdelemben. De a Kisezüstök, a Nagyezüstök és a Signum Laudis- ok is kevésnek bizonyultak a zsidótörvények bevezetése után és a Holocaust borzalmában.
A temetői séta történelmi sétára ösztönöz, arra, hogy tekintsük át a zsidóság kanizsai történetének legalább az utolsó háromszáz évét. Jól tudjuk, hogy zsidók Magyarországon, Kanizsán, valamint Kanizsa környékén már a római korban is éltek, hiszen itt húzódott a Borostyán út dél-nyugat, észak- keleti leágazása Aquincum és Itália között. A zsidó élet nyomait Nyugat-Magyarországon és itt, Kanizsa környékén a Római Birodalom bukása utáni időkben is megtalálhatjuk. Az alapos történeti áttekintést lehetővé tevő folyamatos adatsor azonban a török hódoltság utáni időkből áll rendelkezésünkre, tehát az utolsó háromszáz év történetét ismerjük igazán a nagykanizsai zsidóság életéből. Az első írásos emlékünk az 1725-ös zsidó összeírásból adódik. Ezt a zsidó összeírást a Habsburgok rendelték el és ez az 1728-as bejegyzés az első írásos dokumentum a kanizsai, ill. Kanizsa környéki zsidókról. Az írott dokumentumok alapján megállapítható, hogy az első zsidó családokat a török hódoltság után 1687-ben a Batthyány család telepítette Vas-megye területére Morvaországból, összesen 36 zsidó családot. Vas megyében Rohoncon alakult ki az első zsidó közösség. Gróf Batthyány Ádám 1690-ben foglalta el Kanizsán a vár területet és 1710-től ismét laknak zsidók Nagykanizsán az adatok szerint. Nagykanizsa uradalmi jogát Batthyány Lajos nádor Mária Teréziától 1743-ban kapta. Ő telepítette az első zsidókat Nagykanizsára és környékére. A Kanizsai Hitközség története a XVIII. század első felében kezdődik. Hogy milyen gyorsan gyarapodott a kanizsai zsidó közösség, azt jól érzékelteti, hogy 1745-ben épül fel az első imaház, az úgy nevezett Kis Sörház. A XVIII. század közepére már saját temetője van a Hitközségnek. A Hitközség első temetője nagyon gyorsan kicsinek bizonyult és 1784-ben a Batthyány családdal szerződést köt a Hitközség egy új temető létrehozására. Az új temető területét a Hitközség Batthyány Lajostól ajándékba kapta meg. 1786. október 20-án Batthyány Lajostól alapszabályt kaptak a kanizsai zsidók. Az alapszabály címe: "Előírás a Hitközségben való jó rend fenntartásához". A Batthyány család összhangban a bécsi Habsburg politikával valóban gondot fordított a zsidók letelepítésére és a zsidók beilleszkedésének segítésére.
A XVIII. század közepére kiteljesedő zsidó élet Nagykanizsán azzal az eredménnyel járt, hogy létrehozta a Hitközség a Szent Egyletet, a Chevra Kadisát.
1769-ben már működött ez a szervezet. Az első bejegyzés a kéziratos kódexbe ebből az időből származik. A Nagykanizsai Chevra Kadisa Könyv önmagában is világszenzáció. A Szent Egylet vállalta az elesettek segítését, támogatását, de fő feladatköre a halottakkal és a temetéssel kapcsolatos tennivalók ellátása, no meg a temető gondozása volt. A Nagykanizsai Chevra Kadisa Könyv összefoglalja a Hitközség teendőit halottaival kapcsolatban. Részletes leírást olvashatunk arról, hogy mi a közösség dolga és kötelessége a halál beálltától a temetés és a gyász teljes befejezéséig. A kézzel írott szöveget gazdagon illusztrálják gyönyörű színes rajzok, festmények. Ennek a könyvnek a zsidó hagyományok őrzésén túl az általános kultúrtörténeti jelentősége is kimagasló. A Nagykanizsai Chevra Kadisa Könyv jelenleg a Budapesti Zsidó Múzeum féltve őrzött kincse. Dr. Schőner Alfréd múlhatatlan érdeme a Nagykanizsai Chevra Kadisa Könyv tudományos igényű feldolgozása. Ő rabbiként ténykedett Nagykanizsán az 1970-es években. Jelenleg a Budapesti Rabbiképző - Zsidó Egyetem rektora.
A zsidó közösség a gazdaságban is szép sikereket ért el a XVIII. század végére. Azt lehet mondani, hogy Nagykanizsa és környékének kereskedelmében ezek a zsidók egyre meghatározóbb szerepet játszottak. Elsősorban a gabona kereskedelem volt a fő profiljuk. Kevéssé ismert, hogy a XVIII. század végére a kanizsai gabonakereskedő zsidóknak az Adrián, Dalmáciában saját kereskedelmi flottájuk volt. Hajóikkal szállították a magyar gabonát Európa különböző országaiba és a tengeren túlra is. Az egyre gazdagabb zsidó kereskedők adóztatása ügyében Kanizsa Tanácsa 1801-ben sérelmi kérelmet terjesztett elő a nemes vármegyéhez. Az egyre tehetősebb zsidó családok igényeit a Kis Sörház - az első imaház - egyre kevésbé elégítette ki, ezért egyre többet beszéltek arról, hogy egy igazi, nagy zsinagógát kellene építeni Nagykanizsán. Ez szolgálná megfelelő módon és megfelelő minőségben a nagykanizsai zsidó hitéletet. A Batthyány család továbbra is patronálta a kanizsai zsidókat. Batthyány Fülöp herceg 1806-ban telket ad a kanizsai zsidóknak a városban a zsinagóga felépítéséhez és nem csak telket, de téglát is. A zsinagóga terveinek elkészítésével Vojta Ferencet bízta meg a Hitközség. Azonban a Vojta Ferenc által elkészített tervet nem találták elég nagyvonalúnak, ezért a tervet elküldték Bécsbe átdolgozásra. A Bécsben átdolgozott építési terv alapján kezdődött el 1817-től a zsinagóga építése. 1821-ben avatták fel a zsinagógát Nagykanizsán. Ez a zsinagóga már méreteivel, megjelenésével, impozáns hangulatával valóban a nagykanizsai zsidó hitélet jó szolgálójává vált. A kanizsai zsidóság már a XIX. század elején rendkívül felvilágosodott volt. Ezt bizonyítja, hogy az újonnan felavatott zsinagógában szinte a felavatástól kezdve már karének működött. Ez világújdonságnak számított abban az időben, egy zsidó templomban. Majd 1845-ben orgona került ebbe a zsinagógába, szintén először a világon. Tehát a zsidó istentiszteleteket orgonaszó kísérte már 1845-ben.
A gazdag kanizsai zsidó élet egyik megalapozója Lőw Lipót volt, aki Morvaországból került Kanizsára rabbinak. A nagy tudású, nagyműveltségű teológus rabbit Bécsből hívta el a Kanizsai Hitközség és rövid idő alatt megválasztották rabbinak. Ő volt az, aki elsőként kutatta a magyar zsidóság történetét. 1842-ben népiskolát alapított Nagykanizsán. Ez az iskola volt hivatott arra, hogy először Kanizsa történetében, iparos, kézműves képzést indítson el a fiatalok számára. Ez az iskola nem csak zsidó, hanem nem zsidó származású gyermekek képzésével, oktatásával is foglalkozott. 1891-ben a jó híre és a szép teljesítményei alapján felsőkereskedelmi iskolai rangot is kapott az iskola. Az igazán gazdag zsidó családok 1835-ben megalapították Nagykanizsán a kereskedelmi kaszinót. Ez egybeesett a reformkor hangulatával, hiszen a pesti Vigadó is ebben az időszakban épült fel. A gazdag zsidó családok érezték szükségét annak, hogy legyen egy fórum, ahol társadalmi kapcsolataikat tarthatják, ápolhatják, és sok nagyon gazdag zsidó család vett részt a Kaszinó életében. Ezek között van a Gelséről származó Guttman család. Ők voltak az elsők, akik zsidó létükre nemesi címet kaptak, vásároltak 1869 -ben. Az első magyar zsidó nemes a XIX. században Guttman Henrik volt. Megemlíthetjük még Rosenfeld Jakab nevét, aki országos hírű üvegkereskedő volt, vagy a Stern családot, amely család nagy téglagyárat üzemeltetett Nagykanizsán, valamint Ollop Sámuelt, aki az első gőzmalmot hozta létre Kanizsán. A Weiser család a gépgyára által olyan hírnévre tett szert, hogy az 1896-os milleniumi ünnepségeken Milleniumi nagyérmet is kaptak. Ebben az időszakban alapította ecet- és cement-árú gyárát Nagykanizsán Schmidt Zsigmond, aki orvos fiával, Dr. Schmidt Imrével együtt szintén jeles alakja volt a kanizsai közéletnek. Mindezek ellenére Dr. Schmidt Imrének is Auschwitzban kellett mártírhalált halnia. Dr. Schmidt Imre fia, Dr. Borsányi-Schmidt Ferenc pedig jelenleg is, - immár hosszú évek óta - a Budapesti Rabbiképző - Zsidó Egyetem tanára.
A zsidó gyerekek taníttatását Lőw Lipót tette intézményessé először Nagykanizsán, amikor is 1841 és 1846 között itt működött rabbiként. Már 1842-ben létrehozta az elemi fiú- és leányiskolát, majd pedig az iparos és kézműves egyesületet, ahol iparra és kézművességre képezték ki a zsidó és a nem zsidó fiatalokat. Ez a tevékenység nagyon új volt itt Nagykanizsán, de országosan is, hiszen a még mindig élő és működő, a középkorból származó céhrendszer nem nézte jó szemmel ezt a kezdeményezést. Nagyon komoly akadályokat kellett leküzdeni a céhrendszertől független iparos és kézműves képzés megvalósításához. 1943-ban létrehozták az Izraelita Jótékonysági Nőegyletet a gelsei Guttman Anna kezdeményezésére. A zsidó nőegylet népkonyhát szervezett 1888-ban, olyan városi népkonyhát, ahol mindenki számára biztosították az étkezést felekezeti hovatartozástól függetlenül.
Lőw Lipót 1846-ban elhagyta Nagykanizsát és végül Szegeden folytatta áldásos rabbi- tevékenységét. A szegedi zsidóság szintén nagyon sokat köszönhetett Lőw Lipótnak. Az 1848-49-es szabadságharc és forradalom természetesen nem kerülhette el a nagykanizsai zsidóságot sem. Felvilágosultnak tekinthetjük a nagykanizsai zsidókat, hiszen itt már Lőw Lipót korábban is magyarul tartotta az istentiszteleteket. Tehát ez a felvilágosult kanizsai zsidóság külön gyűjtött pénzt a nemzetőrség felszerelésére. Látták, érezték, hogy közös a sorsuk a magyar nemzettel és mindezt a tevékenységet önszántukból és saját meggyőződésükből tették. A szabadságharc leverése után a kanizsai zsidóknak is bűnhődniük kellett. A Habsburgok külön hadisarcot vetettek ki a kanizsai zsidókra. Húszezer aranyforint megfizetésére kötelezték őket. Ebből kétezret meg is fizettek, majd a Bach korszak bukása után gyakorlatilag felmentették őket a további fizetés terhe alól, de a büntetéssel, a hadisarccal egyidejűleg ideiglenesen fel is oszlatták a Hitközséget. 1868-69-ben a Kiegyezés után összeült az Izraelita Egyetemes Gyűlés, amely tulajdonképpen a magyar zsidóság megreformálását célozta. A Kongresszus végeredménye persze az lett, hogy a magyar zsidóság kettészakadt, az ortodox és a kongresszusi, vagy neológ szervezeti formát és hitéletet vallók táborára.
A nagykanizsai zsidók a neológ szervezeti formát választották. Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy az országban először Nagykanizsáról indult el a neológ vagy kongresszusi szervezeti forma. A nagykanizsai zsidóság gyarapodása a Kiegyezés után egészen az I. világháborúig tartott. Nemcsak a szellemi életben, de a gazdasági életben is meghatározókká váltak Nagykanizsán. Különösen érdemes megemlíteni a Fischl családot. Ők voltak az elsők, akik Zala-megyében napilapot alapítottak, a mindmáig élő Zalai Hírlapot. Komoly könyvkiadó és könyvkereskedő tevékenységet is folytattak. A család egyik leszármazottja a nemrég elhunyt Fejtő Ferenc, aki a II. világháború és a Holocaust pokla elől időben el tudott menekülni Párizsba. Ott élte le életének hátralévő időszakát, soha nem szakítva meg kapcsolatát Magyarországgal, a magyar zsidósággal és a nagykanizsai gyökerekkel. Az I. világháborút követő békeszerződések miatt a kanizsai zsidókat is nagy csapás érte. Elveszítették a horvát, dalmát piacaikat. Megszűnt annak a lehetősége is, hogy a magyar kenyérgabonát a dalmát tengerpartra tudják kiszállítani. Az ebből következő gazdasági visszaesést a 30-as évektől, a nagy gazdasági világválság idejétől kezdve, a Zala megyei szénhidrogén feltárás állította meg és hozott fellendülést. A kőolaj és a földgáz feltárását és kitermelését amerikai cég, a TEXACO kezdte el. Az olaj és a gázkutak üzembe helyezése új befektetési lehetőségeket biztosított a zsidó vállalkozóknak - legalábbis kezdetben. A 30-as évek elejétől elszabaduló antiszemita terror egyre inkább háttérbe szorította a gazdasági életben a kanizsai zsidókat is. A zsidók Nagykanizsán is kirekesztett, üldözött emberekké váltak. 1921. május 11-én avatták fel a zsinagóga oldalában az I. világháború zsidó hőseinek az emlékművét, melynek három svéd gránit tábláján 77 zsidó neve olvasható. A két világháború között Magyarországon az ismét megszülető és kiteljesedő antiszemitizmus Kanizsán egy kicsit letompult. Mindez elsősorban a liberális szellemmel magyarázható, melyhez hozzájárult a már előbb említett Fischl család áldásos tevékenysége is. Ennek egyik példája az, hogy amikor a II. világháború elkezdődött, és a németek lerohanták Lengyelországot, a kanizsai zsidók aktívan vettek részt lengyel menekültek fogadásában és megmentésében.
Ez a rövid történeti áttekintés is jól érzékelteti a nagykanizsai zsidóság gazdag múltját. A nagykanizsai zsidóság elmúlt három évszázados története nagyon sok értéket halmozott fel. Gazdasági és kulturális értékeket. Mindezeket a jelennel egybevetve igazán szívfájdító az eredmény. A temető mai állapotát már láttuk, de a zsinagóga sincs jobb helyzetben. Az enyészet nyomai láthatóak a zsinagógán kívül és belül. Az 1980-as évek elején az akkori helyi zsidó közösség jelképes összegért, gyakorlatilag ingyen eladta a zsinagógát a hozzátartozó kerttel együtt Nagykanizsának. A város pedig arra játszott már a 80-as évektől, gyakorlatilag napjainkig, hogy hagyja az enyészetnek a zsinagógát. Minél jobban elpusztul, annál könnyebben lehet keresztül vinni annak teljes megsemmisítését, lebontását. Így a város az egyik legjobb helyen nagy területet kapna újabb bevásárlóközpontok építésére. Fejtő Ferenc felesége 2000-ben, Párizsban meghalt. A család a gyászszertartást a nagykanizsai temetőben végeztette el, ugyanis sem a Fejtő családnak, sem a feleségének nem maradt más tárgyi emléke a családjából, csak a nagykanizsai zsidó temetőben található Fischl/Fejtő síremlék. Ezen alkalomból Fejtő Ferenc fia, Charles Fejtő is itt volt Nagykanizsán. Ő neves építész Franciaországban és már évtizedek óta az UNESCO alkalmazásában áll. Ő vezeti Kambodzsa műemlékeinek a restaurálását, megmentését. Charles Fejtő megnézte a zsinagógát jelenlegi állapotában és építész szemmel is értékelte azt. Az volt a véleménye, hogy ez a zsinagóga nemcsak méreteivel, hanem építészeti jellegével is egyedülálló a világon. Mindenképpen meg kellene menteni a pusztulástól. Felajánlotta, hogy az UNESCO segítségével, amennyiben a zsinagóga ismét visszakerül a zsidóság tulajdonába, fel fogja vetetni a Világörökségi Programba. Ez jelentené a nagykanizsai zsinagóga igazi megmentését.
Ha van még jövője a nagykanizsai zsidóságnak, akkor az csak úgy képzelhető el, hogyha ezt a gazdag hagyományt, ezt a gazdag múltat képes az itt élő zsidóság a jelen mindennapjaiba ismét beépíteni. Ha képes folytatni azt a liberális, nyitott szellemiséget, amely már a XIX. században jellemezte a nagykanizsai zsidóságot. Ha képes a hagyományok alapján, az ismét minden zsidó számára vonzó, értékes hitélet felújítására. Úgy legyen!
Felhasznált irodalom:
Barbarits Lajos: Nagykanizsa. AMVMK, Budapest, 1929.
A budapesti Zsidó Múzeum. Corvina 1987.
A zsidó népesség száma 1840-1941. 1993. KSH.
Schőner Alfréd: Chevra Kadisa, História, 1985/4
Froimovics Kinga - Komoróczy Géza - Pusztai Viktória - Strbik Andrea:A zsidó Budapest. MTA Judaisztikai Kutatócsoport, Budapest,1995. |
